Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-19 / 41. szám

1985. február 19., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Hallgatom, nézem a tele­víziót, amelynek aktuális po­litikai magazinjában egy elektronikai eszközöket gyár­tó vállalat vezetője nyilatko­zik, illetve panaszkodik. Jog­gal, ugyanis az elmúlt évek­ben egyre több fejlesztő­mérnök, kiváló szakember hagyta ott a gyárat. Olya­nok - mondja a vezérigaz­gató —, akikre hosszabb tá­von számított a vállalat, akiknek meghatározó szere­pük lett volna a gyár fejlő­désében, gyarapodásában. Mégis elmentek. A több pénz miatt. Más veszi át a szót, aki szintén az elvándorlást em­líti, majd olyat mond, amit talán nem kellett volna. Azt ugyanis, hogy miután már feltűnően sokan döntöttek a kényszereltávozás mellett, a vezetés rádöbbent: most már valamit tenni kell! Ez így nem mehet tovább! Gondol­kodni kell azon, hogy mivel lehet visszatartani a még megmaradt szakembereket. Üjabb nyilatkozó, aki igen plasztikusan és tömören ér­zékeltette a műszaki értelmi­ség eltávozásának következ­ményeit: „Ha nem tudjuk megállítani a kvalifikált szak­emberek elvándorlását, ez egyenértékű lesz a vissza­fejlesztéssel." Ennek a cégnek lassú a reakcióideje. Esetükben úgy is fogalmazhatnék, hogy fá­ziskésésben vannak. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy néhány adminisztratív intézkedéssel eredményesen megfordíthatják a folyama­tot. A „megbecsülni-megfi- zetni" jó gyakorlatának be­vezetése utón a mérnökök közül valószínűleg keveseb­ben döntenek a munkahely­változtatás mellett, s azt is el tudom képzelni, hogy a felvételi iiodán jelentkeznek majd jó szakemberek, de ezek még nem lesznek - legalábbis hosszú ideig - egyenértékűek azokkal, akik magukkal vitték a gyárban szerzett tudást és gyakorla­tot. Az ország másik szegleté­ben működő gazdálkodó egy­séget hoztam fel példaként, de említhettem volna bői- sodi esetet is. A helyzet megyénkben is hasonló, hi­szen sok munkahelyen nem kielégítő a műszaki értelmi­ség megbecsülése, presztí­zse. Nem véletlenül olvasha­tó az irányelvekben: „A tár­sadalom szellemi teljesítőké­pességét tovább kell gyara­pítani, és a szellemi erőfor­rásokkal ésszerűbben kell gazdálkodni. Növelni kell az értelmiségi munka társadal­mi megbecsülését, s elő kell segíteni az értelmiség köz­életi aktivitásának és alkotó- készségének nagyobb mérté­kű kibontakozását." A javaslat világos, ám a kérdés megfogalmazódik o lejekben: miért kell megvár­ni a központi sürgetést? A legtöbb vállalati vezető azon­nal róvágná: ők szerették volna, nem rajtuk múlott, de a lehetőségek . . . Ebben a védekezésben is van igazság, de csak részigazság, mert azt se feledjük el, hogy nemcsak anyagi megbecsü­lésük hiányát sérelmezik a mérnökök. A kopott felada­tokra, a rájuk bízott munka színvonalára is panaszkod­nak, ugyanis ezek többségé­nek elvégzéséhez nem kell diploma. Bonyolítom a hely­zetet, mert ezek alapján megkérdezem: miért kapná­nak mérnöki fizetést, amikor nem mérnöki munkát végez1 nek? Ha viszont nem diplo­másnak való feladatokat bíz­nak rájuk, akkor miért al­kalmazzák őket? S ha már alkalmazzák ezeket a szak­embereket, akkor miért nem kapják meg a lehetőséget az alkotó munkára, a műszaki fejlődést előre vivő tevékeny­ségre? Az egymást követő kérdé­seket a józan ész diktálta, mert ellentmondást vélt fel­fedezni a mai helyzetben: egyfelől ugyanis közelíteni kell a világ élenjáró műsza­ki-technikai színvonalához, másfelől viszont kevés az er­re ösztönzött, érdekeltté tett műszaki gárda. A technika századában az ehhez ha­sonló feszítő gondokat sür­gősen fel kell oldani, külön­ben egyre nehezebben ju­tunk hozzá azokhoz a tudo­mányos-technikai eredmé­nyekhez, amelyek egyébként társadalmi célkitűzéseink megvalósításához elenged­hetetlenül szükségesek. Mi a megoldás? Az, amit az irányelvek világosan meg­fogalmaz: ,,A bérek, a ke­resetek, a munkajövedelmek az eddiginél jobban fejez­zék ki a teljesítményekben levő különbségeket, a mun­ka társadalmi hasznosságát." Külön figyelmet érdemel a munka társadalmi hasznossá­ga megfogalmazás, ugyanis joggal várhatja el minden­ki, így a mérnökök is, hogy azon a területen bizonyít hassák hozzáértésüket, ráter­mettségüket, ott hajtsanak hasznot, ahol a társadalom végzettségüknél fogva elvár­ja tőlük. Miután ez meg­valósult, már senkinek sem lehet kifogása az ellen, hogy a tőle elvárható társadalmi hasznosság mércéjével mér­jék, s fizessék meg teljesít­ményét. A fáziskésés még nem fá- ziskiesés. Annak érdekében, hogy ne is legyen az, a köz­ponti sürgetés után nem kell megvárni a felsőbb dönté­seket. A vállalati rugalmas­ság nemcsak a piackeresés­ből, a piac igényeinek ki­elégítéséből, a termékszer­kezetváltásból mérhető le, hanem a belső feszítő gon­dok rendezésének gyorsasá­gából, hatékonyságából is. Fónagy István Á Kontakta Tavaly tavasszal kezdték el a Kontakta Vállalat ózdi telephelyének beruházási munkáit. Júliusban már a telepítés munkálatai folytak, és az év végén, a betanító tanfolyamokat követve, meg­kezdődött a termelés is. Az üzem — mire teljesen elké­szül — 400 embernek ad munkalehetőséget, sok ózdi és Özd környéki asszony ta­nulhat majd új szakmát. Az üzemben egyrészt kü­lönböző szerszámokat állíta­nak elő, melyeket a Kon­takta egyéb telephelyeire szállítanak, valamint kiala­kítanak egy elektronikai sze­reidét is, ahol közvetlenül a piacra kerülő termékek készülnek. Már láthattuk azokat a szenzoros fényerő­szabályozó kapcsolókat, me­lyek a legmodernebb tech­nikát képviselik, s amelyek iránt megfelelő kereslet kí­nálkozik. A távlati elképze­lések között szerepel, hogy tápegység családokat készíte­nek folyamatszabályozó mik­roszámítógépekhez is. Középpontban a gyümölcsös A Bodrogközi Állami Gaz­daságban immáron huszadik éve meghatározó ágazat a gyümölcstermesztés. A két folyó közének állandóan is­métlődő belvíztámadásait próbálták kezdetben a nagy árbevételű, s akkor még megfelelő nyereségű ültet­vények kialakításával visz- szaverni. Az elgondolás he­lyesnek bizonyult, a gyü­mölcstermelés a nagy­üzem „eltartó ágazatává" vált, amely lényegében azt jelenti, hogy az alma. kör­te eladásából származó mil­liók nemcsak a növényter­mesztés és az állattenyész­tés veszteségét ledeztéK, hanem jelentős mértékben hozzájárultak a gazdálkodás eredményességéhez is. Így nem csoda, hogy a nagy­üzem ennek a ténynek a fi­gyelembevételével irányítot­ta beruházásait, üzembe he­lyeztek egy 4000 tonnás hü- tőtárolót. s felgyorsították a telepítés ütemét. Viszont napjainkra a gyümölcster­mesztés eredményessége megszűnt, az' elmúlt évek során az ágazatra legtöbb­ször ráfizettek. Pcmes Lász­ló, a gazdaság igazgatóhe­lyettese : —■ Az ár- és belvíz, a fagykárok ingadozóvá tették a hozamokat. Almánál a hektáronkénti 140 mázsás terméskülönbség egyik évről a másikra sajnos, megszo­kott dologgá vált. A körte az időjárásra még érzéke­nyebb, de merem állítani: a termelés hatékonyságának romlása, a költségek növe­kedésében keresendő. A szűkített önköltség al­mánál négy év alatt a ton­nánkénti 3659 forintról 5447 forintra emelkedett. A kör­ténél még rosszabb az arány, hiszen egy tonna gyümölcs már 3300 forinttal kerül többe! Az igazgatóhelyettes: — A költségek növekedésé­ben nem a növényvédő sze­rek, vagy a műtrágya áreme­lését tartjuk a legdöntőbb tényezőnek. Gyümölcster­mesztésünk ládaigénye meg­közelíti az évi 40 milliót. Ráadásként az évi csomagoló- i.'nyag-szükséglet is megha­ladja a másfél millió forin­tot. Mivel ilyen nagyságren­dű forgóeszközre nincs pén­zünk. kénytelenek vagyunk a banktól kölcsönt kérni. Csak az évi kamatköltség. a göngyöleg Miért csökken a gazdaságosság? amit rá kell terhelnünk az ágazatra, 5,3 millió forint! Az eredményes gazdálko­dást ez a tény lehetetlenné teszi, arról nem is beszélve, hogy a hütőház optimális feltöltésére még legalább ki­lencezer konténerládát kel­lene legyártanunk, amelyre 9 millió forintot kellene elő­teremtenünk. — Vagyis az ágazat haté­konyságának csökkentéséért egyedül a drága göngyöleg a felelős? — Dehogy! Csak alaposan belejátszik. Az első számú szempont, hogy a gyümölcs­termesztés árviszonyai nagv­dig a termelésben közvetle­nül nem érdekelt szektornál — amely saját jövedelmező­ségének emelésére növeli a gyümölcs árát — jelentke­zik. Ha az árakat mi hatá­roznánk meg, ez fordítva je­lentkezne. Az értékesítési árak tehát gyakorlatilag a termelőnél nem növekedtek. A jó üz­letnek ígérkező hűtőház, amelytől szintén jelentős nyereséget reméltek, csak növelte a gondokat. A táro­lás költsége meghaladja a 11,5 millió forintot, összead­va a termesztés alapvető rá­fizetésével: az ágazat hely­Valamikor 720 hektár (I) gyümölcsöse volt a Bodrogközi Állami Gazdaságnak. Mára 572 hektárra csökkent ez a terület, de a korszerűbb ültetvényeken továbbra is a metszés az egyik legfon­tosabb munka. Képünkön: Policska Rudolf alakítja a termőfelü­letet. mértékben romlottak. Csak példaként: amíg a legutób­bi lit év alatt az átvételi árak 51 százalékkal emel­kedtek, addig a piaci árak 116 százalékkal! A gyakor­lat nyelvére fordítva: a mű­trágya-, növényvédőszer- s munkabérköltség a gazdasá­got terheli, a jövedelem pe­zete reménytelennek tűnik. Az igazgatóhelyettes: — Inkább úgy fogalmaznám, hogy a jelenleg kialakult árakon minőségi almát le­hetetlen termelni. Az ültet­vényeknek olyan magas az álló- és forgóeszközigénye, hogy a gyümölcstermesztés szempontjából elsőrendűen A jövedelmezőbb gyümölcster­mesztés egyik lényeges eleme az ágazat teljes vertikumának kiépítése. Ennek fontos láncsze­me az ipari alma feldolgozásá­ra alkalmas rostléüzem, ahol közkedvelt üdítőkké alakítják át az eddig ágakon, vagy földön maradó gyümölcsöt. kiépített bázissal, s így meg­felelő háttérrel rendelkező gazdaságunk ezeket már nem bírja. A közeljövőben 132 hektár körtésünk fordul termőre. Ennek a gyümöl­csösnek 10 millió csak a tar- tályládaigénye — amibe a gyümölcsöt gyűjtik —, nem is beszélve a szüretelővöd­rökről, az exportládákról! A gazdaság egészének a nye­resége jó, ha meghaladja a hatmillió forintot. Honnan teremtsük elő ezt a pénzt? Korábban egy évi 15 ezer tonnás ipari almafeldolgozó üzem létesítését tervezték meg, hogy a fákon hagyott, méreten aluli gyümölcsöt is feldolgozzák. A terv papí­ron maradt. Helyette önerő­ből. sok háztáji ötlettel, az eredeti beruházás tizedéért megvalósítottak egy 350 va­gon gyümölcs feldolgozására alkalmas üzemet, ahol szén­savmentes, rostos üdítő ita­lokat állítanak elő. De mi­vel csak a legalacsonyabb árat tudják valamivel ró­zsaszínűbbé tenni, a gyü­mölcstermesztés helyzetét ez az üzem alapvetően nem ja­vítja. — Kármán — Fotó: Morvay Tamás Egy csupor tej Mi tagadás, engem is szí­ven ütött, amikor meghal­lottam, hogy a tej bolti árát felemelik. És azon a napon, amikor először be­vásárlókosaramba lettem a drágább, bár külső csoma­golásában a korábbi ol­csóbbhoz hasonló tejes- zacskót. magamban mély lejbólogatásokikal csatla­koztam a pénztári sorban előttem álló fiatalasszony­hoz, aki nagy hanggal szid­ta a tejet. Ezt a zacskóba gyömöszölt folyékony fehér micsodát, amit a gyerekei nem szeretnek és ő maga sem kifejezett rajongója, így a családját hál' isten­nek az egész áremelés nem is nagyon érinti. Azóta sokszor elgondol­koztam a dolgon. Mennyi­be is kerül egy csupor tej? Számoljunk csak! Nekem, boltban vásárló háziasz- szonynak literje hét forint és nyolcvan fillér. S ezért a pénzért még csomagolva, pasztőrözve. feldolgozva. Neki. aki csomagolja, pasz­tőrözi. feldolgozza, szóval neki. a tejipari vállalatnak most, télviz idején, átlag- minőséget nézve 7,7 forint­ba. De a távoli falvakból és eldugott kis tanyákról is nap mint nap elszállítja a feldolgozó üzemekbe. Ott gé­peket üzemeltet és munká­sokat foglalkoztat, csoma­golóanyagért fizet. Nos, nem valószínű, hogy az ár- különbözetibe úgy tudná bepréselni a költségeket, hogy busás haszonnal zár­ja a feldolgozás művele­tét. Akkor menjünk to­vább! Mi a helyzet a ter­melő gazdaságnál? Ahol is­tállókat építenek, milliós értékű gépekkel szerelik fel azt. Ahol több tízezer fo­rintért tenyészállatokat ne­velnek vagy vásárolnak. Állatgondozókat fizetnek. Ahol takarmányt termel­nek és vesznek. Tehát itt, ha megyei termelőszövet­kezetről van szó, átlagban közel kilenc forintba kerül egy liter tej előállíttatása. Igaz, az állam két forintot dotál a számára, így a tej­ipartól kapott hét-helven- nel együtt, éppen ki tud jönni a költségekből, de az ágazaton nyereség nem képződik. Vagyis: a terme­lő ráfizethet a tejtermelés­re, kedvező esetben is csak „pénzénél” marad. A tej­ipar szintén. Az állam csakis ráfizet, méghozzá sok millió két forintot. És mi, zúgolódó tejfogyasztók? Kiöntjük a csapba a ma­radékot! Hét forint nyolc­van fillérért. Balogh Andrea „Megszűrik” a munkaerőt Csak az kell, aki fegyelmezett A Sátoraljaújhelyi városi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga állandóan napirenden tartja a munkát keresők, köztük a fiatalok élhelyez­kedésének gondját. Legutób­bi ülésén a városfejlesztési és gazdálkodási osztály je­lentését tárgyalva, megálla­pították, hogy a vállalatok­nál mutatkozó igény — az előző évekhez hasonlóan — 1984-ben is nagyobb volta munkára jelentkezők számá­nál. Mivel a múlt év utolsó negyede már az 1985. évi gazdálkodásra való felkészü­lés időszaka volt, az üzemek, vállalatok „magatartásában” bizonyos változást lehetett tapasztalni. Ez főképp ab­ban nyilvánult és nyilvánul azóta is meg, hogy az újon­nan jelentkező külső mun­kavállalókat alaposan meg­vizsgálják, mi több: „meg­szűrik”, s fegyelmezetleneket nem vesznek fel — még szükség esetén sem. Felvé­teli „létszámzárlatot” alkal­maznak, s ettől csakis ki­váló, „minőségi” munkaerő jelentkezésekor térnek el. Mindez azt jelenti, hogy az üzemek, vállalatok az eddi­ginél takarékosabb munka­erő-gazdálkodásra készülnek fel. Megnyugtatóan oldották meg Sátoraljaújhelyen a múlt évben végzett 380 fia­tal munkába állítását. A szakmunkásfiatalokat, illetve szakközépiskolásokat az őket kiképző vállalatok fogadták fel, illetve többen tovább­tanulnak közülük. A gimná­ziumban érettségizettek kö­zül 29-en álltak munkába. A fiúk inkább a több pénzt ígérő fizikai munkát vállal­ták, elmentek például rak­tári segédmunkásnak, anyag- mozgatónak vagy kalauznak, míg a lányok elsősorban az egészségügy és művelődésügy területén helyezkedtek el asszisztensnői, illetve képesí­tés nélküli nevelői munka­körben. Moldávia borai Szovjet-Moldáviában két­szeresére nő a híres habzó­borok termelése az új bor­kombinál üzembe helyezésé­vel, amelynek építése nem­régiben kezdődött meg Ki- sinyovban. Moldáviában a szőlőter­mesztésnek és a borgazdál­kodásnak sok évszázados tör­ténete van. A 400 ezer hek­tárnyi ültetvényen évente körülbelül másfél millió ton­nányi szőlőt termesztenek. Ennek a feldolgozásával több száz automatizált vállalat foglalkozik. Moldáviában 120-íéle bort készítenek, melyeket a világ sok országába exportálnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents