Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-20 / 66. szám

IHUPROL lUnPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Á z ügyiéi hibás vasalójával és hajszárítójával érkezeti az avasi lakótelepen levő Villkész-szervizbe. A munka- felvevő hölgy, annak rendje-módja szerint kitöltötte az átvételt igazoló papirosokat, majd közölte: másfél hét múlva elkészülnek a munkával. A megadott időre ügyfelünk ismét megjelent, ám vasaló­ját éppolyan állapotban kapta meg. ahogyan beadta: mond­ván: „anyaghiány miatt nem javítható”. Ennek ellenére 25 forintos munkadíjat állapítottak meg és fizettettek ki vele. A hajszárítóért, amelyben fütöbelétet cseréltek, kijavították a villamos kontakthibát, 78 forintot kértek. Ügyfelünk ekkor kérdőre vonta az alkalmazottat, mire a válasz: csak nem gondolja, hogy én fogom kifizetni ezt a pénzt? Hiszen csu­pán a felvételi lap nyolc forintjába kerül a vállalatnak... Emberünk máig sem érti, miért nem tájékoztatták mind­ezekről már a felvételkor?! (monos) £ Kedden, március 19-én hivatalos látogatást tett me­gyénkben Iván Gonkó, a Ke­let-szlovákiai Nemzeti Bi­zottság elnöke. Fogadta őt dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke és találkozott Juhász Péterrel, a megyei pártbizottság titkárával. # A szőlőmctszésről tart előadást március 21-én, 18 órai kezdettel Munkácsy Gyula szakkörvezető a diós­győri Ady Endre Művelődési Ház Kocsis Pál mezőgazda- sági szakkörében. Az érdek­lődőket szeretettel várják. • A KOLLÉGIUM TÖR­TÉNETÉT bemutató kiállí­tás nyílik a 100-as számú Szakmunkásképző Intézetben. A miskolci oktatási intéz­ményben március 21-én em­lékeznek meg a kollégiumi mozgalom jubileumáról. Közlemények Az ÉMÁSZ Vállalat Kazincbar­cikai üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Ózd-Szent- simon községben megépített 20 kV-os vezeték és transzformátor­állomás 1985. március 20-án fe­szültség alá kerül. A vezeték megközelítése tilos és életveszélyes. A MÁV Miskolci Igazga­tósága az idén fokozottab­ban ügyel arra, hogy az utasforgalmi létesítmények, s a vonatok mindig tiszták le­gyenek. Ennek érdekében határozták el a személyko­csi-tisztító vágány építését a hatvani vasútállomáson, amelynek befejezése az év második felében várható. Ha­sonló célt szolgál az igazga­tóságnak az a döntése is, melynek értelmében Miskol­Értesítjük a lakosságot, hogy Miskolc-Tapolca, Zója úti 20 kV- os vezetéket és az OTR 20 400 ál­lomást 1985. március 20-án fe­szültség alá helyezzük. Ettől az időponttól a vezeték érintése, megközelítése életve­szélyes ! con, a Tiszai pályaudvaron egy új, korszerű kocsimosó­vágány létesítéséhez fognak hozzá 1985-ben. A személy­vonatok belső tisztaságának fokozása céljából a vasút- igazgatóság tovább folytatja a vállalati gazdasági mun­kaközösségek által végzett takarítást. Ugyanakkor fel­kérték a vgmk-t egy belső takarításra alkalmas célgép kifejlesztésére. Észak-Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc PL: 351. Telefonok. Központ: 38-841. Titkár­ság: 1C-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlap­kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS. Az állatkert új lakója Gyermekkorú, tízéves cserepes teknős érkezett Vietnamból a Fővárosi Növény- és Állatkertbe. Az óceánok trópusi övében élő vizi hüllő hallal, rákkal, kagylóval, növények­kel táplálkozik. A cserepes teknős megérheti az ember- öltőnyi kort is, súlya pedig elérheti az egy mázsát. Vár­ható, hogy a szép teknős rövidesen párt is kap. Naptár _______ 1 985. MÁRCIUS 20., SZERDA A nap kelte 5.48, nyugta 17.57 órakor A hold kelte 5.51, nyugta 16.50 órakor Névnap: Hubert, Klaudia Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1890. március 20-án szüle­tett, és 67 éves korában, 1957-ben halt meg Benja- mino Gigli olasz operaéne­kes. Caruso után a legnép­szerűbb olasz énekes, aki­nek tenorja hősi és lírai szerepekben csaknem utol­érhetetlen volt. IDŐ JAR AS JELENTÉS Várható időjárás ma estig: északkeleten a változóan fel­hős égből gyenge havazás, kisebb eső lehet. Másutt túl­nyomóan borult lesz az ég, és többfelé várható havazás, eső. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet az or­szág nagyobbik részén 9 fok körül alakul. Útlezárás Sajókaza tegnap reggeltől csak kerülő úton közelíthe­tő meg. A Miskolci Közúti Igazgatóság ugyanis lezárta a 26-os utat Sajókazával összekötő útszakasz majd­nem egy kilométeres szaka­szát, mivel ott helyenként 60 centiméteres vízátfolyá­sok alakullak ki a Sajó ára­dásának következtében. Sajó­kaza így csak a Kazincbar­cika—Múcsony—Felsőnyárád, vagy a Putnok—Serényfal­ván keresztül vezető terelő­útvonalon keresztül közelít­hető meg. Csillagászati tavasz A hét végén Színjátszó-találkozó Miskolcon Másodszor találkoznak or­szágos seregszemlén az épí­tőipari amatőr színpadok és irodalmi színpadok. A je­les eseménynek Miskolc ad helyet az Ady Endre Műve­lődési Házban ezen a hét­végén. Az országos bemutatóra 9 együttes jelezte részvételét Budapestről, Pécsről, Debre­cenből, Beremendről, Kapos­várról, Kecskemétről, Szeged­ről és természetesen ’láthat­Tizenkilencedik évadját (is) kiállítással nyitotta To­kajban a Zilahy György ne­vét viselő művészetbarátok köre. (Ez volt a kör történe­tében a 272. kiállítás.) Hét­főn, március 18-án este a nagyközségi művelődési ház­ban Tóth Miklósné tanár, festőművész munkáiból nyi­tottak tárlatot. A találkozón szó esett a baráti kör elmúlt évadbeli tevékenységéről, és a mosta­ni tervekről. Ez utóbbiak kö­zött természetesen továbbra is a kiállítások találhatók döntően; szerepelnek majd Tokajban a zempléni rajz­tanárok alkotó körének tag­jai ; Hornyák Pál, Zsignár István; az elmúlt évi toka­ji művésztelepen készült al­kotásokból nyáron kiállítás lesz, ősszel pedig megnyílik A Tokaji Háziipari Szövetke­zet története című bemuta­tó; honismereti esten mutat­kozik be a Tokaji Ferenc Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A tokaji művészetbarátok két kiemelkedő rendezvény­nek is részesei lesznek: má­jusban átadják (megkapja a nagyközség) a tokaji múzeu­juk majd a miskolci Pécsi Sándor Színpad produkció­ját is. Láthatjuk — és jó lenne, ha sokan lennének jelen a szombat reggel 9 órakor kezdődő bemutatókon; nincs rosszabb érzés, mintha ma­guknak játszanak a lelkes amatőrök. S akik itt lesznek, nem csupán a lelkes jelző­vel illethetők meg, hiszen az építőipari színpadok között a legjobbak. mot, szeptember végén pe­dig szüreti hét kezdődik. A baráti kör ez évi program­ját december 16-án a tokaji folklórest zárja. Március 20-án. szerdán 17 óra 14 perckor^ beköszönt a csillagászati tavasz, s napéj­egyenlőség alakul ki boly­gónkon. A napéjegyenlőség — mint ismeretes — annyit jelent, hogy az északi és a déli léitekén egyaránt 12 óra a nappal és 12 óra az éjsza­ka. Ettől kezdve pedig boly­gónk úgy fordul tengelyével a Nap felé. hogy az északi félteke kapja a több fényi és meleget, a déli féltekén pe­dig őszre fordul az idő. Áz első csillagászati tava­szi napon 5 óra 48 perckor kel a Nap és 17.57 órakor nyugszik. Vagyis látszólag 9 # A Kereskedelmi Minő­ségellenőrző Intézet (KER- MI) forgalomban levő ter­mékek hatósági ellenőrzése során megállapította, hogy azonos' típusjellel — .1. S. C. MX 202 F2 — japán gyárt­mányú kazettás magnóleját- szóval kombinált sztereo au­tórádió kétféle változatban került hazánkban forgalom­perccel hosszabb a nappal, mint az éjszaka. Az eltérés a légkör fénytöréséből adó­dik, e jelenség nyomán ugyanis, miután már lebu­kott a Nap, néhány percig még látható az égen. A tavaszi napéjegyenlőség­nek a húsvéti ünnepek idő­pontja miatt is megvan a je­lentősége. A hagyomány sze­rint ugyanis a csillagászati tavasz beköszönte utáni első holdtöltét követő hét végén ünnepük húsvétol. iMiután az idén április 5-én lesz az első tavaszi telihold, a húsvéti ünnepek 7-én és 8-án lesz­nek. ba. Közülük az egyik válto­zat — a 68,5—78 MHz frek­venciatartományban működő — nem alkalmas a hazai URH-adások, vagyis a 68,5 MHz alatti frekvenciákon su­gárzott műsorok vételére, így nem felel meg az. előírások­nak. A KERMI ennek a tí­pusnak a további árusítását megtiltotta. Bérházi történet „A 3-as ajtókban holnap délelőtt 10 óráig nem lesz víz. Csőtörés miatt” 1— ol­vastam a figyelmeztetést a tízemeletes bérház föld­szinti liftajtaján. Még jó, hogy én a 2-esek közétar­tozom, gondoltam magam­ban, miközben alig vártam, hogy bebújhassak egy kád meleg vízbe. Aznap ugyanis fáradtan érkeztem haza a hosszú út után. Kellemes felüdülést és enyhet adott volna a fürdővíz. Ám a csapból csurgó, leginkább tejeská­véhoz hasonló folyadékból mindössze egy lavórra va­lót sikerült összegyűjte- nem. Sebaj, mégiscsak tisz­tább lettem. Hazafelé a vonaton ugyanis ülőhely csupán egy piszoktól tapa­dó fülkében jutott. Kései ebédem elfogyasz­tása után egyetlen pohár hideg vízre vágytam. A csapból viszont most már a kávéí-zínű folyadék sem jött. Marad tehát a szóda­víz. Avaz, ha maradt vol­na. De a szifon üres volt. Még jó, hogy reggel hagy­tam egy bögre tejet a hű­tőben. Élvezettel kortyol­tam a fehér nedűt, de szomjam csak nem oltot­tam. Tellek az órák és én egyre szomjasabb, később idegesebb lettem. Űjrameg újra próbálkoztam a „víz- fakasztással”, mindhiába. Dühömben lerohantam a lift ajtajához. Semmi két­ség: 3-as ajtó... holnap délelőtt 10 óra... A 3-as és a 2-es között van kü­lönbség, igaz nem sok. A parányi eltérés tizenegy la­kónak okozott (merthogy ennyi a 2-es ajtók száma) kellemetlenséget, zavart, megszokott mindennapi éle­tében. Sőt, ebbe nem tar­toznak bele azok a 3-asok, akik délután hat óra után érkeztek otthonaikba. Mert ez idő tájt. „száradtak ki” a csapok. Végső kétségbeesésemben bekopogtam immáron késő este a szomszédos „egyes­hez” háromliteres mű­anyag kannámmal. Irigy­kedve hallgattam: — Hideg vagy meleg vi­zet adjak? (monos) Programsorozat indult A tokaji művészetbarátoknak Hogy mindig tiszták legyenek a vonatok

Next

/
Thumbnails
Contents