Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-10 / 7. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. január 10., csütörtök Filmlevél Szirmok, virágok, koszorúk Cserhalmi György és Boguslaw Linda a film egyik jelenetében. Lehangoló jelenettel kezdődik Lugossy László új filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk. Évszám jelzi mindjárt az elején, hol vagyunk az időberj: 1849., a világosi fegyverletétel, a szabadságharc elbukásának éve. A fegyvert már letettük, egy honvédtiszt agyonlövi előbb a lovát, majd magát. Ezt egy főhadnagy és egy ezredes látja, ök a későbbi történet főszereplői lesznek. A főhadnagy — Majláth Ferenc — ugyanis korábban országgyűlési képviselő volt, Kossuth lelkes híve és követője, ám Világos után meginog Kossuth-tiszteletében. Az ezredesnek neve sincs a történetben, ő a legtitokzatosabb figura. Később még feltűnik, valami láthatatlan Kossuth-sereg szervezőjeként szerepel, újabb felkelésre buzdit 1851 végén is, majd hirtelen távozása után a politikai rendőrség jelenik meg a vendéglátó házánál. Vissza kell térnem a kronologikus ismertetésre, mert félő, hogy a film utalásaiból nem minden néző következtet a történelmi helyzetre, és a fordulatokra. A főhadnagyot — másokhoz hasonlóan — közlegényként sorozzák Ferenc József osztrák császár hadseregébe. Két év múltán egy idős rokon, a magas rangban a császárt szolgáló Heinrich bácsi közbenjárására szabadon bocsátják, ő azonban nem akar a császár kegyelméből élni. Egyébként sem érzi jól magát környezetében: a már említett Heinrich bácsi a császár embere, sógora, az egykor forradalmár újságíró Kornél, a belügyi cenzúránál vállalt állást. Feszült otthon a légkör, éles viták adódnak, s amikor az ezredes megjelenik, hogy a láthatatlan kormány nevében harcra buzdítson, szervezzen — innen a film címe: a forradalmárok egyenként a szirmok, kisebb csoportjuk a virágok és együttesen jelentik majd a koszorút —, utána meg letartóztatják a családot, Ferenc sorsa végleg eldől. A család más tagjait Heinrich bácsi ki tudja szabadítani, de Ferencet nem. Börtönében súlyos depresz- szióba esik, a hatóságok semmire nem mennek vele, végül is Heinrich bácsi úgy menti meg a puszta életét, hogy a politikai foglyok börtönéből az elmegyógyintézetbe szállítják. Felesége reménykedik, hogy nem beteg, de semmi jelet nem ad erről, viszont egy svájci lapban a neve alatt megjelenik egy Ferenc Józsefet támadó cikk, amit ugyan nem ő írt, hanem a család legifjabb férfitagja, Miklós, ám még sem tagad. Ferenc, látva helyzetének és egy újabb szabadságharcos felkelésnek a kilátástalanságát, az ön- gyilkosság szörnyű módját választja: felgyújtja maga alatt a szalmazsákját. A töretlen hitű Miklós Amerikába hajózik, s az úton mintha az ezredest látná, de csak csalóka látomás vdlt... Szokatlanul hosszan időztem a történetnél. De szükséges volt. Igen, mert a film lineáris történetbonyolítása, a személyek és az időpont konkrétsága ellenére mindvégig az volt az érzésem a nézőtéren, hogy e történet mögött általánosabb, kevéssé egyetlen korhoz és eseményhez kötött mondandót kell látnom és értelmeznem. Olvasatomban az 1848—49-es szabadságharc leveretését követő időszakba helyezett dráma többek között arról beszél, hogy az önkényuralommal megbékülni nem lehet. Nem lehe't út az elvtelen szolgálatvállalás, nem lehet út a megalapozatlan forradalmárábrándok kerge- tése, a messianisztikus küldetésben való hit, de nem lehet út a teljes passzív rezisztencia sem. Magyarán szólva: önkényuralom alatt élni nem lehet, az egyéni és társadalmi tragédiákhoz vezet. Lehet, hogy az alkotó elképzelése nem esik egybe az én olvasatommal, de ha „csak” konkrét történelmi filmként, illetve konkrét történelmi korhoz kötött eseményként fogom is fel, akkor. is érdekes, izgalmas, feszült dráma a Szirmok, virágok, koszorúk. Olyan, amely után nem lehet nyugodtan elaludni, amelyről beszélgetni kell, mert feszít. Selmeczi György zenéje és Ragályi Elemér nagyszerű operatőri munkája kitűnő segítője a rendezőnek; nem először írhatom le Ragályi esetében, hogy társalkotó szinten oldotta meg teendőit. Az egyes szerepeket magyar és lengyel színészekre bízta a rendező. Cserhalmi György Majláth Ferenc alakjában kitűnően értelmezte a megalkudni nem akaró és nem tudó, de már lelkesedni sem tudó embert. Feleségét Grazyna Szapolowska alakította hitelesen, sok érzelemmel ; szerelmi kettősük a film egyik legszebben megoldott jelenete. A nagybácsi Jiri Adamira alakításában rideg, racionális hivatalnok, Kornél, a sógor Boguslaw Linda megfogalmazásában talaját vesztett, akaratgyenge ember. öze Lajos egyik utolsó szerepe volt a titokzatos ezredes megformálása: a figura ki- ismerhetetlenségét, ugyanakkor szuggesztivitását sugározta meggyőzően. A rajongó fiatal Miklóst Malcsiner Péter formálta. (A három lengyel színész ismerős már nálunk: Szapolowska az Egymásra nézve, Adamira a Felhőjáték, Linda pedig az Eszkimó asszony fázik című filmben játszott korábban főszerepet.) A Szirmok, virágok, koszorúk megérdemli az érdeklődést. Elgondolkoztat a több mint 130 év előtti múltról, annak tanulságairól, hajdani keretben tart elénk olyan tükröt, amelyben más korok is megpillanthatok. (Ez a tükör nemcsak a kritikus „leleménye’', a filmben is igen gyakori mindennek a többszörös valóságos tükörben látta tása.) Meg kell ezt a filmet nézni és érdemes utána beszélgetni is róla. Benedek Miklós Egy kis pihenő a ródlin. Silecke: Első „lépések" apai segítséggel Fehér köntösbe öltözött a Bükk. A nagy fehérségben a zúzmarás fák szürkén fénylenek. A téli Bükk palettáján a fehér-fekete színeken kívül még a zöld szín dominál, a fenyőfa lombja. Míg Bánkút a sizők ezreit vonzza, addig Bükkszentkereszt a ródlizók kedvelt helye. Hétvégeken zsúfoltak az autóparkolók és a ródlipályák. Képeink Bükk- szentkereszten készültek. A profi Az évforduló szerényen meghúzódik a többi között, nincs is naphoz kötve. Csak annyit tüntet fel a lista, hogy nyolcvan éve, 1905 januárjában jelent meg először Marx—.Engels válogatott műveinek első kötete, magyar kiadásban. Kiadója Szabó Ervin, aki fiatal joghallgatóként Bécsben tanulmányozta a szakirodalmon kívül Tolsztojt, majd Marxot és Engelst is. Hazatérve egyik irányító vezetője lesz a Népszava szerkesztőségéből kiváló Társadalomtudományi Társaságnak, és a minden haladó irányzat szócsöveként szereplő folyóiratnak, a Huszadik Századnak. Ekkor kezd hozzá Marx és Engels válogatott művei magyar kiadásának ösz- szeállításához és szerkesztéséhez. Figyelemre méltó, hogy a könyvhöz írt előszavában Szabó Ervin a marxizmusnak, mely vonását tartja különösen fontosnak: „... mi sincs annyira ellentétben éppen a marxizmussal, a marxizmus módszerével és lényegével, mint bizonyos elméletekben, ugyancsak éppen a marxizmus bármely elméleti tételében való vak hit, dogmatikus megrögződés. Semmi sem állandó, minden változik, fejlődik: ez a hegeli gondolat, amely a marxizmus alapja, termékeny forrása lett, nem vesztheti hatályát éppen a marxizmussal szemben. Dogmatikus marxizmus éppen olyan nonszensz, mint konzervatív evo- lucionizmus. Én merem mondani, hogy; ha marxista vagyok, azért tartom magam annak, mert tudományos gondolkodásom alapirányait a marxizmus szabja meg.” A Marx—Engels-válogatás — a tervezett három kötetből csak kettő jelent meg — egész nemzedékek forradalmár harcosainak legfontosabb tápláléka volt, Szabó Ervin életművének fontos, az egész magyar munkásmozgalomra ható része. Ezt ismerte el a Tanácsköztársaság is —, amelynek kikiáltását már nem élte meg a nagytudású személyiség — 1919. május elsején Marx és Engels szobra mellé odaállították Szabó Ervinét is. A szerény évforduló jelezte esemény óta eltelt nyolc évtized második felében, a felszabadulás óta számos kiadás jelent meg Marx és Engels műveiből. A kötetei ott sorakoznak minden könyvtár polcain, az ideológiai képzés alapműveiként — Lenin munkáival együtt — a kötelező irodalom élén állnak. Mégsem fölösleges megismételni azt, amit nyolcvan évvel ezelőtt Marx és Engels első magyar olvasóinak lelkére kötött a tudós szerkesztő: a marxizmus nem dogma, nem vak hitet kíván, hanem gondolkodó emberfőket, világnézetünk alkotó formálását. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei célul tűzik ki: „Ideológiai, szellemi életünk segítse elő a szocialista fejlődés és a viliágban végbemenő változások során felmerülő új kérdések marxista megválaszolását, az előrehaladást szolgáló új gondolatok befogadását.” Tehát bár a társadalom tudatát alapvetően a párt fő politikai céljaival való azonosulás, a társadalmi cselekvést pedig az aktív, alkotó munka jellemzi, mégis az ideológiai munka további feladataira figyelmeztetnek a kongresszusi irányelvek. Az ideológiai munka fejlesztése gazdasági és társadalompolitikai feladataink megoldásának nélkülözhetetlen feltétele. Ezért sürgeti a kongresszusi dokumentum, hogy sokrétűen és mélyebben kell elemezni társadalmi viszonyainkat, előre kell lépni a szocialista fejlődés hazai és nemzetközi tapasztalatainak a marxizmus—leniniz- mus alapján álló elméleti általánosításában. Nem elvont célokért, hiszen mindannyiunk érdeke az értelmes és tartalmas emberi élet megvalósítása, a tisztességes munka megbecsülése, a társadalmi igazságosság érvényesítése. Mindez a marxizmus—leninizmus alapelveinek érvényesülését jelenti. A bükkszentkereszti lejtőkön. Laczó József képriportja Pihenőben, „lábak nélkül”. Felfelé sokkal nehezebb.
