Észak-Magyarország, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-07 / 105. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. május 7., kedd : ■’ • v. .■ III. A hetvenes évek közepétől Tíz évvel ezelőtt, 1975-ben, amikor már a 15-ös sorszámot viselte az éppen esedékes fesztivál, először rendezték meg a televízió részvétele nélkül. Csak mozis esemény volt. Ez alkalommal a fesztivál vitájának központi témája a közművelödéspoli- tikai párthatározat és a kis- jilmek kapcsolata, a kisfil- mek közművelődési feladatai és szerepe volt. Emlékezetes, hogy 1974 márciusában született a közművelődési párt- határozat. Ezen a fesztiválon jelentkezett először Dárday István és alkotóközössége A szocialista nevelésért című sorozatával, amelynek öt, egyenként kilencvenperces darabját az éjszakai órákban vetítették. A zsűri elnöke ekkor Ortutay Gyula volt, a nagydíjat Magyar József Végtelen szürke csatatér című filmje nyerte el. A következő év ismét változást hozott: először rendeztek tévéfesztivált Miskolcon. Különvált a televízió a filmtől, s ettől kezdve páros években tévéfesztivál, páratlan években film- fesztivál néven jelentkezett a rendezvény, attól függően, kiknek a számadása volt. Az első alkalommal csak tévések részvételével rendezett fesztivál 1976. május 10- én nyílt meg, igazgatója ekkor Vámos Judit volt, a zsűri elnöke pedig Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának az osztályvezetője. Népszerűek lettek a televíziósok. Jóllehet, egy helyi adó segítségével a műsor otthon is nézhető volt, de akkor még kevés volt a színes készülék, eljöttek hát sokan a fesztivál székházába műsort nézni, meg itt látni lehetett a bemondókat is, és egyéb ismert televíziós személyiségeket. Megkezdődött a kirajzás a megyébe. Borsod több településén rendeztek kihelyezett miniatűr tévéfesztiválokat. Az első vitát, amely munkamegbeszélés jellegű volt, Tartalom és hatás címmel rendezték Má- riássy Judit bevezetőjével. Szerepelt ennek a fesztiválnak a programjában egy nagyszabású ankét is Napjaink politikája a képernyőn, címmel, az előadója Grósz Károly volt. A következő év, az 1977-es újra a mozifilmeké volt. Ekkor jelentkezett először a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiója Dole’ 77 című, a stúdió kétéves munkáját bemutató érdekes kiadványával, amelyet azóta minden fesztiválra megjelentet. Új igazgatót hozott a következő, az 1976-as, egyben 18. miskolci tévéfesztivál: Balogh Mária lett az új té- véfesztivál-igazgató, a zsűri elnöke pedig ismét Grósz Károly. Sokszínű volt ez a fesztivál. Bővült a helyi adás. A népművelés és a televízió kapcsolatáról kihelyezett ankétot tartottak Diósgyőrött, a televízió és a tömegpolitika volt a Grósz Károly vezette nagyszabású ankét témája, és jellemző az egész fesztiválon végig jelen volt érdeklődésre, hogy május 15-én, kánikulai vasárnap délelőttön is zsúfolt ház, élénk vita kísérte A híradó és a tudósítás, mint a televízió alapvető munkája című ankétot. Ennek bevezetőjét Márványi György tartotta. Megkezdődtek a televíziós alkotócsoportok vidéki találkozói. Az egyik szakmai ankéton érdekes megfogalmazás született: „A kritikus a televízió státusz nélküli munkatársa.” Ismét filmesek jöttek a következő évben. Alkotói felelősség a dokumentumfilmművészetben címmel tartottak vitát, információs vetítések során láthattuk a Gulyás-testvérek Vannak változások című, a penészleki helyzetet feltérképező munkáját. Igen emlékezetes Vi- tézy László Leleplezés című filmje. A SZOT díját Gyar- mathy Lívia Kilencedik emelet, Borsod megye fődíját Varsányi Ferenc Irka-firka, Miskolc fődíját Fehéri Tamás Ide-oda, a Honvédelmi Minisztérium díját Szabó István Várostérkép, a kritikusok díját (amelyet ez alkalommal adtak ki itt utol- szor, mert azóta együttesen adnak ki minden kritikusi díjat Budapesten januárban) Bódi Gábor—Tímár Péter Privát történelem és Szal- kay Sándor Csiki-csuki című filmje kapta. „összteleviziós fesztiválra” készültek 1980-ban, s nagyjából meg is valósították. A zsűri elnöki tisztét Dobozy Imre töltötte be. Ankétot rendeztek a XII. pártkongresszus utáni feladatokról, meghatározva, hogy erősödjék a televízió közéleti fórum szerepe. Bácskai Tamás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója Gazdaságpolitika a televízióban címmel tartott nagy érdeklődéssel kísért konzultációt, a Népkertben pedig Grósz Károly — akkor a megyei pártbizottság első titkára —, Rózsa Kálmán, Miskolc város Tanácsának elnöke, Megyeri Károly, a Magyar Televízió akkori elnökhelyettese és Chrudinák Alajos részvételével nyilvános fórumot rendeztek, amelyen több ezer érdeklődő vett részt, és a sűrűn záporozó kérdéseket és válaszokat csak a még sűrűbben záporozni kezdő nyári eső zavarta meg. Riporter-konferencia is volt, megvitatták a dokumentumfilm helyzetét a televízióban. Miskolc környéki településeken unkátokat tartottak a bejáró dolgozók klubjaiban. Felerősödött a miskolci fesztivál televíziós oldala. A 22. miskolci tévéfesztivált 1982- ben a Magyar Televízió negyedszázados jubileumi évében rendezték meg. Külön tévémozit rendeztek be az eevik miskolci filmszínházban, számos ankétot tartottak. A fesztivál programja természetesen ekkor is fogható volt a város lakásaiban. E fesztiválon Bácskai Tamás ismét tartott gazdaságpolitikai konzultációt, Sándor György, az MTV akkori műsorigazgatója a televíziózás távlatairól vezetett ankétot. és hosszú évekig emlékezetes az. a vita, amely Szabó István filmrendezőnek —aki éppen akkoriban vehette át Mephisto című filmjének Oscar-dijál — a riporteri etikáról tartott vitaindító előadása nyomán bontakozott ki, helyenként nem kis szen- vedélyességgel. Egyre több televíziós rovat utazott ki a megye különböző helyeire, s úgy tűnt, valóban megyei politikai ünnepségsorozattá sikerült tenni ezt a fesztivált. A zsűrielnök tisztjét akkor Lakatos Ernő, aki az MTI vezérigazgatója volt azidőben, látta el. Itt kapta meg városmentő sorozatáért a Magyar Televízió elnökének díját Ráday Mihály. A krónikában közeledünk napjainkhoz. Még majd két fesztiválról kell a továbbiakban röviden megemlékezni, hogy eljussunk a mához, és ha csak nagy vonósokban is, csak kiemelkedő eseményeket. érdekességeket említve, előttünk álljon két évtizednyi miskolci fesztiváltevékenység vázlatos képe. Színes volt ez az út, kiemelkedő eseményekkel és hullámvölgyekkel tarkított. Az 1983- as, a 23. miskolci film- fesztivál új vonással gazdagodott. Erről majd legközelebb. (Folytatjuk) Benedek Miklós Alkotás Fotó: Laczó József Ma este a Vasasban Szendrő Iván „esete” a vérbíróval Volt egyszer, élt egyszer még a pogány korokban egy vérbíró ... a háza a Szamos mellett volt... abban a házban volt egy örökforgó darálógép, a vérbíró ebbe haji- gólta bele foglyait, s aztán az áldozatokat elmosta-el- vitte a Szamos ... ... ez a vérbíró amikor elhagyta a házát, mindig kutyaszörnyeteg képében közlekedett egy hatalmas bottal, s azt, ha letette az árok közepére, rá tudott tekered- ni mint a kígyó ... ez a vérbíró egy asszonyt keresett, akinek hasában kutyafejű leányt látott ránézéssel ... ( Ezt az ősmítoszt, ezt a legendát még a pogány korokból őrizte meg a szatmári nép egy csoportja — meséli Szendrő Iván. aki a színészi pólyát elhagyva akadt rá erre a horrorszerű mítoszra. Évek során sikerült feldolgoznia, a későbbi korokon ál egészen a közelmúltig nyomon követni a vérbíró mítoszát. Mindezt Szendrő Iván két „könyvben” írta meg és megfogalmazta színpadra is, két részben. Budapesten és a nagy vidéki városok mellett bemutatta Párizsban és New Yorkban is. A miskolciak tegnap este láthatták az első részt, a második kezdési időpontja: ma 19 óra, helye a Vasas Művelődési Központ Diósgyőrben. Ajánljuk ezt a szakemberek szerint etnogrófiailag megalapozott, színpadilag meg- csináll „mesét”. A képernyő előtt A hattyú halála Az eredetileg tervezett bemutatásához képest háromhónapnyi, elkészültéhez viszonyítva legalább egyéves késéssel a múlt héten került képernyőre Szántó Erika új tévéfilmje, A hattyú halála. Második tévéfilmje, amit a sok-sok tévéfilm írója, dramaturgja nemcsak írt, nemcsak megvalósuláshoz segített, hanem maga is rendezett. A film forgatókönyve Örkény István néhány elbeszélésének, alapvetően a címadó A hattyú halálának motívumaira épült, annak történeti szála képezi a filmtörténet gerincét, ám a történet feldúsult egyéb, de szervesen illeszkedő motívumokkal, s ezzel az elbeszélésnyi történet a magyar nemzet egy nagyon tragikus időszakára szélesebb rálátást engedő kisregényt takaró filmmé bővült, anélkül, hogy felesleges epizódokat is tartalmazna. Sorjáznak ebben a műben az 1956-os magyar állapotokra jellemző vonások, események, ott van benne a korábbi évek megmagyarázhatatlan intézkedéseire való visszautalás, az ellenforradalom nem annyim látványban, mint hatásában. a tanácstalanság, a meggondolatlan menekülés a bizonytalanságba, az idegenben helyet nem találás motívuma és mindenekfelett és -előtt egy balettművész anya sokszoros tragédiája. Férjét az előző évek, valamely szerencsétlen intézkedése elszakította mellőle, börtönbe vetette, őt válásra kényszerítették. Az évek után rehabilitált férj nem lett renegát, de nem tud megbékülni sem környezetével, sem önmagával, nem érti a világot, mint mondja, szeretné a maga „egyszemélyes pártját” megalapítani, s közös életüket sem tudják visszaállítani. Közös gyermekük, egy kisfiú agyhártyagyulladásban meghal, az asszony körül minden összeomlik. A véletlen kínálja számára a Bécsbe kiutazás lehetőségét, felcsillan benne a remény, ihátha ott, a kint élő korábbi jóbarát-szeretö, Csermlényj Viktor operaénekes segítségével új életet kezdhetne. Ám az első, mondhatni vizsgaszerű fellépésénél csődöt mond, gondolatai itthon járnak, az itthoni képek tolulnak fel benne, s Saint-Saens csodás balettkompozíciója — A hattyú halála — helyett néhány órán belül az ő tragikus halála következik be. Felfogható ez a történet az 1956-os nagy nemzeti tragédia egyik jellegzetes vonulatának, az itthoni tragédia elől — nem politikai okokból! — a bizonytalanságba menekülő és ott tragédiába hulló sokak sorsa szimbólumának is. Akik Örkényt várták e tévéfilmből, talán kicsit csalódtak, de ez A hattyú halála már Szántó Erika műve, s azon nem kérhető számon az alapot adó író minden jellemző vonása. Ez a film így volt jó, elgondolkoztató, izgalmas, ahogyan láttuk. Az örökös visszavetítések, a kórházi alagsori folyosó, a halott gyermek jelenléte az asszony minden gondolatszikrájában roppant markánsan motiválta minden tettét. a történet minden fordulatát. A környezetrajz hitelessége — például a volt férj lakásának kietlensége —, a szereplők remek megválasztása, s azok kitűnő vezetése é film legfőbb erényei. Esztergályos Cecília — nem új ez a megállapítás — roppant erejű drámai színésznővé érett, aki ebben a szerepben nemcsak balettes múltját és ott szerzett tudását tudta megcsillogtatni, hanem a teljesen kiégett, kisemmizett asszony és anya minden gyötrelmét, megalázott- ságát és felcsillanó reményét, majd teljes megsemmisülését hozta megrendítően. Ö volt az abszolút főszereplő, de kitűnő volt például Töröcsik Mari mindent tudó, mindent kívülről és igen okosan látó, meghatározhatatlan szerepkörű asszonyalakja; igen jó Kállai Ferenc Bécsben nem annyira operaénekesi rangjának megfelelő fellépésekből, mint magyarságából igen jól élő Csermlényije; megrendítő volt kis epizódjában Tábori Nóra zongorakísérőnője. Jó volt a bécsi jelenetek korhű, a „menekült” magyarokat ünneplő képe. Az egész film azt tanúsítja, hogy Szántó Erika — Schulze Éva dramaturg segítségével — jól gazdálkodott az Örkénytől vett alappal, mind határozottabb rendezővé válik, hangulatot tud teremteni és a színészeknek biztosítja a lehetőséget, hogy egy-egy szerepben, legyen az bármilyen kicsi, ne csak jelen legyenek, hanem igaz értéket adhassanak. (Ebben a filmben jócskán volt ilyen epizód-lehetőség, nem kisebb színészekkel, mint például Tolnay Klári, Szabó Sándor, Szakács Eszter, Bánki Zsuzsa stb.) A hattyú halála egy asszony, egy anya egyéni tragédiájába sűrítve idézte meg a nagy nemzeti tragédiát, érdekesen, izgalmasan, megrendítő drámaisággal. Kicsit várnunk kellett rá, de megérte ... (benedek) Parkavató Műhibán Az elmúlt kilenc esztendőben, akik rendszeresen figyelemmel kísérték a mis^ kolci Oj Zenei Műhely bajp mutatóit, produkcióit, gyakran örülhettek sok különlegességnek. A Selmeczi György zeneszerző által irányított muzsikus közösség a hazai és európai modern zenei áramlatok felvállalásával és bemutatásával megteremtette azt az avatott, értő társulatot, akik magas szinten igazították el a nemcsak zenei különlegességeket, csemegéket kereső közönséget Schönbergtől Pendereczkiig, Bartóktól Ligetiig a legújabb zenei áramlatok rendszerében. Mi tagadás hozzá is szoktunk, hogy amit a műhely mutat, az általában az avantgárd címszava alá illeszthető és úgy figyeltük egy-egy koncert műsorát, miként a képzőművészeti kísérleteket bemutató kiállításra érkező közönség a modernség szépségét. Már tavaly, sőt tavalyelőtt — eleinte nem kis meglepetést keltve — Bach nevével is találkoztunk a műhely koncertplakáljain ... jelezve, hogy a műhely a zenetörténet ontológikus egységébe illeszti a legújabb műveket, és ehhez feltétlenül szükségesnek tartja a hagyományokhoz visszanyú- lást. Április végén olyan koncertet hirdetett a társulat a miskolci Flórián Malomban, a szimfonikus zenekar székházában, melyen 'a műhely háziszerzőinek legújabb darabjait kínálták meghallgatásra. A közönség tehát ismét az avantgárd muzsika felcsendülését várta és ... és a koncert végén nehéz volt eldönteni, hogy a hagyományok „lertőzték-e” meg a szerzőket, vagy a - szerzők jutottak el-vissza a „hagyományokhoz". Szalag Zoltán Concerto zongorára és zenekarra, Vajda János Cirkusz és Orbán György Szerenád című darabjai, melyek először hangzottak el Magyarországon, olyan zenei elemeket ötvöztek egybe, melyek közül a romantika, az új bécsi iskola, vagy éppen Nino Rota filmzenéje szüremlett ki a felületes hallgató számára, de végül is az egységes kompozíciók megismerése, végighallgatása után nyilvánvalóvá vált, hogy mindhárom szerző összegző korszakához érkezett: szintézist alkottak. Az Új Zenei Műhely jó hangulatú, sikeres koncertje tehát jelezte, hogy a társulat szakmai-művészi megújulása még sok örömet hoz a zenekedvelők táborának. (szendrei) Rövid ünnepség keretében parkavatót rendeztek a hét végén Műhibán, a Mozgáskorlátozottak Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének rehabilitációs parkjában. Mint László Vilmos, az egyesület elnöke elmondta, eredeti terveik szerint ezen a májusi vasárnapon már szerették volna átadni használatra az egyesület tagjainak az üdülőparkot. Ám a hosszú, kemény tél, no meg néhány ember kellően át nem gondolt ígéretei miatt a park teljes átadására még várni kell. így most csak egy részét vehették birtokba annak a nyolc üdülőháznak a mozgáskorlátozottak, amelyeket az 1983-ban elkezdett munkálatok során állítottak fel a négyhektáros területen. Kél esztendő alatt közel kétezer ember önzetlen társadalmi munkája tette lehetővé, hogy igen közel van a megvalósuláshoz az a merész terv, amelyet nehány esztendővel ezelőtt készítettek a Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesületének tagsága és vezetői. Az országban egyedülálló vállalkozásuk immár a befejezéséhez közeledik, hiszen a nyolc faház már felépült, bitumenes úttal, elektromos árammal, vízzel, szennyvízvezetékkel, saját kúttal ellátott üdülőparkban. Számos szakipari munka elvégzése várat viszont még magára az épületekben, majd ezt követően kerül sor a speciális sportpálya megépítésére, amellyel teljessé válik a terv megvalósítása, s Műhibán végre olyan körülmények között pihenhetnek a mozgáskorlátoz,ottak, mint egészséges embertársaik az ország valamennyi üdülőhelyén, vagyis kényelmesen, apró, nemegyszer megoldhatatlannak látszó gondok nélkül. Hiszen itt minden épületet, illetve a park berendezéseit úgy alakították ki, hogy az a tolókocsival közlekedő emberek által is használható legyen. Az ünnepségen az egyesület elismeréseket adott át mindazoknak az egyéneknek és kollektíváknak, akik a parképítés eddigi munkájában kiemelkedő eredményeket értek el. A park átadásáig hátralevő munkák elvégzéséhez pedig szívesen látnának mindenkit, aki önzetlen támogatásával szeretné elősegíteni a mozgáskorlátozott embertársaink számára épülő létesítmény építésének befejezését. (csendes)
