Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
1985. március 2., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A HAZAFIAS NÉPFRONT Országos Tanácsa és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala szervezésében 1905. február 24-én Budapesten, az Államigazgatási Főiskolán emlékülést, országos találkozót rendeztek az első nemzeti bizottságok megalakulásának 40. évfordulóján. Dr. Kelemen Ferenc, az Állam- igazgatási Főiskola főigazgatója megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti bizottságok, mint a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szervei egyesítették a demokratikus és hazafias erőket, és vállalták a felelősséggel terhes feladatokat. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára köszöntő szavaiban többek között azt mondotta, hogy a bajok és viszontagságok idején népünk képes saját sorsát kormányozni és ennek ékes bizonyítéka, hogy van politikai kultúránk. Dr. Korom Mihály történész, a Politikai Főiskola tanára előadásában a nemzeti bizottságok első időszakát úgy értékelte, hogy átfogták az egész államhatalmat és a köz- igazgatást, tehát államhatalmi szervként funkcionáltak a központi és helyi apparátus átszervezéséig. Dr. Papp Lajos államtitkár pohárköszöntőjében kiemelte, hogy a tanácsok felvállalták a nemzeti bizottságok tapasztalatait, átmentették az állami munka népképviseleti jellegét, így a tanácsok joggal vallják magukat a nemzeti bizottságok örököseinek. A megtisztelő és emlékezetes 'találkozón megyénkből részt vett Berki Mihályné, aki Ároktőn tevékenykedett a nemzeti bizottságban, majd Zemplénben, mint az ország első női főispánja. Kozma Lajos Bocs községiből, őt, mint az És zak-M agyarország levelezőjét ismerik lapunk olvasói. Hilóczki Joachim Bogácson volt a nemzeti bizottság elnöke. Pártay Tivadar Pesten él, a megyei nemzeti bizottság alelnöke volt. 1943. szeptember 12-én ö szervezte azt a gyűlést Miskolcon, ahol Bajcsy-Zsilinsz- ky Endre a háborúból való kilépést és a független, de- mokrat i k u s Magyarors zágo t követelte. E sorok írója Miskolc thjf. város és Borsod— Gömör—Kishont vármegye nemzeti bizottságának előbb alelnöke, majd titkára volt és felszólalásában arról szólt, hogy milyen jó politikai nevelő iskola volt a nemzeti bizottság. Miskolcon 1944. december 16-án gyűlték össze első ízben a város demokratikus erőinek, elsősorban a munkásság képviselői a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front p rogratnjónak meghal 1 gatá sára. A programot a gyűlés elfogadta, kimondta a miskolci Nemzeti Bizottság megalakulását és másnapra nép- gyűlés összehívását határozta el. A Miskolc thjf. városi Nemzeti Bizottság — később Borsod—Gömör—Kishont vármegye Nemzeti Bizottsága is lett. Másnap — a Szabad Magyarország 1944. december 21 -i tudósítása szerint — hatalmas tömegben, főképp munkások sereglettek a gyűlésre. Óriási tetszéssel fogadták a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front országos programját. A gyűlésen, ahol a polgármester elnökölt, felszólaltak a munkásság képviselői is, beszéltek a MÓKÁN Komitéharcairól, amelyet a német és nyilas fasiszták ellen vívtak. A Független Kisgazdapárt küldötte kitért a Magyar Kommunista Párt szerepére az. ország talpraállításában, és kijelentette: mint kisgazdának is el kell ismernie, „hogy az országban a Kommunista Párt bizonyult a leggyorsabbnak és legmozgékonyabbnak és az ország építő elemének. Ök fogtak először munkához, mely munkához mindenkinek csatlakoznia kell.” A miskolci Nemzeti Bizottság első ülésén kimondotta, hogy az állami szuverenitást gyakorolja és a közigazgaló- sági hatóságok a bizottság alárendeltjei. A polgármestert kötelezi, hogy a kiadott lend eleteket mutassa be. Felszólították a közmunka megszervezésére, önmagukra nézve szigorú határozatot hoztak a bizottság tagjai. Tisztázták a hatásköröket, amíg az Ideiglenes Nemzet- gyűlés nem rendezi. Legsürgősebb feladataik között szerepelt a közélelmezés, megszervezték a Nemzeti Segélyt is. Intézkedtek a gyermekek napközijéről, a lakosság tü- zelőellátásáról. A várost kötelezték építési bizottság létrehozására, hogy a romos házakat rendbe tegyék. Az állampolgárok igazolási eljárásáról egy előkészítő bizottság készített tervezetet és megbízta Kozma Ferenc elnököt, hogy ezt memorandumként adja át dr. Zsedé- nyi Bélának, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökének — aki addig alelnöke volt a nemzeti bizottságnak. Nép- törvényszék felállítását is tervezték. A városi és megyei törvényhatóság összeállításával is foglalkozták. A városi nemzeti bizottságnak dr. Enyedy Andor református püspök és dr. Szántay Szemán István görög katolikus kanonok is tagja volt. A nemzeti bizottság tisztikara többször is változott. December közepén Tóth Béla volt az elnök és Kozma Ferenc a főtitkár. Amikor Tóth Bélát főispánná kinevezték, Kozma Ferenc lett az elnök, Rónai Sándor (szoedemj és Országh József tanár (PDP) az alelnök, főtitkár Fekete Mihály (MiKP), titkár Pödör László (MK’P). Később Fü- löp József (MKP) elnökölt, őt Michala Gyula (MKP) követte. Alelnökök: Mráz Ferenc (SZOP), Pártay Tivadar (Független Kisgazda- párt) és Országh József (PDP). Főtitkár Fekete Mihály (MKP), titkár Hegyi Imre (NPP). Ök írták alá a két munkáspárt egyesülési megyei küldöttértekezletét köszöntő levelet. 1946 decemberében intézkedtek a népszám Iá lás előkészítéséről. 1949. február 26-án írták utolsó körlevelüket a közséHi nemzeti bizottságok címére, amelyben az iratanyagoknak a községi elöljáróságnál való elhelyezéséről intézkedtek. A nemzeti bizottságok felsőbb rendeletre ekkor szűntek meg. A nemzeti bizottság, mint a demokratikus népi mozgalom gerince új lehetőséget sejtetett. Az évszázadokon elnyomott nép ugyanis alkalmat kapott, hogy saját szervei útján, maguk módján és javára, új módon élve, közvetlenül maga rendezze lét- fontosságú ügyeit. Mint a közvetlen demokrácia szervei, saját határozataik végrehajtására mozgósítottak, bizalmat szavaztak, erősítettek, megvontak. Demokratikus közösség is volt a nemzeti bizottság, amit különböző gondolkodású és pártállású emberek teremtettek meg. A kisebbség is hallathatta a véleményét. felhívása, hogy „lesz magyar újjászületés” a parasztság körében is tetszésre talált. Elfogadták. Jövőbe vetett hitel adott, lelkesített, önzetlen cselekvésre serkentett és erkölcsi emelkedettséget teremtett. Érdemes felidézni a AZ MKP múltat, mert a közülünk elmentek iránt i tisztelet is kötelez, és a múlt ismerete nélkül nehezebben tudjuk mai gondjainkat megoldani és a jövőt tervezni. Készülünk a megyei emlékező ülésre és találkozóra. Hegyi Imre 0 0 Önbecsülés és megbecsülés Beszélgetés Koszty Lajos pártvezetöségi titkárral A Miskolc vórosi pártértekezleten nagy visszhangot keltett Koszty Lajosnak, az 1. számú területi pártvezetőség küldöttének felszólalása aki nemes küldetést teljesítve szenvedélyes hangon szólott az idős kommunisták munkájáról, ma is fáradhatatlanul aktív közéleti tevékenységéről,. A felszólalást nyugtázó nagy taps, a szünetben a folyosói beszélgető, sek az egyetértést fejezték ki; az azonosulást Koszty Lajos gondolataival, hogy sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsüljük eléggé a mozgalomban, a munkában elfáradt embereket. Különösen megnehezült az alacsony nyugdíjasok helyzete, akik ennek ellenére és ezzel együtt a lakóterületi, körzeti pártszervezetekben töretlen hittel végzik munkájukat, míg vannak anyagilag előnyösebb helyzetben levő nyugdíjas párttagok, nem egy közülük korábban vezető állást töltött be, most mégis passzívan távol maradnak a pórtéléitől. Koszty Lajos nyugdíjas, az. 1. számú területi part- vezetőség titkára. A területhez a város nagyobb részét átfogó nyolc alapszervezet tartozik, tagjainak döntő többsége szintén nyugdíjas: volt fizikai munkások, vasutasok, gyári dolgozók, de nagy számban vannak közöttük az értelmiségi réteg képviselői: pedagógusok, nyugdíjas tisztviselők, rendőr- és katonatisztek. Valamennyi alapszenvezetben élénk pártélet zajlik. Ez jellemző egyébként Miskolcon a lakóterületi pártszervezetek többségére, aminek jelentőségét fokozza, hogy e pártszervezetek létszáma az elmúlt öt évben számottevően növekedett. A területi pártszervezetekhez tartozik jelenleg a miskolci párttagság mintegy 18 százaléka, közel négyezer párttag. A párt értekezlet után beszélgetésre kértük Koszty Lajost, hogy ismertessen meg bennünket a területen folyó pártmunkával és azokkal a gondokkal, amelyek felszólalását motiválták. Idézet a lelszólalásából: „ ... a lakó- területi pártmunkában nem vagyunk gond nélkül. Vannak olyan jelenségek, amelyek nehezítik, esetenként zavarják a munkánkat. Növekedett az utóbbi időben az olyan párttagok száma, akik nem akarnak vállalni a körzeti pártszervezetekben pártmegbízatást, tisztséget. Ezeknek a párttagoknak jelentős része viszonylag egészséges, munkabíró, korban sem a legidősebb generációhoz tartoznak, és többen közülük nem fizikai munkakörből kerültek nyugdíjba ...” — Kérem, járjuk körül est a gondolatot. — Magam is vitatkoztam a pártértekezlet anyagának készítőivel, hogy a törlések számának alakulása elég magas és szükséges annak vizsgálata, hogy milyen ösz- szetevőkre vezethetők vissza. Amit ugyanis a törlésre kerülő emberek mondanak, én kétkedve fogadom. Mert miket mondanak? „Velük nem törődtek ... Eljöttek nyugdíjba, de nem ismerték el kellően a munkájukat... Még egy kitüntetést szereltek volna, vagy: nem azt kapták, amit vártak ..." Bizonyára vannak ilyen okok is, de tapasztalatból -mondom: ezek többségében vélt sérelmek. Az igazi okokat én inkább abban látom, hogy az ilyen emberek nagyobb részének nem volt igazi kötődése a pártihoz. Érdek húzódott meg mögötte, ami addig volt fontos, amíg ebből előny származott... Távol áll tőlem az általánosítás, éppen ezért ismételten mondom: lehetnek anyagi okok is. De az erre váló hivatkozás visszatetszőén hat az olyan emberek szájából, akik nem az alacsony nyugdíjba menők köréből kerülnek ki. Rájuk értem, amikor azt mondom, hogy a párthoz való kötődésüket az anyagi előny és nem az érzelem, az elhivatottság motiválta. — Utalt rá, hogy kevesen vállalnak tisztséget. Ezt milyen tapasztalat alapján mondja?— íme a példa: az 1 3-as alapszervezetnek (ez az Eszperantó tér környékén lakókat tömöríti — Szerk.) már 250 tagja van. Az aktívabb pártélet megteremtése érdekében helyesnek látszana a nagy létszámú alapszervezetet ketté választani a Vologdai oldalra és a Hoffmann Ottó út környékére. Mindkettőben 100—15Ó párttag lenne. Mondom, ketté akartuk választani. Az előkészítő bizottság 32 embert keresett meg, olyanokat, akiket alkalmasnak tartunk rá, hogy az új alapszervezetben tisztséget vállaljanak. A harminckettőből — kettő (I) vállalta ... S hogy mik az indokok? Ilyenek: „Dolgoztak már eleget ... pihenni szeretnének egy kicsit.” Ehhez kapcsolódik az a jelenség is, hogy sokan nem jelentkeztek át a körzeti pártszervezetekhez, sajnos, többségben volt vezetők, holott volt munkahelyükön nincs választott tisztségük, vagy különösebb megbízatásuk. A munkahelyi alapszervezethez való tartozás ugyanakkor nem annyira a ragaszkodásukat fejezi ki, hanem önző kényelmüket szolgálja, mert ott — ugye — nem kérik számon, hogy milyen pártmunkát végeznek ... Idézet a felszólalásából: „.. . nem érthetünk egyet az ilyen jelenségekkel, mivel demoralizálnak, irritálják a párttagságot és nem egyeztethető össze a kommunista magatartással. A nyugállományba vonulás a párttag számára nem azt jelenti, hogy a pártból is nyugdíjba vonul. A párttagság elkötelezettség, amely egy életre szól, s azt jelenti, hogy amíg erőnk engedi, nap mint nap tenni kell a párt célkitűzéseiért. Aki ezt nem így fogja fel, az vallja be becsülettel és ne gyengítse sorainkat!” — Koszty elvtárs ugyanakkor —úgy is mondhatnánk, ellenpéldaként — azt mondotta: sorolni tudná azok neveit, volt vállalati igazgatókat, rendőrségi és honvédségi magas rangú tiszteket, akik maguk jelentkeztek pártmunkára és ma is aktívan tevékenykednek. De végül is nem mondott neveket ... — Idő hiányában álltam el ettől. De most elmondom, hogy személy szerint is nagyra becsülöm Csajághy Jánosnak, a húsipari vállalat volt igazgatójának tevékenységét. Jelenleg az 1. számú pártvezetőség területpolitikai felelőse. Nincs kérés, amit ne teljesítene, pártmunkáját nagyon lelkiismeretesen végzi. Még soha nem maradt el egyetlen megbeszélésről, rendszeresen részt vesz a tanácsüléseken. És itt a szó nagyon fontos: nem „ott van” a tanácsülésen, hanem részt vesz azokon, a munkából is részt vállalva ... Mondanám Hámori Sándor nevét, aki a DIGÉP igazgatója volt, ma az 1 3-as alapszervezet igen aktív szervező titkára. Itt kell szólnom Simon Pál elvtársról, sokak Pali bácsijáról, aki magas kora ellenére is a titkári funkciót tölti be ebben az alapszervezet- ben, és Hámori Sanyi ezeken a terheken könnyít elsősorban. A volt magas rangú rendőrtisztek közül megemlíteném Gyurcsán Sándor, Nagy István nevét, vagy He- tényi Györgyöt, a moziüzemi vállalat volt igazgatóját, akik alapszervezeteikben, de kérésre vagy kérés nélkül máshol is igen aktív pártmunkát végeznek. Idézet a felszólalásából: „ ... A körzeti pártszervek munkájának megítélésénél olykor felelőtlen értékítéletet tapasztalunk. Egyesek úgy vélekednek, hogy nem érdemes oda menni, mert egyebet sem hall az ember az öregektől, csak kritikát és siránkozást. Pedig a körzeti pártszervezetekben őszinte kritikai légkör van. Pártszerű élet folyik, ha gyakrabban hangzanak is el kritikai észrevételek, azok nem ellenséges szándékkal, hanem a szocializmus vívmányainak féltéséből, a párt politikájának következetes érvényesüléséért hangzanak el... Nem a kávéházban és különböző baráti összejöveteleken mondanak hangzatos frázisokat, hanem felelősen szólnak, nyilatkoznak, ha kell kritizálnak a taggyűlésen. A pártban, ahol a vitának helye van.” — Beszélgetésünk elején azt mondta: a körzeti párt- szervezetek többségében nyugdíjasok vannak. Éppen ezért kérdezem: mennyire életközeliek, problémaérzékenyek ezek a viták? — Értem... és kész vagyok a válasszal! Valameny- nyi alapszervezet lépést tart az élettel, a nemzetközi helyzettől kezdve a belpolitikai, megyei, városi politikai, társadalmi kérdések sorát veszik elő. Mindenről tájékozódnak és mindenről tájékozottak. Sokat beszélhetnénk erről, de csak egy példát: az egyik alapszervezetünkhöz meghívták a városi rendőrkapitányt, aki a közbiztonság helyzetéről tartott előadást. Életközeibe hozta a problémát. Itt is volt vita, de még milyen!... Itt is volt kritika, de még mennyi!... A vitának is, a kritikának is itt helye volt, pontosabban fogalmazva: itt volt a helye és nem a kávéházi asztalnál, ahol mindenki mindent jobban tud. jól informált, jól értesült, de a nyílt színen gyáva kiállni! — Szólott arról is, hogy tegyük nyitottabbakká a pártszervezeteket. Konkrétan mire gondolt? — Fiatal koromra emlékszem vissza. Én és társaim azért szerettünk a pártba bejárni, mert ott mindig hallottunk, tanultunk valamit. ón például ott tanultam meg egy sor mozgalmi dalt. Ma ezekből a körzeti pártszervezetekből meglehetősen hiányoznak a fiatalok. De tovább lépek: valameny- n.vi lakótelepünkön hiányoznak a közösségi helyiségek. Miért ne vállalhatnák fel ezt a szerepet a már meglevő párthelyiségek? Mint ahogy példa is van már rá: ha az 1 5-ös alapszervezethez (Szentpéteri kapu — Szerk.) esténként az ember kilátogat, nemcsak a párt- vezetőség tagjaival, vagy az ügyeletet tartó emberekkel találkozik. Összejönnek baráti társaságok, köztük párton kívüliek is: sakkoznak, beszélgetnek, uram bocsá’ még ultiznak is. Persze, szigorúan filléres alapon, hiszen kisnyugdíjasok .. . Idézet a felszólalásából: .,... Az alacsony nyugdíjasok lielyzete is igen differenciált ... Vannak, akik csak munkavállalással tudják enyhíteni gondjaikat, de vannak, akik egészségi állapotuk, öreg koruk miatt erre már nem képesele ... Idesorolnám azokat az egyedül élő idős embereket is, akik özvegyi nyugdíjból tartják fenn magukat... Sokszor megalázó, ahogyan intézményekben, hivatalokban, üzletekben, az utcán, a villamoson viselkednek idős, megfáradt emberekkel. Pedig ha valaki liszteletet, megbecsülést, elismerést érdemel, ez a generáció erre rászolgált!” — Nehéz, össztársadalmi gondot feszegetett... — Ezt a dolgot ketté kell választanunk! A népgazdaság, az ország anyagi helyzete, lehetősége adott, tehát a kérdést differenciáltan, gazdasági erőink figyelembevételével fokozatosan kell megoldani. De a feszültség enyhítését sürgősen el kell kezdeni, mert egyesek helyzete aggasztóvá kezd válni. Ez az anyagi oldal. De van a kérdésnek egy másik, ha úgy tetszik, erkölcsi oldala is. A társadalom tisztelete, megbecsülése ez iránt a korosztály iránt nem olyan, mint amilyet megérdemelne. Vajon a gyermeknek eszébe jut-e, hogy meglátogassa öreg szüleit és valami kis szeretetet nyújtson számukra, egészen odáig, hogy a november 7-i ünnepségen is lehetne javítani az arányokat a meghívottak körében. Mert ez is erkölcsi megbecsülése azoknak az embereknek, akik a mozgalomban részt vettek. Nem beszélve arról, hogy az embernek fúj a szíve, amikor a színházban üres széksorokat lát, az idős emberek pedig megtiszteltetésnek, megbecsülésnek vennék a meghívást. Vagy itt vannak a különböző juta- lomutak, különböző barátságvonatok. Egy párttitkárnak kell kiharcolni, hogy két-három negyvenötös párttag is helyet kapjon rajtuk? Másnak nem jut eszébe? ... — Köszönöm a beszélgetést! Ónodvári Miklós
