Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-05 / 53. szám

1985. március 5., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Senki többet? harmadszor! ... és képletesen szólva ha­marosan kalapács alá kerül a térségben az utolsó szarvas­marha is. Jönnek az érdek­lődők és jönnek komoly ve­vők. Viszik az áron alul megszerzett portékát el a környékről, messzi tájak le­ié ... Az egész történet néhány évvel ezelőtt kezdődött. Ak­kor, amikor a bükkábrányi termelőszövetkezet vezetői megkeresték a Boovina Gaz­dasági Társaságot. Legelőt álmodtak ugyanis e tájra, jó talajvédö gyepet... Dr. Kertész István, a Boo­vina vezetője: — Személye­sen válogattam össze a vi­déknek, földnek leginkább alkalmas fűkeveréket. A te­lepítés kiválóan sikerült és néhány hónap múltán már nagy hozamú, bő táplálékot nyújtó legelő zöldellt a Bükk lábánál, az aranyosi völgy­ben, ott ahol szinte a haj­nali harmat is növeli a gye­pet ... Hamarosan fel is tűntek itt az első gömbölyödö farú szarvasmarhák, majd mind több és több. Úgy tűnt, medret talált a folyó, azaz kialakulhat egy nyereséges húshasznú szarvasmarha- ágazat. Am mielőtt e hagyo­mányokon alapuló tartás gyökeret vert volna a tér­ségben, a szövetkezet felszá­molásra ítélte ezt. Az akció lebonyolítását „suba alatt, titkon” ugyancsak gyorsan valósították meg, hogy minél előbb elfelejtsék a tiszavi­rág életű ágazatuk tündök­lésmentes bukását. A húshasznú ágazatként nyilvántartott több száz te­hén és borjú még békésen legelészett kint az aranyosi völgyben, amikor bent, a termelőszövetkezel i rodá já ­ban már javában zajlottak az események. A számvitel csak számokat ismer. Költ­ségeket, amelyek az ágazati számlákon csak gyűltek, gyűltek. Ugyanakkor az ár­bevétel nem halmozódott. A vezetők türelme pedig vé­ges. Az 19111-től nagy gond­dal, következetes tenyésztői munkával kialakított állo­mány sorsa egy vezetői ülé­sen — még 19114-ben — meg­pecsételődött. Hajducsek József, a szö­vetkezet elnökhelyettese az akkori döntést ma így ma­gyarázza: — 900 tehén sza­porulatára épített húsmarha- ágazat a jelen körülmények között nem hozhat nyeresé­get. Sőt, nekünk csak az el­múlt évben másfél milliós veszteségei okozott. Igaz, amikor kialakítottuk ezt a tevékenységet, egészen más szelek fújtak. Akkor még mindenki húsprogramról be­szélt! A lehetőségekről... a jövedelmezőségről... ex­portról. S mi lett ebből? Minden állami dotáció elle­nére, az anyatehéntartás veszteségét nem tudja el­lensúlyozni a hizlalás ered­ményessége! Az elmúlt évek alatt nem realizálódtak a ko­rábbról remélt jó piaci le­hetőségek és az export, bi­zony volt olyan időszak, ami­kor egyáltalán nem ment a külpiaci értékesítés. A hí­zott állatok pedig itt ma­radtak a nyakunkon. De mást is mondok. Amikor kialakítottuk az ágazatot, minden szakirodalom az épület nélküli, szabadlartás előnyeire hívta fel a figyel­met. Hogy az az olcsó! Hogy edzett, egészséges állat ne­velhető lel így! Ez mind igaz. De ahhoz, hogy expor­tálhassuk az állatokat — a későbbi zavartalan vasúti szállítás miatt — le kellett kötni és úgy tartani. Sorol­hatnám tovább a húsmarha­tartásban rejlő bizonytalan­ságokat és ellentmondást, ám miért rémisztgetnék máso­kat. A lényegen már úgy­sem változtat semmit. Mi el­határoztuk és végrehajtjuk, hogy felszámoljuk az ágaza­tot, mert a termelőszövetke­zetünk eredményes munká­ját nem veszélyeztethetjük egy labilis tevékenységgel. — És ezzel megszűnik az állattenyésztés? — Csak szünetel! Mert a szövetkezetnek nem csak szarvasmarhája volt... A láthatatlan tv; ' ‘ ilillll Az elnökhelyettes egy gon­dolatnyi szünet után foly­tatja: — ... volt és talán lesz. juhászatunk. Hosszú évek óta tartunk ezer anya­juhot. A szaporulatát gon­doztuk, neveltük, majd érté­kesítettük. Ám a bárányok árai sohasem voltak olyan magasak, hogy az így be­folyt összegből finanszírozni tudtuk volna az anyatartást. Vagyis ráfizettünk az egész­re. Végső soron a juhászatot is felszámoltuk volna, de adódott egy jobb lehetőség is. Két bátor szellemű vál­• lalkozo jelentkezett ugyanis a tsz-irodában, és az álta­lunk szabott feltételek mel­lett kibérelték az állatokat. — Kockázatos. —- Az, de nem sok lehe­tőségünk volt. A szerződés értelmében egyébként a vál­lalkozók 100 forint bérleti díjat fizetnek éveitte minden egyes anya után. Végül is ez az összeg úgy folyik be a számláinkra, hogy azt sem­miféle költség nem terheli, vagyis ez a mi láthatatlan ágazatunk nyeresége. Sőt, a mostani „gazdáknak” a ki­öregedett anyajuhokat se­lejtezniük, pótolniuk is kell. így öt év múlva egy megfia­talodott állományt kapunk vissza. Nos, az évtized végé­ig pedig még ráérünk gon­dolkozni azon. hogy a szö­vetkezeten belül szükséges-e juhászattal foglalkozni, vagy nem. — És ti több millió forint állami dotációval elkészült fiuep? — Érdekünk, hogy ápol­juk, ne menjen tönkre. Hi­szen a hozama, a begyűjtött jó minőségű széna olyan áru, melyet jól el lehet adni. Nagy állattenyésztő gazdasá­gok érdeklődnek utána. Mi a Terimpexen keresztül an­nak adjuk, aki á legmaga­sabb árat fizeti érte ... Balogh Andrea A 31 éves felirat Mártabányán. Az egykori bányaépülete­ket vásárolta meg annak idején a Miskolci Vasipari Szövetkezet, itt kezdte meg a szövetkezet női tagsága a fémdobozgyártást. S mivel jó kereseti lehetőséget kí­nált a szövetkezet, a kör­nyéken élő asszonyok közül is egyre többen vállaltak itt munkát, ki a főzőkanál mel­lől jött, ki a távolabbi mun­kahelyet cserélte föl e va­sasszakmára. A régi bányaépületeket lassacskán felújították, kor­szerűsítették a fűtést, új üzemcsarnokot emeltek ... Ennék ellenére nem tartozik a legideálisabb női munka­helyek közé a mártabányai üzem. Monstrum gépek mel­lett, nagy zajban dolgoznak az asszonyok. Mint Kollár Sándor telepvezető elmond­ja, anyaghiány nehezíti a munkájukat — évek óta. Rapszodikusan érkezik az ónozott lemez Dunaújváros­ból és nem is annyi, ameny- nyire szükségük lenne. Ta­valy az anyaghiány 16 mil­lió forint termeléskiesést okozott Mártabányán. Az idei év is rosszul kezdődött, január 15-ig nem volt le­mez, most ismét kimaradt egy szállítmány, a vésztar­talékkal dolgoznak az üzem­ben. Pedig a keresetek függ­vénye a folyamatos munka, egyéni és csoportos teljesít­mények alapján fizetik a munkásnőket. A gondok ellenére tavaly hetvenmillió forint termelési értéket állított elő a hetven- fős üzem, eredményük 6 mil­lió 700 ezer forint. Mind­ezért 1600 tonna ónozott le­mezt kellett feldolgozniuk. Egymillió 200 ezer darab festékes dobozt és kúpos kannát gyártottak. Legna­gyobb megrendelőjük a Ti­szai Vegyi Kombinát, a Bu- dalakk, a Budacolor és a Chemikál. Egyes termékeik­kel, így a 23 literes kúpos kannával és az ugyancsak 23 literes higítós kannával im­portot helyettesítenek. Je­lenleg még Olaszországból szerzi be a Budalakk az 5 kilogrammos kúpos kannát is, de a szövetkezeti üzem már készül ennek a típus­nak a gyártására is, az óv közepén megkezdik a soro­zatgyártást. Az éves meg­rendelés többszázezres lesz. A telepvezető nagy tiszte­lettel beszél a szocialista bri­gádokról. Mint mondja, óriá­si eró rejlik a kis közössé­gekben. Ma délelőtt az Április 4. szocialista brigád dolgozik, a Tyereskova brigád a délutá­ni műszakra jön. Nagy ri­válisok a munkaversenyben. A sarkalógép mellett dol­gozik Juhász Endréné bri­gádvezető. Gyors, határozott mozdulatokkal emelgeti a le­mezeket, munkája teljesen leköti. — Tizenöt éve dolgozom az üzemben, szinte minden gépen tudok dolgozni. Időn­ként nem is árt egy kis vál­tozatosság. A brigád? 1972- ben alakítottuk .meg, kétszer értük el az aranykoszorús A brigódvezetö. Nyugdíjazás előtt egy nappal. minősítést. Nem tudok mást mondani, nagyszerű közös­ség, a legcudarabb munka is könnyű, ha együtt vagyunk. Mostanában az anyaghiány miatt nagyon sok a hajtós nap. Mert amikor anyag ér­kezik, ráhajtunk, hogy le­gyen teljesítmény és a ter­vünket is teljesíteni tudjuk. Nem alacsony a norma, de elhatároztuk, hogy most, a pártkongresszus tiszteletére megkíséreljük megközelíteni a 130 százalékot. Eddig még csak 120 százalék sikerült. Az elhatározásunknak nyo­mós indoka van, a megren­delőinket hozzuk nehéz helyzetbe, ha nem tudunk elegendő dobozt szállítani. Hegedűs Györgyné a hen- gerlőgép mellett dolgozik, ő a pénztárosi állását váltotta föl tíz évvel ezelőtt a fizi­kaival. — Életemben nem dolgoztam ilyen közösségben — mondja, aztán sírva fa­kad. — Három aranyos kol­léganőtől kell elbúcsúznunk. Ketten nyugdíjba mennek, a harmadik pedig sajnos be­teg, leszázalékolják. Király Jenöné ma dolgozik utoljá­ra. Nagyon-nagyon hiányoz­nak majd. Kirándulások, közös krump­liásások, szüretek színesítik a brigád életét, mégis a munkáról beszélnek inkább. — Versenyben vagyunk és nekem, sajnos' éppen a fi­nisben telik le az időm — mondja Király Jenőné. — Hátra van még egy kommu­nista szombat a kongresszu­sig és jó néhány társadalmi munkaóra is. Elvállaltuk, hogy elvégezzük a 60 literes békazáras vasdobok tetőzé- sét. Ez kinti munka, az ud­varon dolgozunk, fázunk is, mégis jó, mert halljuk egy­mást, idebenn nemigen be­szélgethetünk a zaj miatt. Emellett liszteskannákat he- gesztünk társadalmi munká­ban és csomagolunk is. Annyiban tudok segíteni ezentúl is a brigádnak, hogy továbbra is vállalom az ad­minisztrációt, no meg a pénztárosi feladatot. Nagy Istvánná 20, évé t agT ja a vasipari szövetkezetnek, nyolc éve brigádtag. — Hogy miért csak nyolc éve? — kérdez vissza. — Azért, mert azelőtt nem találkoztam ilyen jó közösséggel. Aki vállalja, hogy tagja lesz az Április 4. brigádnak, jól tud­ja. hogy többletmunkát vál­lal. De a többletmunka kifi­zetődik : örömmel jövünk dolgozni. A brigád egyetlen férfi­tagja Orosz Bálint műveze­tő: — A munka miatt itt még nem volt panasz, de ne­héz a művezető élete, ha szervezetlenséget tapasztal­nak az asszonyok. Az üzem udvarán, az egy­kori bányalejárónál érdekes feliratra bukkanunk: ..Már­tabányai dolgozók! Teljesít­sétek túl a III. pártkong­resszusra tett felajánlást!” Harmincegy éve festették ezeket a betűket, de ezek a szövetkezeti munkásnők a régi felhívás szellemében dolgoznak napjainkban is. Lévay Györgyi Fotó: Laczó József H ála az égnek, nem va­gyunk egyformák, s kezünkben nem egy­formán áll a seprű. Szokás dolga, hogy ki fog ballal alul, s ki jobb kézzel fölül... Mielőtt az olvasó vélné, hogy ez az írás egy hótaka- rító brigád továbbadásra szánt munkamódszeréről szól, sietve ki kell ábrándítanom. A seprű csak annyira fon­tos ebben a közéletünkben tapasztalható gyakorlat le­írásában, mint amennyire figyelembe veendő az ásó- kapa-nagyharang hármas egysége a házasságban. A miskolci pártértekezlet sok hozzászólójának észrevé­teléből én most egyetlen, kö­zös szálat szeretnék kibon­tani. A helyszínen elhang­zottak és a sajtóban közölt tudósítások alapján kihüve­lyezhető, hogy az, aki a szó­noki emelvényre állt. az fe­lelősséggel tette a dolgát: mértéktartó szerénységgel méltatta az eredményeket, s indulat nélküli kritikával il­lette a mulasztásokat. A valóság eme reális megköze­lítése párosult azzal a felis­meréssel, amely a seprűs- hasonlatot juttatta az eszem­be. Többen kifogásolták ugyanis, hogy a szép be­szédre termett szájon gyak­ran az önös érdek formál véleményt, s az ember in­kább hajlamos más portája előtt sepregetni, mint saját­ja előtt. A kritika ugyanis csak akkor hiteles, ha az ál­talános megméretésben ugyanazokat a súlyokat hasz­náljuk, mint amelyek saját tetteinket dekázzák, kilóz-zák ki. Az egységes mértékrend­szerre való törekvés leg­alább annyira fontos a po­litikában, a gazdaságban, mint a mennyiségtanban. A dolgok összefüggenek. Túl a tények felemlegetésén visz- szatérő passzusa volt a me­gyeszékhely kommunistáinak értekezletén a sportszerű vi­tára ösztönző óhaj. A me­gyei első titkár azt mondot­ta: „Abból a régi igazság­ból kell kiindulni, hogy a párt egységet újra és újra vitában kell kialakítani; bátrabban vitázni, kevésbé tabunak nézni olyan kérdé­seket, amelyeket a korábbi időszálcban annak tekintet­tünk.” Nemkin Béla mezőgazda- sági ihletettségű felszólalá­sában (nem titkolva azt, hogy az agrárgazdaság bün­tetlenül több terhet elvisel­ni már aligha tud): ne si­ránkozzunk a közgazdasági szabályozók miatt... Dr. Romvári Pál kesergett ugyan, hogy a műszaki pályák presz- tízse leromlott, de hitet tett amellett, hogy a tudomá­nyos-technikai forradalom ki­hívásának csak kiművelt és kreatív szakemberek tudnak eleget tenni. Joósz Gábor, az ÉÁÉV igazgatója, a cég si­kereit és kudarcait említve .rámutatott arra, hogy a vál­lalatnál megszűnt az egyen- lősdi és a középszerűek ha­talma. A vasutasok küldöt­te, Orosz Tamás a házon belüli — s a témába vágó — legfontosabb tapasztalatot egy mondatban így fogal­mazta meg: a döntésig veze­tő út vitákkal teli, de a vég­rehajtás egysége kikezdhetet­len ... Sorolhatnám még. Több példa sem erősítené meg jobban, hogy az új kö­rülmények miatti újabb ng- kigyürkőzés újfajta emberi, mozgalmi, vezetői habitust követel meg. A szó kemé­nyebb lett, de jobban talá). Túl az önostorozáson, túl á másik háza tája előtti sep- regetésen: a kritika a mai gyakorlathoz és a holnapi elképzelésekhez kezd igazod­ni. Olyan tény ez, amelynek hatása nem maradhat vissz- hangtalanul a kongresszuson sem. (brackó)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents