Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. április 13., szombat S zobor, könyv, ház, hojó, autó, híd, számítógép - mind-mind olyan alkotás, moly egyetlen ember; a feltaláló, a tervező, az újító, a szellemi-elvi meg­fogalmazó nevéhez köthető, ám mire megcsodáljuk a szob­rot, elolvassuk a könyvet, belakjuk a házat, hosszú útra indulunk hajóval, autóval és a jövő titkai utón kutatunk a számítógéppel, addigra sok szói ember közös munkája ötvöződik az alkotásban. Ilyenkor a közösség dolga és kö­telessége elismerni az újat teremtő embert, embereket. Hazánk közössége nevében a felszabadulási évfordulón ismerték el a legkivátóbbakat, akik közül most az ózdi acélnégyessel ismerkedhetünk meg. Marczis Gáborné Mokri Pál Dr. Horogh Lajos Dr. Molnár László Az ózdi acélnégyes „Százfelé oszthatnánk a kitüntetést” B. 60. 50. — ez nem va­0 laminő kódszám egy titkos iraton, vagy számítógépprogramon, hanem egy egyszerű, mindennap használatos acélféleség, még­pedig az építőiparban alkal­mazott bordázott betonacél jele. A B betű jelöli a fel­használás módját, a beton közé ágyazás lehetőségét, a 60 az erő newtonban kife­jezett értéke, az 50-nel pe­dig a kilopondban kifejezhe­tő tömeget határozták meg. Ez az acélféleség több száz ózdi kohász több éves mun­kájának az eredménye. Ter­mészetesen, mint más jelen­tős alkotásnak, ennek a ter­méknek is .vannak szellemi atyjai, akik tehetségüket, akaratukat, elszántságukat és szorgalmukat megmozgatták, állandó izzásban tartották és edzették, ötleteik, terveik megvalósításához társakat ke­restek és találtak, míg vé­gül eljutottak a kézzelfog­ható újdonságig. Ózdon négy műszaki em­ber a rúd-dróthengermű be­üzemelését követően felis­merte, hogy az építőipari igényekhez minél hamarabb alkalmazkodnia kell a vál­lalatnak is, és ez új, eddig nem gyártott terméket kíván. A berendezés adott volt, is­merték a külföldi szakiroda- lomból az ez irányú kísér­leteket és eredményeket, de azokat nem lehetett módosí­tás nélkül Ózdon alkalmazni, vagyis újat, az eddigiektől lényegileg eltérőt kellett ki­ötölni. Dr. Horogh Lajos mű­szaki igazgató, Marczis Gá­borné értékesítési főosztály- vezető, Mokri Pál, a marke­tingiroda szakértője és dr. Molnár László, az Ózdi vá­rosi Pártbizottság titkára (akkor még az RiDH főmér­nöke) adta össze tudomá­nyát, és .. . ... és „az iparágon belül is eredményesen alkalmazha­tó — az építőipar alapanyag­választékát bővítő, terméke­ik gazdaságosságát növelő — jelentős importmegtakarítást eredményező találmányaik, a termelés gazdaságosságát növelő, önköltségét csökkentő beruházások, fejlesztések megvalósításában kifejtett alkotói, újítói tevékenységük alapján Állami-díjra java­solták” a négy szakembert. . . .. . amit 1985. április 2-án vettek át Budapesten a Par- lement épületében. Négy bol­dog emberrel foghattam ke­zet Ózdon az ünnepek után. Négy mérnök, akik éveken keresztül számoltak, kísérle­teztek, újra és újra nekiru­gaszkodtak, ütköztek és ba­rátokra tettek szert. Gyak­ran éjszakákba nyúlt a mun­ka, a töprengés, sokszor ki­hűlt a vacsora, mire hazaér­tek, de nem adták fel, nem hagyták abba, mert a sok számítás között azt is kikal­kulálták, hogy ha megszüle­tik az új bordázott rúdacél, akkor az 500—600 millió Ft megtakarítást jelenthet éven­te a népgazdaságnak, tudták, hogy a korábbi, hasonló funkciójú termékkel szem­ben 20—25 százalékkal jobb a kezelhetősége, felhasználá­si lehetősége és tudták, hogy az építőiparnak szüksége lesz az új acélra. Számba vettek mindent... ... keresték a felhasználás lehetőségeit: az útépítés, a hídépítés, az acélszerkezetes építkezés területein. Társa­kat találtak a Beton- és Vas­betonipari Műveknél, a KÉV Metró Vállalatnál, a kecs­keméti útépítőknél, sőt még a Ferihegyi repülőteret fel­újító osztrák vállalkozóknál is. A felhasználók igen el­ismerőleg nyilatkoztak. Akad­tak barátok, szakemberek, ügyszeretettől, az újdonság keresésétől vezérelt társak, akik nagy buzgalommal áll­tak melléjük. Otthon, a vál­lalaton belül minden segít­séget megkaptak dr. Pethes András vezérigazgatótól, szakrpai és emberi segítség­gel állt a közös ügy mellé az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztériumból Hufnagl Lóránt, Massányi Tibor és az azóta elhunyt Osztermann Lajos. A kísérletek közti vizsgálatokhoz, az építőipari igények felkutatásához nagy szükség volt dr. Bodó Lász­ló és Papp László segítsé­gére az Építéstudományi In­tézettől, és . . . ... és ott voltak az ózdi szakik: az acélgyártók, a hen­gerészek, a karbantartók, a minőségi ellenőrök, az érté­kesítés szakemberei ... Kü- lön-külön és együttesen min­denkiről jó" szóval emlékez­nek, nagy hálával tartoznak nekik. Tudják, hogy nélkü­lük nem készült volna el ez az új anyag, ami minden ko­rábbi, hasonló terméknél ter- helhetőbb, és ami különösen fontos tulajdonsága: hegesz­téssel köthető egymáshoz. Mi hajtotta őket? Miért vál­lalták a sok-sok szgbad idő felhasználását is? Mikor érezték, hogy az átlagosnál többet sikerül letenni az asz­talra? — a kérdésekre szin­te egymás szavába vágva vá­laszoltak ... ...egyikük kezdte, mási­kuk befejezte a mondatot, a gondolatot. Látszott rajtuk, hogy azonos hullámhosszon mozognak, hogy tudnak in­dulattal és megértéssel köze­líteni egymáshoz, miként tudtak kritizálni és korrigál­ni is a több évnyi munka során. „Mindnyájan szere­tünk újat alkotni” — mond­ta egyikük, és mivel a töb­biek is majdnem ugyanígy fogalmaztak, most mind a négy nevet ideírhatnám. A választ egy fogalmazta, de közösen vállalták. Miként közös elhatározásuk volt, hogy javítsanak a vállalat termékszerkezetén, hogy ki­cserélték gondolataikat, ha szakcikket fogalmaztak, vagy készültek a doktori disszer­tációra. Mert a mindennapi munka, a közös újító tevé­kenység között még arra is jutott szellemi és fizikai erő, hogy a tudományos minősí­tést is megszerezzék. Molnár László fejében matematikai modellek, hőtani összefüggé­sek szerveződtek rendbe, Ho­rogh Lajos pedig a fémala­kítás új módszerein gondol­kozott. Az eredmény, nevük előtt már használhatják, hogy: dr. De nem is a rang vagy a cím vágya hajtotta őket... ... a hajtóerő, a munka motorja az újabb és újabb ismeretek megszerzésében rejlett. Nem díjakért, okle­velekért, medálokért dolgoz­tak, hanem a műszaki és emberi türelmetlenség ki­elégítéséért, azért, hogy vál­toztatni tudjanak azon, amin változtatni, alakítani ' kell. Természetesen a díj, a leg­magasabb díj leírhatatlan örömöt szerzett... . . . örültek ők négyen, örül­tek az RDH-ban, a marke­tingirodán, a pártbizottsá­gon . . . kinek-kinek a mun­kahelyén és örült dr. Plorogh Lajos v felesége és leánya, Marczis Gáborné férje és két gyermeke, Mokri Pál fele­sége, három gyermeke és két unokája, és örült dr. Molnár László népes családja, az idős szülők és tíz testvére... mindazok, akik szeretettel és megértéssel vették körül őket. A parlamenti ünnepség utón egy budai kisvendéglőben koccintottak az örömre.... ... és a szó hamarosan új, közös Ötletük felé fordult. Mert kaphatja az ember az elismerések közül a legmaga- sabbat, a legnagyobb becsü­letet és elismerést kifejezőt, ha valakit „megvert” az al­kotás kényszere, nem érez­heti magát csúcson, nem érezheti magát befejezettnek, hanem tudja, hogy ami ma az átlagosnál több, holnap már csak elegendő, holnap­után pedig már kevés..« mert nem azok közé tartoz­nak, akik a megszokottság, a változásnélküliség embe­rei . . . . . . hanem tervekkel ébred­nek és ólmokkal nyugsza­nak — mindennap. Szendrei Lőrinc Fotó: Mizerák István Lipcéből érkeztek Boryna lakodalma Indul a násznép, fölsír a bánat, édes Jagusiám, sírnak utánad . . . Hej! Indul a násznép, szól a nótája, a szép menyasszony nagy fájdalmára . . . Hej! Újra és újra erre zendítet- tek rá vékony hangon a nyo- szolyóláinyok, amikor eskü­vőjére kísérték Jognál. Rey- imont így írja le a jelenetet. „A násznép pedig szép las­san haladt az égő alkonyai­ban és szinte káprázott a szem a sok pántlikától, a pávatollaktól, virágoktól, vö­röscsíkos nadrágoktól, na­rancsszínű szoknyáktól, ken­dőktől, fehér szűröktől, mint­ha nyíló nyári virágokkal bo­rított mező indult volna meg. halkan ringana a szélben és énekelne.” Jagna és Boryna lakodal­mán vehettünk részt Emőd- Istvánmajorban. Ki tudja, hányadszor, itt táncolták el, énekelték el a „Wesele Bo- ryny” együttes tagjai, amit Reymont olyan szemléletesen, szépen-gyönyörűen írt le No- bel-díjas regényében, a Pa­rasztokban. A maguk múlt életét énekelték, táncolták. Lipcéből jöttek. Pontosabban Lipiec Reymontowskich a fa­lu neve. Itt dolgozott a vas­útnál az író, s amikor a falu lakosai megtudták a Nobel- díj hírét, tiszteletből eltán­colták a híres lakodalmat. Jozef Bartosiewicz, az együttes vezetője fiatal ember, maga is táncolt a csoportban, amely 1932-ben alakult meg, és egy évvel később mutatta be műsorát. A több mint fél évszázad alatt persze módo­sult kicsit — különösen a rádió- és tévéfelvételek ked­véért rövidebb-hosszabb lett —. de a! legfontosabb részek ma is úgy hangzanak el, úgy táncolják el őket. ahogy az első bemutatón. A szövegek is a regényből valók. Ez a fő programjuk, van persze más műsoruk is. de az is kö­tődik a regényhez. A Toll- fosztás úgy áll össze, mintha Domíni'kowa készítené Jagna kelengyéjét. Különben apáról fiúra, anyáról lányára száll a részvétel, s egész családok táncolnak az együttesben, melynek három tagja Janina Klepaczka, Wladyslavv Szcze- chow.icz és Zoli a Zagawa az első fellépésen is részt vett. Klepaczka 10 évesen Jozia volt, Boryna gyereklánya, az­óta több szerepet táncolt, énekelt, bár azt mondja, hogy mindegyik előadás egyformán kedves a szívének, a legked­vesebb talán mégis az első, amikor nemcsak fiatal volt, de öt megállónyi távolságból hozta a vonat az embereket, hogy megnézzék őket. Amatőr együttes sok van Lengyelországban, ilyen, mint az övék, mégiscsak ez az egy. Kevés olyan település van az országban — mondta —, ahol ne léptek volna fel, így hát a Boryna lakodal­mának köszönheti, hogy megismerte Lengyelországot. Villanyt, iskolát, kultúrházat — az utóbbiak az író nevét viselik —, az együttesnek köszönhet a falu. Az együt­tesnek. amely számos magas kitüntetés birtokában is el­sősorban annak az ember­nek tiszteleg minden fellé­pésékor, aki az ő életükről írt regényt. Persze, nemcsak azok ismerhetik őket. akik már látták fellépéseiket. Ők szerepeltek a nálunk is be­mutatott tévéfilmben, amely a Parasztokból készült. Megyénkbe, vendégszerep­lésre a mikófalvi népi együt­tes meghívására érkeztek. Két éve vették fel a kapcso­latot, tavaly a mikófalviak jártak Lipcében. Boryna la­kodalmát több alkalommal bemutatják. Tegnap Borsod- nádasdon és Bélapátfalván lépett közönség elé, ma este vendéglátóikkal, a vendég­látó falul hívják táncra és énekre. Mondhatnánk úgyis, lakodalomba, hiszen akár­csak a könyvben, itt is előbb a hívogató menet indul, hogy ez az este tényleg feledhe­tetlen legyen. Csutorás Annamária Fotó: Laczó József Az első előadás résztvevői közül ők hárman még ma is fellépnek. Ahogyan a könyvben, a műsorban is hozzátartozik a lagzihoz a hivogatás. A porták népe szívesen fogadta őket.

Next

/
Thumbnails
Contents