Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-10 / 7. szám

1985. január 10., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 tí-O éve történt 99 Tudtuk, miért vállaljuk a rettegést” — A férjem meghalt. Egye­dül maradtam — mondja Ká­rolyi Tivadarné, Ilonka néni. — Azóta az utazás a hobbim. Legutóbb Bécsben jártam, de voltam már Franciaország­ban, Olaszországban, Egyip­tomban, Koreában, Spanyol- országban és Grúziában is. Mindenhonnan hozok ma­gamnak valami csecsebecsét. Jelzik ezt egyébként a vitri- nes szekrényben elhelyezett emléktárgyak: a vízipipa, a matrjoska-baba, no meg a térítők sokasága. Ilonka néni mögött viszon­tagságos életút áll, amelynek indulását korántsem jelle­mezte nyugalom. Akkor hu­szonhárom éves volt, és tag­ja a munkásmozgalomnak. Aggódás, bizonytalanság, ret­tegés időszakaként említi if­jonti éveit. — Bizony, a negyvenes évek elején gyakran kerültünk szo­rult helyzetbe férjemmel, mint ahogyan a velünk egy­formán gondolkodó, cselekvő emberek legtöbbje. — Hogyan is kezdődött?,.. A férjem már jóideje szerve­zett munkás volt. Kezdetben persze én erről semmit sem tudtam. Egyszer elkísértem egy Széchenyi utcai házba, ahol Marosán György tartott szemináriumot. Később gya­koribbá váltak ezek a látoga­tások, egyre több ismerőst szereztem „abból a körből”. Rájöttem, mi egyet akarunk, azonos nézetet vallunk. Itt találkoztam Ducsay Jolánnal és Nagy Piroskával, akikkel felváltva hordtuk szét a röp­lapokat, amelyeket magunk között „nyalókának” nevez­tünk. mivelhogy legtöbbször a falra ragasztottuk fel azo­kat. Előfordult, hogy fegyve­reket szereztem. Ez már a MÓKÁN Komité megalakulá­sának időszakában volt, amelynek férjemmel tagjai lettünk. Legtöbbször a Megy- gyes-alján járkáltam az el­csigázott katonák között. Be­szélgettem velük, miért nem mennek haza a családjukhoz. Próbáltam meggyőzni őket a harc értelmetlenségéről. Né- hányukat csupán a civilruha hiánya tartott vissza a haza­meneteltől. Ilyenkor segítet­tem rajtuk, fegyvereiket pe­dig leadtam csoportunk veze­tőjének. — Ilonka néni sokgyerme­kes gyári munkáscsaládból származik. Mit szóltak a szü­lők leányuk mozgalmi tevé­kenységéhez? — Nem volt szokatlan szá­mukra, megbízhatónak is­mertek bennünket, és kisebb- nagyobb feladatokat adtak. Tudtuk, miért vállalkozunk az olykor vakmerőnek tűnő akciókra. Bíztunk abban, nem lesz hiábavaló. Ez a hit élte­tett bennünket, ez adott erőt. ennek segítségével sikerült legyőzni félelmünket. Ami­kor negyvenben összeháza­sodtunk, a Csizmadia utcá­ban laktunk. Rendszeresen találkoztak nálunk az elv­társak, hallgatták a moszk­vai rádiót. Ezalatt én őrköd­tem. Kint sétáltam a ház előtt. Megbeszélt melódia volt a jel, ha veszély van. Sze­rencsére, erre nem került sor. Szóval, sok izgalmas óránk, napunk volt. Számomr; mégis a legborzasztóbb az volt, amikor a férjemet rej tegettem. Negyvennégy őszén katonaszökevénynek számí­tott. Társai úgy vélték, itthon van rá szükség. Ezért vállalta a bujkálást, az állandó élet­veszélyt. Az Avas-alján egy pincében, amelynek több el­ágazása is volt, kialakítottuk búvóhelyét. Nagy kővel tor­laszoltam el az elágazás nyí­lását. Rajtam kívül csak a nő vérem tudott a rejtekhelyről arra az esetre, ha velem baj történne... Itt vészelte át férjem a nehéz heteket. — Milyen feladatokat kap talc a MOKAN-ban? — Szervezéssel, agitációval foglalkoztunk. Felelősségtel jes megbízatás volt. Kicsit zavarban vagyok, ha ponto san kell felidéznem a történ teket, oly régen volt már. Gyorsan peregtek az esemé­nyek. Egy napon szélsebesen terjedt a hír: bejöttek az oroszok. Miskolc felszaba­dult. Az emberek lassan ki- merészked tek rej fekhelyük­ről, otthonaikból. Kinek, hol jutott abban az időszakban biztonságosnak számító hely. Azután összehívták az elvtár­sakat az első gyűlésre, a mostani városháza nagyter­mébe. És megkezdődött az új élet.. . Monos Márta Mennyit kérhet a taxis? A kérdésre egészen egy­szerűnek és kézenfekvőnek mutatkozik a válasz: any- nyit, amennyit a taxióra mu­tat a fuvar végén. Január elsejétől kötelező a mérő va­lamennyi taxiban. Ezt ren­delet írja elő, és most en­nek a követelménynek min­den „személyfuvarozó” ele­get is tehetett. Volt és van is elegendő taxióra, volt idő a beszerzésére, a szabványo­sítására és a hatósági be­kötésre. Perecesi levélírónk azon­ban panaszos sorait decem­ber végén vetette papírra. Mint írja, karácsonykor ren­delt egy kocsit az Avasra, hogy onnan Perecesre utaz­zon. (Autóbusz a betegsége miatt nem jöhetett szóba.) Azon még csak túltette ma­gát, hogy a taxi 33 forinttal érkezett, merthogy a vezető szerint a Tanácsház térről hívták. Ám perecesi lakásá­hoz 'érve a kocsi vezetője 140 forint viteldíjat kért, holott az órán világosan le­olvashatók voltak a számok: a számláló 110 forintnál állt meg. Az utas (levélírónk) százötven forintot fizetett, de rosszallását, felháborodását nem hallgatta el. Mint ahogyan a levélből kiderül, más alkalommal ugyanezért az útért 78—80 forintot fizetett. Érdeklődésünkre a Mis- kolc-taxi irányító szolgálatá­nál’ elmondták, hogy a szá­mítások szerint a taxis nem követett el szabálytalansá­got. A város határától ugyanis, ahol az utolsó diós­győri házakat elhagyták, a vezető dupla viteldíjat szá­molhat fel. A hiba csupán ott történt, hogy ezt a taxis a tarifa­határhoz érkezve, nem kö­zölte az utassal. Így meg­maradt a kétség utólag is, hogy esetleg tévedett, vagy, hogy pontosabbak legyünk, nem volt elég pontos. Min­denesetre, ha így járt el (levélírónk ezt állítja) nem adta meg a lehetőséget az utasnak a számolás ellenőr­zésére. Ami feltétlen hiba volt. De mondhatnánk úgy is: alkalmat adott az utas­nak arra, hogy bizalmat­lanná váljék. — nagy j. — Ölezer évesek A Szovjet Tudományos Akadémia Archeológiái Ku­tató Intézete leningrádi ta­gozatának tudósai érdekes kiállítási tárgyakat hoztak magukkal észak-kaukázusi kutatóútjukról. Az aranyból készült női ékszereket egy ősi szarmata temetkezési he­lyen találták. A leletek kö­zött van két arany női kar­kötő, valamint két kosár formájú, áttört velencei lánccal díszített fülbevaló. Az időszámításunk előtti év­században készített nagysze­rű aranytárgyak az ősi arany­művesek művészetének ma­gas színvonalát bizonyítják. A többi gazdag temetkezési helyről előkerült aranytárgy viszont még régebbről ta­núskodik. Arról, hogy Orosz­ország déli részén az időszá­mításunk előtti harmadik év­ezredben virágkorát élő fej­lett civilizáció létezett. TI Az Építéstudományi Intézet mikroklíma laboratóriumában elkészítették az első magyar, hőérzékélő „müembert”. A bábu készítése során svéd tapasztalatokat vettek igény­be. A próbababa nem mo­zog magától, de beépített minikomputereivel kitünően mutatja a hömérsékletválto- zásokat, igy alkalmazható a ruházati iparban is, az öltö­zékek szigetelőképességének vizsgálatára, vagy a gépko­csik fűtőrendszerének beállí­tásához nyújt hasznos segít­séget. Az ÉSZAK MAOYARQRSIAG MOSTOHAKÉNT KEZELVE Az Észak-Magyarország 1984. október lü-i számában megjelent „Sáros ügy” című cikkhez szeretnénk hozzászól­ni. A Martintelepen a MÁV- lakótelep építésével kapcso­latban nemcsak a Csokonai és a Radnóti Miklós utca lakói, hanem az ezt körülvevő töb­bi utcák lakói is szenvedik az építkezéssel járó felfordulá­sokat. Amióta a fent említett két utcán a tehergépkocsik nem tudnak közlekedni, azó­ta a Fövényszer utcát és a Komját Aladár utcát is igénybe veszik, sőt most már kizárólag ezen a két utcán bonyolódik a szállítás. A nagy teherforgalom mi­att lassan ezek az utcák is járhatatlanok lesznek. Az épülő új lakótelep ré­szére megépítették a szenny­víz- és a gázvezetéket. A régi lakásokban lakók évek óta kérjük, hogy legalább a szennyvízhálózatot építsék ki, de erre mindig eluta­sító választ kaptunk. Lehet, hogy a tanácsnak erre a településre van a legkevesebb pénze? Mi leg­alábbis igy érezzük. A te­lep közepén levő fűszerbol­tot esős időben nem lehet megközelíteni, és csak tol- dozzák-foldozzák az utakat. Mi, itt lakók, amikor épít­keztünk, nagyon sok társa­dalmi munkát végeztünk, most sem zárkózunk el előle, ha látjuk, hogy végre velünk is törődnek. Kérnénk az ille­tékes válaszát, hogy mikor oldódnak meg gondjaink (egyenes és nem kitérő vá­laszt. ha lehet). Ügy érezzük, mi is olyan állampolgárai va­gyunk a társadalomnak, mint azok, akik most mindent ké­szen kapnak, és szeretnénk öreg napjainkra kicsit köny- nyebben élni, ezektől a gon­doktól mentesen. A lakók nevében: Kiss Sándor Miskolc TEGYÜK MÉG PISZKOSABBÁ? A minap a szőlőbe menet arra figyeltem fel, hogy az Ágó- és Köpüsvölgy között elterülő tanácsi erdőben egy­re több szemétkupac rondít­ja el a természetet (még ócska, foszladozó fotel és rozsdás üslház is található benne). Szomszédom, akivel men­tem, szintén fel volt hábo­rodva és mérgét meg is fo­galmazta: akik ezeket a ku­pacokat ide hordják, éppen olyanok, mint amit ide hor­danak. Tudni kell, hogy a Köz­tisztasági Vállalat rendsze­resen, hetente kétszer elszál­lítja a háztartási hulladékot és egyéb szemetet, az Öz és Ibolya utcából, ezért érthe­tetlen egyes emberek maga­tartása. Miért akarnak min­denáron. szemétdombot csi­nálni abból az erdőből, aho­vá természetszerető emberek sétálni, friss levegőt szívni, vagy gombát keresni járnak. Az illetékesek netán kitehet­nének egy tilalmi táblát. Fazekas József, Miskolc, Öz u. 29. sz. KŐTELEZŐ REGGELI Szerencsen a Huszárvár szállodában laktam, mint vendég. A szállodát a Bor­sod Tourist üzemelteti. A hely, a fogadtatás kellemes volt. Ami viszont nemtet­szésemet váltotta ki, az a reggelinél történt. Először is a választékkal volt probléma. Jam, vaj, sajt nem volt, csak méz. Sonka tojással az étlapon szerepelt ugyan, de mint a felszolgáló elmondta, hosz- szabb ideje nincs. Italból csak tea volt a választék. A kenyér élvezhetetlen: kelet­ien és sületlen. Miért nem rendelhet a vendég kiflit vagy zsömlét? Miért nem kapható tej, vágj’’ tejeskávé. Az ötvenforintos kötelező reggeli áráért többet is le­hetne nyújtani! Bossányi László, Budapest LEVELEKBŐL RÖVIDEN A VASVILL Borsod me­gyei kirendeltsége nyugdí­jas-találkozót rendezett. Meg­hívták azokat a ma már nyugdíjas emberekét, akik részesei voltak a vállalat megalakításának, de azokat is, akik később kerültek ide. A kirendeltség igazgatója meleg szavakkal üdvözölte a nyugdíjasokat, majd a szak- szervezet elnöke ajándéko­kat adott át és meghívta őket egy uzsonnára. Meghitt baráti beszélgetés közben felcsendült a nóta is. A VASVILL nyugdíjasai Mezőnyárádon, a közel­múltban bensőséges ünnep­ség keretében köszöntöttük községünk idős lakóit. A szí­ves meghívást hatvan idős nyugdíjas fogadta el. A meg­jelenteket a tanácselnök üd­vözölte, majd az általános iskola tanulói vidám mű­sorral kedveskedtek az öre­geknek. A rendezők külön köszöntötték Krizsán Józse­fet és feleségét, akik hatvan éve fogadtak örök hűséget egymásnak. Az est legidő­sebb résztvevője Kiss József- né, Regina néni volt, már betöltötte a 85. esztendőt — írja Horváth László, a HNFB elnöke. A göncruszkai 3212. sz. Kossuth Lajos Úttörőcsapat Úttörőtanácsa írja: „Szep­tember óta tudatosan ké­szültünk arra, hogy emléke­zetessé tegyük községünk felszabadulásának évfordu­lóját. Jártuk a falut, kér­dezgettük az' öregeket a múltról, nagyszüleinket kér­tük, meséljenek a 40 évvel ezelőtt történtekről. Az év­forduló napján az úttörők zászlókkal köszöntötték a lángot, melyet a vilmányi pajtások hoztak el nekünk. Este falugyűlés volt és ve­télkedő.” Kollégisták Baráti Köre Igó Béla írja Pálházáról: A napokban a miskolci MAB-székházban a volt kol­légisták közel százfős cso­portja megalakította a Kol­légisták Baráti Körét. A be­vezetőben Kövér Árpád, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője visszaemlékezett az 1945-ben létrehozott Pe­tőfi Diákotthon igen fontos tevékenységére, mely első­sorban a munkás—paraszt fiatalok nevelését szolgálta. Ez a diákotthon volt az alapja a Miskolcon és a me­gyében, 1946-ban megalakult népi kollégiumnak. A kör egyik feladata lesz a kollé­giumok történetének feldol­gozása és a 40 éves évfor­duló méltó megünneplése. Pontjaink meg lesznek számlálva? Érdemes eljátszani a gon­dolattol, hogy néhány év leforgása utón mennyire be­leszólhat a közlekedési mo­rál alakításába a pontos és megbízható Információkkal szolgáló, ám teljesen lelket­len számítógép. Megkapja az adatot, hogy az autós ismét tilos helyen parkolt és ennek alapján eljut a kö­vetkeztetésig, hogy oz Illető jogosítványát haladéktalanul be kell vonni. A szabályta­lan parkolásért? - hallom oz olvasó felhördülését. Csu­dába az Ilyen számítógép­pel, amelyik ilyen cudarul bánik a feledékeny, de jó­hiszemű autóssal. Pedig a leírtak pontról pontra meg­történhetnek. A jogosítványt ugyanis valóban a szabály­talan parkolásért, tilos jelzé­sen való áthajtásért, sza- bólytalon előzésért, kanyaro­dásért vonják majd be. Oe nemcsok azért oz egy ese­tért. A számítógép ugyanis gyűjti majd o közlekedés során szerzett „fekete pont­jainkat” és omlkor betelik a pohár, vagyis eléri a pontok száma a tűrés legmogosabb fokát is - Jóllehet ezt már éppen egy semmiséggel te­'■ :. v ' ... • tőzzük be - ugrik a vezetői engedély. Persze, minél több rossz pont lesz a rovásunkon, an­nál inkább igyekszünk majd maradóktolonul alkalmazkod­ni a szabályokhoz, közleke­dési partnereinkhez. Amit most figyelmeztető levéllel intéznek el, amiért o járőr összevonja szemöldökét és helyszíni bírságot fizettet, azt a kitörölhetetlen emlékező­képességű gép makacsul csak gyűjti, gyűjtögeti. Nem hatnak rá ábrándos, ártat­lan női szemek, nem érti meg a magyarázkodásokot sem. A közlekedésben fokozato­son egyre nagyobb szerep­hez jutó számítógépek egye­lőre a járművek nyilvántar­tásával lesznek elfoglalva. Őriznek, tárolnak róluk min­dent, amit érdemes és ta­nácsos magunk és mások biztonsága érdekében. Ez cgy-két éves programnak ígérkezik. Azt követően a gepjárművezetók kerülhetnek sorra. Adotolkkal, amelyek, bal nagyon sokot ki lehet majd olvasni, divatos szó- használattal élve, naprakész bizonyítvánnyal rendelkez­nek, amelyen fehet rontoni is, javítani is, ha olyan. Nagy József

Next

/
Thumbnails
Contents