Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
1985. április 30., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Éppen csak 13, illetve 15 éves volt Seres Imre és Vermuth Ferenc, amikor napszámosnak felvették őket Alberltelepen a bányához. A kamaszkor legszebb éveiben kevesebb idejük jutott a rongylabdára, parittyára, bodzapuskára, lányok után leskelődésre, mint a szénlapátolásra, favágásra. A ’20- as évek közepét írták; azokat az éveket, amikor a gyermekrobot, a serdületlen, éretlen emberek munkába a bányával, hogy nem eresztettük el egymást. Már vájárként ereszkedett le a tárnákba Imre bácsi és Feri bácsi, mikor bevezették a haditermelést. A katonaság alól felmentést kaptak, de állandóan hátukon csattant a fenyegetés: ha nem teljesítik az egyre növelt követelményeket, nyitva a bánya szája, mehetnek a frontra, mehetnek a háborúba. A heti hat műszak mellé havonta három vasárnapot és tak a hozzátartozó bányákban. Aztán a debreceni pártiskolára küldték és annak elvégzése után ő szervezte Rudabányán az 1949-es választásokat. — Ez volt az első alkalom, hogy a népfront jelöltjeire kellett szavazni. Egy olyan helyen, mint Rudabá- nya, ami a legkeményebb körzetekhez tartozott, elértük, hogy a választók 96 százaléka leadta a voksát. Az előkészítés ideje alatt hat kilót adtam le magamról, addig húztam a nadrágszíjat, míg új lyukat kellett fúrni rajta. Amíg Imre bácsit a közélet feladatai kötötték le, Feri bácsi brigádot szervezett a bányában. — Olyan versenyt vágtunk ki ama híres szóncsata idején, hogy füstölt a bánya. Ezt most szó szerint mondom, hiszen a robbantás Vermuth Ferenc: Mi indítottuk meg a frontfejtést Seres Imre: Muzsikával köszöntöttük május elsejét fogása, kényszerítése mindennapos tünetként jellemezte a nincstelen családok sorsát. Kellett az a kis darab kenyér is, amit a fiúcskák pénzéből kanyarithattak a vékony szalonna és vereshagyma mellé. Regényesnek tűnik mindez ma már, s miként regény minden ember élete — ahogy Balzac fogalmazott — nem találhatunk jobb kifejezést Seres Imre és Vermuth Ferenc sorsára sem. — Egykoron csángáló emberek voltak a bányászok — kapta fel az emlékezés fonalát Feri bácsi. — Az én apám is Nagybányáról került Perecesre, onnan Rozsnyóra vezette az út, ahol magam is születtem és végül Kuri- tyánban vertünk tanyát, éppen a kommün után. Alig serdült a bajszom, már a szénport haraptam ... se földünk, se jószágunk nem akadt, mi csak a bányára számíthattunk .. . De milyen volt az akkori bánya? Milyen volt az akkori bányász? Csákány, kézi fúró, lapát forgott a kérges markokban, az idősebb vájárok mögött, a keményen betartott bányarend szerint, fiatal csillés fiúk forgatták az öt mázsa szenet befogadó csilléket és a még fiatalabbak ösztökélték azopá- los szemű bányalovakat. — Csak dolgoztam, ettem és aludtam — idézte fel az első föld alatti éveket Imre bácsi, mosollyal kísérve legényereje teljesítményét. — Viszlai András mögött tanultam meg igazán, mit jelent a bánya. Ö nyitotta meg valamikor az alberttelepi aknát. Réseltünk, robbantottunk és járt a villa, húzta- eresztette a csilléket. Volt nap, hogy egy emberre húsznál is több jutott, amit kitermeltünk. Puskás Sándor, Oroszi Gyuri, Király Pista. Skander Sándor ... valósággal ették a szenet, amikor nekirugaszkodtak a falnak. 1931 júniusában 189 pengőt kerestem, ami körülbelül any- nyit ért akkor, mint most 20 ezer forint... Később sérvet is kaptam, az a Földes doktor operált meg Diósgyőrben, aki a háború éveiben számos emberen segített, papírokkal, meg mindenféle furfanggal mentette, akik rászorultak ... Ügy voltunk mi hetente egy 16 órás sichtát kellett kidolgozni a szénfalon ... majd 1942-től ezt újabb heti 16 órás pótmü- szaikkal toldották meg. — Mit tehettünk? A lövészároktól mindenki félt — folytatta Imre bácsi —, inkább nyomtuk a szenet... aztán 1944-ben már nem lehetett parancsolni .. . nem fokozhatták a normát, a műszakokat. De aki ellenszólt, egy-két nap múlva magára ölthette az angyalbőrt és már csalc a „hadak istenében” bízhatott... — Telebeszélték a fejünket, hogy hatalmas vörös karmokkal az ujjuk végén jönnek az oroszok, jönnek és szétmarcangolják a népünket . .. még plakát is volt erről a lázálmos hülyeségről ... hitte, aki hitte, nekem beszélhettek ... Volt egy cimborám, Sáfi János, aki Kárpát-Ukrajnából vetődött hozzánk ... tőle hallottam, milyen is a szovjet... szóval fütyültem a vörös karmokra ... Mindketten Alberltelepen élték meg a felszabadulást. — Jött május elseje — pörgetett emlékezete képsorán negyven évet vissza Feri bácsi. — Az egész családom, feleségem, apósom, anyósom a kommunista pártnak volt már tagja . .. Szépen végigmuzsikáltuk a falut, aztán a következő évben, ’46-ban már harciasabb ünnepre készültünk. Szónokoltak a pártok képviselői. A kisgazdák, a szociáldemokraták és a kommunisták ... mondták a programokat, a terveket, a nép meg hol ennek, hol annak tapsolt. Meg kell mondani, hogy a kommunistáktól tartottak. „Nem akarunk csajkarendszert!” — mondták sokan, hiszen olyan hírek jártak, hogy minden közös lesz: a banya, a ló, az asszony ... — Ilyen hangulatban nem volt gyerekjáték meggyőzni a népet — mosolyodon el ismét Imre bácsi, aki azokban az időkben számtalan helyen, pozícióban vett részt a pártharcokban, majd később a népi hatalom megszilárdításában. Már 1945. március l-én szakszervezeti elnöknek választották, de tagság alig-alig akadt. Három évvel később kilencezer szakszervezeti tagot számlálután, az emberek meg sem várták, hogy szétoszoljon a füst, már mentek is be a szénre. Nehéz ma már megfogalmazni, mi hajtott minket, de elég volt egy baráti összekacsintás és feszültek az izmok. Később mi indítottuk be a frontfejtést. Előtte Tatabányán, Várpalotán, Kdráldon, Somsályon, Farkaslyukon jártam tapasztalat- szerzésen. Hazajöttem, nyolcán összeálltunk és megindítottuk a 90 méteres frontfejtést. 90 méteren összesen nyolcán gyürköztünk! A többiek féltek ... hatalmas terület állt nyitva a föld alatt... aztán látták, hogy megy ez kérem, és jöttek ... jöttek ... egy-két hónap múlva már túlságosan is sokan voltunk. És jöttek az újabb emberek Imre bácsi mellé is. A Magyar Dolgozók Pártja megbízásálból részt vett a 100 dolgozó alatti létszámú üzemek államosításában, titkárként tevékenykedett a SZÖ- VOSZ-ban, munkaügyis volt a trösztnél, majd igazgató lett Alberttelepen. — Azokban az időkben annyiféle helyre kellett volna rátermett ember, hogy akiben megbíztak, aki vállalta a munkát, minden ujjára jutott volna olyan feladata, ami egy embernek is sok. Alberttelep utcáin, ha végigmegyünk, nem nagyon akad ember, aki ne ismerné Seres Imrét és Vermuth Ferencet. Nemcsak a bányász-múltjukat becsülik, hanem azt az emberséget, amivel Feri bácsi felnevelte fogadott fiát és amivel Imre bácsi útnak indította három gyermekét. Ha a családra terelődik a szó, Feri bácsi fájdalommal említi elvesztett felesége szép emlékét, Imre bácsi meg széttárja ujjait, melyeken már nem lehet összeszámolni az utódokat: a három gyermeket, az öt unokát és három dédunokát. Feri bácsi fürdőszobájában ott áll a bányászcsizma, amit gyakran lábára húz, mert szeret a hegyekben gombázni, Imre bácsi meg magára ölti a munkásőr egyenruhát, amit 1957-ben, mint alapító tag vett először magára és elindul a szolgálatba ... amit mindketten kamaszfővel vállaltak Szcndrel Lőrinc A világ élvonalában A gabona voltaképpen egyet jelent az élettel, és mindig megkülönböztetett figyelmet élvezett hazánk agrárgazdaságában. Ezt egyebek között jól jellemzi, hogy a szántóterületnek mindig több mint 60 százalékát foglalta el, s jelenleg 62—63 százalékán termesztik a gabonát. E magas arány persze csak amiatt lehetséges, hogy hazánk természeti adottságai kedveznek is a gabonatermesztésnek. KÉT LÁBON Az átlagosnál jobb ökológiai feltételek és a gabona- termesztők buzgalma együttesen eredményezték, hogy a termésátlagokat illetően felzárkóztunk a világ legfejlettebb mezőgazdaságú országai közé. Az egy főre jutó kukoricatermelésben például az Amerikai Egyesült Államok mögött a második helyen állunk. A gabonatermelésnek van egy sajátságos jellemzője hazánkban, amit a szakemberek „két lábon állásnak” neveznek. Ez azon a tapasztalati tényen alapul, hogy egyik esztendőben a búza, a másikban a kukorica ad nagyobb termést. Emiatt aztán mindkét növény termelésének fejlesztésével egyformán foglalkoznak a gazdaságok, hogy az időjárási különbségekből következő terméskieséseket mérsékelni tudják. Jó példa erre az elmúlt esztendő, amikor is a kedvezőtlen időjárás főként a kukoricát károsította, a búzatermelésben pedig már rekordok is születtek. A gabonatermelés fejlesztése fontos érdeke a népgazdaságnak, s ezt a közgazda- sági szabályozás közvetíti az üzemeknek, s ennek révén a gabonatermelés fejlesztése a gazdaságoknak is érdeke. Az üzemi érdekeltséget jól mutatja, hogy a gabonatermés értéke évente mintegy 50 milliárd forint, s ezen túlmenően az abrakfelhasználó állattenyésztés révén a gabona további 80—90 milliárd forint érték előállítását alapozza meg. A kettő együtt olyan bevételi forrása a mezőgazdasági nagyüzemeknek, amelyek nélkül az eredményes vállalati gazdálkodás el sem képzelhető. ANYAGI ÉRDEKELTSÉG A világ gabonatermeléséhez hasonlóan Magyarországon is az elmúlt negyedszázadban fejlődött leggyorsabban a gabonatermelés. A változás üteme azonban gyorsabb volt, mint másutt, ezért fokozatosan felzárkózhattunk a gabonatermelésben élen járó országok közé. Fejlődésünket a következő adatokkal lehet a leginkább jellemezni: a hatvanas évek első felében, öt esztendő átlagában 6,6 millió tonna gabonát takarítottunk be, a következő öt esztendő átlagában 8,5 millió tonnát, az 1976—80-as évek átlagában pedig már 12,4 millió tonnát. A mostani tervidőszakban tovább növekedett a termés mennyisége, s várhatóan évi átlagban 14,4 millió tonna termésre számíthatunk. A mostani tervidőszakban rekordok is születtek. 1982- ben, amikor az időjárás kedvezett a gabonaféléknek, már 14,8 millió tonna gabona termett, egy esztendő múlva a szárazság miatt csökkent a termés, de tavaly újabb rekordot — 15 millió tonna termést — értek el a gazdaságok. A biológiai alapokon kívül erőteljes változások tapasztalhatók a termelés gépesítésében, a talajművelési, betakarítási technológiákban és a tápanyag-utánpótlásban is. A termelési rendszerek útkereső, fejlesztő munkája révén nagy teljesítményű erőgépek dolgoznak a szántóföldeken, ezekhez igazodnak a termelési technológiák. A jó biológiai alapok és a gyorsan fejlődő eszközállomány mellett azonban szükség volt arra is, hogy a hagyományosan istállótrágyázásra alapozott tápanyaggazdálkodási szemlélet megváltozzon. Ezt jól mutatja, hogy a hatvanas évek első felében 43 kilogramm műtrágya hatóanyagot szórtak ki hektáronként, 1984-ben pedig már több mint 240 kilogrammot. A gabonatermelés fejlődését azonban leginkább a gazdaságok anyagi érdekeltsége serkentette. A ráfordításoknál ugyanis mindig jelentősen nagyobb volt a bevétel, így a gabonafélék a jól jövedelmező növények közé tartoznak. A legutóbbi években ugyan számottevően növekedtek a termelés költségei, 1977 és 1983 között a búza- termelés hektáronkénti költsége átlagosan 8500 forintról 12 ezer forintra emelkedett, a kukoricatermelésé ugyanebben az időben 12 ezer forintról 18 ezerre. Eközben a felvásárlási árak emelkedése elmaradt a termelési költségek növekedésétől, de a terméshozamok látványos emelkedése ezt az ellentmondást kiegyensúlyozta. Főképpen a búzánál, amelynél a száz forint termelési költségre jutó jövedelem jelenleg is 30 forint körül ingadozik. KEDVEZMÉNY A KUKORICATERMELŐKNEK A kukoricánál ennél rosz- szabb a helyzet, a száz forint termelésre jutó jövedelem ugyanis inkább a 20 forint körül váltakozik. A jövedelmezőség romlását jól érzékelik a gazdaságok, s ennek megfelelően igyekeznek is a gabonatermelés szerkezetén változtatni. Az elmúlt őszön például a tervezettnél nagyobb területen vetették el a búzát és az őszi árpát, amelyeket — szerencsénkre — a kemény tél sem károsított nagyobb mértékben. A kukoricatermelésben azonban már nem ilyen biztatóak a kilátások. A nép- gazdasági terv azzal számol, hogy 1 millió 170 ezer hektáron vetnek kukoricát a gazdaságok, ezzel szemben az előzetes felmérések szerint az üzemi szándék csak 1 millió 80 ezer hektár. Ezt tapasztalva, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium anyagilag is ösztönzi a kukoricatermelés bővítését az idei tavaszon. Azok a gazdaságok, amelyek növelik a vetésterületeket, majd a betakarított mennyiséget, jövedelemadó-kedvezményben részesülnek. Az intézkedés jól érzékelteti, hogy szükség van a több gabonára, ezen belül a kukoricára, ám az üzemi számítások szerint az anyagi ösztönzés csak néhány forinttal növeli a kukorica mázsánkénti bevételét, s ez — a szakemberek szerint — nem ellensúlyozza a búzához viszonyított termelési többletköltségeket. A kukoricatermelés ösztönzéséről. bővítéséről pedig a jövőben sem mondhatunk le, hiszen e növény hektáronként nagyobb termést ad. mint a búza. így van ez az idén is, amikor a tervek szerint 15,5 millió tonna gabonát kellene betakarítani a gazdaságoknak. Hasonlítgatásaink buktatói A lmát vásároltam a minap a Búza téri vásárcsarnokban. Végigsétáltam a standok előtt, és miközben érdeklődéssel nézegettem a kirakott portékát — és a hevenyészett árcédulákat, vállamra csapott régi ismerősöm, és üdvözlés helyett máris a közepébe vágott: nézd meg, menynyivel szebb almát árul a maszek, mint a Zöldért — mondta és széles mozdulattal összehasonlította a kiskereskedő, meg a szerződéses zöldségárus asztalára kirakott árut. Való igaz: az alma csakugyan szebb volt a kiskereskedőnél, mint az állami szektor megbízottjánál — onnan nézve, de innen nézve, az összehasonlításnál azért idekívánkozik az is, hogy a mosolygós almának az ára már aligha fakasztott mosolyt rajtam, mint vásárlón ... Használt autókat mustrálgató társaság egyik tagja megfellebbezhetetlenül jelentette ki: ezt a kocsit vedd meg, barátom, hiszen kevesebbet fogyaszt, mint a másik, és jobban is néz ki. Tíz évig nem lesz gondod vele. Talán igaz. Az feltétlenül, hogy szemre tetszetős volt a kocsi, a tíz év vége még odébb van — az ár, amennyire az eladó tartotta a járgányt, kimondva is sok. hát még kifizetve. Nem sorolom tovább hasonlítgatásunk buktatóit, ha úgy tetszik kétarcúságát, hiszen az élet hol leegyszerűsítve, máskor pedig bonyolult formában produkálja a gazdag példatárat itthon is, de különösen, ha elhagyjuk határállomásainkat, és belefeledkezünk a látszatra talán rózsaszínűnek tűnő álomvilágba, mely valójában könyörtelenül kemény racionalizmuson nyugszik. És félő, hogy a hasonlítgatások puha felszínessége alatt érdekesen kemény valóság van. Gondoljuk csak meg. nem furcsa dolog, hogy a Máriahilferstrassén sétálgatva, a legritkább esetben hasonlítjuk a tej. a kenyér, uram bocsá’, a szépen csomagolt sütemény átszámított, schillingről forintra szorzott árát hasonló hazai termékek árához. A magnót, a kvarcórát, és a vetkőzős golyóstollat annál gyakrabban. De a schillingek- ben mért fizetésre is csak addig csodálkozunk rá, amíg meg nem tudjuk a lakbér és néhány szolgáltatás árát. Félreértés ne essék, a hasonlítás, miután az összemérés eszköze, bizonyos helyzetben nélkülözhetetlen. De a szubjektivizmussal terhelt összevetés eredményétől nem várhatunk objektivitást. A tértől, időtől, körülményektől elrugaszkodott egybevetés nem lehet eszköze a megméretésnek, sem teljesítményeknél, sem tulajdonságoknál. Bátorkodom szóvá tenni ezt egyfelől azért, mert előszeretettel hasonlitgatunk akkor is, amikor szétválasztani kellene, másfelől pedig akkor sem. amikor az összevetés jó szolgálatot tenne morálisan és elnézést, de financiálisán is. Mert nemcsak lakást, fizetést, beosztást, víkendházat. hobbikertet, bútort és Hi-Fi-tornyot lehet az összevetés igényével képzeletben, vagy valóságban hasonlíthatni. hanem teljesítményt, felkészültséget, szakmai és általános műveltséget, magatartást, erkölcsi normát, ügyet szolgáló állhatatosságot, és kifogyhatatlan tenniaka- rást. Sarkasan fogalmazva? Nem mindegy, hogy mit, mihez hasonlítunk. E gondolatsort tulajdonképpen a két elárusító pult látványa villantotta fel. Hogy a hasonlítgatások hasznossága helyett az összevetések sandaságánál talán kissé hosszabban elidőztem, annak oka az. mindig aggódom, amikor értékes dolgokat és gondolatokat azzal devalválnak, hogy sosem volt értékűekkel vetik össze. Azt hiszem, a képlet ismerős, a megoldás mégis kegyetlenül bonyolult. Paulovits Ágoston
