Észak-Magyarország, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1985. május 18., szombat Abaúji ifjú a pesti Uni versi tasón Alapításának 350. évfordulóját ünnepli az Eötvös Loránd Tudományegyetem, melyet Nagyszombatból 1777-ben helyezett Mária Terézia Budára, azonban rövidesen Pesten kapott otthont. Ide iratkozott be a privi- gvei piarista gimnáziumban szerzett bizonyítványával Debrecze- nyi Bárány Péter, akit az irodalmi köztudat miskolci származásúnak fogadott el, pedig az abaúji Gagy községben született. 1766-ban. Egyetemi évei nagy hatással voltak gondolkodás- módjára és tevékenységére. Az ott kötött baráti szálak segítségével ismerkedett meg a kor legnagyobb filozófusa. Kant műveivel, s Kant tudományos nézetei alapján irta meg magyar nyelven az első bölcseleti müvet, a Magyar Pszichológia néven ismert tanulmányt. A mű a Magyar Hírmondó által meghirdetett pályázat eredménye. Harminc arany jutalmat kapott az első díj nyertese, melyet 1790-ben Görög Demeter szerkesztő, bécsi lakásán, egy januári délutánon adtak át szűk körű társaság jelenlétében a boldog ifjúnak, akit még megilletett volna 150 példány a kinyomtatott műből, ha valóban kinyomtatták volna. Azonban, ez nem történt meg. II. József és Lipót császár uralkodását I. Ferenc abszolutizmusa váltotta fel, ekkor elnémul minden hang, amely a nemzet kulturális és politikai kibontakozását sürgette. Bárány Péter öreg korában egy Széchenyi Istvánhoz címzett levelében így magyarázza: „Görög Demeter Or késett munkám kinyomtatásával, s kérte volna tőlem, hogy a megkoronázott Pszichológiát új formába öntsem.’' Ezt ő nem tette, mert élete végéig Kant híve maradt, s erről a díjátvevő beszédében hitet tett: „Hogy az érdem az én munkámra esett, azt nem annyira magamnak, mint Kantnak, a jelenlevő világ legelső bölcselőjének köszönöm.” 1817-ben Széchenyi Ferencnek írt levelében mondja, hogy szívesen kidolgozza a bölcselet többi ágát is, de nézete mit sem változott, ő Kant híve maradt. Kérdés, hogyan ismerkedett meg a német filozófus műveivel. Pszichológiájának bevezetőjében írja, hogy ha a bíráló bizottságnak nem tetszik a munkája, azt küldjék vissza Pestre Kop- pi Károly Űr lakására ahol ő maga is él és ahol a tanulmányt készítette. Koppi Károly piarista tanár volt és a magyar Uni- versitás oktatója. Baráti körébe tartoztak az Orczy fiúk, Cornides Dániel, Sche- dius Lajos, Kazinczy Ferenc, Ráday Gedeon, azonkívül a német írók: Gess- ner, Heine, Miller, Ernesti. „Mit művel a bölcs Koppi. miképp növekednek alatta a haza jobb csemetéi” jegyezte volt le Kazinczy a szólásmondást, amely felőle terjedt. Ugyancsak Kazinczy írta le Aranka Györgynek, hogy amikor Koppi közvetítésével elolvasta Kant főművét a Tiszta ész kritikáját, „visított örömében”. Koppi kölcsönözte Kant műveit tanítványainak és barátainak és ismertette elmélkedése lényegét. Általa lett Kant híve Bárány Péter és ennek dokumentuma a Magyar Pszichológia. A mű, mivel ,nem jelent meg, elveszettnek nyilváníttatott. Még századunk hetvenes éveiben is elveszett műként említi a magyar tudományos irodalom. Viszont az Akadémia könyvtárának kézirattárában újra napfényre került és elolvasható a Jelenséges Lélekmény = Lélek-tudo- mány című empirikus pszichológia. Külön kincs a végén összeállított szószedet, a magyar bölcseleti műnyelv szakszótára. Mi lett a sorsa Koppinak, Báránynak á; a kan- ti eszméknek? Koppit 1795-ben a Martinovics-fé- le összeesküvés alkalmával nyugdíjba küldik, Bárányt, aki Széchenyi Ferenc ti- toknoka volt, elteszik az Iványi-birtokra, a Magyar Pszichológia helyett pedig megjelentetik a második díjas Pálóczi Horváth Adám lélektanát, amelyben szó sincs Kant eszméiről. Hogy Kant miért nem került be a magyar oktatás anyagába, annak egyszerű oka van. 1795-ben helytartótanácsi határozat tiltotta meg tanítását, terjesztését, műveinek kiadását. De nem tilthatta meg a magyar értelmiség érdeklődését, s ezt az érdeklődést Európától semmiben el nem maradva, időben keltette fel a magyar egyetem jó néhány tanára, akik közül én most mindössze egyet említettem meg. Bárány Péter meghökkentően érdekes művének hozzáférhetőségét, ezúttal köszönöm a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára vezetőjének, Fü- löpné Csanak Dóra könyvtárosnak. Gyárfás Ágnes CSORBA PIROSKA: 1. Irigylem a vonatokat. A száguldás sínjein boldog fekete arccal rohannak. Emberi léptem tétova moccanat csak: hogyan érhetnék el Hozzád? 2. Közted és köztem jeges terek, lakatlan csillag a két szemed, lakója leszek, mélyeibe rejtezem. Mint holt tengerben kagylóvirágok várok Rád. szüntelen éhezem. Kezedbe vágyom, hogy kinyíljak, mert szorít már fényes magányom. Talán gyöngy vagyok, talán harmat, mit őriznek hajnali hatalmak, mit kedveseként óv az éj. A lét és nemlét sziámi ikrek, szívem helyért romló kavics lüktet. 3. Szerelem, szent sámán! Ereimben miért dobolsz új riadót? Hold, fénylő éjjeli sarló hová loptad gyarló s nyugodt álmomat? Csillagok izzanak a bokrok buja ölén megbúvó pocsolyákban. Lüktet a szívem, friss seb, az éj hatalmcs s én egyre kisebb és a Szerelem rámszakad. 4. Virág vagy, meleg virág, eleven szépséges férfitest. Érintésed a méznél édesebb s kinyílik szám, a testem, életem, hegy befogadjalak. Egy pillanatig maradsz vagy örökké? A pillanat is örök énnekem, Te döntesz. Tested minden zugát keresnék csókjaim, az alázatom öröm énnekem, csupán szolgálok, énemnél hatalmasabb erő játszik velem. Életünk jelentős hányadát az utcán töltjük. Legtöbbször sietünk, rohanunk, így se időnk, se kedvünk körülnézni, apró emberi pillanatokat észrevenni. Például azt a pöttömnyi legénykét, akit a mamája Sárospatakon visz a napközibe. Anyuka sietni szeretne, de a kisfiú csak né- zi-nézi az útépítő munkásokat. Összesen nyolcán vannak, közülük azonban csak egy mímeli a munkál, a többiek a lapátot támasztva cigarettáznak. A kislegénynek sehogy se tetszik a dolog, s pici öklét feléjük rázva, odakiáll nekik magából kikelve: — Dolgozzatok!... * Hasonló pillanat, de most egy kislánnyal. Apu munkába megy, a mama és a szöszi leányka — nem lehet több ötévesnél — kikísérik a kapuig. Búcsúzkodás, puszi a mamának, puszi a kislánynak, s apu indulna is már a járdán. Az aranyszőke hajú kicsike azonban vissza-vissza- húzza, és kemény hangon a lelkére köti: — Aztán jól dolgozz, ne rosszul. .. Mert azt a hajas babát meg kell nekem venni. Tudod, amelyiket a múltkor mutattam a kirakatban. Apu mosolyog, elsiet. Vagy húsz méterről visszanéz még. Mama már bement a lakásba, a leányka még mindig a kapuban áll, s amikor találkozik tekintete az apáéval, utána kiállja, hogy visszhangzik tőle az egész utca: — Tíe rosszul!... Érted?. .. * A vonatról leszállva, a Táncsics utcán visz az utunk beleié a városba. Éppen előttünk haladt el a locsolóautó. Pillanatok alatt végigszaladt a rövid utcán, és szándékosan úgy zúdította ki magából a vizet, hogy egyúttal a járdát is lemosta, portalanította. Kellemes, friss vízillat terjeng utána mindenfelé, jólesik egyet-egyet szippantani belőle. Dicsérjük — ismerősök — az ügyes megoldást, és azt a gondosságot, hogy mire a járdára értünk, a locsolókocsi már messze járt: senkit sem fröcskölt le. — Nem fröcskölt, nem fröcskölt, még az kellett volna! — morog magában az előttünk haladó fiatalember. — Nem elég, hogy vizes lett a járda? Alig győzi az ember átlépni a tócsákat. Inkább seperték volna le róla a port, minthogy lelocsolták. Egymásra néztünk. Elképzeltük, milyen szájat nyitott volna zsörtölődő társunk, ha a tisztára mosott járda helyett most porfelhőbe burkolózva cipelnénk bőröndjeinket. Hiába, már csak ilyenek vagyunk mi, emberek .. . * Csinos fiatalasszony jön ki a Bodrog Áruházból, megrakodva jókora csomagokkal. Utána a fejkendős édesanyja — beszélgetésükből erre lehet következtetni —, egyik kezében szintén csomag, a másikkal a kis unokát vezeti, olyan 3—4 éves leánykát. Talán szőnyegeket, függönyöket, ruhaféléket vásároltak. Jó pár ezer forintot költhettek, de nyilván kedvük szerint, mert ragyog az arcuk az elégedettségtől. A fiatalasszony a portékákat berakja a Lada csomagtartójába, de egy nagyobb már nem fért bele. — Tedd ide a hátsó ülésre — mondja az édesanyja —, Andikát majd az ölembe veszem. Minden így történik. A menyecske a volánhoz ül, a motor felbúg, s megindulnak a hídon át a Bodrogköz felé. A kislány arca ragyog az örömtől. Hiszen autóban ülni, méghozzá a nagyi ölében . . . dupla boldogság. Nemcsak Andikának, hanem — a nagymamának is ... Hegyi József Baráth Lajos: Még a XIV. században, a gazdag Ser Georgio Darvasio, fogadott egy festő embert, hogy palotája nagytermét, a mennyezetet feldíszítse. Akkortájt vásárolt a gazdag nemes kalmár török harcosoktól egv rabszolganőt, akik kötözet- len hozták magukkal a ki- ejthetetlen nevű rabnőt, s bár nem vallották be, de érinteni sem merték, nemhogy a szemébe nézni. Rossz hitű emberek ugyanis úgy tartották: piros szemű lány csak bajt, veszedelmet hozhat férfiemberre. És ennek a rabszolganőnek piros volt a szeme. Ennek tudható be, hpgy a kalmár nagyon olcsó áron jutott a lányhoz. — Ha szüksége van a festőnek erre a lányra, hát csak üljön neki naphosz- szat, és fesse...! — mondta, mikor szolgái jelentették: a piktor szeretné, ha a rabnő modellt ülne neki. A mester fiatal ember volt, magas, fekete; származása — miként anyanyelve — kiismerhetetlen: a festő számtalan nyelvet megértett, sőt, nem egyet az ismeretlenek közül maga is beszéli. — Az új rabnővel is szól ért! — Ennek külön örülök — sóhajtott a kalmár, mert egy idő után izgatni kezdte a lány szótlansága, búskomorsága. — És a piktor közelében nem reszket? A szolgái jelentették: a ’ festő közelsége kimondottan jót tesz a rablányra. Sokat persze nem törődhetett ezzel a búskomor lánynyal — „Majd ha a lelke is nálam lesz. foglalkozom vele .. .” Amikor az egyik bizalmas szolgája felhívta a figyelmét egy szokatlan tényre, azonnal a helyszínre sietett. — Piros szemű lányok fürdőznek a vízesés alatt? — Igen uram! Ez immár nem a purgatórium, amiként rendelted, de talán a pokol maga! — Ügy gondolom, az angyalok szeme lehet piros... Ha a festőm így látja jónak. Ám a bizalmas tovább duruzsolta kétségeit. — Igen, uram, az angyalok lehetnek piros szeműek is .. . Ámbár . .. De ez a piktor dolga. Csakhogy ott fenn, a sziklák aljában, egy ötlábú kutya áll . .. A kalmár — már nehezen látott — szerette volna látni a piros szemű angyalokat és az ötlábú kutyát, de tudta, neki csak pénze van, a látása viszont egyre rosszabbodik. — ötlábú kutya? Nem is rossz! Sőt, kitűnő ötlet! — De uram, ötlábú kutya... — Tudom! ötlábú kutya tulajdonképpen nincs is. Kétfejű borjúról hallottam ... azaz, magam is láttam fiatalabb koromban egy ilyen szörnyet. De a kutya egészséges állat, vigyáz a fajára, s ha netán röt lábbal születne valamelyik kölyök, az anyja maga falná fel. — Éppen arról van szó, uram! A kalmár némi büszkeséggel tovább sétált és csak úgy mellékesen megjegyezte: — Akkor hát én leszek az első, akinek ilyen furcsa állat a tulajdonában van. Egy ötlábú kutya! Nem rossz! Egészen kitűnő ötlet... S ha a fürdő- zö angyalokat nem riasztja, miért ne maradhatna ott időtlen időkig? — és arra is gondolt a gazdag kalmár: a Darvasióknak időtlen időkig lesz egy ötlábú kutyájuk. „Mert mi megtehetjük!” Egy pillanatra felötlött benne a piros szemű angyalok részegítő sokasága, s valami olyasmi motoszkált a fejében: „Ha az egyik Margót lenne ...” S miért ne? Hiszen hallott ő erről a különös rablányról, hogy piros a szeme, de sem nem zavarta, sem nem nagyon hitte. Magához rendelte a rabnőt. — Margót. . . Neked valóban piros szemed van? — s mutatta ujjaival a saját szemét, majd a rabnőét is, aki elértette a mozdulatot és rémülten elkapta az arcát. S ebben a pillanatban, amint a fény megmozdult a lány szemében, Ser Georgio Darvasio. akinek számtalan iri- gye volt a gazdag Kandiában, de egyetlen sajnál- kozója nem akadt, meggyőződhetett róla: nem mendemondáról, hanem való igazról van szó. — Nézzem meg közelebbről is, milyen a te szemed, Margót. . . — Parancsolj velem, uram! — mondta természetes hangon. A kalmár elengedte a lányt, mert úgy érezte: bár engedelmesen várja parancsát, óhaját, valaki közöttük áll. Valaki, akit ő el
