Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-12 / 35. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. február 12., kedd A képernyő előtt 9 velünk élő történelem Történelmi lecke hét adásban — fiataloknak, akik szeren­cséjükre már csak messzi múltbeli — negyvenesztendős — történelemnek ismerhetik meg az ábrázolt kort és annak részleteit, jelentős és kevésbé jelentős epizódjait, és törté­nelmi lecke a felnőttnek, a kortársnak, aki hajlamos fe­lejteni, „rosszul emlékezni”, aki megváltozott körülményeink között másképpen lát egyet s mást, aki „csak a szépre akar emlékezni”. Mert emlékezni kell; mert a múltat, hogy be­vallhassuk, tudni kell a maga valóságában; mert jelenünkbe és jövőnkbe vetett hitünk nem alapulhat téves, vagy éppen hamis, s nem alapulhat hiányos, vagy éppen szinte teljesen hiányzó történelmi tudaton. Ezért kell örömmel köszönteni a hétrészesre, hétszer egy órás adásra tervezett. A velünk éle történelem című történelmi ismeretterjesztő sorozatot, amely­nek első, „Lesz magyar újjászületés ...” című darabját szer­dán láthattuk. Sajátos és meglehetősen vitatható gyakorlat nálunk, hogy a történelmi ismeretek félországnyi tömegméretű terjesztése, azaz a televíziós történelmi tudatformálás mindig valamilyen évfordulóhoz kapcsoltan jelentkezik — gondoljunk csak az 1956-os ellenforradalom negyedszázados évfordulója idejének adásaira! —. holott annak folyamatosnak, a Magyar Tele­vízió feladatai mindenkor integráns részének kellene lennie. A hétrészes sorozat — első darabjából ítélve ígéretes. (Ezt — szemben a játékfilmsorozatokkal — meg szabad jósolni.) A felnőttnek, a kortársnak talán nem egy képsor ismerős volt, ami természetes is, hiszen több bemutatott eseménynek nemcsak tudója, tanúja, hanem részese is lehetett. A fiata­labbaknak meg igen sok olyan új adalékkal szolgál — a fel­nőttnek is akad új bőven! —, amely történelmi ismereteinek i endezésében, tudati szakádé Icainak {eltöltésében úgy segít­het, hogy helyesebb, valósabb történelmi képet alakít ki. Berecz János és Radványi Dezső főszerkesztői közreműkö­dése, a szerkesztői, szakértői1 együttes bizonyíték rá, hogy igen széles körű, sokoldalúan elemző képet kapunk majd a ké­sőbbi adásokban is. Mátray Mihály rendezése a dokumentu­mok, az archív anyagok plasztikus felhasználására is garan­cia. Magam kortárskérit .nézhettem végig az első részt, felnőtt voltaim már az ábrázolt történések idején, az. ország újjáépí­tésének egy parányi csavarja talán, sok eseményt, beszéd­töredéket ismertem. Láttam a rombadöll városokat és a ci- vilruhában, egyetlen nemzetiszínű karszalaggal felszeielt rendőröket a szó legszorosabb értelmében harcba indulni a feléledi alvilág ellen (aki látott Árpád-sávos karszalagos fegyvereseket, vagy sárga karszalagos, agyongyötört munka­szolgálatosokat. az érzékelheti igazán, mit jelentett 1945-ben a nemzetiszínű karszalagos rendőri), hallgattam nem egv ve­zető politikus beszédeit, izgultam a iKossuth-híd építéséért, gyászoltam az éhesen, fázva a jeges Dunába hullt és halt hídépítőket, olvastam az éledező irodalmat és láttam az. új életre kelő színház előadásait. Mégis, ebben a szerkesztésben, amikor az archív képsorok, a már történelmi múltat jelentő filmszalagok, meg a kor még köztünk élő szereplői közül néhányon felidézték a megélt múltat, az időközben felnőtte lett szakemberek, kutatók, tudósok pedig már egy más nem­zedék racionalitásával vizsgálták az újjászületés kezdeteit, nem egy dolgot kicsit másképpen láttam, bizonyos összefüg­géseket jobban értettem. Az adás segített élményeimet ren­dezni. s gondolom, segített másnak is. Amikor felszabadulásunk negyvenedik évfordulójára készü­lünk, s amikor az eltelt évtizedek történéseinek némelyike, különösen az első évtizedé az újabb generációk tudatában, meg nem kevés felnőttében is sajátosan „átértékelődött", na- gyijp js kell ez a történelmi lecke, amely megmutatja, hon­nan, miből indult el és lett magyar újjászületés, s hogy az nem köthető egyetlen napi dátumhoz, hiszen hazánkban a felszabadítás közel hat és fél hónapig tartott: Debrecenben már új kormány és nemzetgyűlés dolgozott, amikor Buda­pestnek még csak éppen megkezdődött az ostroma, s az or­szág nagyobbik fele már szabad volt, amikor 1915. január 26-án a budai Várban a fasiszták még fiatal kommunistá­kat és ellenállókat ítéltek halálra és végeztek ki; s amikor a parasztok már új földjükön szántottak, a nyugati határ­szélen még működött a nyilasok „nemzeti számonkéröszéke". Április 4-e a teljes felszabadulás befejezését jelentette ami­kor az egész ország fellélegezhetett és megkezdődhetett az az országépítő folyamat, amely ma már velünk élő törté­nelem. Benedek Miklós Művészek a vérellátóért Jelentkezzenek a nyertesek! Borsod megyei képzőmű­vészek a vérellátóért cím­mel az elmúlt év novembe­rében 22 művész 85 alkotá­sából rendeztek kiállítást Miskolcon, a II. Rákóczi Fe­renc Könyvtárban. A kiállí­táson megvásárolt alkotások értéke kétszáznegyvenezer forint volt, ezt az összeget a megyénkben élő képző­művészek a vértranszfúziós állomás építésére ajánlották, fel. A képzőművészek kiállí­tására számozott katalógus készült, közöttük három — a tállaton bemutatott — al­kotást sorsoltak ki a sze­rencsés nyerteseknek. A fő- díjat az 1409-es sorszámú katalógus tulajdonosa nyer­te. Mazsaroff Miklós Domb­oldal píneákkal című alko­tását a Bükkvidéki Ven­déglátó dolgozója már át­vette. Második és harmadik díj volt Pető János eg.v-egy grafikája, amelyet az 1922- es, illetve a 4728-as sorszá­mú katalógus tulajdonosa nyert. Mind ez ideig a sze­rencsés nyertesek nem je­lentkeztek. Figyelmükbe ajánljuk, hogy a képzőmű­vészeti alkotásokat február 28-ig még átvehetik Mis­kolcon, a Vöröskereszt Bor­sod megyei Szervezeténél (Kossuth utca). Börze Érdekes kezdeményezés színhelye volt a közelmúlt­ban a lengyelországi Kato­wice: itt rendezték meg el­ső ízben a másodlagos ipari nyersanyagok országos vá­sárát. A találkozó jó alka­lom volt arra, hogy a még hasznosítható nyersanyag- maradékok, értékes termelé­si hulladékok gazdára talál­janak. A börzét az Országos Anyaggazdálkodási Intézet, szervezte, társadalmi ösz­tönzésié. A cél pedig az volt, hogy az 1984-es év végéig tervezett termelésnövekedési többlet nyersanyag szállítá­sa nélkül érjék el az üze­mekben. A vásár csak egy a taka­rékossági akciók sorában. Újabban a- lakosság is aktí­van részt vesz a különböző gyűjtési kampányokban. A felvásárlási helyeken olyan lakossági hulladékot gyűj­tenek, amelyek ú.i anyagokat pótolhatnak. Például a len­gyel papírgyártás alapanya­gának csaknem a 40 száza­léka már most is használt papír. Izgalmas könyv jelent meg a napokban a könyves­boltokban Az értelmiség anyagi érdekviszonyai cím­mel. A karcsú könyv a Kos­suth Könyvkiadó Gazdaság­politikai füzetek sorozatának legfrissebb kötete. A három szerző: Szeben Éva—Tólhné Silcora Gizella és Mausecz Zsuzsa egyike itt él Miskol­con. Dr. Síkúra Gizella, a Nehézipari Műszaki Egye­tem adjunktusa. 1984 szep­temberében védte meg kan­didátusi értekezését: Az iparvállalati műszaki értel­miség anyagi érdekeltsége “címmel, ennek egy része ol­vasható ebben a könyvben. — ön szerint miért lett mostanában „divatos" téma az értelmiség'! — Korábban Diósgyőrött és Ózdon kutatásokat foly­tattunk a munkások köré­ben. Kerestük, hogy hová lettek a többgenerációs munkások. Döntő többségü­ket műszaki állományban, mérnöki munkakörben talál­tuk. Sokan továbbtanultak, gyerekeiket taníttatták. Az első évtizedekben még nagy volt a mérnöki pálya presz­tízse, különösen a többge­nerációs munkás előtt. Az utóbbi évtizedekben jelen­tősen megnőtt a mérnökök létszáma (az elmúlt 50 év­ben 14-szeresére) ugyanak­kor nem kielégítő a réteg anyagi és erkölcsi elismeré­se, következésképp csökkent a mérnöki munka presztí­zse. A 70-es évek közepétől a világgazdaságban lezajlott változások, a mi gazdasági helyzetünkre is negatívan halottak. Felszínre kerültek gazdaságunk belső gyenge­ségei, többek között az üzem- és munkaszervezésé, a korszerűtlen termékszerkeze­té, az anyagi érdekeltség hiánya, a vállalati vezetés rövid távon gondolkodó szemlélete, valamint lema­radásunk a technikai fejlő­dés nemzetközi élvonalától, és még sorolhatnánk a gon­dokat. Mindezek új módon fogalmazták meg az értelmi­ségünkkel szembeni köve­telményeket. — Melyeic ezek? — Szőkébb kutatási terü­letemen a műszaki értelmi­ségnél mit jelent ez? A gaz­daság megújítását, elsősor­Kis sarki hentesüzlet, csa­ládias, bár kissé dermesztő légkör. A vevőkért sürgölődő házaspár „sarki” öltözékben. Északi vagy déli, mindegy. Hideg van itt is. olt is és az üzletben is. A kampókon kopogó húsdarabok. — Hogy tetszik lenni Jó­zsi bácsi ? — sugároztatja a fiatalasszony elkékült szájú mosolyát a belépő férfiúra, kinek ábrázatán a vörös, a rőt, a bíbor és skarlát árnya­latai vetekszenek egymással. — Mán én jól, Évike! Mer’ jó annak ugye, akiben van most egy liter. Márhogy tej .. . — néz sandán az asszonyka szeme közé. — Cöccö... — nevetne Éviké, ha tudna a zsibbadt arcával. — ... és ugyan me­lyik szilváiéból fejte Józsi bácsi azt a litert? * Éppen az irha csuklyáját húznám még egy centivel lejjebb, amikor szembetalál­kozom Vele. Semmi kétség, a kórházból léphetett meg. Frottír fürdököpeny, csíkos pizsama, alant kikandikáló szőrös, meztelen bokák, posztópapucsa ropog a hó­ban. — Uram isten! A lélek ki­száll belőlem, ha ránézek! Am Ü tavaszi trillákat fü- työreszve fürgén szedegeti a lábát, s feltehetőleg nem­csak a mínuszok hajtják, ha­nem a szatyrának tartalma iránti vágy is. összekoccan­nak és lágyan csilingelnek az üvegek, amint ügyesen be- nyomakodik a kórházi lécke­rítésen tátongó lyukon. Ma biztosan kikúrálja magát.. . * Izgatott sürgés-forgás a boltban. Az eladók alig fi­gyelnek a vevőkre. A pénz­táros keze szórakozottan bil­lentyűz, de szeme a raktár­ajtót lesi. Feszültség a leve­gőben. — Mi történt? — kérdi valaki, mire az egyik fehér­köpenyes odasúgja: — Tol­vajt fogtunk, most várjuk a rendőröket. És jönnek is. Aztán köz­refogva kísérnek egy vézna, szőrös képű, cseppecske em­berkét. Kopott ruha, fakó arc, beroskadt váll; mint egy nyiszlelt egérke, aki egészen az ajtóig cincogja a három „darabontnak”: — Csak egy kis pálinkát akar­tam kérem, mert olyan hi­deg volt kérem . . . * Búza tér. pecsenyés sor. Az árukon dermedt zsír, az árusokon dermedt mosoly. Nincs vevő? Dehogy nincs, csak borért áll sorba. A sor vége valahol a Gyors étte­remnél. Gőzölögnek a poha­rak. a leheletek, ebben a csontfagyasztó, bőrhámlasztó hidegben első a gyomor megmelegítése egy-két-há- rom . . . stb. forralttal. — ... szcsókolom! Mi van enni? — zuhan be az egyik ablakon egy bundás, lehele­tével sikeresen felvéve a küzdelmet a tömény zsír­szaggal. — Kolbász, hurka, tarja, oldalas, karaj... amit csak tetszik kérni. — Brrrr .. . szcsókolom. akkor rningyá’ jövök, csak hozok hozzá egy kis csusz- szantól. K. G. ban a mérnököktől és köz­gazdászoktól várjuk. A fej­lődés meghatározó motorja a műszaki fejlődés, s ebben jelentős szerep vár a mű­szaki, gazdasági értelmiségi­re. Azt várjuk, hogy a gaz­daság adott lehetőségei t ala­posan ismerve, alkalmazza a legújabb technológiai-mű­szaki eljárásokat. Tehát al­kosson is, ne csak alkalmaz­zon. Új és korszerű termé­keket hozzanak létre, me­lyek a hazai és a külpiacon versenyképesek. Ehhez ma­gas szintű fejlesztő-kutató munka szükséges, az. új is­meretek gyors bevezetése a termelésbe, s az új termé­kek elfogadtatása a piaccal. Ez azonban elképzelhetetlen az együttműködő szerveze­tek munkájának megújítása nélkül. Mindez társadalmi­gazdasági megújulásunk, to­vábblépésünk alapvető fel­tétele, s egyetlen lehetősége. — Meg tud-e felelni mű­szaki értelmiségünk ezeknek a követelményeknek? — Több mint 10 évi ku­tatómunkánk egyértelműen azt igazolja, hogy a külső és a belső (szubjektív és objek­tív) okok miatt ez a réteg messze elmarad a lehetősé­geitől és a követelmények­től. Több oka van ennek. A képzés nem tudott lépést tartani a társadalmi-gazda­sági változásokkal. Az okta­tás a holnap technikájára készíti fel a hallgatót, hol­ott a termelésben még je­len van a múlt technikája is, amelyre és amelynek megújítására is szükség len­ne a jelenlegi gazdasági helyzetben. Nagyobb reali­tásérzékre kell nevelni az elmélet és a gyakorlat kö­zelítésével a holnap mérnö­keit. Kutatásaink során döb­bentünk rá arra, hogy a vállalatoknál még ezekre, az így elsajátított műszaki is­meretekre sem tartanak mindig igényt. Emiatt rom­lott a 70-es évek közepétől ennek a rétegnek a közérze­te, nőtt a munkával szem­beni elégedetlensége. A ko­rábbi gazdaságirányítási rendszer nem támasztott szi­gorú és magas követelmé­nyeket a vállalati gazdálko­dással szemben. A vállala­tok nem igényelték a ma­gas szintű mérnöki munkát, amiről az előbb beszéltünk. No, de miért nem? Többek közt gond volt a vezetői ér­dekeltséggel is. A vállalat­irányítónak a munkáját el­sősorban az éves lervlelje- sítás alapján ítélték meg Emiatt a kutató-fejlesztő munka háttérbe szorult, kö­vetkezésképp rosszul is fi­zették. Elnéptelenedtek a vállalati kutató-fejlesztő osz­tályok, mivel a legjobb szak­emberek. a vállalatoktól el­idegenedett kutató-fejlesztő intézetekbe menekültek. Má­sok. a nagyobb jövedele­mért a közvetlen termelő- munkában. illetve a tsz- melléküzemágakban helyez­kedtek el. Időközben megváltoztak a kereseti és bérviszonyok, ará­nyok is. Az értelmiségi léi feltételei beszűkültek, a szel­lemi újratermeléshez szük­séges feltételeket a jelenlegi körülmények nem biztosít­ják. Nincs elég idő a szak­irodalommal való ismerke­désre, nyelvek tanulására, kulturált kikapcsolódásra és a íellöltődésre, mert a főál­lásban megszerezhető jöve­delemből mindenre nem te­lik. Az alkotó munka nem zárható a munkahelyi 8 óra keretei közé, hiszen az ér­telmiségi otthon is dolgozik. Ugyanakkor egyre nehezebb lakáshoz jutni, különösen a pályakezdőknek. A műszaki értelmiségünk 66"/o-a 40 éven aluli. A pályakezdést a csa­ládalapítás és a lakásszerzés gondjai is terhelik, a legal­kotóbb éveket a fiatalok nem az ön- és továbbkép­zésre fordítják, hanem a lét­feltételek megteremtésére. Ez pedig a szakmai, emberi beszűkülés veszélyét rejti magában. — Mindezeket figyelembe véve, milyennek látja a mű­szaki értelmiség társadalmi presztízsét? — A Mérnöki Kamara 19.10. évi felmérésében a kö­vetkező mondatot olvashat­juk: „Úgy látjuk, hogy a mérnökség korántsem érte el azt a helyzetet az életben, amelyet tudásával és mun­kásságával méltán megérde­melt.” Ez a megállapítás ma is érvényes. Nagy a szaka­dék a világgazdaság köve­telményei és a mérnöki mun­ka lehetőségei között. Hogy mennyire csökkent a pálya presztízse, az lemérhető a műszaki pályákra jelentke­zők számával és minőségé­vel is (alacsony pontszám). A hajdani ózdi, diósgyőri nagyapák unokái ma már nem elsősorban a mérnöki pályát választják. Ez a mű­szaki kultúra folytonosságát és színvonalát veszélyezteti. Márpedig a holnapi mun­káskeresetek nagymértékben függenek attól, hogy a mű­szaki értelmiségünk milyen színvonalon fog alkotni. — Várható-e javulás? — Feltétlenül. A gazda­ságirányítási rendszer to­vábbfejlesztéséről szóló 1984. áprilisi KB-állásíoglalás a világgazdaság szigorúbb kö­vetelményrendszerét közvetí­ti a vállalatok felé. Ez pe­dig a magasabb színvonalú mérnöki munkát is feltéte­lezi. A vállalatok számára is létfontosságú a műszaki- gazdasági megújulás. Érde­kelt minden vállalat, a ki­emelkedő, alkotó munkát végző mérnökök megtartá­sában és jobb bérezésében. Néhány vállalkozó nagyvál­lalatunk — többek között a Rába — már elindult ezen az úton. Az a tendencia kezd érvényesülni, hogy a főállásban végzett munkát — a teljesítménykövetelmé­nyek egyidejű emelésével — úgy kell megfizetni, hogy a mérnök ne kényszerüljön a szakmai fejlődése rovására, túlmunkát végezni. (horpácsi) Jakobi Gyula kiállítása A Kassán élő kitűnő ma­gyar festőművész, Jakobi Gyula munkáiból nyílik ki­állítás a Borsod—miskolci Múzeumban (Kossuth u. 13.). Megnyitót dr. Végvári Lajos művészettörténész mond feb­ruár 15-én. délután 4 óra­kor. A kiállítás május 20-ig tekinthető meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents