Észak-Magyarország, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-13 / 241. szám

ÉSZAK‘MAG \ AKQRSZAG 4

10821, aktóhef H3^ -$s«smbat

A kardvirágok itt hiányoznak, de a képen látható Zsolnay-vázá- «al nyert Bázelben aranyérmet a mestercukrász.

II

r Fém tenyerem az édesség. A kóstolás szintjén sem. Az amulat viszont teljesen átjár a kazincbarcikai cukrászüzem vezetőjének szobájában. Pedig leginkább színes fotókon élnek a remekek: Kopcsik Lajos mestercukrász alkotásai. De ne érjen a szakmai megítélést il- | letően a „hasraesés” vádja, | a Vendéglátás című lap 1981.

[ éwi egyik számából a szak- i mai szövetség elnökének írá- , sából. idézem: Kopcsik La- ! jós . országosan hires

. szakmai körökben mareipá- . nos disztortái, gyümölcsös készítményei, tejszínes poharas kréméi, teasüteményei nagy választékával. Ezekből iskolát teremtett, es elterjesztésükben úttörő munkát végzett. Azon kevés szakemberek egyike, akik gyakorlatban bebizonyították, hogy le- . hét korszerű cukrászatot te- , remteni és elterjeszteni ha- . zánkban.”

Ezernek a hétköznapoknak vannak ünnepei is. A kiállítások, a versenyek. Kopcsik Lajos 1970-ben kapta meg a mestercukrász címet; a hazai és külföldi versenyekről nap« készítményeivel és díszmunkáival szinte százszázalékosan tért haza. Oldalakon sorolhatnánk az „eredmény- hirdetést”. Csak „kóstolóra” jut hely. 1970-ben Budapesten, a Szakácsegyesületek Világszövetsége elnökének serlegét és az első díjat kapta; Bázelben, Becsben, Prágában az aranyérmek mellé a kollégák csodálatát is kivívta. Kalocsai díszdobozára, Zsolnay-vázájára (kardvirágokkal) máig emlékeznek, utóbbival a nemzetközi Aranykonyvben is szerepel.

— Örületesen szeretni kell a szakmát, ez a döntő. Hu- szonkilencedik éve dolgo- , zom a- Borsodi Vendéglátó- ipari Vállalatnál. Itt voltam tanuló, itt vagyok vezető Kazincbarcikán. Rengeteg szépet,, nagyon sok élményt kaptam. Ezt persze, nem adják ingyen. Egy-egy nemzetközi . verseny előtt hetekig bújtam a főiskola könyvtárát,' szom- . balon, vasárnaponként itt , benn dolgoztam, kísérleteztem, készültem. A vállalat vezetői sokat segítettek, s természetesen a családom is. Nincs annál nagyobb boldogság, mint hogy a gyerekeknek,

tarníTn’tmak megtaníthat omr „Képzeld el, milyen gyönyörűség az, ha fütyülve, játszva csinálod, ami a munkád...” Sajnos, a szivemmel már voltak problémák, vigyázni kell. Nem járok már versenyekre, a zsűrizést sem vállalom. Egyszerűen begerjedek, 220 volt áram szaladgál bennem, ha a szakmáról van szó ... Én nem tudok titkot: örületesen szeretni kell ...

Hívták Kopcsik Lajost »* évek során „elegánsabb helyekre” is dolgozni. Például a Hiltonba. De — „Én itt érzem magam otthon. 29 év egy vállalatnál, egy munkahelyen ... Büszke vagyok rá, nem akármi ez!” A szakma művészének ezt kötelesek vagyunk elhinni. Ha a harcikat cukrászüzemben egy gép nem úgy zúg — meghallja; ha egy illat nem hasonlít — megérzi, szobája zárt ajtaja mögül is.

Véletlenül lett cukrászte- rmló — nem véletlenül lett mestere szakmájának. A legszebb „szerelemgyerekek’' születtek a találkozásból. És Kopcsik Lajosnak — két. végén égő gyertya — más szerelmei is vannak. A zene volt az első, büszke komoly zenei hanglemezgyűjteményére. És néhány éve a képzőművészet égeti. „Ha erről kell beszélnem, már éppúgy 220 voltos vagyok — mint a szakmában. Életem új, nagy élménye. Ogy járok például kiállításokra, mint más a futballmeccsre.” Több százra tehető magángyűjteménye. Meghatározó anyag ebben az Anya gyermekével alkotások jelenléte. „Szász Endrétől van az első képem. Csak eredeti es egyedi alkotásaim vannak... Mire jó? Rendkívül szerettem az édesanyámat, aki már meghalt. Az anyai szeretet sugárzását őrzöm ezekben a képekben.” Kopcsik Lajos már-már otthonos olyan művészek műtermeiben, mint Kass János, Hincz Gyula, Xantus Gyula, Gross Arnold, Reich Károly, Feledy Gyula, Duschanek Károly és sokan mások.

Nehéz közvetíteni a gazdag életű Kopcsik Lajost. Követni — de szép lenne!

«. n. iá

Fotó: Fojtán László

Helyzetkép — feladatokkal

A

z elmtfTt fiz esztendő gazdasági-társadalmi változásai is kétségtelenül igényként vetették -fel, hogy újra átgondoljuk azokat a tennivalókat, fő irányokat, amelyek megvalósításában a köz- művelődésre hárulnak feladatok. Tíz esztendő telt el a közművelődési párthatározat megszületése óta és nyolcesztendős múltra tekinthet vissza a közművelődési törvény. Alapvetően nem változtak meg a kultúra átadásának és befogadásának célkitűzései, de módosultak a viszonyok, nehezedtek a gazdasági feltételek, s így szükség van tennivalóink újbóli átgondolására, a feladatok értékrendjének átrendezésére. Nem az október 4-én és 5-én a Parlamentben megtartott országos közművelődési tanácskozáson hangzott e! először, hogy a művelődés a társadalom anyagi és szellemi előrehaladásának feltétele. A közművelődési párthatározat sarkalatosán fogalmazta meg ezt a tételt, melynek alapigazságát, maga a társadalmi, termelési gyakorlat igazolta. S előbb- utóbb gazdasági fejlődésünk gátjává válhat, ha a technikai haladással nem tud lépést tartani a szaktudás, a széles tömegek általános műveltségének növekedése.

Nem kívánjuk lesztSkfheoí az országos

közművelődési tanácskozáson elhangzottakat. De a kultúra bármely részterületéhez is közelítsünk, — az oktatástól a művészetekig, az Olvasó népért mozgalomtól a munkakultúra színvonalának jelen helyzetéig —, végső soron ahhoz a kérdéshez lyukadunk ki, hogy a társadalom műveltségi szintje hogyan felel meg a kor követelményeinek? „A termelési kultúra, a munkakultúra magas szintjét elsajátító, művelt, a világ jelenségeiben eligazodni képes emberekre van szüksége a

társadalomnak, hogy sikerrel birkózzon meg a mind nagyobb követelményekkel” — mondotta felszólalásában Aczél György. Életünk minősége függ attól, hogy kiteljesedjen a szocialista demokrácia. De a demokrácia megvalósulása a társadalmi, gazdasági területen sem képzelhető el a kultúra demokratizálódása nélkül. Anélkül tehát, hogy valóban minden egyes ember hozzájuthasson és hozzá akarjon jutni ahhoz, amit az. oktatás, a művelődés, a művészetek kínálnak.

Ebből következik az is, amit ugyancsak hangsúlyozottan fogalmaztak meg az országos tanácskozáson: nem egymásra mutogatásra van szükség, nem magyarázkodásokra. De szükség van a közművelődésnek jobb hatásfokára! Nem mintha nem értünk volna el eredményeket az elmúlt tíz esztendőben. S különösen nincs szégyenkezni valónk akkor, ha negyven esztendő távlatában nézzük, milyen műveltségi szintről indult: ez a nép, s hová jutott. De igaz az is, hogy a meglevő és valóban szorító gazdasági körülmények kozott is lehetne eredményesebben dolgozni. Ehhez azonban a köz művelődéséért dolgozók — és nemcsak népművelők — még szorosabb együttműködésére van szükség. Mert nem mondhatunk le arról, hogy az oktatásra alapozva valóban minden egyes emberben felkeltsük az igényt műveltsége folyamatos gazdagítására Az országos közművelődési tanácskozáson megfogalmazott fő feladatokról, tennivalókról nyilván nagyon sok szó esik majd nemcsak az elkövetkező hónapokban, hanem években is. Hiszen a megfogalmazott elvek a mindennapok gyakorlatában telítődnek tartalommal. Továbbgondolásuk szükségszerű. Ezt kíséreljük meg most két területen.

Minőség, periféria és a népművelők

'„Feltétlenül szólni kéül a közművelődés személyi feltételeiről, a népművelők élet- és munkakörülményeiről ... Föl kell hívni a figyelmet, hogy a gazdasági nehézségek növekedésével , az anyagi források elapadásával a közművelődés és az egész népmü- vélöszakma is lehetetlen helyzetbe kerülhet” — az országos közművelődési tanácskozás (elöjtézi serhez

fűzte a fentieket a Magyar Népművelők Egyesületének elnöksége, ez évi, májusi ülésén.

Feszítő, mindennapi gondok essék a gyakorlati munkában. Ezekről és az országos tanácskozáson elhangzottakról beszélgettünk Kováts György igazgatóval, a megyei művelődési központ vezetőjével.

— Tíz évvel ezelőtt ugyancsak a Parlamentben vettem részt közművelődési tanácskozáson. Altkor is szó esett a műveltség, a művelődés szerepéről és jelentőségéről, az intézményi helyzetről, a népművelők munkájának megíté- lésérőü. Akkor — a párt- határozat és a törvény megszületése idején — felkaptak bennünket népművelőket, béremelést kaptunk és a szakma, a népművelők tevékenysége a közművelődés egészével a figyelem középpontjába került. Néhány év múlva azonban a gazdasági problémák erőteljes jelentkezésével kikerültünk az érdeklődés fókuszából, ez a művelődési otthon hálózatban jól érzékelhetővé vált. Útkeresés, kísérletezgetés, bizonytalanság jellemezte az utóbbi éveket.

— Es milyen volt a hangulat a tanácskozáson?

— A padsorok között nem volt optimista a hangulat. Népművelői körből ezt mondhatom. A dolog mégsem ilyen egyszerű. Azt ugyanis minden népművelő tapasztalta, hogy a kulturális kormányzat látja a hibákat, a feszítő gondokat, 'érzékeli a gyakorlati munka nehézségeit és korlátáit. Ezzel azt a reményt kaptuk, hogy jó fog történni a következő időszakban. Három évtizedes pályafutásom tapasztalataira hagyatkozva is aa* mondhatom és állíthatom: az igazi reményünk a gazdasági fellendülésben lehet! Amikor jól ment az országnak, a népgazdaságnak — jól ment a közművelődésnek is.

az érvek során, hogy a közművelődés, a népművelői munka sok problémája a pénz felől közel itőd-rk meg —

— Ez így van. Aczél eivtárs szólt a minőség- romlásról, az értékbizony- talanságról és ezzel összefüggésben a következetesebb kiállás szükségéről. Ezzel egyet lehet érteni. A napi gondjaink azonban nem hallgattathatják. el anya® nehézségeinket.

Hogy a népművelők fizetése és a jövedelemszerzés lehetőségei önmagukban is perifériára szorítják a szakmában dolgozókat, az ismert dolog. Hogy az anyagi visszaeséssel a tartalmi munka sokat emlegetett „szintentartása” nem megy, tudott. Hogy az alaptevékenységen kívüli lehetőségek nem sokat segítenek a jövedelmezőségben, ezt felírtam magamnak. Hogy a minőségi munka és a pénzszerzés szorításában gyötrődünk — ez meg a feloldandó dilemmák egyik legfontosabbika. Természetesen pénz kellene ahhoz is, hogy mostoha körülményű művelődési házainkba a mai otthon kényelméből elmenjenek az emberek ... Egy fiatal kolléganő így fogalmazott a tanácskozáson: „Mert magának a műveltségnek nincs presztízse ma, nincs annak sem, aki csinálja”.

Az országos közművelődési tanácskozás egyik résztvevője volt dr. Kör- nyey Lászlóné, a megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója.

— Néhány nappal a tanácskozás után az ott elhangzottak közül mi foglalkoztatja leginkább?

— A miniszteri beszámolónak az a mondata, hogy az előrelépés egyik

— A Közalkalmazottak Szakszervezetenek ez év eleji központi vezetőségi ülésén is foglalkoztak a közművelődési intézmények helyzetével, a dolgozók élet- es munkakörülményeivel. A megállapítások szerint a művelődési otthonok és azok dolgozói vannak a legrosszabb helyzetben. Miben lehet bízni?

— Az említett fórumon és most is az yolt a legfontosabb eredmény, hogy reálisan értékelődött a helyzet. A népművelőkből nem veszett ki a hit, a lelkesedés, tudják es tudjuk valamennyien, hogy adott helyünkön mindent: meg keli tenni azért,, hogy az állampolgárok többen, intenzívebben érvényesíthessék müvei tsegszerző törekvéseiket. Jogosnak ismerik el szakszervezetek es állami szervek a népművelők munka- és életkörülményei javítására vonatkozó igényeket. Egyik naplói a máskira nem számíthatunk nagy váltásra. Az omzagos tanácskozás után az a feladat, hogy a következő időszakban pontosan meghatározódjanak a feladatok, ezzel együtt pontosan meghatározódjon a feltételek biztosításának a módja, tartalma is. Azt mondtam korábban, hogy a padsorok között nem volt optimista hangulat. Azt most végezetül hozzáteszem, hogy az emlegetett cselekvő türelmetlenség volt a jellemző. Ez pedig azt eredményezheti, hogy a népművelők mind a tevékenység minőségében, mind a munkavégzéshez szükséges feltételek biztosítottságában — a perifériáról a „belső körbe” kerülhetnek.

legfontosabb feltétele a közművelődési intézmények és az iskola együttműködése. Az jutott eszembe, hogy a könyvtár, a mi könyvtárunk is lényegében együttműködik az iskolával, vannak foglalkozásaink. De azt hiszem, az az igazság: nem mondhatjuk el, hogy mindig, minden területen egyenletesen jó ez az együttműködés. Vagy

av* sem mondhatjuk el,

hogjr annyira szervezett, hogy már nincs mit tennünk. Statisztikailag egészen biztos, hogy ki tudjuk mutatná, milyen sok. minden történt. Nem vagyok például biztos abban, hogy mondjuk Miskolcon minden iskolás legalább egyszer úgy- jut el közművelődési könyvtárba, hogy' szervezetten foglalkoznak vele. Vannak ugyan jó iskolai könyvtárak, de nyilvánvalóan más egy köz- művelődési könyvtár. Ahhoz azonban, hogy az esetlegesség eltűnjön., rendkívül szívósain kellene végignéznünk es végiggondolnunk, hogyan akarunk foglalkozni az iskoláikkal.

— Elhangzott, hogy változatlanul vannak fehér foltjai az Olvasó népért, mozgalomnak.

— Én tágítanám mos* egy kicsit a kört . A felnőtt lakosság több mint 30 százaléka nem rendelkezik m általános iskolai végzettséggel. Úgy is mondhatnám, nincsenek megalapozott művelődési szokásaik, s ezzel visszautalnék arra, hogy milyen fontos, hogy az ifjúkorban ezt, megalapozzuk. Mer-t. később, bar nem lehetetlen, de sokkai nehezebb. Ügy gondolom, ebben a könyvtárhálózatra rendkívül nagy feladatok hárulnák, Ptt van példáid az aprófalvak gondja. Valamilyen kőnynrtár ott is van, ahol már iskola sincs. A komr-távhálózat az a legstabilabb m- tézményrendszer, amedyme a közművelődés kapaszkodni tud. Varrnak ugyan nagyon jó példáink az ede- lényi vagy a kövesdi körzetben, hogy a könyvtárak felvállalták a művelődő kisközösségeket. De azért a többség tartotta magák abhoz, hogy a könyvtárban kölcsönöznek. Ügy gondolom: ezt a művelődő kisközösségeket patronáló funkciót, az adott települések lakossága igényeinek felvállalását nem háríthatja el magatői a könyvtár. — Változtak arz elvárások a könyvtárrá! szemben.

— Ügy mondanám, hogy korszerűsödtek. Nemcsak jó olvasnivalót keresnek az emberek, hanem példán! szakmai problémájukról is szívesen beszélnek. Ez nemcsak a nagykönyvtárakban érezhető, hanem sokkal hatványozottabban a kisebb településeken is. Magamtol is kérdezem: fel vagyunk-e készülve rá? El kell persze választani a nagy- és a kiskönyvtárakat. A nagyobb könyvtárakban azt hiszem, igen. A kisebbekben kevésbé, amit tehetünk, hogy- megpróbáljuk az alapképzést biztosítani. Gond kétségtelen, az anyagi megbecsültség. De úgy gondolom, hogy' enélkül is lehet, sőt kell ápolni a szakmaszeretetei es a hivatástudatot, .fó lenne persze, ha több lenne a fizetés, kellene is. De vannak most is olyan könyvtárosok, akik rendkívül nagy elkötelezettséggel dolgoznak.

— A beszélgetés elején szó esett már az együttműködésről. A tanácskozáson ez lényegesen szélesebb körre volt érvényes.

— Ügy' érzem én is, hogy a különböző művelődési intézmények eeyütt- működése. beleértem a különböző szervezeteket is — ma még valóban nem olyan, mint amilyen kívánatos lenne. Ennek vasnak valós nehézségei is. De szemléleti okai is. Pedig az én házam az én váram szemlélet egészen biztos, hogy rontja a hatásfokunkat.

Csutorás Annamária Ténagy József

Együttműködés és szaktudás

A legújabb Anya gyermekével című kép keretezésre vár. A „szig- •é”; Baráti szeretettel Xantus Gyula...