Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-02 / 51. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1985. március 2., szombat avagy nyomozás egy hősnek vallott szélhámos, illetve egy szélhámosnak ismert hős után Az újságíró legyen objektív, kerülje o részrehajlást, igye­kezzen a tényeknek megfelelő pontossággal tudósítani, áb­rázolni, véleményt alkotni. - Ez, a szakma alapkövetelmé­nyeként megfogalmazható tézis motoszkál hetek óta gon­dolataim élén ... forgatom, illesztgetem a különböző em­berektől, helyekről kapott információkat, keresgetem a leg­megfelelőbb nyomcsapást, hogy végére érhessek egy szá­mos ellentmondást kibontó, újabb és újabb meglepetése­ket felszínre dobó történetnek. Telefonok, telexek, szemé­lyes beszélgetések, akták átvizsgálása, jogszabályok meg­ismerése, újabb telefonok és újabb találkozások, jegyze­tek, aláírások gyűjtése ... valóságos nyomozás töltötte ki napjaimat Node nem vagyok én egyszemélyes Interpol - gondoltam végül is és amellett döntöttem, hogy a kezem­ben levő jegyzeteim alapján Önökre, Kedves Olvasókra bí­zom: hős, avagy szélhámos volt-e Pohl Ferenc a televízió leg ... leg ... leg ... műsorából ismert autogram- és fény­képgyűjtő? Özdon, a Pártoktatók kor), egy marék kitüntetés Háza bejáratában láttam február elején egy kiállí­tásra invitáló plakátot: „Pohl Ferenc mutatja be A béke védelmezői című, a Magyar Televízió leg ... leg . . . leg . . . díjával kitün­tetett nemzetközi dedikált íényképgyűjleményét. A kiállításon 44 országból 920 db — államfők, politi­kusok, űrhajósok, orvosok és színészek — dedikált fényképei kerülnek bemu­tatásra." A kiállítás nyitása előtt találkoztam Pohl Ferenc­cel, végiglapoztam a fotó­kat tartalmazó albumokat, majd február 4-én lapunk hasábjain rövid cikket ír­tam a sokak számára kü­lönleges érdekességről. Részemről a Pohl-ügyet lezártam, nem sejtettem, hogy alig néhány órával a lap megjelenése után díszelgett. Az újság szerint a kitüntetéseket a harctéri hőstetteiért kapta Franci és várományosa a vitézi cím­nek is. A vitézzé avatásra el is utazott Pohl édesap­ja. Emlékszem, hogy az én apámtól kért kölcsön pénzt, noha jól keresett, de nem maradt meg nála a fize­tés. Mire Franci édesapja Pestre ér.t, a fia már a bör­tönben csücsült. Bizonyára egy szó sem volt igaz, ab­ból, amit az újság írt. Köz­ben én is katona lettem, fogságba kerültem, ahonnan 1945 végén tértem haza. Nem sokkal később ismét felbukkant Pohl Ferenc már az új demokratikus hadsereg egyenruhájában és azt mondta magáról, hogy Eger város katonai pa­rancsnok-helyettese volt. Már nem tudom pontosan, mikor, talán 194(i-ban újabb egyenruhában, még­pedig MÁV főtiszti ancúg- ban láttam Pohlt. A negy­venes évek végétől, körül­belül ’49—'50-től nem lát­tam Francit, de '53 táján olvastam egy újságban, hogy Pohl Ferenc magyar állampolgárt tolvajlás köz­ben elfogták a párizsi éx- presszvonaton. Az ötvenes évek második felében sok képeslap, levél érkezett Nyugat-Eu répából, Franci­tól egykori tanítónőjéhez, Kanizser Ilonához, akit 1960-ban, amikor hazatért, feleségül vett. Szegény asz- szonyt elkábította, hogy ha­marosan jön utána a ha­talmas csomag, tele érté­kes tárgyakkal, műszerek­kel. Fogtechnikusnak adta ki magát, de nem dolgo­zott ő semmit, csak felélte a felesége vagyonát. Nem csoda, hogy szétment a há­zasság. Később levelet kap­tam a pécsi bányától, ahol korábban dolgoztam, mert Pohl az én kontómra köl­csönt vett fel ott. Hallot­tam még róla máskor is. Tudom, hogy többször ösz- szeütközésbe került a tör­vénnyel ... majd felbuk­kant a televízióban. Először a „Főzőcske” műsorban, mint aki 17 évig volt ha- jószakács, majd kérdést küldött be a „Fórum” mű­sornak és egyszer mint szo­cialista brigádvezető di­csekedett az Ikarusból a társadalmi munkáiról. A leg ... leg ... leg ... mű­sort a feleségem látta ... ő mesélte, evett a méreg, és most már, hogy az újság is cikkezik róla, betelt a pohár. Meddig lehet még szélhá moskod n i a ? A bírósági ügyeket ma­gam is ismertem, de tudo­másomra jutott az is, hogy Pohl Ferenc kedvező vég­zést kapott a rehabilitációs kérelmére, tehát nincs jo­gom firtatni egykori tör­vénytelen ügyeit. Ahhoz vi­szont emberi, újságírói le­hetőségem van, hogy kétes története valódi szálai után induljak. megszólal a telefon! Mit mondanak a somsályiak? — Ismerik önök ezt a Pohl Ferencet? Tudják, ki­ről írták a cikket? Van fogalmuk arról, hogy ez egy nemzetközi szélhámos? Le­het, hogy ez a képgyűjte­mény most nem csalás, de én még olyan hantás em­berrel soha nem találkoz­tam, mint Pohl Ferenc ... ismerem gyerekkorom óta. Szomszédok voltunk Som- sálybányán. Majd én el­mondom önöknek, hogy ki­csoda is valójában ez az ember — ontotta szavait a főszerkesztő-helyettes fülé­be Kovács Zoltán kazinc­barcikai olvasónk. A telefonáló számos olyan tényre is hivatkozott még, melyek messzi-messzi évek távolából felrémlettek több kollégának, olyan újságíró is akadt, aki azonnal „kap­csolt”, ahogy azt szokás mondani. összekacsintá- sunkban egyelőre csak any- nyi konkrétum húzódott meg, hogy: mindenképpen utána kell nézni az ügy­nek, aztán ... majd meg­látjuk. Üjabb telefonhívás lendí­tett nyomozási ingeremen. Özdról, a kohászat propa­gandistája, Nedobai József értesített, hogy Somsa ly­— A háború idején — emlékezett Kovács Zoltán —, Miskolcon, a mai gép­ipari szakközépiskolába jártam, ott laktam az in­ternátusbán. Vasárnapon­ként felkeresett Pohl Fran­ci tiszthelyettes-hallgató, majd az egyik hét végén nem ő, hanem a Rudolí- laktanya katonai őrsége, egy altiszt és két honvéd jelent meg nálam. Pohl az­nap eltűnt, megszökött. 1944 végén bukkant fel is­mét Somsályban, ahol azt terjesztette magáról, hogy ban és Özdon többen fel­háborodottan olvasták a Pohl Ferencet dicsőítő cik­ket. Még február 4-én sike­rült beszélnem Kovács Zol­tán feleségével, akitől meg­tudtam, hogy férje tőszom­szédságában lakott embe­rünkkel, aki a háború alatt altiszti, majd tiszti egyen­ruhában grasszált Somsály­ban, és nagyszájjal mesél­te a fronton véghezvitt „hőstetteit”, de szavainak nem sok hitelt adtak, mi­vel ismerték Münchhausen bárói tulajdonságát. Másnap aztán újabb meglepetés ért. A Magyar Nemzet hasábjain elindí­tottak egy több részes so­rozatot „Pohl Ferenc el­meséli kalandos életét” címmel, amiből egy, a há­ború alatt üldözött zsidó­kat és politikai menekül­teket segítő, a legfelsőbb katonai és titkos rendőri szerveket és egyéneket is okosan, ügyesen átverő -hős képe bontakozott ki. A so­rozat elindítása hozzánk te­relt számos Pohl-szakértőt. Este, Kovács Zoltán ka­zincbarcikai lakásán kezd­tek rendeződni a kint járt á fronton, ott meg is sebesült a lábán. Nem hittünk neki, mivel tudtuk, hogy 'a lábán levő sebet még Somsályban szerezte, amikor a műhely udvarán játszott az üllőn és egy ka­lapácsütés nyomán felpat­tanó acélforgács fúródott a combjába. Még 1944-ben olvastam valamelyik kora­beli újságban, hogy Fran­cival találkozott egy ma­gas rangú tiszt a Margit­szigeten, aki csodálkozva tapasztalta, hogy a fiatal­emberen (16 éves volt ak­— kerestem a választ az egykori iskola- és munka­társak, valamint a család­tagok között. — Pohlék nagyon szegé­nyen éltek — kezdte a visszaemlékezők sorát Bar­iba Lajos, a farkaslyuki bányagépjavító rendésze. — Az apa jól keresett ugyan, de elfolyt a pénz a kocsmákban és nem saj­nálta a fizetséget a szeb­bik nemre sem, node ez csak mellékes dolog. A háború alatt többször ta­lálkoztam Francival a vo­naton. Rászabott egyenru­hában, különböző rendfo­kozatokkal jött-ment. Egy­szer még a német vaske- resztet is láttam a nyaká­ban. Dicsekedett a „hős­tetteivel”. hogy kilőtt egy csomó szovjet tankot, par­tizánvadászatra vetették be, meg hasonlókat... Hittük is meg nem is ... engem mindig taszított ennek az embernek a vi­selkedése, iparkodott min­denkit bolonddá tenni. 1945 után tudomásom szerint a MÁV-hoz került lakatos tanulónak ... talán onnan szerezte a vasutas tiszti egyenruhát. Később csak a házasságkötéséről hal­lottam, meg a meséről, hogy ő fogtechnikusként jött haza nyugatról. Édes­anyám az ózdi kórház te­lefonközpontjában dolgo­zott, ő mesélte, hogy Pohl jelentkezett a kórházigaz­gatónál is. de nem vették fel, mert ismerték már jól! — Engem kértek meg, hogy menjek el tanúnak az esküvőre — kapcsoló­dott a beszélgetésbe Maro­sán László nyugdíjas, aki egykor Somsályon volt fő­könyvelő a bányaüzemben. — Nem vállaltam, mert az egész család ellenezte, hogy az unokatestvérem Pohl Ferenchez menjen fe­leségül. Mi megszakítottuk a kapcsolatot, annál is inkább, mert Pohl igen go­rombán bánt az anyósával és az apósával, vagyis a nagynénémmel és nagybá­tyámmal. Egyszer az én kontómra is vett fel pénzt, hozzám küldték a papírt, hogy törlesszek helyette. No akkor betelt a pohár. Börtönbe került, levelet írt nekünk, de nem enged­tem a feleségemnek sem, hogy válaszoljon. Nincs mit beszélnem vele, de ha kételkedik bárki szavában is. jöjjön el Somsályra! — Én emlékszem arra az újságra, amiről Kovács Fe­renc beszélt, — utalt visz- sza egy korábbi szálra Csépányi Danicslcó Lajos somsályi lakos. — A Ma­gyar Futárban jelent meg a történet a hősiességek­ről. meg a leendő vitézi címről, de arra is emlék­szem, hogy egy hét múl­va már a cáfolatot is kö­zölte a lap. Kiderült Polliról. hogy hazudott, hogy nem a fronton sze­rezte a sebesülést... de hát tudtuk mi ezt. Láttam én is ’45 végén az úi de­mokratikus hadsereg egyen­ruhájában. de láttam az ellene kiragasztott körözést is. Káló Gyuszitól kért köl­csön néhány pengőt, egy sörre valót és eltűnt. 1950. augusztus 20-án avattuk a somsályi presz- szót. Pohl megjelent MÁV főtiszti egyenruhában, ho­zott egy bőrönd mézes legendák és hanták kekszet. Kérdésünkre, hogy miként váltogatja ' az egyenruháit, csak annyit válaszolt: „Forgatni kell az észt.” No, abban nem volt hiány. Mindig kivágta magát a mesélőkéjével. — Lehet, hogy sokszor nem mondott igazat, meg, hogy összeütközésbe került a törvénnyel — mondta csendesen Káló Gyula, akit napjainkban is rendszere­sen felkeres Pohl —, de ne feledkezzünk el, hogy sokan irigylik ezt az em­bert. Nekem több levelet írt, amikor nyugaton volt, és haza jövetele után gyak­ran beszélgettünk, de az a véleményem, hogy hagyjuk békén . .. van benne egy átlagon felüli feltűnés- vágy mondhatnám; visz- ketegség, ami talán-talán már beteges is. .. én nem tudom elítélni őt... Nem voltak ennyire eny- hülékenyek, megbocsátóak azok, akik, ha kell, eskü alatt is megerősítik lurcsa ta­lálkozásukat Pohl Ferenc­cel. — Élsportoló voltam — mondja Práger László nyugdíjas bányász. — Ezerméteres akadályíutás- ban országos ifjúsági csú­csot tartottam. 1944-ben Pohl Ferenc édesapjával együtt utaztunk Budapest­re egy versenyre. Velem volt Bartha Elemér és Orbán Pál, valamint Kés­márki Kornél az edző. Az idősebb Pohl mondta, hogy megy a fia vitézzé avatá­sára. A csapattestnél az­tán közölték, hogy a fia­talabb Pohl már börtön­ben van. Oda is elkísértük az öreget. Láttam a saját szememmel és, ha kell ezerszer hitelesítem, meg­esküszöm rá, amíg élek, hogy jött Pohl Ferenc az apja elé és látszott az egyenruháján, hogy arról letéplek egy sor kitünte­tést. Nem lepődtem meg különösebben, ismertük a családot, az öreg Pohl pél­dául a feleségem szüleihez kísérelt meg betömi ... jó madzag volt ő is ... más­ról nem tudok beszélni, ezekről meggyőződtem. Pohl Ferenc egykori fe­leségének féltestvérére Özdon akadtam rá. Kova- csics István a kohászat nyugdíjasa sok mindent el­ismételt. amit már hallot­tam. — Világéletében sze­rette a munka könnyebb végét megfogni — mondta az egykori rokon. — Nem maradt meg sehol sem. mert hamar kiismerték. A mézes-mázas szavai mögött nem kevés gonoszság is lakozott. Éheztetle a fele­sége első házasságából szár­mazó kislányt. Mindent magának követelt és még azt is elhíresztelte, hogy a rendőrség be akarja von­ni ügynöknek, merthogy a külföldi tapasztalataira, információira kíváncsiak ... Egyszer két ember megje­lent nála, róluk akarta el­hitetni, hogy rendőrök, de szerintem csak a hitelezői voltak ... A legmegdöbbentőbb ta­lálkozásról Dohóczky An­tal somsályi nyugdíjas kultúrház-igazga.tótól ér­tesülhettem : — 1945. január 1-e és 10-e között csapattestem­mel a szlovákiai Zólyom városában tartózkodtunk. Egyik este a mozi előcsar­nokában egy szakasz SS- katonával akadtunk össze. Az egyikük megszólított, az otthoniakról érdeklő­dött. Az SS-egyenruhában. nyakában a vaskereszttel Pohl Ferenc állt előttem. Még meg is szóltak a ka- tonatársaim, hogy jó kis ismerősöm van nekem. Ké­sőbb már csak a hatvanas években hallottam róla, jött egy idézés a mohácsi bíróságról, hogy menjek tanúskodni Pohl mellett. Én ilyen emberért egy lé­pést sem teszek. Amióta csak tudok róla. mindig hallom, hogy átver akit tud .. . most meg azt ter­jeszti magáról, hogy vala­mi kitüntetés várományo­sa (ezt nekem is mondta, amikor Özdon találkoz­tunk. Sz. L.) Pohl Ferenc ismerősei közül még sokat felkeres­hettem volna, de nem ta­láltam szükségesnek a to­vábbi nyomozást. Annál is inkább, mivel valar mennyi beszélgető társam nyomatékkai kijelentette, hogy bármikor szembenéz Pohl Ferenccel . .. jöjjön el Somsályba, ha kétségbe vonja, vagy rágalomnak tartja bárki szavát és ott. gyermekkora és kalandos életének fontos helyszínén szembenézhet a tényekkel, melyeket nem lehet meg­változtatni, különösen nem kihasználva negyven év távolát. „Ne higgye Pohl, hogy a felszabadulási év­fordulóhoz közeledve hőst csinálhat magából.” — fo­galmazták meg többen. Ezzel az üzenettel és a véleménnyel tarsolyomban vártam, hogy mit. hoz a tetemrehívás Cinkotán, Pohl Ferenc la­kásán. A Magyar Nemzet munkatársa órákon át so­rolta a tényeket, a bel­földről és külföldről be­szerzett hivatalos doku­mentumokat, melyek bizo­nyítják, hogy az említett sorozat számos pontján — enyhén szólva — nem a valóságnak megfelelő ese­ményekről, „hőstettekről”, kalandokról beszélt Pohl. A magam kutatásaival ki­egészítve talán egy új életregényre duzzadó el­lentörténetet is kikerekít­hetnénk az ügyből. Embe­rünk rezzenéstelen arccal hallgatta a bizonyító ere­jű dokumentumokat, me­lyek közül csak egyetlen egyet emelek ki: saját há­zasságkötésének időpontját is kétségbe vonta! — ami­nek dátuma anyakönyvből bizonyítható. Alig három évvel későbbre lelte azt. csak hogy görcsösen ra­gaszkodjon jól felépített meséjéhez. Sőt, írásos nyi­latkozatot is adott, misze- vint ő csak az igazat, a színtiszta igazat mondja. Az. újságíró legyen ob­jektív, kerülje a részle­hajlást, igyekezzen a té­nyeknek megfelelő pontos­sággal tudósítani, ábrázol­ni, véleményt alkotni — írtam e történet elején. A magam véleményét tehát félretoltam, csak az el­hangzott szavakat adtam vissza. Miként nincs okom és jogom megmásítani a somsályiak véleményét. Pohl Ferencnek is lehető­sége volt válaszolni az üzenetre. Ö az egykori is­kola- és munkatársai, va­lamint családtagjai szava­it rágalomnak tartja, azo­kat visszautasítja... de nem utasítja vissza a somsályi találkozásra szóló meghívást. Ott leszünk ... hátha végre kiderül; hős, vagy szélhámos Pohl Ferenc? Szcndrei Lőrinc

Next

/
Thumbnails
Contents