Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. június 1., szombat Egy délelőtt Zambo professzorral Apáczai Csere János-díjas Ha valaki egyszer megkér­dezné tőlem, hogyan ismer­hetne rá Takács Mártára, alighanem azt mondanám: menjen be a Herman Ottó Gimnáziumba, s ha lát egy tanárnőt, akinek a kezében magnókazetták vannak, a hóna alatt pedig könyvek, azt nyugodtan szólítsa meg. Ö lesz az . .. — Jól tanítani persze le­het egy szál krétával is — nevet, hogy elmondom neki is, előttem mindig így van, mert mindig így láttam az iskolában. — De hát én úgy gondolom, hogy a tanárhoz hozzátartoznak a kellékei, a nyelvszakoshoz a kazetták és a könyvek; a könyvei és a szótárai. Különben is, ki­től tanulja meg a gyerek a könyvek szeretelét, tisztele­tét és használatát, ha nem a tanárától? Kell, hogy a tanári körülvegyék a köny­vei, egy kis könyvtár, mert ez a szellemi élete is. Azt hiszem, a könyvek kisugár­zása nélkül a tanár kisugár­zása igen kevés. Különben is nagyon szerelem a köny­vel, s ha odahaza vendéget várunk a férjemmel, mindig az. a kérdés, hogy lepakol- junk-e az asztalról ? Végül is maradnak mindig, mert hoz­zánk tartoznak, s üres asz­talt sajnos úgyis sokfelé le­hel látni . . . De ez talán nem is tartozik ide ... Gon­dolom. mert én így voltam vele, a gyerekek, ezeknek a kis tücsköknek az. életében meghatározó lehet a példa, és meghatározó lehel egy- egy tanára. Azt szerelném, ha ők is megszoknék, hogy a könyvek barátaik is, a I egh űségese b b seg ítőtá rsai k. És ebben a korban nagyon fogékonyak még! Néha ma­gam is meglepődöm, hogy mennyire! Van egy aranyos tanítványom, az. egyik ösz- szefoglaló órát ő tartotta. Elcsodálkoztam, hogy meny­nyi könyvel cipelt be, s még a masnija is úgy állt, mint az enyém. Ez. persze most butaság, de jólesett, beval­lom. A masniról persze nem szóltunk, a könyvekre azt mondta: a tanárnő is így szokta csinálni ... — Hogyan leltél tanár? — kérdezem tegezően, hi­szen csaknem két évtizede ismerjük egymást. — Az. apámat kell elő­ször említenem, aki moz­donyvezető volt. Rendszere­idet, korrektséget tanulhat­tam tőle. Hiszem máig is, hogy a családi indítás rend­kívül fontos. Az, hogy azt akarták: eggyel tovább lép­jek. A Kilián Gimnázium­ba jártam különben, csodá­latos évek voltak, mert cso­dálatos tanáraim voltak, akikre fel lehetett nézni. Gárdus János, Tóth Kálmán, s az. osztályfőnököm, Bánk László, aki magyar—francia szakos volt. Eredetileg egyéb­ként pedagógia—pszicholó­— Mindenekelőtt a nevé­ről. — Zambonak írjuk, mert a Dunántúlon mindent rö­viden ejtenek. Olaszos hang­zása van, pedig ősj magyar név lehet, mert pl. Gulácsy Irén: Fekete vőlegény című regényében is szerepel egy Zambo. Valószínűleg finn­ugor eredetű lehet (lásd a csoda Sampo ji Kalevalá­ban). Egy Sopron melletti kis faluban születtem. Hegy­kőnek hívják. Szüleim sze­gényparasztok voltak. Ki­lencen voltunk testvérek. Mégis én leltem az első diplomás a faluból! Sopron­ban jártam gimnáziumba, a bencésekhez. Kitűnő tanára­im voltak. Schnattner Szig- íriednek hívták a magyarta­náromat. Minden héten dol­gozatot íratott, mert csak így lehet megtanulni fogalmazni (gondolkodni). El kellett ol­vasni egy könyvet is heten­te. és beszámolni róla. Sokat olvastunk. Nekem nem volt pénzem könyvre, de a ma­gyartanárom vett nekem. Érettségi után apám azt mondta, hogy valami komoly foglalkozást kell választani. A bányamérnöki kar akkor még ott volt Sopronban, de csak úgy tanulhattam, ha ál­lami ösztöndíjat kapok. 480 pengő volt a tandíj szemesz­terenként. ezt nem tudta vol­na apám kifizetni. Nem volt könnyű mindig jelesre vizs­gázni, mert nagy lelki terhet is jelentett. Szigorúbb volt ak- koi az egyetem, mint most. Harmiincketten indultunk, de csak nyolcán végeztünk az évfolyamomról. 1939-ben vé­geztem, s a Recski Ércbá­nyához kerültem. Azóta nincs anyagi gondom. (Igen jól fi­zették a bányamérnököket, 360 pengő volt a kezdő fize­tésem.) Kél év múlva fő­mérnök lettem, s l!)4!)-ben — 32 évesen — szinte gye­rekfejjel trösztigazgató, 1953- ban kineveztek egyetemi ta­nárnak. azóta itt dolgozom, de nem szakadtam el a gya­korlattól. Azt szokták mon­dani a kollégáim, hogy Zam­bo jobban ismeri a föld alat ti Magyarországot, mint a földfelszínt. Ez gyakorlati mesterség, s aki elszakad az élettől, az. szobatudóssá vá­lik. Ma lazul a fegyelem. A hallgatók nem járnak elő­adásokra. s azt hiszik, hogy amiből levizsgáztak, azt tud­ják is. Kaptam már életemben néhány kitüntetést, de az igazi elismerést a tanítvá­nyaimtól kaptam. Hétezer- szer léptem .katedrára. A ma dolgozó bányamérnököket mind tanítottam. Soha nem tartottam katalógust, de az. én óráimról soha senki nem hiányzott. Nem használok jegyzeteket — nagy baj az, ha egy professzoi nak ké­szülnie kell az, előadásra — de mindig láttam — a sze­mekből —. ha valaki nem figyelt. Jólesik tudni, hogy köny­veimet lefordították több nyelvre, hogy az USA-ban vagy a Szovjetunióban töb­ben -c'vassák. mint itthon. Mindig a szakirodalom meg­oldatlan feladatait szeret­tem. A most megjelent nyol­cadik könyvemben (A bá­nyaművelés alapjai) • három hónapig töprengtem egy képleten. — Az. oldalon — noha la­tin ábécével, magyarul van írva, egy betűt se értek. — Nem szabad általánosí­tani. a ..szakbarbárság” nem minden mérnökké jellemző. Nagyon sokan értik, élvezik a művészetet. Nekem min­dig Vörösmarty jut eszem­be. s Arany János Toldija, a három nemzeti imádságunk (Himnusz. Szózat. Nemzeti dal). Senki más ilyen soro­kat nem írt le. „Mint barna éjfél...", „ég a napmelegtől a kopár szik sarja . ..” stb. A világirodalomban senki olyan szépen nem zokogott, mint Csokonai a Reményhez cí­mű versében, s van-e szebb nászajándék, mint a Meren- gőhöz? Kedvenc Ady-ver- sem a Sirasson meg. Nekünk még nem volt érettségi tétel Ady, de a tanárunk a ke­zünkbe adta. A vers persze csak az anyanyelven vers. Itt van például Goethe Erl- königjének első sora. (Wer reitet so spät in Nacht und Wind . . .) Benne van az apa aggódása, a későbbi tragédia lehelete. De ki olvas ma Goethét? Az ember tragédiá­ját hússzor elolvastam, de soha nem unatkoztam. A feleségem minden köny­vel megvesz, de sok köny­vel 20—30 oldal után lete­szek. mert unom. A vasár­napi mellékletek verseit se szeretem, mert sok költő csak meghökkenteni akar. Ma sokan írnak, akiknek nem volna szabad tollat ven­ni a kezébe. Lassan többen lesznek az írók. mint az ol­vasók. Az. irodalmi mű emel­n.yugtalan életű különc természetű arisztokrata egyike a magyar' festészet legrejtel­mesebb alkotóinak. Buda­pesten és Párizsban végez­te tanulmányait, de hosz- szabb ideig tartózkodott a ba bi zon i m ű vészle lepe n. Gyakorta megfordult szülő­helyén. Beczkó várában, majd felváltva Budapesten, Bécsben és Párizsban élt. Legkedveltebb munkái sej­telmes tájképei, melyben a babizoni festők realizmusát az expresszionizmus szelle­mével rokon felfogású kife­jezéssé formálta. A nagy orosz íróhoz. Tolsztojhoz hasonlóan, bűn­tudatból fakadó részvét élt benne a társadalom perifé­riájára került emberek iránt. Gyakran festett csa­vargókat, munkanélkülie­ket, a fennálló társadalmi rend ellen lázadókat. Mű­vészetének egyik nagy ere­je a tudatosan létrehozott vázlatosság, ezáltal a kép keletkezésének indítékait meg tudta őrizni. jen fel. vagy sújtson le, sze­rezzen élményt. Vannak írá­sok. amelyek semmit se mondanak, s csak csodálko­zom. hogyan csinálja az író? Ezért aztán szívesebben ol­vasom azokat a könyveket, amelyeket fiatalon szereltem. Érdekes észrevenni, hpgv még egy Zola is hogy elenge­di magát. Mi lett a hajdani bálványokból? Pl. Herczeg Ferencből, Gulácsy Irénből? (stb.). Nem értem, hogy van ez. A magyar kulturális élet ma mintha csak filmrendezők­ből. színészekből állna, de ha megszólalnak, csak dadog­nak. Miért nem úg.y beszél­nek. mint az életben? Szomorú, hogy ma az idő­sebbek olvasnak többel. A fiatalok futnak az anyagiak után. Megváltozott az. érvé­nyesülés rendje is. Nem azok a tanítványaim viszik a leg­többre. akiket tehetségesnek ismertem meg. Az emberei; a Tangókért, címekért töre­kednek. a „nagypofájúsá" " érvényesül. Mintha megbo­londult volna a világ. Pedig az igazi értékek nem évül­lek el. Ügy tűnik mégis, hogy szerencsésebbek a szürke emberek, akik csak enni. inni akarnak jól él­ni, mert a tehetségesebbek többet szenvednek. Egv Ady. egy Rembrandt. A Louvre- ban megdöbbentem, mert mintha emberek néztek vol­na ki a falból a Rtmbrandl- teremben. Órákig néztem a Sixtusi Madonnát, Sok szé­pet láttam a világban, s örü­lök. hogy láthattam őket. A munka és a család mellett ezek adlak, adnak értelmet az életnek. Horpácsi Sándor Ónként részt vett az. első világháborúban. először Szerbiában, majd az olasz fronton. Háborús tárgyú festményei megrázó tiltako­zások az. értelmetlen pusz­títás, a megismételhetetlen személyes élet kioltása el­len. A Miskolci Képtárban levő Katonai tábor című alkotása hideg szürkéivel jól kifejezi az idegenben harcoló katonák otthonla- lanságát és reménytelensé­gét. A festmény alkotása idején Mednyánszky egysé­gének parancsnoka a ki­váló osztrák művészettörté­nész. Hans Tielze volt. aki igen sokra larlotta meste­rünk művészi képességeit, ezért megbízta Vydaréni Iván építészmérnököt, hogy vigyázzon a művész, testi épségére. Valószínűleg Med- n.yánszk.y inspirációjára ké­szítette Vydaréni Iván azo­kat a háborús fényképfel­vételeit. amelyek alapján a korszak egyik legkiválóbb fényképésze lett. Végvári Lajos ..Hétezerszer léptem katedrára...” T akács Márta gia—francia szakra jelent­keztem, de magyar—német szakon végeztem. Mi vol­tunk a második évfolyam akkor, az újraindított kép­zés után, az egyetemen a felvételin megkérdezték, fen­nék e német szakos... A régi szerelmemhez, a fran­ciához sem maradtam hűt­len, azt is tanítom ... A nyelveket mindig szeret­tem ... A franciát például úgy kezdtem el, hogy eg.v verőfényes őszi vasárnap — máig is emlékszem — a Kárpáthy Zoltánt olvastam... És olthatatlan kedvet érez­tem, hogy megtanuljam azt mert a színház természetes. — Mostanában nagyon sok szó esik az idegennyelv-ta- nulásról, nem mindig di- csérőleg. — Meggyőződésem, hogy a nyelvtanulásban különösen nagy szerepet játszik, hogy egy társadalomban milyen a tudás tisztelete, a tanultság tekintélye. És az is számít, hogy mit mond, hogyan vi­szonyul hozzá a szülő. Per­sze, a tanári módszer is fon­tos, és a tanuló hozzáállá­sa .. . — Elégedett ember vagy? — Boldog, ha arra gon­dolok, hogy a tanáriban a nyelvet, amelyen a Jókai regény hősei olyan gyakran szóltak. Az osztályfőnököm­höz mentem oda, tanár úr kérem, engem tanítson meg . . . — Nemcsak mondják, ren­geteget foglalkozol tanítvá­nyaiddal . . . — A régi oktatási tör­vény is előírja, hogy a ta­nárnak kötelessége tanítvá­nyait eljuttatni odáig, ahová képességei szerint eljuthat­nak. önmagámmal nem mer­nék szembenézni, ha nem ezt, s nem így tenném . . De csak az órai munkával nem lehet az országos kö­zépiskolai tanulmányi ver­senyen jól szerepeltetni a legtehetségesebb tanulót sem ... Hosszú folyamat, amíg odáig eljutnak . . . Tudod, az is boldoggá tesz. hogy mostani osztályomban — negyedikeseim nem vol­tak az idén —, mindenki le tudta tenni a nyelvvizsgát... Ez nem válik kárukra . . . Különben szerencsés ember vagyok, az otthonommal, a férjemmel . . . Egy egész pe­dagógiai fórum vagyunk, merthogy ő is tanár... Na­gyon szeretünk kirándulni, hegyeket járni, nagyot autóz­ni. olvasni és zenét hallgat­ni, azután moziba járni. mindkét oldalamon tanítvá­nyaim ülnek ... Abban rin­gatom magam, hogy bennük tovább élek majd; egy ki­csit minden tanár hasonlít az ő tanárára ... Egyébként azért is örülök, mert, s iga­zán nem udvariasságból mondom, kitűnő kollegáim vannak, jó szellem van az iskolánkban. Megtiszteltetés, ha valaki osztályfőnök le­het, ha kap egy feladatot... Az igazgatónőnk tényleg sza­badságot ad nekünk, és ez kötelez a munkára. De mondhatnám Kovács Fe- rencné írónkét, aki renge­teget tesz anyanyelvi kultú­ránkért, Sztrikináczné Katit, aki kitűnő orosz szakos ta­nár. Csak azért sikerülhet sok minden, mert alkotó légkörben dolgozhatunk. És szerencsés is vagyok, mert a magánéletem és a munkám egy ... „Mosogatórongy-han­gulatban” nem lehet taníta­ni... Kitüntetésért se . . . Ez a meghívás rettenetesen meglepett, nem vártam, nem számítottam rá . . . A tanár a dolgát teszi, s ha elvég­zett ■ valamit, ha leérettsé­giztette az osztályát, már a következő feladat izgatja ... Csutorás Annamária Fotó: Laczó József Hiába tanítottam magam is 15 évig — ta- nítványaim azóta családanyák és -apák —, hiába hullt ki jócskán a hajam, még min­dig kicsit clfogódottan lépek be a profesz- szorok ajtaján. Nemcsak a kor — a profesz- szorok apám-korú emberek—, nem is a haj­dani vizsgadrukkok emléke miatt van ez. Meg­tanultam becsülni a. tudást, amelynek mos­tanában oly szomorú mértékben csökkent a presztízse, s éppen ezért oly ritkán találkoz­hatunk vele. Ugyanakkor — miért is tagad­nám? — van bennem egy természetes, „ci­vil" kíváncsiság is: milyen a szigorú egye­temi tanár, akadémikus, amikor nem a ka­tedrán áll, nem a (szak)tudományáról be­szél? Nos, tömören válaszolhatok: dr. Zambo János professzor egyszerű és közvetlen. Az egyszerű szót a szó nemes értelmében hasz­nálom. Több mint két órán át beszélgettünk a minap — észre sem vettük, hogy elrepült az idő —, pillanatok.alatt feloldódott az új­ságíró—interjúalany viszony, s az élet min­den fontos dolgáról szót ejtettünk. A Miskolci Képtár romekei (9.) Mednyánszky László (1852—1919) Katonai tábor olaj, vászon 70,5x100 cm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents