Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1985. február 2., szombat A Miskolci Képtár remekei Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919): Mandulavirágzás, Csont vary, a XX, • századi magyar művészet egyik legérdekesebb és legjelentősebb személyisége. Bár nem részesült rendszeresen művészeti képzésben, nem tekinthető autodidaktának. A megszállottak hivatástudata irányította életét. Kereskedősegéd, majd patikus volt: szorgos munkával anyagi alapot gyűjtött képzőművészeti stúdiumaihoz. Negyvenegy évesen Hollósy müncheni iskolájában kezdte el tanulmányait. HaSztahanov városban (Ukrajna, vorosilovgrádi terület) lerakták az alapkövét annak az emlékműnek, amelyet Alekszej Sztaha- nov bányász, a híres újító tiszteletére emelnek. Mint ismeretes, Sztahanov 1935. augusztus 30-ról 31-re virradó éjszakán a norma szerinti 8 tonna helyett fejtőkalapácsával 102 tonna szenet termelt ki egy műmarosan szakított a művészeti iskolákkal és saját elképzelései után kezdett festeni. Egyik legismertebb műve a Taorminai görög színház romjai c. óriási méretű festménye. Az impozáns méretű képet a helyszínen festette meg, különböző előtanulmányok után. Ezek közé tartozik a Miskolci Képtár Mandulavirágzás című festménye. Ebben a művében Csont- váry a mediterráneum hangulatának kifejezési lehetőségeivel ismerkedett. A készak alatt. Ez akkoriban világrekordnak számított. Ezt követően bontakozott ki országszerte a Sztaha- novról elnevezett tömeg- mozgalom, amelyet az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság különböző területein el0.47x55 cm sőbbi nagy kép alkotója ebben a kisebb méretű képben a költői szépségű látványtól szinte megbabonázva a délvidékre jellemző ellentéteket foglalta egybe. A kép nézőpontja megegyezik a nagy Taormina képével. A festmény egyike Csontváry legszebb lírikus tájképeinek. A mű szépségét fokozza a távolkeleti művészet kifejezési eszközeire való emlékezés. ért rekordteljesítmények tettek híressé. Az emlékmű leleplezésére 1985-ben, a Sztahanov- mozgalom megindulásának 50. évfordulója alkalmából kerül sor. Bogár nem a rovarok # rendjébe tartozik. Koromfekete szőre miatt ragasztották rá ezt az alantas nevet; ha tudná, mit jelent, még haragosabban vonítana a teliholdra. Előre kell bocsátanom, hogy nem „fajtiszta”. Oltáskor az eb származására szolgáló „rubrikába” ezt jegyzik: „Korcs”. E kettős hátrányos megkülönböztetés ellenére — .kutya a javából. A kutyák meglehetősen „anyagelvűek”, tehát nem a szép szememért „szeretett” belém. Egy héten át gyűjtögetem neki a konyhai maradékot, amit meg szoktam toldani néhány kiló disznófejjel-lábbal. Azt tartják a kutyaszakértők, ekkora állat harapása (harapási ereje?) 1500 kilopond lehet. (Csak tudnám, mi az a kilopond?) Acélos fogaival összerop- pantja a legkeményebb csontot is. Egy időben igencsak a begyemben volt Bogár. Fejembe vettem, hogy hétvégi házam üresen álló ólját betelepítem baromfival. Tavasszal vettem a Búza téren hét tyúkot (ára 850 Ft), húsz csirkét, darabonként 24 forintért. Egy parasztnénitől „szakmai tanácsot” kértem a piacon, mert éppen egy termetes kakason igyekezett túladni, vajon aprójószágaimhoz nem kellene-e „őrizőt” is állítanom? Látva, „komoly a vevő”, olyan előadást rögtönzött nekem a kakas nélkülözhetetlen voltáról, egy etoló- gus (állatviselkedés-kutató) elbújhat mellette. Az ö kakasa parlagi fajta. Örökké fenn hordja a fejét, les az égre, de szemmel tartja a földi veszedelmeket is, miközben „háremhölgyei” (a kifejezés tőlem) nyugodtan kaparásznak. Százötvenért enyém lett a kendermagos kakas. önetetőt-itatót barkácsoltam „háztáji baromfi- állományomnak” az ólban. Ajtónak rácsot szerkesztettem, csak akkora nyílást hagyva rajta, amin a kakas is átfér. Mondhatom, „paradicsomi” környezetbe csöppentek jószágaim, és egyetlen éjszaka „megtanulták”, hol a helyük. S a kakasról adott jellemzés is igaznak bizonyult. A tyúkok örökké körülötte, de a csirkék is látótávolságán belül maradtak, s ha valamelyik ijedten felcsipogott, kakasom rögtön feléje iramodott, mintha kotlós is volna. Kukoricadara. búza, friss víz, a tágas udvar gyomvilága — kell ennél több? Volt olyan szombat, amikor az egyheti tojástermés elérte a 30 darabot. Amint megjelentem a „színen”, a kakas örvendező hangot Bogár hallatva menten felém indult, s tódult utána tyúk, csirke, ugyanis a hétközben meggyűlt száraz kenyér már nem a kukában kötött ki — feláztatva csemegéjük lett. De egy szép szombaton baj, nagy baj fogadott — nyolc csirkének nyoma veszett, négy tyúkom toll- foszlányait a kert végében találtam meg. Tudjuk, „rossz szomszédság — török átok”. Nos, egyesek azt „súgták”, ezen a héten kertszomszédom leoldotta a láncról a kutyáját, s mive) alig adnak neki enni ... Görbén néztem — Bogárra, „aki”, rnost láncra verten, örvendező ugra- bugrálással, vakkantásokkal üdvözölt. Szidalmaztam: „Nem sül le a pofádról a bőr?! Hát ezért dobálok én neked fél kenyeret, s hordom eléd a csontot? Rá kaptál a jószágomra! Ki kellene irtani!” Amint észrevettem a szomszédot, bepanaszoltam nála kutyáját. Hitetlenkedve csóválta a fejét. Igaz, hogy Bogár szabadon volt néhány napig, de hát az ő tyúkja—csirkéje egy szálig megvan. Javasolta, tegyünk kísérletet, talán igaz a mendemonda, miszerint egy eszes kutya nem „emel mancsot” saját gazdája tyúkjára. Rést bőven talált Bogár a kerítésen — azon nyomban rohant át hozzám. Gazdája közölte, nagyon éhes lehet, ma még nem kapott enni, tehát színt kell vallania. Amikor az állat látta, nem várhat tőlem semmit, bánatosan elkullogott, befeküdt az árnyékba. Megcsappant tyúk- meg csirkeálloma- nyom körülte mászkált, de rá se hederített. A szomszéddal behúzódtunk a házba, hátha azért marad veszteg, mert figyeljük, Bogár csak feküdt, nem nyúlt a csirkékhez. Megunva a hiábavaló várakozást, feltápászkodott, és visszaballagott szokásos őrhelyére. Mondtam a férfinak, most két napig itthon leszek, ne kösse meg Bogárt, szemmel fogom tartani, enni egyelőre nem kap tőlem. Éjszaka arra ébredtem, a kutya az ablakom alatt ugat, majd kivonul a kertbe és ott is megereszti a hangját — mondhatnám: „körülugatja” a sajátjának tekintett területet. Vasárnap délután, fűben szundikálva, arra riadtam, hogy a kakas rémülten rikácsol a kert végében. Éppen ülök fel, amikor Bogárt látom száguldani oda- lentről, átrágva magát a kerítésen, elhúz nem messze tőlem. Néhány másodperc és vad kutyamarakodás harsán. Botot ragadva, siettem fel a kertbe. Bogár, a su- hanckutya egy nála nagyobb, de igen girhes ebbel verekedett, mondhatom, élethalálharcot vívott a betolakodóval. Annyira belemelegedtek a csatába, észre se vettek. Megvártam, amíg az idegen kutya kerekedik felül, és ami belefér — püff a nyaka közé! A tyúktolvaj felvo- nított, futásnak eredt, de Bogár eszelős elszántsággal vágtatott utána, és marta, ahol érte. Adott, de kapott is. Fáj- | dalmas nyüszítéssel nyalogatta felsebzett bőrét. Én pedig siettem a konyhába. A maradék kilónyi kenyeret keveselltem ekkora hőstettért. Amikor felfalta, jókora darab szalonnát ve- í tettem eléje. Bogár azóta nincs pórázon, és — csudák csudája —, azóta egyetlen tyú-, kom sem veszett el. Már tyúkokról kell beszélnem, mert a csirkék jércévé növekedtek. Amikor ezeket a sorokat j rovom, mínusz 17 fokot mutat a hőrriérő. Bogár itt fekszik ablakom alatt egy kiselejtezett orkánbundán. Olykor körülugatja a gondjaira bízott két portát, és visszatelepszik őrhelyére. Állíthatom, nem „korcs”! — nemes „lélek” lakozik Bogárban. Gulyás Mihály Végvári Lajos Emlékmű Sztahanovnak Mielőtt a böjti szelek kiszárítanák a hótól, esőtől áztatott borsodi, abaúji és zempléni tájaikat, fiatalságunk nagy buzgalommal szorgoskodik a farsangi mulatságok előkészítésén. Karnevál hercegét övező tisztelet öltözteti maskarába mindazokat, akik dallal, tánccal, vidám színjátékokkal szórakoztatják fiatal nemzedéküket. A Hamvazó Szerda és a Csonka Csütörtök napjáig szabad a tánc és a vigalom legkülönbözőbb formája A hagyományos jelmezek nosztalgiát ébresztenek, de mellettük szép számmal jelennek meg az '85. év emberének kedvelt figurái is. Bizonyára feltűnnek majd Breki és a többiek, az E. T. és ki tudja hány szimbóluma, megjelenítése a mai ember szerep vállalásának A farsang alkalmából lapozgatok egy évszázad sajtótermékeiben. Keresem a kortársak dokumentációit, hogy eimúh korok emberének gondolatai, vágyai, érzelmei közelebb kerüljenek hozzám Némi empátiával ezáltal ott lehetünk a fülledt levegőjű paraszti konyhákban éppúgy, mint a hét vármegye nemes fiatalsága számára rendezett bálokon, ahol a parkettát nem lehetett megszentségteleníteni patkós vagy szöges csizmákkal. Szembesítem az írott emlékeket az élő emlékanyaggal is; a farsangi népszokások felelevenítése igen tanulságos és szórakoztató. Teszem mindezt azért, hogy rendeződjék bennem a kultúrhistóriának ez a szelvénye, hogy ne merüljön feledésbe az, amit népünk, tájunk embere — lett légyen falusi vagy városi polgár — átörökített a kései utódok számára egy sajátos hagyományrendszerben. * Régen eltűntek a borsodi falvak zegzugos utcáiról, a zsákutcákból, kutyaszorítókból a farsangot köszöntő gyerekek, legények. Egy-két emberöltővel ezelőtt maskarába öltözve verseltek, énekeltek: „Hó, hó farsang, háromnapi farsang, Itt is adnak, amit adnak, Itt is Isten háza van! Isten szálljék a házukra -Hat ökörrel, hat lóval, Kilenc borjas tehénnel...” S miként ezt Lajtner Gyula idézi fiatalkori emlékeiből, a nyársukra kolbászt, szalonnát vagy farsangi fánkot húztak a köszöntő után. Ki hinné, hogy valamivel korábban, 1910-ben a nádasdi munkáscsaládok némelyikénél még szlovák nyelven szólt a farsangi köszöntő: „Faéianske, Turice, Vel’kanoc pride, Kto nemá kozuchku, zima me büde! Ja némám, ja némám, len tak ma tresie, Dajte mi slaninku, ak sa vyprazie!” Ez szabad fordításban így hangzott: „Farsang, húsvét, pünkösd egymás után járnak, Kiknek nincsen bekecsük. bizony meg is fáznak, Nekünk nincs, nekünk nincs, nagyon is didergünk. Adjatok szalonnái, hogy megmelegedjünk"! A város polgársága is ünnepelte a farsangot a maga módján: „Hét vármegye bálján, február 11-én nagy és fényes bált rendeznek Miskolcon, a Fillér Egylet elnökségének szervezésében. Abaúj, Borsod, Gömör, Zemplén, Heves, Szabolcs vármegyék előkelő vilaga fog itt egymással találkozni... Bizonyára most is, mint minden évben úgy erkölcsileg, mint anyagilag a bál kiválóan fog sikerülni” — harangozta be a Rozsnyói Híradó 1905. évi 53. száma. S ha a polgárok kiszorultak volna a hétszilvafás nemesek mulatságáról, biztosítottak maguknak zárt körű estet, mint azt 1896-ban tették a Gömör megyei Nagyrőcén. íme itt a beszámoló azoknak, akik kívülrekedtek a rangos eseményről: „Egy menedéklevél jelezte nem régen, Mely szerint e helyen jelmezestély lészen. Elérkezvén ez év legjelent’ szép dele, Rengeteg érdekelt nem s vendég kele. Lejtenek e szépek, csevegés, nevetés, Ezredéves lejtés bevégezésével Kerengést, lengyelkét lejtnek teljes renddel. Percek elteltével egy négyest jeleznek, S kétszer negyvennégyen felkerekedének.. A századelőt köszöntve 1899-ben a farsangi mulatság megyére szóló eseménnyé nőtt Nagyrőcén: „Estefelé megszakítás nélkül robogott a nagyvendéglő kapualjába a hintók hosszú láncolata... A műsorban vidám dialóg következett, majd Pokoly István lépett a színre, ahol Petőfi: Megy a juhász a szamáron ... kezdetű románcát szavalta el négyiféle alakításban, mini, kisdedóvós bébi, mint elemista kisdiák, mint főgimnáziumi tanuló és mint színitanodai növendék. Minden egyes szavalatánál a köny- nyezésig megkacagtatta, hallgatóit... Az első négyest három colonné-ban 70 pár járta.. Kerek száz evvel ezelőtt Rozsnyó város fiatalsága 1885. év farsangján a Lányok Miatyánlcján szórakozott: „Mi kérőnk, ki vagy a 26—30-as években, jelentessék be a te neved, jöjjön el a te násznagyod, legyen meg a te akaratod miképpen a szalonban, azonképpen a templomban is...” S hogy a természet rendje fel ne boruljon, a Házasulandók Miatyánkja még fokozta a vidámságot: „Mi leendő oldalbordánk, ki vagy egy gazdag ember magzata, jelentessék be a te hozományod, jöjjön el apád fél gazdagsága, legyen meg a te ifjúságod, miképpen most, azonképpen évek múlva!” Hadd búcsúzzam a hagyományos köszöntő néhány sorával: „Elé van-e a gazda? Van-e jó farsangja? Ha van jó farsangja: Egyék, igyék, mulassák!” De Húshagyó Kedd után dolgozzék, dolgozzék, gyarapodjék! Nemesik Pál
