Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-21 / 67. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. március 21., csütörtök Hazánk Egy kocka Kis József filmjéből. (Egy falusi új házsor.) Hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára készült a MAFILM Népszerű-tudományos és Oktatófilm Stúdiójában Kis József rendező Hazánk című, egész műsort betöltő dokumentumfilmje. A film sokszínű képet ad Magyarország jelenkori mindennapjairól, s megmutatja azt is, milyen mélységes poklokból kellett ki- lábolni az ország népének, milyen világot hagyott ránk az elmúlt rendszer. Archív filmeken elevenedik meg a múlt sok keserve, köztük a háború borzalmainak sora, a magyar zsidóság deportálása és a cigányság részleges deportálásának kezdete, majd a felszabadulás néhány mozzanata. Látjuk az új élet megszületését, a debreceni újjászületést, az Ideiglenes Nemzetgyűlést, és látjuk az annak negyvenéves évfordulója alkalmából tartott jubileumi megemlékezést, párhuzamosan összevetve az akkori ország- gyűlést a mai emléküléssel. A film bőven él az összevetésekkel, a múlt szürke képeit gyakran váltják az ugyanott készült mai színes felvételek, mintegy élesen felmutatva a változásokat. A dokumentumfilm nagyobb hányada — kiemelten kezelve néhány nagyobb mezőgazdasági és ipari üzemünket — mai, megváltozott életünket érzékelteti igen sokoldalúan. A filmben egymást követő képsorok között nagyon sok az ismerős. Nem a felvételek ismétlődnek, hanem a témák túlontúl ismertek más filmfelvételekből, híradókból, dokumentumíil- mekből. Ez a film jubileum idején mutatja meg hazánk és életünk szépségeit, s ilyenkor ez a kicsit egyoldalú megközelítés az ünnepiesség velejárója. Annak az elvárásnak viszont igen jól eleget tesz a film, hogy n régi felvételek kontrasztjával még érzékletesebben mutatja be a fejlődést. Szerepel a filmben egy, hajdan szovjet operatőrök által készített felvétel is, az 1944. december 21-i debreceni nemzetgyűlési ülésről. Ez már filmtörténeti értékű darab. Egészében az ünnepi alkalomhoz illő filmet készített Kis József, amiért elismerés jár, és külön elismerés Baranyai László és Mertz Loránd operatőrnek. * Ugyancsak mától látható a premiermozikban egy kínai film, rendezője Szun Sa, a címe pedig: A legyőzhetetlen Vutang A közelmúlt években kezdtek a kínai filmesek önvé- delmi-harcművészeti filmeket gyártani. Ezek sorából való a Vutang-iskolának a munkáját bemutató film, amelyről álljon itt rövid tájékoztatásként néhány sor. A film története tulajdonképpen csaknem közömbös, nagy részét a különböző ütés- és rugástechnikát bemutató küzdelmek töltik ki. Jó idegek kellenek ezekhez a küzdelmekhez, s bizonyos mértékig a film végignézé- séhez is. Akik szeretik az effajta viadalokat, kedvelik ezt a fajta sportot, meg az ilyen kalandokat, elszórakozhatnak mellette. (Képünkön a film egy békésebb jelenete.) Benedek Miklós ..és akkor vereskatonának hívott a koromon...” S zerencsés pillanatokban egy arc, egy botladozva, töredékekből összeillesztett emléksor eleven gesztusokkal tölt meg tőlünk messzi múltból üzenő, hozzánk és nekünk szóló embereket. Országos és világra szóló bajok, törékeny életek sorsai, a történelem elevenedik meg ilyenkor. A varázslat talán akkor pörget magával a legjobban, ha az évtizedek burka alól személyes- ügyünk, családunk gyökerét is kitisztogathatjuk. Nem kell hozzá sok, csak egy felíja- zott memória, ami közel hetven év távolából is pontosan röpíti elénk a megkopott képeket. Ezt éleztem Tiszalúcon, amikor a kilencven esztendős Nagy Lajos bácsival hajtogattuk szét az emlékezet bokrát, kutaszkodni olyan napok nyomában, melyek fordulóit ma már piros számmal jelöljük naptárunkban. De a naptár szót- lan, még a régi kalendáriumok sem vallathatok oly biztonsággal, mint a bika- csőkkel megnyomorított emlékezet, ami két háborúikét forradalom és két ellenforradalom áradatába került, íelszuronyozott katonák, otthonmaradt feleségek s gyermekek arcát és szavát őrzi. Ha találkozhattam volna vele, talán dédapámat ültetem le egyszer hasonló múltidézésre, hiszen Nagy Lajos bácsival szinte azonos napon ő is Tiszalúcról indult Ferenc Jóska seregébe, hogy majd vöröska tona'kénl félholtra vert testét és szellemét Rakamaz alól falujába, családjához hazacipelje. Sánta lábát kisegítő botjára támaszkodva dédapám még születésem előtt kiimboly- gott a temetőbe, de Lajos bácsi szavaiból szétágazott az azonos földből kelő történetük. Éppen hetven esztendeje Zemplénorosziban csatákra tüzelt magyar bakákat va- goníroztak be, hogy az 1848— 49-es forradalom és szabadságharc leverésével birodalmát megerősítő Ferenc József katonájaként Galíciában vérezhessenek a császárért és királyért. A híres, hírfhedett Przertiysl erődjébe irányította a parancs Lajos bácsit is, majd Lemberg és Dubnó környékén futott több tízezer társával együtt az elsöprő Bruszilov-offenzíva elől, hogy Bukovina erdőin átbujdokolva Csernovjcban- számlálják újra a zászlóalj megmaradt törmelékét. — Verték ükét sáncmunkára, hajtották, amerre a háború borult... még kutyára is sök lett volna, nem emberre, amit ű kiállt — ejtette el a szót Róza néni, Lajos bácsi felesége... És, hogy merreíelé borult még a háború?, azt mind elöve- títette képzelete térképéről a kilencven esztendős ember. — 1917 karácsonya környékén jöttek által hozzánk az oroszok ... csak jöttek fegyver nélkül és mutatták, hogy náluk már nincs rang, beszélték, hogy nincs cár... hogy kitört a forradalom . . . Nehéz lenne már most utána kutatni, mi vezette a tábornokokat, a forradalomtól való félelem, vagy a birodalom minden porcikájá- nak a recsegése? Csernovic- ból Stájerországba, onnan pedig Fiúméba parancsolták a zászlóaljat, majd a hajókkal nekivágtak, a tengernek, hogy Albániában szánjanak partra, de csak Raguzáig jutottak. Onnan a marhavagonokban Belgrád- ba, majd néhány napi ácsingózás után Zágrábba vergődtek. — Vagy két hétiig tapod- tuk a földet Horvátországban, ahol nem éppen mosollyal nézték a magyarokat, se egy parancs, se egy tiszt nem akadt, amibe, s akibe fogódzhattunk volna. Fej nélkül lődörgött a sok katona, volt aki elhányta magáról a fegyvert, mint a pestises inget, más nekiállt lesből fosztogatni, aztán láttam bakákat eke szarvába kapaszkodni, hisz’ az életet el kellett tenni a következő évre... Valahol, már nem emlékszem a falu nevére, átkeltünk a Dunán, egy faluba értünk, ahol háromféle nemzetség férkőzött egymással .. . aztán, az önfejünk után, elindultunk Budapestre. Pesten annyian zsibongtak a vonatok körül, hogy még a vagonablakon sem lehetett bemászni, ezért aztán a kocsi tetején érkeztem .meg Miskolcra. Onnan aztán hazagyalogoltam Lúcra. A 25 éves legényember hol innen, hol onnan kapott híreket Károlyi Mi- hályról, a feloszlatott hadseregről, meg az ententéről. Miskolcon, a Rudolf-lak tanyában várta, merre, hol állhat végre abba a hadseregbe, ahol a földönfutók védelmére rendeződhetnek osztagokba. Három hónapig se fegyver, se parancs, mígnem megjelentek a plakátok: Be a Vörös Hadseregbe! — Keresztkomámmal, Pécsi Lászlóval indultunk el, mert akkor vereskatonának hívott a komrnün. Beálltunk. Kaptunk felszerelést, fegyvert, némiképp kiegészítették az anzungot is és behallatszott a laktanyába a cseh intervenciósok tüzelése. Bevagoníroztak, mentünk Ernődre, onnan meg Bükkaranyosra, majd Sajó- keresztúrra, ahol ,végre a sok légi tétova, sumákoló tiszt helyébe egy veresparancsnokot, Szántó Józsefet kaptuk századparancsnoknak. Pal- konyánál átkeltünk a Sajón és széthúztuk a Tisza partján az embereinket, egészen fel a Bodrogig. A túloldalról össze-vissza lövöldöztek a románok; de nem keltek át a folyón. Hol itt, hol ott feküdtünk a géppuskák mögött. Liszkán, Zalkodon, Ke- nézlőn, Bőd rogkeresz túron vertünk tanyát, ástuk be magunkat. Aztán összeállítottunk egy hidat Tokaj felett, mert a tokaji hidat a vízbe robbantották a románok és átmentünk egészen Rakamazig. Nehézfegyverekkel találtuk szembe magunkat. Tiszanagyfalu határában kerültünk szemtől szembe a királyi Románia katonáival, akik agyafúrtan igyekeztek összeroppantani minket. Kitartottunk, amíg csak a lőszerünk el nem kopott, de mit csináljon a katona a puskájával lőszer nélkül? Felállt az egész frontvonal és visszahátráltunk a hídhoz, ahol már ott kavargóit a temérdek vereskatona. De nemcsak a katonák, hanem a hírek is kavarogtak, Böhm Vilmosról meg Stromfeld Aurélról ... a szolnoki harcokról, meg a Szegednél gyülekező franciákról... és beszélték, hogy a románok, már Pest alatt dörgetnek... Másnap már Szikszón kapaszkodtunk a vagonokba és araszoltunk a főváros felé. Füzesabonynál elakadtunk, mert a Tiszán Tiszafürednél átjutó román csapatok elvágták a pesti vasútvonalat... tudtuk, hogy nincs tovább ... tudtuk, hogy nem marad nekünk más, csak a kapa, meg a kasza, meg az izzadás a gróf birtokán... De még előtte várt a büntetés Lajos bácsira. A románok fogságából megszabadulva, 1920 tavaszán behívó érkezett a tiszalúci házba Szerencsen félreállították, hiszen kartonján ott vörös- lött a nagy B betű: bolsevik. Gyöngyöspatán, Horthy egyik katorgáján sűrűn járt a bikacsök a darulollal ékeskedő suhancok kezében .. még az emlékeket is ki akarták verni a fejéből. — Ezeket ű mindet megjárta — koppant ismét Róza néni szava. — Sok árva meg özvegy maradt a társai után. Mink meg húztuk, húztuk a kapát a Gabriellán, meg a Vadvizesen ... ott senyve- dett az egész tiszalúci sze- gínysíg, az Erdődy, meg az Andrássy gróf birtokán . . . kézzel gépeltünk . .. négy ember hajtotta, egy meg étette, mint a szecskavágót ... így ment. Kellett az a kicsi élet is, amit kaptunk, mert jöttek a gyermekek, négyen ... kettő maradt meg . .. aztán jött a második háború, oda is behívták az uramat, de a frontra már nem verték ki. .. Nem jó erre még gondulni sem ... az a csuda, hogy ennyire, és ilyen szípen emlékezik, amilyen nagy betegségeken esett át... agytrombózisa volt, teljesen megmeredt, olyan volt mindene, mint a fa, az orvos teleszurkálta . . . Visz- szahozta. Azóta békésen éldegélünk . .. csak háború ne legyen, hogy ez a mostani, drága, sok, szép fiatalság hadd örüljön az életnek . .. Szendrci Lőrinc Tudni kell az igényeket „A TIT jelentős szerepet tölt be a megye közművelődésében, a tudományos ismeretterjesztésben. A hagyományos formák mellett széles érdeklődésre számot tartó rendezvényeket szervez. Különösen a nyelvtan- íölyarpok, a szakmai továbbképző tanfolyamok és a miskolci nyári egyetem népszerű.” A fenti, elismerő sorok már megjelentek lapunkban, a megyei pártértekezlet elé került beszámolóból kiemelve. Szívesen megmutattam volna a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkárának, ám vele a megjelenés előtti napon beszélgettünk. Az első kérdés arra vonatkozott, vajon milyen lényegi változást hoz az a tény, hogy ez évtől társadalmi szervezetként működik a TIT? Dr. Rottler Ferenc főtitkár ezeket mondotta: — Egy demokratikus folyamat lényeges részét képezi ez a váltás. Azt jelenti, hogy míg eddig inkább államigazgatási irányítással működött a szervezet, ezután a működtetés társadalmivá válik. Megnövekszik a szerep az igényfelmérésben, közvetlenebbül érvényesíthető lesz az ismeretközvetítés. Lehetővé válik egy-egy régióban, tájegységen a sajátosságoknak megfelelő témafeldolgozás. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat új helyzete megköveteli, hogy az apparátus kiszolgálója legyen a mai igényeknek. — A TIT az építészek konferenciájának rendezői között is jelen van. Ez a feladatvállalás hol foglal helyet a munkában? — Nekünk változatlanul az az alapvető feladatunk, hogy a művelt magyar társadalomért dolgozzunk. A tudományos ismereteket valamennyi réteghez el kell juttatnunk. E tevékenységben a magasabb fokú ismeretterjesztéshez járulunk hozzá. A környezeti kultúra, az építészeti, lakáskultúra fontosságát tudjuk, mi úgy véltük, hogy az alkotókkal való találkozás, az ő eszmecseréjük kamatozik majd a hétköznapokban, ha ünnepinek vesszük ezt az eseményt. Az itt elhangzottakat például írásban megjelentetjük, saz maga is haszonnal jár, ha gyakorló építészek a pálya kezdetén tartókkal találkoznak, de itt szót válthatnak az államigazgatás különböző posztjain dolgozókkal is. Ilyen konferencia nem csupán az építészeknek van, az egészségügyieknek is van hasonló, az egészséges életmód témájában és hasonló céllal találkoznak képzőművészek, írók. Még egyszer hangsúlyozom: ez úgy is kamatozik a későbbi munkánkban, hogy az írásos dokumentumot előadóink használják, felhasználják munkájuk során. Hozzáteszem azonban, hogy a TIT nem csupán szabadegyetemeket, konferenciákat szervez, nagyon jelentős a kulturális szolgáltatásunk, e téren is folyamatosan tudnunk kell az igényeket. Legújabban a számítástechnikai ismeretek elterjesztésével e feladatunknak teszünk eleget... <t. n. j.) Ne nézz utánam Második kiadásban jelent meg — Ne nézz utánam címmel — a magyar Baskir- csev Máriaként aposztrofált, fiatalon elhunyt erdélyi írónő, Nagy Karola (1906—1933) írói hagyatéka, életrajzával és Benedek Marcell korabeli tanulmányával. A kötet tartalmazza az írónő terjedelmes szerelmi naplóját, egy szerzetessel és egy apácafőnökkel folytatott levelezését, számos jegyzetét. „Korának legégetőbb kérdései foglalkoztatták” — irta iróla annak idején a Nyugat. A kötetet bőséges illusztráció egészíti ki. Duczynszka Ilona és iBerzeviczy Gizella mellett Nagy Karola a harmadik nemesi származású írónő, aki irodalmi műveiben a leghaladóbb szellemről tett tanúbizonyságot saját korában.
