Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-05 / 53. szám
/ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. március 5., kedd A képernyő előtt Anna és Anton esete Anna és An*!on története nem hagy nyugodni. A péntek este sugárzott tévéfilm — ha nem is volt kiemelkedően emlékezetes, de — nagyon tisztességes, sok gondolatot sugalmazó, főleg pedig továbbgondolkodásra késztető munka, s olyan művészi érlékei is voltak, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezekről is szólnom kell, mielőtt egyéb gondolataimat feljegyezném. A Magyar Televízió nem kényeztet el mostanában a hazai és mai valóságot tükröző té- véjilmekkel, tévéjátékokkal, sőt ur külföld életét ábrázoló művek is inkább klasszikusok adaptációi. Az Anna és Anton című tévéfilm ugyan szintén megkerülte a mai magyar életet, s Valerija Peruanszkaja szovjet író néhány éve megjelent kisregényére épült, ám a szovjet emberek mai mindennapjaiból olyan életszeletel mutatott be, amely nálunk is fellelhető, a történet környezetünkben is nagyrészt azonosítható, ezért érdemes továbbgondolni mindazt, amit e film két ember és környezete életéből megmutatott. A Katkics Ilona rendezte tévéfilm hetvenöt percéből, valójában az utolsó húsz perc volt a feszült dráma, az előtte látottak inkább egy igen hosszú bevezetésnek tűnték. Mennyi volt ebből az alapmű hibája, mennyi az adaptációé, a kisregény ismeretének hiányában nem dönthető el. Ráérős, tempós volt a történet felvezetése, a rendező érezhetően törekedett az orosz légkör megteremtésére, s e törekvése nem merült ki a nagyrészt Moszkvában forgatott külső felvételek hitelességében — például a városnéző autóbusszal, szinte mi is végigjártuk a háromórás utat —, hanem valódinak tűnt az étterem, a folklórműsor, minden. A két nyugdíjas ember összetalálkozása, egymásra találása nem új téma, mint az sem, hogy a felnőtt gyermekek ezt a kapcsolatot ellenzik, ám olyan mélységes gyűlöletet, mint ebben a filmben tapasztalhattunk a férfi lányának részéről, ritkán látunk. Talán kicsit túl sarkított is volt ez a konfliktus, a hosszú, csaknem órányi bevezetés után ennyi ellenérzéssel szembetalálkozni megdöbbentő volt. A rendező, igen nagy gondot fordított a részletekre, az „oroszosságra”, a legnagyobb érdeme volt azonban Törőcsik Mari megtalálása Anna szerepére. Amikor Anna — Törőcsik — rövid téblábolás és láthatóan nagy belső vívódás után csendben kimegy a betegen fekvő, nyugalmat kívánó, ám lányának zajos társaságában ki tudja, miféle inzultusoknak kitett Anton, a szeretett és társnak is lehetséges férfi dácsájának kertjéből, tulajdonképpen két ember világa omlik össze. A magányos nyugdíjas asszony, aki szívesen élne egy értelmes társ mellett, és a nyugdíjas özvegy férfi, akinek nincs helye a lányával közös lakásban, ahol ő már csak megtűrt és felesleges személy. Mindketten elvesztették a szebb, jobb jövő iránti reményüket. Annát, nemrégen búcsúztatták a munkahelyén, még közel az idő, amikor közösségben élt, ám otthona társbérlet, az orrát mindenbe beleütő szomszédasszony mellett nem valódi otthon, noha függetlensége egyébként biztosított. Ám a nyugdíjas mérnök helyzete más. O már sokat tapasztalt otthonját már megtörte a nyugdíjas élet, már nem kohómér- nö'k, már nem tervez, nem irányít, már csak elmegy otthonról, amely már nem igazi otthona, s inkább moziba jár. meg városnéző sétára. Törvényszerű az összeroppanás a nyugdíjkorhatár elérése, illetve a nyugalomba vonulás után? Aligha! És a film két hőse nem akar gyorsan öregedni, még kimondatlanul is tervezik a nagyrészt közösen töltendő jövőt. Mi hát ez a roppant gyűlölködés és gonoszság, ami a férfi lányába szorult? Miből ered? Fúriaszerű gonosz teremtmény volt a filmben látott lány, aki apja esetleges boldogságát irigyelte, a dácsabeli bulijait féltette, vagy talán valami örökségét is. Nem tudni pontosan, a filmből ez nem tűnt ki. Ám, ha csak harmadrészt annyira gonosz is volt ez a lány. mint Borbás Gabi, meg az író és rendező láttatta, akkor is rettenetes. Napjainkban játszódik a történet, szocialista társadalmi berendezkedésű országban, ahol az idősebb generáció úgy él és gondolkodik, ahogyan ezt az életet a szocialista magatartásról bennünk élő kép alapján ismerjük, vagy elképzeljük. A későbbi generációkban lenne a hiba? Vagy a neveltetésükben? Mert itt olyan szembenállást láttunk, amelyben apa és lánya, két generáció magatartása, életfelfogása ütközött. Anna és Anton tisztességes, dolgos élet után mennek nyugdíjba. Azon kell gondolkoznunk e film alapján, vajon ez a mostanában nyugdíjba ment és készülő generáció a tisztességesen ellátott munka, a társadalmi munka és esetleges közéleti tevékenység mellett nem feledkezett-e meg arról — vagy jutott-e egyáltalán ideje rá? —, hogy gyermekeit is magához hasonló emberekké nevelje? Benedek Miklós Felszabadulási emlékekből K: n Abban a változatos, sokszínű és -témájú emlékezéssorozatban, amelyet Sárospatakon eddig rendeztek és rendeznek folyamatosan, a város, a zempléni táj és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére, különleges jelentősége van az ősi kollégium Tudományos Gyűjteményei által létrehozott kiállításnak. Már azért is, mert a város lakosain, diákjain kívül a nagykönyvtárban, iskolamúzeumban megforduló kirándulók, vendégek is megtekinthetik. A kollégium évszázadokon át gyűjtötte a könyvekkel együtt, az egyes korokra jellemző emlékeket is. így a felszabadulás eseményeit megörökítő kisebb-nagyobb dokumentumokból is gazdag anyaggal rendelkezik. Ebből láthatnak most az érdeklődők sok értékes írásos és tárgyi emléket Sárospatak felszabadulásáról. Az egyik tárló fényképeiről megismerhetjük például az első városparancsnokot, Jegorov kapitányt és a parancsnokságon szolgálatot teljesítő szovjet katonákat, köztük egy egyenruhás szovjet lányt, akinek az alakja azért is feltűnő, mert egyedül az ő kezében van puska. A sok felhívás, rendelet, röplap között olvasható a katonai parancsnokság X. sz. parancsa is, amely elrendeli, hogy „a város területén a polgári hatóság folytassa kötelessége teljesítését, az iskolákban meg kell kezdeni a tanítást, s az istentiszteletek megtartásának a templomokban nincs akadáMa délután a képernyőn Kerek világ Ma délután 17.10-kor jelentkezik a második műsorban a Kerek világ című adás, amely az óvodásokhoz szól. Zelk Zoltán Mit mondanak a madarak? című verse segítségével a cinkével, a rigóval és a pacsirtával ismerkedhetnek meg a gyerekek. Tanúi lehetnek a madarak vitájának - kinek jobb a csőre - és hallhatják Weöres Sándor Kismadarak cimü versének megzenésített változatát. A műsort Cs. Farkas Mihály rendezte, közreműködik Frajt Edit és Méricske Zoltán. Képűnkön a műsor egyik pillanata: Frajt Edit a gyerekek között. Hudy Ferenc: Emberek és utak (Jegyzetek egy kis könyvről) Egy szép kiállítású, impozáns kis kötetet forgatok, s önkéntelenül Móricz egyik mondata jut az eszembe; manapság mennyi ember akarja gondolatait a közzel megosztani, hírt adni magáról, vagy valamilyen nyomot hagyni maga után. E kis kötet lapozása közben én is valami ilyenre gondolhatok, hisz Hudy Ferenc nem „hivatásos” vagy „befutott” költő, újságokban, folyóiratokban ritkán találkozni a nevével, noha ez már a második kötete, — az első 1958- ban, Élő emlékek címen jelent meg —; mégis néhány verse alapján azt mondhatom, nem vízre írta sorait, életének egy-egy pillanatát sikerült úgy megragadnia, hogy marad utána némi nyom. Ha egyik ars poeticának — Nagyravágyás nélkül — is beillő versében túlméretezett és túl magas is a mérce: Vágyam: / tükörré válni, / hogy magát / abban mindenki / meglássa (s ráadásul még abszurd is), mégis egy-egy jól sikerült pillanatképben vagy aforiszlya”. A kollégiumi igazgató naplójának 40 évvel ezelőtti bejegyzése szerint „szinte lenyűgöző volt az a csendes komolyság, amellyel Jegorov kapitány szólt, és biztosított mindenkit jóindulatáról”. Lehangoló látványt nyújtanak a fasiszták által felrobbantott s a folyóba zuhant szép Bodrog-hídnak a roncsai, és hitet, bizakodást öntött a lakosságba a pataki munkások által néhány hét alatt megépített ideiglenes fahíd, amely lehetővé tette a közlekedést nemcsak Kispatakra, hanem a bodrogközi községekbe is. Ez a két fotó szintén látható az egyik vitrinben. Igen gazdag anyag mutatja be /az egyes pártok alakuló, majd választási gyűléseire hívó plakátokat, röplapokat, szavazási tudnivalókat. Szinte mindegyiken ugyanaz a túláradó örömet, a felszabadulás keltette melengető érzelmeket érzékeltető mottó szerepel: „Szabad hazában szabad magyar nép!” (h. j.) tikusan csattanó néhány sorban e fent említett tükörben magunkra ismerhetünk. Jómagam a kötetnek ezeket a szentenciaszerű négysorosait tartom a legsikerültebbeknek, még akkor is, ha Kosztolányi híres négysorosait érzem az élindító ihlet- forrásnak — mert Hudy Ferencnek itt sikerült valami egyénit, különöset megragadnia: Leghosszabb út vezet magunkhoz / és ezt számon senki se kéri, / békét lel: kj önmagával / tükör nélkül tud szembenézni. (Megnyugvás; A gondolat egyediségét, éles villanását érzem még a következőkben is: Képmutató, Gond. A logika csődje, Különbség stb. De álljon még egy itt befejezésül: Más bolondot keress magadnak, / azt se törd, ki oly sokat átkoz: / létünk amúgy is zarándokút, — / amíg eljut egy kis igazsághoz. (Gonosz; A kötet másik két ciklusában sok közhelyszerű általánosságot, önmagáért való játszadozást találtam, — a válogatásnál a kevesebb több lett volna —, noha a figyelmes olvasó ilt is találhat a sok szürke jellegtelen kavics között egy-egy szemet megfogó, szebb, színes kövecskét is, — (Megalkuvás, Záróvonal. Tanulság). — Az emberek és utak ciklusból, s az utolsóból — Nagyravágyás nélkül — még többet. Ebben a részben kaptak helyet a rezignált, filozofikus hangulatú versek (Egy kicsi ház ajándéka, Lelki ismeret, Csak ennyi, Végrendelet), amelyben így ösz. szegzi élete legfőbb tanulságát: Ha meg kell halni / rád hagyok mindent, — / s viszlek magammal /ahogy élsz i,tt bent. Hudy Ferenc kissé egyenetlen kötetében — sajna elég sok vers a bökvers szintjén mozog — az olvasó mégis találhat figyelemre méltó sorokat, verseket, :már- már igaz értékeket, melyek megá 11 í t j á k, el gon dol kod tátják — s egy költő kívánhat-e többet? Takács József Készülődés az Abaúji napokra Abaújban — a volt encsi járás területén — már hagyományosnak mondható az Abaúji napok rendezvény- sorozata. Döntően kulturális programok jelentik ezt a rendezvénysort, emellett politikai jellegű események, sportprogramok is szerves részt képeznek a több hetes „kínálatban”. Az elmúlt hét végén Encs város közművelődési intézményeinek vezetői és a városkörnyék művelődési házalnak, könyvtárainak munkatársai találkoztak, hogy uz idei utolsó előkészítő megbeszélésükkel véglegesítsék a tavaszi rendezvénysorozatot. A tervezett gazdag program március 15-től május 18-ig ad lehetőséget a környéken élő lakosságnak, a szabadidő hasznos, tartalmas eltöltésére. A forradalmi ifjúsági napok kezdetére esik az Abaúji napok nyitása, s ez már jelzi, hogy a fiataloknak sok-sok alkalmuk lesz közösségi találkozásra. Vetélkedők, kiállítások, pályázatok, író—olvasó találkozók, ankétok, szórakozást szolgáló műsorok szerepelnek a tervekben. A kiemelt programok között jelentős eseményeknek lehetnek tanúi az Kacsén és környékén élő idősebbek és fiatalabbak egyaránt: ismét meghirdették a díszítőművészeti pályázatot az abaúji motívumok gyűjtésére és feldolgozására: április elején lesz az abaúji múzeum megnyitása Forrón; megrendezik a hagyományőrző csoportok találkozóját és bemutatkozását; mindenütt készülnek a Rákóczi-napokra; a gyerekeknek Béke címmel írnak ki rajzpályázatot... A tervek tehát ezúttal is sok, szellemet gazdagító, szórakozást szolgáló programot kínálnak az Abaúji napok rendezvénysorozatán. A rapszódiák estje Fantáziától hajtott, hol nekiiramodó, hol meg-megsza- kított zenei gondolatok életre keltését ígérte, a Miskolci Szimfonikus Zenekar február 25-én tartott koncertje. A program öt rapszódia tolmácsolásából állt, melyek alkotóikat tekintve a századforduló, illetve századunk elejének történetileg és esztétikailag szorosan kapcsolódó alkotóit juttatták szóhoz. Bartók zongorára és zenekarra, majd hegedűre és zenekarra írt kompozíciója nyitotta a sort. Debussy két rapszódiája, a klarinét-zenekar, és a szaxofon-zenekar párosítású darabjai jelentették a középső blokkot, befejezésül pedig Ravel Spanyol rapszódiája hangzott el. A műfaji egyneműség, valamint a művek stiláris logikája, tehát a műfaj fejlődésének kortörténeti behatá- roltsága egy kis összehasonlításra, spontán vizsgálódásra adott alkalmat. Arról kaphattunk információt, hogy huszonöt év alatt (az öt kompozíció 1903 és 1928 között íródott) a rapszódia, s azon belül is elsősorban a szóló- hangszert és a nagyzenekart egymáshoz rendelő alkotói szemlélet, megért-e bizonyos változást, továbbá, hogy a jelzett időszakban milyen művészi törekvések formája lehetett a műfaj. Persze ez így túl szikár, mondhatni „zeneietlen” koncerthangulatot feltételezne, amiről természetesen szó sincs. Ismeretszerzésünk gyakorlati megvalósulása magától értetődően megmaradt a színvonalas hangversenyek szokásos keretei között. A rapszódiáról kialakított benyomásaink, miszerint az említett negyedszázad során ez a műforma elsősorban egyfajta alkotói meditáció, játékos bölcselkedés és a népzenei gyökerek hol stilizált, hol karakteri- zált ápolásának színtere — ezek a tapasztalatok nívós tolmácsolások élményén keresztül váltak valóra. Ismételten megállapíthattuk, mennyire kifejező mozdulatokkal vezeti a zenekart Kovács János■ Bensőséges és pontos vezénylési stílusából már kaphattunk ízelítőt az elmúlt évadok során, ezúttal is nagy élvezettel hallgattuk az intései nyomán megszólaló együttest, annál is inkább, mivel a Miskolci Szimfonikus Zenekar készséges és felkészült partnernek bizonyult. A két Bartók-mű szólistái közül Szabadi Vilmos hegedűművész járt szerencsésebben, az ö sikeréből még arra is futotta, hogy a darab egy részletét- megismételje. Nagy Péter kifogástalan zongorajátéka ellenére is 'bizonyos tartózkodást váltott ki a közönségből, aminek okai elsősorban a darabban keresendők, hiszen az őáltala megszólaltatott rapszódia kevésbé népszerű, s Bartók korai álkotókorszakábói származik. Horváth Zoltán először kitűnő klarinétjátékával, majd egzotikusnak talán csak ebben a hagyományos közegben tekinthető — szaxofonmuzsikával ajándékozta meg a közönséget. Túl azon, hogy Debussy zenéjének avatott ismerője, előadásának alapvető erénye azonban mégis az volt, hogy e két ritkán hallható művet felelevenítette. Ravel Spanyol rapszódiája viszont már a gyakrabban hallható, ún. repertoárdarabok tipikus magabiztosságával uralta az est fináléját. D. Szabó Ede Német ajkú szovjet írók antológiája Német anyanyelvű szovjet írók újabb -háromkötetes antológiájával örvendeztette meg az olvasókat az alma- a;tai Kazahsztán Könyvkiadó. Az 1920-ban, Orenburgban alapított kiadó a Szovjetunió ázsiai területein élő német ajkú szovjet írók és költők műveinek gondozásával foglalkozik. Az ailma- atai egyetemen német tanszék is működik, amely a lipcsei egyetemmel tart fenn szoros .tudományos kapcsolatot. Az Altaj vidéki Szlav- gorodban Rote Fahne címmel jelenik meg az 1941-ben, a Volga menti Engelsz (régebben : Pokrovszk; vidékéről áttelepült németség hetilapja. A Volga-vidékre egyébként a XVIII. százsadban érkeztek az első német telepesek.
