Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÄG 6 1984. augusztus 25., szombat Czrrtfc« Feri kertjében Feledy Gyula rajza Kenyér Á közelmúltban jelent meg lapunkban a Babonáim című írás, Gulyás Mihály tollából, amely egyebek mellett a kenyér tiszteletéről szólt. A leírtak emlékeket ébresztettek, véleményeket indukáltak, amiből szívesen idézünk sorokat. „A mi családunkban is »szent« volt a kenyér és elszorul a szívem valahányszor. ha eldobott zsemlét, kiflit látok, mert felnőtt koromig kenyér is csak módjával jutott. Legkisebb testvéremnek, amíg gyengék voltak a fogai, neki csak a kenyér belét adhattuk és mi nagyobbak lestük, hová teszik le a héjat, lecsaptunk rá. boldog volt, aki megkaparinthatta.” „Nem volt nálam szatyor és vásárlás után a kenyeret, hányaveti módon a hónom alá kaptam. Egy idős ember rosszalló megjegyzést tett arra, hogy miként viszem a mindennapit, és én elszégyelltem magám. Ha a gyermekeinkben mindez már másként él is, mi az úton talált eldobott kenyeret, kiflit, zsemlét feltesszük a kerítésre azzal, hogy majd a madárkák megeszik. így legalább még hasznosul a szántó-vető- arató, kenyér.sütő ember munkájának az a csöpp, könnyű kézzel eldobolt kis része is” — írja leveleben Kárpáti Lászlóné. Sírva dicsekvők Hónap eleje van. A postahivatal pénzfelvétel feliratú ablaka előtt hosszú sor kígyózik. Mindenki ideges, sietne valahová, csak a csekkszabdaló automata mögött ülő hölgy nyugodt. Kétszer-háromszor átszámolja, összeadja, kivonja az üvegablakon át becsúsztatott pénzt. Aztán összeragasztott papírcsíkot vesz elő, belebújtatja a papírpénzt. Külön a húszasokat, százasokat, ötszázasokat, ezreseket. Üjra átszámolja valamennyit, aztán szignálja, ráüti a stemplit, megsimogatja, beteszi a fiókba. Végül gondol egyet, kiveszi az egészet, és át- rakosgatja az első fiókba. Egy idősebb férfi már- már rászólna, de meggondolja magát. Nem húz ujjat a hivatallal. A sor közepén idegesen toporog egy ötven év körüli, jói öltözött nő. Egy ideig a nyakát nyújtogatja, végül megszólal. Az élőt le álló, hasonló korú, de jóval szerényebb öltözetű asszonyhoz címzi a szavait. — Látom, maga nem csekkel áll itt. Pont most jut eszébe takarékkönyvvel feltartani a sort?! — Pont most — felel a másik kissé Sértődötten —, mert most jött össze a pénz. — Én nem is értem — replikázik tovább a jól öltözött —, miből telik egyeseknek. — ... Legalább tízezer forintot szorongat a markában. — Tizenötöt — igazítja ki a másik. — Tizenötezer ... Hallják? Hát ennyi pénz másodikén nincs a kezemben, nemhogy ennyit tegyek a takarékba! Pedig a férjem megkeresi a magáét, én is. hóirap végén mégsincs egy megveszekedett vasunk sem. — Spórolni kell. hölgyem, spórolni! — veti közbe egv tagbaszakadt. szemüveges férfi. — Spórolni ? Ugyan, ne nevettessen már. uram! Megmutatná hosvan? Ezt a rongyot ezei'nvolcszázért adták az S-modellben. A- cipőm ezerkétszáz volt. Spórolni . . . Az unokámnak vettem termán fél kiló epret. Százhúsz forintot kért érté" az a pofátlan kofa. Tudják. mennyiért ásták föl a balatoni telkemet? Kétezer- ötszázért. Aztán itt a rezsi, meg a benzin ... Őrület. mennyi pénzt kell kifizetni ... — Nyugodjon meg. asz- szonv.ság. én se a fizetésemből spóroltam össze ennyit. — így az előtte álló. — Meghalt szegény anyám, tőle örököltem. Ez a házrész ára. — Mi is eladtuk tavaly az anyósom házát. Áron alul. másfél millióért. Mi az a másfél millió? Jött a fiam: anyu szeretnék egy új kocsit! Jó. vegyél fiam. De új lakás is kellene, mert a régi már kicsi. Jó, vegyél lakást is. Azlán a-nyáron a férjemmel elmentünk másfél hónapra Ausztráliába, meg kitapétáztat-1 tűk a villát, és egyetlen fillérünk se maradt az örökségből... A tagbaszakadt férfi nagyot nyel, megigazítja a szemüvegét, és két idegrán- gás között megkérdezi: — Mondja, hölgyem: maga most sír, vagy dicsekszik? ! T. Ágoston László AKÁC ISTVÁN: Dicsérők @ Anyám áll a nyári fényben —' Ö az egyetlen reményem Halálra ez a válaszom: Anyám egyetlen támaszom: Te: százszor is egyetlenegy Te: százszor is egyetlenegy © Anyám, én árva csillagom, kezedben minden hatalom ..; S nincsen számodra irgalom boldogságos-szép vigaszom boldogtalan-jó vigaszom halódó, szegény tavaszom Sóvárgok majd, hogy szólj, — — de tudom, nem lehet, (leromboltam a Művedet) Te: százszor is egyetlenegy Te: százszor is egyetlenegy O élet és halál egyre-megy? éneklek valló éneket: Anyám kimossa ingemet s a csillagokról integet.:; — égetné el az ingemet — csavarná ki a véremet így adnék Neki életet Te: százszor is egyetlenegy le: százszor is egyetlenegy Nyüszítenék, mert nem lehet adni Neked friss életet hallgatok és nézem szemed Anyám, Te elvirágzott meteor — sírok! a szemem csupa por. .. Hazajöttünk. Mármint a I nyaralásból. Szeptember elejére rendesen az utolsó magyar honfitársunk is hazaszállingózik a munkahelyére, ki a Tisza-partról, ki a Kanári-szigetekről, ki ez- zel-azzal, ki csak egy rakás szúnyogcsípéssel, olyik- nak még az okmányaitól is könnyebb a zsebe, ha némely zsúfolt kikötőben nem hordta a nyakában egy börzaeskóba varrva. Hazajöttünk, aztán elő a diavetítővel, le a villanyával, legalább a sötétben nem látjuk — ha már hallani kényszerülünk —, az összegyűlt ismerősök áll- I kapcsának szapora csattogását . . . De vajon mit őriznek ezek a diák? Villantsunk fel belőlük néhányat. * Kahlenberg a bécsiek és turisták kedvelt kirándulóhelye. (Hasonlatos a mi Lillafüredünkhöz.) Andalog a magyar házaspár, aztán elvegyülnek egy kintornás muzsikus köré gyűlt cso- portocskába. Nem messze I tőlük szintén házaspár ücsörög. gyerekkel, öltözetük szerint a bécsi belváros szülöttei. A feleségen zöld kosztüm és fácántoliakkal ékes kackiós posztókala- pocska, a férjen szolid, ám méregdrága turistafelszere- lés. A magyar házaspár azonban nem őket nézi, hanem az ötéves forma gyereket. Mert a fiúcska csúnyasága elképesztő. Arca merő "szeplő, haja lángveres, és savószin szeme kancsal gyönyörűséggel tapad a kintornásra. Az asszony száján kön.y- nvedén szalad ki. hiszen csak német szót hall a közelben : — Micsoda kis Quasimodo! — Gyerünk Jen őke! Ne tátsd itt a szód! — csattan rá hirtelen a túristaöl- tözékes papa ingerült basz- szusa... * — Gyerekek! — szólt hátra az apa a volán mellől ünnepélyesen, — Megérkeztünk Luxemburgba. Délelőtt kilenckor a viadukt alatt valószínűtlenül picivé zsugorodott városka még aludt. Szorosra zárt spaietták a házacskákon, néptelen utcák, gyér autó- forgalom, tágra nyitott ajtajú, üres vendéglők, a küszöbön ásítozó vendéglősök. — Na ja — bámult ki közönyösen a kocsiablakon a kamaszfiú. — És sehol egy lélek. Semmi ováció. Pedig magyar ritkán vetődik errefelé. Különben mikor érkezünk a fővárosba? — Mit kisfiam ...? — kotorászott az apa egy cigaretta után. — Azt kérdem, mikor érkezünk a fővárosba? — Ugye csak viccelsz, Gyuluskám! Fáradt vagyok. Ne hülyéskedj.' A fiú ara sértődött ráncokba szaladt. — Annyira azért nem csinálhatott ki a vezetés, hogy süket legyél. Ez a főváros. vagy megyünk még? Az apa hátrafordult és jól megnézte a fiát. — Nem Gyula, nem megyünk tovább. Ez a főváros.. Csak azt akarom kérdezni, hogy... — Oké apa! De előbb mondd meg nekem, hogy tulajdonképpen mi a fővárosa Luxemburgnak? A cigaretta pár szippantás után kirepült az ablakon, az apa krákogva kapkodta a levegőt. — Khm... Tulajdonképpen? Pár ezer kilométert kellett megtennünk ahhoz, hogy eszembe jusson megkérdezni tőled; tulajdonképpen hányasod van földrajzból? * A szigetcsoport még csak aprócska pontocskákból állt. mint amikor a kék papírt teleszórják zöld pöttyökkel, de a pilóta mikrofonhang- ja már betöltötte a repülőgépet. Az angol szöveg hallatán az asszony arcán ideges rángás futott keresztül. — Fordítsd mái" Géza, mire vársz?! — lökdöste a férjét. — Mit karallyol ez? — Semmi különös. 1! Mindjárt leszállunk. Kapcsold be az övedet, ne gyújts rá, és elmondta még, hogy odafent hány fok van és milyen a levegő páratartalma. — És hány fok van odalent, Géza? — ......... Fahrenheit, az u gye... várj csak. mindjárt.átszámolom. Az 22 fok. — Mennyi? 22?! Te jó ég! Akkor mi megfagyunk! Azt mondtad, itt tropikus klíma lesz Legalább lettem volna" be. pulóvereket! — Ne hangoskodj. Ilonkám — sandított hátra idegesen a féri. — És főleg ne beszélj hülyeségeket, még akkor sem, ha senkise érti. Ez a 22 fok itt a magas pára miatt nem olyan, mint nálunk. Nem fogunk fázni, "ne félj. — Jól van Géza — szívta be orcája két felét ellenségesen az asszony. — Majd meglátjuk...! Leszállás után a könnyű fémlépcsőkön lekocogva a feleség ájultan pihegni kezdett. — Ezt a dög bőséget. Géza ... Mint egy felfűtött üvegházban, Vedd át a csomagokai, én nem bírom. És menjünk el ettől a géptől gyorsan, minél távolabbra. Biztosan begerjedt az úton, és most ontja a forróságot magából. A férj elgyöngülten engedi maga mellé a bőröndöket. és megtörli a homlokát. — Ilonkám, drága! Igaz, hogy úgyse érti senki, de akkor se beszélj hülyeségeket Egv repülőgép nem gerjed be az úton. főleg nem tízezer méter magasban. ahol a felhő helvet,t is jégkristálvok lógnak a levegőben. Egyszerűen itt. ilyen a kltma. De ezt megmondtam neked előre. — Én viszont ezt nem fogom kibírni. Ebbe belepusztulok. Nem kaDok levegőt. Vizet lélegzem és vizet köpök. Menjünk innen haza. Géza! A férj felkapja a bőröndöket. és magából kikelve ripakodik a feleségére. Sokan megálltak, és ál- mélkodva hallgatták a fülnek ismeretlen csengésű szózuhatagot. — Ilona! Ki akart idejönni. erre az isten háta mögötti szigetre? Több mint Hl) ezer forintért, hogy elpusztuljanak a kolléganőid az irigységtől?! Ki akarta a tyúkszemeit megázlat- ni a Csendes-óceánban, he?! Ki fogod bírni, ha belepusztulsz is! Szedd össze magad és gyerünk! Keresztény Gabriella DIAKÉPEK