Észak-Magyarország, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-23 / 249. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1984. október 23., kedd A képernyő előtt Óriás Dohog a néző és dohog a kritikus már lassan hosszú évek óta. mert a Magyar Televízió műsorában túltengenék az okkal és ok nélkül történő ismétlések, nem ritkán bosz- szantóan silány művek és sorozatok ismétlései is: szaporo­dik a bevallott és a burkolt reklám, a riportnak álcázott olyan adások rendszere, amelyeknek egyes darabjaiból nem­csak kilóg a reklám lólába, hanem olyan is adódik, hogy a bemondó utólag közli, hol lehet a riportban emlegetett ezt meg azt beszerezni; kívánságműsornak álcázott önrek­lámozó összeállításokkal mennek el órák stb. Ez a füstölgés most azért jutott eszembe, mert a vasárnap este sugárzott Óriás című magyar filmet, a Magyar Televízió és a MOKÉP közös produkciójában készült produkciót már a tavalyi, az 1983-as veszprémi tévétalálkozón láthattam a bemutatásra váró művek között, s közel másfél évnek kellett eltelnie, míg a film képernyőre került. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az idén áprilisban a mozikban műsorra tűzték, de — tudo­másom szerint — szűkebb körben és a látogatottsága sem volt számottevő. Igazi bemutatása tehát ez a vasárnapi volt. Ezért talán nem érdektelen (újra) szólni róla. Az Óriás Déry Tibor írása nyomán készült Szántó Erika forgatókönyve alapján és rendezésében. Erre azért is érde­mes felfigyelni, mert Szántó Erika megszámlálhatatlanul sok televíziós drámai mű dramaturgja, sok esetben írója, szá­mos novella szerzője, játékfilmek társírója, közismerten el­kötelezett művész, s most első esetben jelentkezett rende­zőként. (Azóta már elkészült és ugyancsak Veszprémben ez év júniusában bemutatásra került újabb maga rendezte filmje, A hattyú halála is. Vajon az mikor kerül a kép­ernyőre?) Az Óriás 1948-ból való, s abban Déry a koalíciós kormányzás időszakának veszélyeit ábrázolja egy rokon­szenves emberpár, két egymásra talált szegény szerelmes történetének hátterében. A regény történési idején mint­hogyha a közvetlenül felszabadulás utáni nagy lelkesedés kicsit megrekedne, a spekulánsok Jelocsúdnak, a feketézők világában valamifajta új morális térhódítás jelentkezik. Eb­ben az időszakban és környezetben jelenik meg Budapesten valahonnan az ország déli szegélyéről egy nagy erejű fiatal­ember, Kovács István, mint egy mesebeli óriás, aki szeren­csét próbálni jött a fővárosba. Egyike annak a sok ezer fiatalnak, aki a felszabadulás után érezte: sorsán változ­tatni kell, előbbre kell lépni, ö nem karrier előtt áll, nem lesz népi kollégista, egyszerűen csak a helyét keresi, dol­gozni akar. összeismerkedik Julival, a magányos fiatal lánnyal, aki mindenkijét elvesztette Budapest ostromában, tele van félelemmel, s szinte meseszerű természetességgel csatlakozik a fiúhoz. Kettejük rövid együttlétéről szól ez a film, arról, hogy két magányos, tiszta lelkű és tiszta hitű ember miként kapaszkodik egymásba, s miként hat rájuk a környezet. Különösen Julira, aki az éhezésben nem bír ellen,tállni a szépszavú csábítónak, s elhagyja az óriást, hogy buta halállal, a feketéző vonatutazás közben fejezze be rövid életét. A fiú meg, aki azt is látja már, hogy nem­csak a szerelmesével van baj, hanem a társadalommal is, hiszen a fatelepről, amit őriz, vonatszámra hordják el a tőkések o várható államosítás elöl az anyagot, úgy érzi, vége mindennek és elindul. Talán vissza a mesevilágba. Szántó Erika első rendezése az alapműhöz híven, annak hangulatait megőrizve fogalmazza át a történetet filmre, nem nagy sodrású, de mindvégig feszült drámában érzékel­tetve igen hitelesen a kort, amelyben játszódik. Szerelem a. háború utáni Budapesten — ezzel a jelmondattal hirdet­ték a mozik ezt a filmet. Tulajdonképpen erről is szól, de e szerelem hátterében a háború utáni inflációs korszak szé­lesebb freskója vázolódik fel. Ez annál is inkább figye­lemre érdemes és az alkotó javára írandó, mert csaknem negyven évvel a felszabadulás után filmművészetünk még mindig adós annak a korszaknak elemző bemutatásával, amely a felszabadulástól a negyvenes évek végéig tartott, k amelyben o roppant nagy társadalmi alakulások elkez­dődtek. Ekkor az emberek sokasága még a puszta létének, a háború átélésének örült, mások meg már teljes erejük­kel egy új társadalom építésén dolgoztak, noha megint má­sok éppen ezt igyekeztek gátolni, kihasználva a koalíciós kormányzás kínálta sokféle kibúvót, machinációs lehetősé­get. S közben dühöngött az infláció, lerongyolódott, éhes emberek tömegei vágytak valami szebbre és jobbra, hittek valami újban, miközben egyesek vagyonukat igyekeztek mindenféle görbe utakon szaporítani, vagy nagy tételekben az országból kimenteni. Erről a korról nagyon kevés szó esett és esik. Ebben is értékes szolgálatot tett az Óriás filmrevitele és most a több milliós nézőtábor előtti bemu­tatása. Benedek Mikié« A Vár utca védett fái A tábla megóvásra int Ö7e Védett fák Hangulatosak, sétára csá­bítanak a diósgyőri vár szomszédságában levő ut­cák. A gyér forgalmú ut­cák közül az egyik leg­szebb a Vár utca. Tábla hívja fel az arra sétálóív figyelmét, hogy az utat szegélyező vadgesztenyefák védettek. A faóriások ösz- szenőtt ágaiból valóságos alagút képződött, melynek végén a város jelentős mű­emléke, a diósgyőri vár magasodik. A védett fák némelyike sajnos, itt-ott hirdetőoszlopként szolgál. (Igaz, az ilyenfajta hirde­tés nem kerül pénzbe, csu­pán a védett fák sínylik meg.) Ha már a Vár ut­cában végigsétálunk a gesz­tenyefák lombjai alatt, ér­demes megemlíteni, hogy a 18-as számú ház udvarán állt jó néhány évvel ezelőtt egy óriási tőrökmogyoró- ta. A história szerint Má­ria Terézia ültette abból az • alkalomból, hogy gyakran tartózkodott a diósgyőri várban. A fa elöregedett, kivágták. Remélhetőleg, a Vár ut­ca védett gesztenyefái alatt még sok éven át sétálha­tunk. — fojtán — A bükki turístaházak javaié Kevés a turistaház hazánk­ban. Addig sem volt sok, amíg egy önálló gazdálkodó szerv, a Turistaházakat Ke­zelő Vállalat tulajdonaként működtek. 1975-ben ez a vállalat megszűnt, a házak zömét a vendéglátóipar, a maradékot üzemek, gyárak vették át. Lett belőlük üdü­lő, szálloda, étterem, néme­lyikből kőhalom ... S ame­lyik még áll? A Bükk két turistaháza felől érdeklőd­tünk, hogy megtudjuk: mi­lyen sors vár rájuk? SZENTLÉLEK A Herman Ottó nevét vi­selő, csodálatos természeti környezetben megbúvó ház mai alakját 1933-ban nyerte eh Az agyagfalú (patics) épületet 1983. november 8-a óta lakat zárja a természet- járók előL A Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat 1975-ben vette át a létesítményt a TVK-tól. Köl­tői László, a vállalat igaz­gatója egész paksaméta hi­vatalos levelet, jegyzőköny­vet vesz elő, amelyek a tu­ristaházzal kapcsolatos kál­váriát kísérik. Átvétel után renoválták az öreg épületet, szennyvízderítőt létesítettek, és egy új, középfolyosós, többszobás faházat és új Fórumok sokaságán pa­naszolják az ózdiak: se- hogysem sikeredik a tele­víziózás! A város sajátos földrajzi helyzetéről már számos összefüggésben esett szó, ennek tudható be pél­dául a rendkívül nagymér­vű környezetszennyezés, mivel a város közepén le­vő gyárból származó szeny- nyezés, meg persze, a ház kéményeiből származóak, nem találják a kiutat. Ott­rekednek a város fölött, te­lítve a levegőt füsttel, ko­rommal, porral és sok min­den más anyaggal. A ter­jeszkedést, az építkezést is eléggé nehezíti a város sa­játos földrajzi helyzete, akárcsak a közlekedést is, most meg a televíziózást, meg a rádiózást nehezíti. A város földrajzi helyze­te persze olyan, amilyen, ezen változtatni nem lehet, viszont szabadságunkban áll alkalmazkodni hozzá, sőt kell is alkalmazkod­nunk. Jelenleg például a nagyadó karbantartása Hordozható tv miatt a Kossuth rádiót nem lehet fogni, vagy csak igen gyatrán. Kevés városa le­het ennek a nem túl nagy országnak pedig, ahol az első számú adót nem lehet hallgatni, de Ózdon bizony, ez a helyzet.'' A televízió vételi lehetőségeit próbál­ták már javítani a szak­emberek. el is terjedt a hí­re — mérete, alakja — a jobb fogást biztosító anten­náknak, ezeket igen gyor­san előállították, felszerel­ték az ügyes emberek, de a várt eredmény elmaradt. A jelenlegi helyzet tv-ügy- ben a következő: az ózdi lakos tapasztalja, miszerint rossz a kép, ezért a készü­léket beviszi a szervizbe Ott minden Iszonnyal meg­erősített, sok fortéllyal megépített antennát kap­csolnak a készülékre, vala­mtt még föltehetően igaz­gatnak, a kép tökéletes, vi­hetik haza. Otthon, a helyi antennával ismét csak a régi, zavaros kép látható, lehet vinni a masinát a szerelőkhöz. Ilyen most az ózdi hordozható tv. Nyilvánvaló persze, hogy találni lehetne valami jobb megoldást, azaz egyáltalán megoldást, hogy az a bizo­nyos műsorszórás a város minden területén, de leg­alábbis a nagyobb részén megfelelő legyen. A legin­kább szennyező kohászati kéményekbe is sikerült pél­dául filtert építeni, ennek következményeként pedig tisztább lett — de még mennyivel tisztább lett! — a város levegője. A sajá­tos földrajzi adottságok el­lenére is. fprtska) W. C.-t is építettek. Több mint négy és fél millió fo­rintot költöttek a házra, ami átvétele óta két és fél millió forint veszteséget „eredmé­nyezett”. A gondokat csak súlyosbította a tőszomszéd­ságban levő vállalati üdülő tulajdonoscseréje. Az új gaz­da, a KM Miskolci Közúti Igazgatósága, az üdülőt össz­komfortos! tóttá, fürdőszo­bákkal látta el, ezek feltéte­leként pedig egy regionális vízmüvet épített. A vízmű építéséhez a turistaház gaz­dájának is hozzá kellett vol­na járulnia — és erre már nem futotta. — Alszanak-e még bakan­csosok a menedékházban? ■— kérdeztük Koltai Lászlót. — Valószínűleg csak ak­kor, ha beutalóval érkeznek. Eladásra kínáltuk fel az épü­letet vállalati üdülő céljára, eddig azonban, sajnos, még nem találtunk rá vevőt. Ha átveszi valamely intézmény, akkor biztos, hogy mindig telt ház lesz, szemben a szállórész eddigi alig 30 százalékos kihasználtságával. Feltételként viszont kikötöt­tük, hogy az étterem nyil­vános legyen, ahová tovább­ra is betérhetnek a termé­szetjárók. FEHÉRKÖLAPA A Lillafüred fölötti ház megújulva, átalakítva fogad­ja a vendégeket. A DVTK, jó gazda módjára azon volt, hogy kényelmesebb, kultu­ráltabb körülményeket nyújt­hasson az ide jövőknek. A legfőbb gondot itt a vízhiány jelentette. Az alig csöpögő Szent István-forrásból kan­nákba gyűjtve hordták ed­dig a vizet. Most egy 2800 literes tartályt helyeztek a földbe, amelyből az össze­gyűlt vizet szivattyú emeli ki, és csővezetékben nyomja fel a házba. Belülről is megújult az épület. Külön mosdóhelyiség készült zuha­nyozóval és kagylókkal ellát­va. A meleg vizet villany- bojler szolgáltatja. A frissen festett szobák pvc padlóbur­kolatot kaptak. A fából ácsolt előtér helyén kőfalat húztak, kicserélték a tetőt, így egy újabb, fűthető te­remmel bővült a büfé. A férőhelyek száma is emelke­dett, jelenleg 23-an kaphat­nak egyszerre itt szállást. A szakemberek között nap mint nap ott serénykedtek, társadalmi munkában segí­tettek a diósgyőri turisták... Kovám A. Gábor Urbán Tibor grafikai ® munkáiból nyílt kiál­lítás tegnap délután Szikszón. A művelődési köz­pont galériájában november 4-ig tekinthetik meg az ér­deklődők a bemutatott anya­got. Szinte nem akadt olyan ke­resztrejtvény, amelyben ne sze­repelt volna: „színész, három betű". Öze Lajos családi ne­vét kellett beírni a kockákna. Vasárnaptól mór csak így ír­ható! színész volt. Öze Lajos színművész elhunyt, örökre el­távozott. Ismét kevesebb egy nagy tehetségű színésszel, is­mét kevesebb egy jó baráttal, aki Miskolchoz is kötődött. Pólyáját Miskolcon kezdte az 1956/57-es évadban, amikor színházi épület sem volt a va­rosban. Munkáját az ellenfor­radalom miatt csak késve kezd­hette: 1957. március 8-án lé­pett először színpadra Móricz Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színművének Viktor jogá­szaként, majd ezt követően az 1958/59-es évad zárásáig to­vábbi tizenkét szerepet játszott el — kitűnően. Az Ármány és szerelem Wurm titkárjánalysze- repében „ugrott ki” még 1957 októberében, aztán volt — töb­bek között — Trench doktor Shaw Szerelmi házasságában. Horgasujjú Jakab a Koldus­operában, játszott a Svejkben, a Cattarói matrózokban, s volt Kinésias a Lysistratéban. 1959 őszén a fővárosba, a Nemzeti Színházhoz szerződött, s meg­nyílt előtte a filmgyár, meg a televízió kapuja is. Több száz szerepet játszott el a kamerák előtt, ragyogó epizódalakokkal írta be magát az egyetemes magyar művészet aranykönyvé­be. (Gondoljunk csak a Te, rongyos élet! újságíró-alakítá­sára , ,.) Most végleg elment... Még nem volt ötvenéves... (bm) Humán alMkiizösség a Vasasban Tündérmesékben manap­ság már nem hiszünk, de tündérmesék néha mégiscsak — vannak. Lassan tizenkét esztendeje annak, hogy a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ helyet adott egy fiatal alkotócsoportnak: ta­lálkozzék klubhelyiségében, megbeszélje problémáit, al­kotásait, csiszolja művésze­tét, ha kell egymás haját tépkedve is vitatkozzanak tagjai arról, amit helyesnek vagy helytelennek tartanak. A kis csoport a Kelet nevet vette fel és indulása óta szé­pen felcseperedett. Működé­sének látható eredménye há­rom megjelent antológia, több kultúrest és több, nyilvános­ságot érdeklő, érdeklődőket maga köré vonzó vita. Ilyen volt legutóbb, a munkásfilm- napok során bemutatott Át- iváltozások című dokumen­tumjáték vitája és a buda­pesti ELTE irodalmi-művé­szeti kiadványa szerkesztőjé­vel, Petőcz Andrással foly­tatott beszélgetés. Finnek ap­ropóját az is adta, bogy a Kelet-csoport több tagjának írása megjelent a legutóbbi ELTE-kiadványban, a Jelen­létben. Fiatal alkotócsoport, értel­miségi kör tucatnyi eszten­deje egy nagyüzem kultúr- házában — mi ez, ha nem tündérmese? Ám ez a mese — valóság. És ez, ép­pen ez készteti arra e sorok íróját, aki vagy tíz eszten­deje figyelemmel kíséri a csoport munkáját, hogy nyilvánosság előtt papírra vetve gondolkozzék el azon, mi tette ezt lehetővé? Ho­gyan érték meg ezek a fia­talok (lassan már nem is egészen fiatalok), ezt a mun­kaközösségek életében nap­jainkban szinte „matuzsále­mi” kort? Nos. azt hiszen, jó helyen kereskedek, ha a lényeget a csoport nyitottságában lá­tom. Nem alkotnak kört, klikket, mindenki jöhet hoz­zájuk, akinek mondanivaló­ja van. A rendszeres össze­jövetelen majd „megmére­tik”, mit ér, amit hozott. Nem félnek attól sem, ha nem minden jövevény eget- verően tehetséges; van, aki közepesként érkezett, és ma sem képes többet elérni; van, aki fejlődött. Jól tudják, hogy a híres folyóiralok nagy gárdája csak úgy1 jött össze mindig, ha a féliste­nek mellett szolgáltak kis szorgalmas angyalok, légkör csak az ő statisztálásukkal teremtődött meg. A Nyuga­tot nem csak Ady, Babits és Móricz jelentette annak ide­jén, hanem Térey Sándor vagy Lányi Sarolta is, nél­külük nem lett volna pezsgő légköre a nagyoknak. Igen, ez a nyitottság min­denfelé éltette ezt a csopor­tot és élteti még ma is. En­nek eredménye, hogy törzs­tagjai nagyjából azonosak, aki kivál közülük, az is visszajár néha. És még va­lami .. . Nem szabad elhall­gatnunk a csoport szervező­jének, Utry Attilának a ne­vét (noha nem akarok kü­lönben neveket említeni, hi­szen csoportmunkát dicsérni jöttem), akinek tiszteletre méltó menedzseri képessége, szervezői rátermettsége pon­tosan alkalmas egy ilyen he- terogénségből összeverődött közösség irányítására, össze- melegítésére. a sokszínűség megőrzése mellett is egysé­ges képűvé alakítására. A legutóbbi két vita az Átváltozások című filmről, és az ELTE kiad vánva szer­kesztőjének munkásságáról a bizonyíték. Bizonyíték arra. hogy ’ehet egy humán egyetem nélküli ipari város legnagyobb ipari komplexu­ma kultúrközpontjában is humán művészeti alkotókö­zösséget alakítani, és — ami még nagyobb — több mint tíz éve már fenntartani. Máté Iván |

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents