Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-30 / 305. szám

ÉSZAfC-MAGYARORSZÁG 2 1984. december 30.,.vasárnap A Isi eseményei képekben Stieres éw@t zárt Gandhi a választásikról i Végső búcsú Dmitrij Usztyinovtól. A képen: folyik a gyászszer­tartás Moszkvában. N ' Kínai látogatása során Ivan Arhipov, a szovjet Minisztertanács elnökének első helyettese találkozott Csao Ce-jang kinai minisz­terelnökkel. Nagy megdöbbenést keltett az Olaszországban végrehajtott vas­úti robbantásos merénylet. A képen: az egyik sebesültet szállít­ják el. a liéspiri Gépgyár (Folytatás az 1. oldalról) Az alapanyagszállítás te­rén is voltak nehézségek. Ba­lázs Ferenc tájékoztatójában kiemelte, hogy sok segítséget kaptak a testvérvállalattól, a Lenin Kohászati Művektől. Mindent megtettek, hogy tel­jesítsék a gépgyár kérését. Például a negyedik negyed­évben befutott tőkés meg­rendelés teljesítéséhez vita nélkül biztosították az alap­anyagot. A DIGÉP esetében szó sze­rint értendő az erős export­ra orientáltság, hiszen az össztermelés (54 százaléka ke­rül külföldre. A fejlődést jól mutatja, hogy 1980 óta sike­rült megduplázni a tőkés exportot, miközben pontosan eleget tesznek a szocialista viszonylatú kötelezettségek­nek. A sokirányú kezdeménye­zések és erőfeszítések ered­ményeként a vállalat nyere­sége 16,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Ebben benne van az, hogy 65 millió forint értékű anyag- és energiamegtakarí­tást értek el Az 545 beve­zetett újítás 35 milliós meg­takarítást eredményezett. Sok segítséget jelentett a kongresszus tiszteletére ki­bontakozó szocialista mun­kaverseny, és a tovább szé­lesedő szocialista brigád­mozgalom. Nem kevés az olyan brigád, amelyik az év során kétszer-háromszor újí­totta meg felajánlásait. Isme­retes, hogy a DIGÉP Zalka Máté brigádja tett annak idején a megyében kezde­ményező felajánlási és felhí­vást a kongresszusi munka­versenyre. A gépgyári bri­gádok méltók voltak a kez­deményezéshez. Az 1984. év kiemelkedő eredményességeinek biztosí­tása mellett a gépgyáriak gondoltak a jövő alapozásá­ra is. Ezt bizonyítja, hogy 25 új konstrukciót, 28 gép pro­totípusát készítették el és 29 technológiai fejlesztést. A be­ruházásra rendelkezésre álló összeg 70 százalékából szer­számgépeket vásároltak, köz­tük 10 NC és CNC gépet, amelyeknek termelése kétsze­rese, háromszorosa a hagyo­mányosnak. A sajtótájékoztatón befe­jezésül Czirbus János sze­mélyzeti és szociális igazga­tó elmondta, hogy a vállalat dolgozói eredményesen tevé­kenykedtek 1984-ben a tár­sadalmi munkában is. Két­szer szerveztek kommunista szombatot, amelyen a válla­lat dolgozóinak mintegy 75 százaléka vett részt. Az így létrehozott érték több mint 50 százalékát a megyei vér­ellátó állomás céljaira, a többi részét pedig szociálpo­litikai célokra — a lakás- helyzet javítására ajánlották fel. Nagy részt vállaltak a di gépesek a Herman Ottó Szabadidő Park építésében, iskolák, óvodák patronálásá- ban is. Zorkc'czy San uMavatása December 28-án került sor Zorkóczy Samu bronz mell-' szobrának avatására az Ózdi Kohászati Üzemek Gyártör­téneti Múzeumában a neves kohómérnök születésének 115., halálának 50. évfordu­lóján. Az avatáson Schottnér La­jos, a műszaki-gazdasági ta­nácsadó testület vezetője tartott megemlékezést, ame­lyen ismertette Zorkóczy Samu életútját, kiemelkedő műszaki, gyárfejlesztési és szociálpolitikai tevékenysé­gét. Zorkóczy Samu az özcß Kohászati Üzemek jogelődjé­nek hosszú időn keresztül, műszaki vezérigazgatója volt., Munkássága nagyban hozzá­járult a vállalat arculatúnak kialakításához. Műszaki fej­lesztési tevékenysége mellett a munkásság szociális és kul­turális körülményeinek ja­vítására is törekedett, Özdon és Salgótarjánban lakótele­pek, kulturotthonok létesíté­sének kezdeményezője és megvalósítója volt. Emléké­nek az Ózdi Kohászati Üze­mek, az MTESZ Ózdi Intéző Bizottsága és az Országos Magyar Bányászati és Ko­hászati Egyesület szobrának megkoszorúzásával adózott. (Folytatás az 1. oldalról) csinált titkot abból, hogy na­gyon sok gond vár megol­dásra: a nehézségek leküz­désében ragaszkodni fog azokhoz az elvekhez, ame­lyek eddig is vezérelték a kongresszus pártot, mondot­ta. A rövid beszédet köve­tően Radzsiv Gandhi újság­írók kérdéseire válaszolva el­mondta, hogy napokon be­lül megalakítja új kormá­nyát. A miniszterelnök nem volt hajlandó belemenni a kormány összetételét firtató találgatásokba, azt viszont leszögezte, hogy azok a mi­niszterek, akik a választáson vereséget szenvedtek, nem kerülnek vissza a kabinetbe. A követendő külpolitikai vo­nalról csupán annyit mon­dott Radzsiv Gandhi, hogy alapvetően ugyanaz marad. Az újonnan megválasztott parlamenti. alsóház február harmadik hetében ül össze. A jelenlegi törvényhozás kképviselőinek hivatali man­dátuma január 20-ig szól. A késő esti órákban 1 a .mandátumok megoszlása a következő volt: Indiai Nem­zeti Kongresszus—<I) — 378p Indiai (Marxista) Kommu­nista Párt — 19: Dalit Máz-’ dór Kisan — 14: Dz.sanata Párt — 10: Bharatija Dzsa- nata Párt — 9: Indiai Kom­munista Párt — 3. egyéb pártok — 49: független je-' ■ löltek — 4. " ' * 'f Az Indiai Nemzeti Kong­resszus—(I) eddigi legna-" gyobb választási sikerét —• 58 képviselői hellyel 1970­ben arat; tv ' tív 5 A voksok kiértékelés« szombat éjszaka folytatódott. Gyermekrajzpályázat Tizennegyedik alkalommal hirdet gyermekrajzpályáza- tot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács V. B. műve­lődésügyi osztálya, Miskolc város Tanácsa V. B. műve­lődésügyi osztálya, az 9ZMT ifjúsági bizottsága, a megyei és a városi úttörőelnökség, a pedagógus megyebizottság és a Borsod megyei Rónai Sán­dor Művelődési Központ. A pályaművek hazánk felsza­badulásának 40. évfordulója jegyében kerülnek bemuta­tásra, ezért olyan rajzokat, alkotásokat várnak, amelyek arról vallanak, hogy mit je­lent szabadságban, békében élni a gyermekek számára? Az 1984—85-ös tanévben ké­szült, eredeti, önálló, kiál­lításon még nem szerepelt alkotásokat küldhetnek be azok a gyerekek, akik 1970. december 31-e után szület­tek. A pályázaton ugyanis a 6—14 évesek ‘vehetnek részt. Egy pályázó legfeljebb 5 > művet küldhet be, amelyek, mérete 30x40 centiméternél kisebb, 60x80 centiméternél nagyobb nem lehet. A képe­ket nem kell paazpartozni, keretezni. Beküldhetők olaj­vagy vízfestmények, kréta- * rajzok, grafikák, színes ké­pek. (Ceruzarajzot nem fo­gadnak el.) A pályaművel-, ső oldalán semmiféle jelzés nem szerepelhet, a művek hátoldalán viszont fel kell tüntetni a pályázó teljes ne­vét, pontos címét — irányí­tószámmal. a lakás és az is­kola címével —, valamint születésének pontos dátu­mú t. A rajzokat összehajto­gatni, összecsavami nem szabad. A pályaműveket a rendezők nem küldik vissza! A pályázat beküldési ha­tárideje 1985. április 1. Az ■ alkotásokat a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ címére — Miskolc,- MSZB tér 3. 3530 kell el­juttatni. A küldeményre el kell írni: Gyermekrajzpá­lyázat. Az elfogadott alkotá­sokat. 1985. májusában mu­tatják be a megyei gyermek- rajz-kiállításon. A zsűrizést, a díjak odaítélését a megye- - ben élő képzőművészekből felkért alkotók végzik. A legjobb pályaművek készí­tői — korcsoportonként — díjban részesülnek". A .ké­sőbbiekben a megyei műve­lődési központ vándorkiállí­táson mutatja be az anya­got a megye művelődési in­tézményeiben is iskoláiban. Minden kedves vásárlójának boldog új évet kíván a Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat-******************* ::-************ t******** **** ******************* ************* Á barátság t A szilárd nemzetközi kapcsolatok példájává vált az a tengeri útvonal, amely a balti-tengeri szovjet, ki­kötőt, Rigát Le Havre és Dunkerque francia kikö­tőkkel összeköti. Az 1960- ban létesített tengeri ke­reskedelmi útvonal folya­matosan bonyolítja a fe­héráruk kölcsönösen elő­nyös cseréjét. Ezen az útvonalon ha­józnak az árukat vízszintes irányban rakodó ún. ro— ro típusú hajók, a szovjet Szuhorukov mérnök és a francia Borogyim. Az előb­biek kiegészítéseként ezen az útvonalon alkalmazzák a Fjodorov gépész, a Kreii- lisz mérnök szovjet és a Glinka és Debussy fran­cia rakodódereglyéket. Az idegen zászlók alatt hajózók gyakori vendégek a rigai kikötőben. Az év eleje óta az NDK-ból. Bel­giumból, Nagy-Britanniá- ból, Hollandiából, Portugá­liából több mint 800 hajó fordult meg a kikötőben. A Balti-tenger egyik leg­nagyobb kikötőjének a kollektívája több mint há­rom és fél millió tonna különböző árut rakodott az idén. A hajók kirakodásá­nál a rigai kikötőmunká- , sok a legkorszerűbb tech­nikát alkalmazzák, s igve- keznek a legkisebbre hök­kenteni a tengeri szállító­bajók tartózkodási idejét. A rigai tengeri kereskedelmi kikötő új fogadatere, ahol a Szovjetunió és Franciaorszán között közlekedő hajók kikötnek.

Next

/
Thumbnails
Contents