Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-05 / 130. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. június 5., szerda Az évad utolsó bemutatója Molnár Zsuzsa és Mucsl Sándor A világot jelentő deszkán fű-kulissza nő, a háttér drapériája a felhőtlen eget imitálja, a „gyepen” egy bor- dásl'al-elem, s egy fehér esőépítmény mered a zsinórpadlás felé, ahonnan tornatermi gyűrű lóg alá. A nézőterei egy .kötélháló választja el a színpadtól, erős ma- dárcsivilelés hallatszik. Ez, a némileg a pop-artot idéző kép fogadja a nézőt a Miskolci Nemzeti Színház utolsó bemutatóján — Hay Henderson Diákszerelem című ' zenés játékához ilyen színpadi keretet teremtett a rendező-díszlettervező Szűke István. A táncnak, mozgásnak is elegendő helyet hagyó, lényegre törő díszlet csupán a legszükségesebbeket közli a darab színhelyéről. A zenés színházi műfajokban kicsit is jártasabb néző persze némi gyanakvással szemlélheti a bordásfalat, hiszen benne az operettek és revük elengedhetetlen lépcsőinek korcs utódját véli felfedezni, s a gyűrűk is mintha egy hasonlóan közismert kelléket, a primadonnát (és nézőt) ringató hintát kariki- roznák. Hogy a kezdeti gyanú nem alaptalan, az a ké(Fotó: iármoy György) sübbiek során kidéiül, bár az már korántsem olyan egyértelmű, hogy a szóban forgó jelenetek vajon ironikusan. vagy „direktben” értendők. (Lásd Connie — Oláh Hódi Éva és Tom — Mucsi Sándor döettje a btiidásfa- lon, vagy Connie hintázása a gyűrűn.) Az említett Tom és Connie mintha a darab főszereplői lennének. Mintha, írom. hiszen erre jó esélyei vannak Bobbynak (Mihályi Győző) és Babynek (Vár- konyi Szilvia) is. A szöveg- könyvi motívumok, és a rendezői hangsúlyozás azonban nem kíván ebben a kérdésben dönteni, ami végül is meghatározóvá válik, az a színészi alakítások intenzitása. Várkonyi Szilvia és Mihályi Győző személyében olyan láncos-komikus párt láthatunk a színpadon, amilyenre már régóta várt a miskolci közönség. A fokozatosan ellaposodó művel és tétovává, vontalottá váló rendezést elsősorban az ő alakításaik juttatják át minduntalan a holtponton. Segítségükre van ebben Szirtes Gábor (Sylvester). Ábrahám István (Kenyon) és Somló István (Wendy) szellemes, eleven játéka, a női szereplők közül pedig Molnár Zsuzsa (Patricia) élénk színű szerepformálása. Az ének- és lánckar elé sem Henderson zenéje, sem Majoros István koreográfiája nem állít megoldhatatlan teladatokal. Fekete Mária kosztümtervei a zene sugalmazta miliő és a rendezői elképzelések között igyekeznek egyensúlyt találni nem mindig sikeresen. A hatásosan Big Bund-re keresztelt színházi zenekar rendkívül otthonosan érzi magát Henderson zenei világában. A húszas, harmincas évek Amerikája lez. a nagyzenekari swing, a musical. a dzsessz diadalának és kommercial i zálódásána k korszaka. A miskolci Big Band stílusosan és élvezetesen játszik. helyenként túl is növi a színpadon történteket. Zenés darabról lévén szó, ez nyilvánvalóan nem baj. a feszültséget talán az okozza, hogy Henderson zenéje (mái amikor azt halljuk) nagyon is „korabeli”, nem jelképesen az. ami, nincs fonákja, így fantáziánkat visszarendeli az értelmezhetőségnek azon keretei közé, amelyek a darab befogadását egy a/, egyben követelik meg. Az első felvonás lendületes és izgalmas. Élvezhető humor, bizonyos feszültségei teremtő cselekmény ad alkalmat a szórakoztató játékra. Furcsa módon, a mű szempontjából érdekes és alapvető konfliktusokon ill túl is esünk, a hátra levő két felvonás nemcsak időben lesz egyre kurtább, de ötletben, feszültségben, játsza- nivalóban is. Éppen ezért a rendezői szándék jelképéi kijátszva, mintegy kritikai tartalommal egészülnek ki a harmadik felvonás léggömbjei: íme ez lett az első felvonásban remenyteljesen pattogó labdákból. Az akció így válik vízióvá, hosszan elnyújtott, „felfújt” látvány- nyá, amelynek szándékolt szimbolikáját szinte „kipukkasztja” a záróképben leeresztett csónak darabos naturalizmusa. Persze itt is gyanakodni illik, hátha ironikusan kell „venni a lapot”, miként a táncoló párok között megjelentetett, de szö- vegkönyvileg bizonyára elő nem írt tűzoltót, rendezőt is akképpen kell értelmeznünk. D. Szabó Ede Diákszerelem Ballagásaink Kislányomtól óvodai ballagására kaptam meghívást, imigyen: — Ugye, apukám, te is eljössz megnézni minket? Tarisznyánk is lesz! És már elbúcsúzunk az ovitól, és már nem is kell többet idejönnöm, mert ón már iskolás leszek! — Hát már hogyne mennék el! Hisz' csak egyszei ballagsz az oviban! Az óvodában igen. S egyébként? Hányszor ballag a földi halandó életében? Csupa-csupa ballagás az életünk. Mert: ma már Iassan-lassan a csecsemőnek is ballagást „rendezünk” a kórházban ... Elballag a gyerek a bölcsődében, az óvodában, az általános iskolában, s köny- nyekkel a szemében bú- csúzkodik az alma matertől. Egészen az első munkahelyig. Csak addig? No, persze, persze. Hiszen van, aki ballag az első, második. harmadik. sokadik munkahelyre is. Vagy netán munka közben ballag, táblából, lófrál stb. ide- oda? S mindezeken túl? Később megint csak kezdődik minden elölről, csak akkor már az unokáinkat ballag- tatjuk ... (cm-i) Ezúttal tolón megengedhető o „személyeskedés". Ami- ita - több mint tíz éve - ismerem Gulyás Mihályt, azóta tudom, van egy ember, aki találkozásunkkor harmadik mondatát már orra tereli: „Miért nem csináltad még meg fiam?!... Nem vagy te kicsit lusto?f Járj utána, írd meg!" Számonkérő szavait zokon nem lehet venni. Számomra eleven példája ö annak - oki nem csak beszél. Elkötelezettség, kitartás, szenvedétyesség, hőség - ez jellemzi Gulyás Mihály emberi és irói „módszerét". Ezek gyakorlása tárgyiasult legutóbb, legújabb könyvében: a Híd a senki fötdjén-ben. Erről esett szó az ünnepi könyv- hét egyik miskolci rendezvényén; olvasói, tisztelői találkoztak az irával. tökös István irodalomtörténész, főiskolai tanár méltató szavaival mindenki azonosulni tudott. Ami- kor arról beszélt, milyen odaadás, oknyomozó lendület vezette Gulyás Mihályt a téma feldolgozásában, arra gondoltam, mi, szerencsés ismerői, olvasói pontosan ezeket a szavakat mondanánk el. Szó esett a méltatásban a könyv műfaji többrétűségéiöl is, arról, hogy o riport-, a dokumentumregény elemei éppúgy megtolálhatók benne, amint hogy jelen van mindvégig oz írói invenciói Es azonosulni tudtunk a méltatónak azzal a megállapításával is, hogy „ebben az új könyvben egy nagy regény terje- delmessége és lehetősége rejtezik; az emberi {«elvonult} sorsok, az életanyog kínálja magát.. Szerencsés helyzetben van ezúttal a krónikás. Mert igaz ugyan, hogy mindössze hétezer példánybon adták ki a könyvet, o „hidat" azonban sokszor hétezren ismerhetik már megyénkben, könyv nélkül is tudjuk: Gulyás Mihály folytatásokban irtó meg lapunk olvasóinak ez év elején, így' hát fölöslegesnek tetszik újramondoni mindent. A miskolci találkozó után Gulyás Mihály dedikálta könyvét. Dedikálás helyett olvasóinknak egy üzenet jutott; természetesen munkáról: „Krasznokvajdáról és a hozzácsatolt hat településről — az aprófatvakról - írok szociográfiát.” Miska bácsi, kísérjen utadon szerencse. Hogy szerencsénk legyen olvasni téged. Meg van még tanulnivalónk is tőled. Gyere hót sokszor még közénk ... (*• n. j.) LAKATOS ISTVÁN: Hogy ott mi lesz, miképpen folytatódik a még élve elkezdett borzalom, ha majd a hús lerothad csontjainkról, ha síri férgek (alják agyvelönk, hogy akkor majd mily szervek közvetítik, a meztelen csontok mily sejtjei, a szűnhetetlen szenvedést, a kint, a lélekhijas tetem fájdalmait: ki nem mondhatja szó, sejtetni képét nem tudja képlet.-Büszke Értelem, ki úgy alkottál, hogy hitben ne higgyek s a sorsomba belekontárkodó hatalmakat megvessem, Tiszta Ész, te. ki éles, hideg fénnyel rávetülsz legönfeledtebb perceimre is, ki még elragadtatásaimba is, oda is belopsz valami kegyetlen, leleplező sugórt, hogy szemeim érezzenek kéjt, ágyékom maradjon világos, érzéki elmém legyen . . . Teremtő Elme! száz nap robajával tudsz-e dörgő ragybgást gyújtani, ítéletnap! tündöklést agyamban, egyetlen teljes pillanatra bár, ha majd, örvénylő-nyirkos hangot odva, az a rikoltó-hörgő rémalak ránt le ágyára — egy vilógfölötti percig villámod akkor homlokom sziklái mögött a megismerésnek utat hasit-e, hogy a szörnyeteg maszk-nélküli arcába visszavágjam halálomat, csak addig, míg tüzed átizzítja lét s elmúlás határán a rostok és a sejtek éjjelét; vagy ez a nap lesz-e végső kudarcod, a tehetetlen szellem szégyene, midőn egy üres lárva diadallal felröhög megaláztatásodon? De ha kudarc, ha szégyen is, az ujjam ne összekulcsolódjék mellemen: úgy maradjon meg, ökölbe szorulva, ahogy végpercéig visszaütött. Fuimus Tines! „Csak • voltunk dardánok!” — hangzik az Aene- isben. Mondja pedig ezt Panthú.s Othryadés, Phoe- busnak várbeli papja, aki a legfontosabbakat — csöpp unokáját, szent tárgyait, s a legyőzött isten-képeket — hozva száguld a tűzbeborult Trójában eszevesztve Aeneas lakába. És Aeneas épp ezeket — az utódokat és a szent tárgyakat — menekítve, hosz- szú évekig bolyongva, harcolva, szeretve, leszállvaaz alvilági éjszakába is, támasztja új életre már nemcsak a dárdán népet, de sokkal többet is tesz, újat, nagyobbat teremt: Trója helyett a leendő Rómát. A múltból a jövőt. Ez a történet már nem a naiv eposzok archaikus hősi világa, hanem a sorsába beleroppanó modern ember mítosz-igénye. A vesztett helyzetek megkérdőjelezése, a megalázott- ság, a kiszolgáltatottság ellenében a feltámadás diadalának ünneplése. A misztériumok és az emberi vágyakozások abban a vérzivataros, a világot átrendező században két remekműben élték át a megalázott ember feltámadását: az evangéliumok jó hírében és Vergilius epikus történetében. A hit erejében és a kétségbeesett ember büszke, szenvedélyes akaratában, amellyel ezt a célba' találó emberi megpróbáltatás-sorozatot felépítette. Minden analógia torzít. Mégis mintha a mi századunk emberének sorsára ismernénk, a mi kortársaink egymással feleselő útjait látnánk a kétezer éves szövegekben. Lakatos István költői világa a vergiliusi szerkezetre rímel: szigorúan emberközpontú, az emberi sors megpróbáltatásainak büszke átgondolása. Legyen témája az ostrom kiszolgáltatottsága, a szerelmi szenvedély izzása, vagy a kitaszítottság poklában való hányattatás. Szenvedélyes költő. Szenvedélyét nem deklarálja, nem retorikus fordulatokkal nyilvánítja ki, verseinek jeges szikrázása jelzi: m i ndenfa j 1: i mega Iá zt iltság, k orlá tozás következetes, feloldás nélküli ellenzője Maga vallja egyik levelében: „A megalázottak és megszomorí toltak sorsát nem megalázva éltem ál, részvétemmel szinte hasonulva hozzájuk, mint Pilinszky például ... Én emelt homlokkal jártam mindig — minél szégyenteljesebb környezetben, annál inkább — és percig se szégyelltem magam embertársaim helyett. Ámbár munkáimba talán belelátható (és jó, ha belelátható): engem elsősorban mégse a bűn, hanem a megőrzendő emberi méltóság, a szellem büszkesége foglalkoztat. Alázatot sohasem éreztem magamban.” Nem az alulmaradt ember megcsonkitott- ságát jajongja, és elesett- ségében sohasem kapaszkodik valamely hit mentőkötelébe. Ha kell, inkább össze- szorilott szájjal hallgat. Húszéves hallgatás? — ezt is kibírja? Arany János-i méltósággal. Azalatt más világokat szemlézett: fordítja az Aeneíst, majd a teljes Vergiliust, azután a Mahabháratából, Ráma- janából jelentős részleteket, és készíti az Évezredek eposzait összefoglaló könyvét. A költői embereszmény kihagyás nélkül munkál benne: csak műfaját váltogatja aszerint, hogy ihlet és lehetőség melyik formában engedi szóhoz jutni. A századközép nagy dilemmája volt: lehet-e Auschwitz után verset írni? A sokk bűvölete a döbbent hallgatás. De a szenvedély, amely az emberi összetartozást elemi meghatározónak érzi, vissza képes 'perelni a költészetet az infernóba. A pokol tornácán ostromképétől az írás a porban tragédiába fojtott szerelmi idilljének szintéziséig éppen Lakatos vívódása adja meg erre az egyik legérvényesebb választ. Számára ugyanakkor Auschwitz és a második világháború nem egyetlen mélypont, egyszeri történelmi kisiklás, hanem olyan eseménysorozat, amely megzavarta hosszú távon az emberi tájékozódást, a gyanakvás, bizalmatlanság légkörét állandósította, a győzteseket is megosztotta az emberi sorsot továbbra is bizonytalanná léve. Ebből kőVelkezik költészete egészének sajátos dialektikája: mindig azt kiemelni, amiben éppen korlátozzák az embert. Ha a háború és népirtás embe- tekel szétszakító embertelenségével szemben az ösz- szeta Hozók szenvedélyes vonzódását emelte mintává, a győztesek önkorlátozó kollektivitásával a személyes szabadság igényét állítja szembe, szélsőséges esetként a Mártír magára utaltságát is átélve. Azután a hallgatás jeges antarktiszi magányát a szenvedélyes szerelem tüzével ellenpontozza. Ez a szerelem pedig, amelynek történetét három nagy ciklusban mondja el (Egy szenvedély képei, Száz arcod. Leszál- ' lás az éjszakába), tulajdonképpen a korlátok közé zárt ember szabadságharcának mozzanatait rögzíti. Majd az újabb versek, a Kék pille kötet: a létezés korlátái közölt tájékozódó emberi tevékenység bemutatása, A megismerés határain dörömbölő tudat leírása. A szenvedély minél hevesebb, annál szigorúbb formákkal ajánlatos fékezni. A régebbi versek he- xametróid sorai a végső kidolgozásban v issza térnek a szabályos metrumokhoz, Lakatos ma már kivétel nélkül minden versében fontosnak tartja a klasszikus formák hibátlan-tiszta megőrzését. így érik be verseiben költői forradalma, mely a korszerű tematikát látszólag meghökkentően konzervatív formába zárja. Látszólag, — mondom. Mert a hagyományos, egyre lazábban met- rumos verset nemcsak egy irányban lehet felszabadítani, a nevében is szabad vers felé. Lakatos másik irányt választott, metrikája és kötetépítő módszere: igen szilárd külső forma és szerkezet, ezen belül a legteljesebb szabadság. Vagyis egy szilárd külső egység biztosítson egy minél kötetlenebb belső játékot. A belső játék kötetlensége: a szabadság poétikai megtestesülése. És ha lehet, ehhez komponálja egyéni életét is. Szilárd külső keretek: jól válogatott, hatalmas könyvtár, könyvtára, munkaeszközei a legnagyobb rendben, szilárd baráti kör, szilárd családi körülmények, rendszeres, szigorú napi munka, a napok, a munkaidő logikus beosztásával — ebből a keretből az elkalandozások szabadsága. De hogy kiinduló hasonlatomhoz visszatérjek: a kötöttségek számbavételével és a szabadság igényével élve, józanul szembenéz mindenkor a sors kiszabta megpróbáltatásokkal, mint tette, Aeneas sorsát követve Vergilius. Hozzá hasonlóan saját élete tapasztalataiból is tudja Lakatos, mit jelent a „Fuimus Troes!” Politikus költőként és szerelmi lírikusként egyaránt arra hivatkozik, azt emeli eszmény- nyé, ami a személyiség szabadságához, a társas- és közösségi lét harmóniájához épp szükséges. Nehogy azt kelljen majd mondani: „Csak voltunk emberek!” Kabdcbó Lóránt Gulyás Mihállyal II megismerés Urai
