Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-24 / 198. szám

£SZAK44AGYA£ORSZAG é 1984. augusztus 24., péntek Nyitott ajtók, küszöbökkel r " ...— ■1 r—— —............. Ed zeni a testet, pallérozni a szellemet f A nyári diákcentrum ide­jén a szemközti Medicor te­niszpályáját bérelte a mis­kolci ifjúsági ház. A centru­mosok 40 forintos bérlettel tíz napig látogathatták a di­ákcentrum rendezvényeit, köztük természetesen a te­niszpályát is. Fél óra ugyan nem sok idő (a játékra je­lentkezők nagy száma mi­att), de legalább ennyi ide­ig szaladhattak a fehér lab­da után az ütő hódolói. Ki­forrott játékos elvétve sem igen akadt közöttük, annál inkább vékony pénztárcájú, de mozogni nem rest, aki a maga példáján is igazolni , akarta, hogy a tenisz nem úri passzió. S bár a tenisz­pályák örvendetesen szapo- j rodnak a városban, a játék- j lehetőség meglehetősen be- | határolt — a csak ütögetők- nek. Mint ahogyan más sport­ágakban sem könnyen „rúg I labdába” (még mindig nem!) az, aki nem versenyszerűen akarja űzni. A valósághoz tartozik per- i sze, hogy a Miskolc városi | Művelődési Központ ifjúsági | és úttörőháza sem az év I egész időszakában — vagy j legalábbis tavasztól őszig — tud segíteni a fiataloknak te­niszügyben. Bár évek óta terveznek egy sportudvart — hely lenne hozzá az épület körül, i megférne a játszó­térrel —, ahol teniszpálya, I labdarúgópálya is lenne töb­bek között —, anyagiak szű­kösségében addig elakadtak. Pedig az itt levő pingpong- asztalok a bizonyságok arra, hogy a játék-, a mozgáslehe­tőség mennyire csábító. El- ' apadhatatlan a gyerekek sora az asztalok mellől. Nyilvánvaló, hogy nem vé­letlen, az ifjúsági és úttörő­ház engedte be érezhetően a sportot „falai közé”. Nem­csak a megyeszékhelyen. A megyében levő ifjúsági há­zakban is természetes — leg­alább ennyi természetes! —, hogy akad egy-egy pingpong­asztal, ami mellé oda lehet állni, lehet ütögetni, pö- työgtetni. Nem is kell túl­ságosan jó népművelői szem hozzá, hogy a természetes mozgásigényben észrevegye a közösségteremtő lehetősé­get, azt a mást (mondhat­nánk plusznak is), amit hoz­záadhat a kulturált, értelmes, szórakoztató időtöltéshez. Főiskolás korunkban „stop­akadémiát” is járt barátom imigyen sommázta ötletem­mel kapcsolatos véleményét: — Aha, a stoposokról akarsz írni. Próbáld meg, aztán, ha elment a kedved, szólják Évekkel ezelőtt még- volt hangulata, ma már a húszas éveik végét járóknak és a harmincas éveik elején sod­ródóknak nosztalgia. A sto- pos igazolvány is késett szerintem; és .elvette az ízét, oiyan, mint a bebiztosított romantika __ * A z Express Diák Utazási Iroda képviselője; megyénk ezer darab igazolványt ka­pott, ebből száznak akadt gazdája. Pedig nyilvánossá­got kapott a téma az ifjú­sági lapokban, országos fó­rumokon is. Lassan pedig vége a nyárnak. * Túl Miskolc végén. — Meddig megy? Nyékig elviszem ... Hmm, szóval írni akár. Rendben, de tel­jes inkognitóban. Nézze, ez fekete rendszámú kocsi, ha kiderül, hogy stopost vettem fel, akkor is balhé van, ha igazolványa van. Szigorú a Ha nem is tágra nyitottak a művelődési házak ajtajai a sport előtt, ha vannak is átlépendő küszöbök, azért nyitottak már az ajtók. Ter­mészetesen nem arra gondo­lunk, hogy az emberekben természetesen meglevő moz­gásigényt a művelődési in­tézményeknek, a közművelő­dési hálózatnak , kell (vagy kellene) kielégíteni. Nem is igen tudná, már csak azért sem, mert nem mindenféle sport fér bele abba a körbe, amelyben valamiféle házas­ság születhetne. Olyan há­zasság, amelyben mindkét fél — de leginkább a mo­zogni vágyó idősebb és fia­talabb nyerne. Évekkel ezelőtt egy, az ál­talános iskolások körében végzett felmérés a művelő­dési szokásokat kutatta. Töb­bek között olyan kérdésre is választ várt, hogy a fiatal milyen rendezvényekre jár­na el szívesen. A gyerek, aki nem gondolkodik „reszortok­ban” (meglehetősen nagy számban), ilyen igényt nyúj­tott be: szervezzenek kerék­pártúrát, gyalogtúrát... A dolgot — szerencsére —, nem intézték el annyival a népművelők, hogy a túrázni vágyók forduljanak a termé­szetjáró szakosztályokhoz! Az elmúlt nyáron keddi napo­kon várta egy-egy termé­szetjáró, gyermekbarát, ta­pasztalt turista a hegyekbe kívánkozókat, idén a gyer­mekfoglalkoztatás program­jában kapott biztos helyet a heti egyszeri túrázás. És a példákat sorolhatnánk még. Gyorsan lett rendkívül nép­szerű a művelődési házak szervezte kerékpártúra, őszi, szombati programkínálatban is lesz helye. De hogy ne csak olyan példákat hozzunk, amely a tizenévesek köré­ből toborozza résztvevőit. A diósgyőri Ady Művelődési Házban volt, s remélhetőleg lesz is még lakótelepi fo­cibajnokság, egy-egy lépcső­házból verbuválódó csapa­tokkal. Mint ahogyan remél­hető, hogy jövőre is lesz nyá­ron úszónapközi, amelyet művelődési intézmények szer­veznek, színesítve (de nem­csak színesítve!) nyári kí­nálatukat. És lesz baba-ma­ma torna is, kondicionáló torna is, hogy a már inkább Ezerből — százat menetlevélen fuvarozhatok száma, és a személyszállítás is. * — Ha megfelel a Trabant, szálljon be nyugodtan. Nem gondolja, hogy azért veszé­lyes stopolni, egyedül? Na, hát csak úgy kérdeztem. Pisztolya nincs, bántani nem bánthat, miért ne vettem volna fel, ha látom, hogy siet? Azt mondja, igazol­vány? Végül is kit véd, a stopost, vagy az autóst? Most, hogy mondja, óvato­sabb leszek; őszintén szól­va, az, hogy baleset is tör­ténhet valakivel, pláne, ve­lem, az még eszembe sem jutott. És így magára vállal­ja a stopos a kárt? Én ugyan még .eddig senkit sem lát­tam igazolvánnyal integetni. * — Sajátos az autósok és a stoposok közötti kommu­nikáció. Komolyan mondom. művészeti jellegű csoportok­ról (a mozgásművészeti, a balett- vagy a tánccsopor­tokról) ne is beszéljünk. Azaz: mégiscsak szóljunk róluk. Mert a mozgás lé­nyegében a balett-tanfolya­mokkal szorított magának helyet először a művelődési intézményekben, s sok he­lyen ma is legfeljebb eny- nyivel, ezzel van jelen. Moz­gásigényt (is) elégítenek ki a tánccsoportok, újabban a íormációs csoportok száma gyarapodik. Persze több oka is van (lehet) annak, hogy a meglevő és felsorolt pél­dák ellenére meglehetősen szűk körben topognak. S nemcsak azért, mert az ob­jektív körülmények olykor még az egyetlen pingpong­asztal felállítását sem te­szik lehetővé. Felfedezhető még az a szemlélet is, amely éles határt von a sport és a művelődés közé, amely szentségtörésként gondol ar­ra, hogy nemcsak a szellem, hanem a test edzésében is részt vállalhat a közművelő­dés. Könnyű lenne lesöpörni az asztalról ezt a fajta szem­léletet azzal, hogy a jó ta­nuló, jó sportoló mozgalom valós eredményeit hozzuk példának. Mert valós az is, hogy a népművelők önma­gukban képtelenek eleget tenni az ilyen igényeknek. Kellenek a partnerek hozzá, miként kell az anyagi fede­zet is. De több is, más is. Hadakozás például. Egymás győzködése, hogy az úszó­napközi nemcsak úszástaní­tás. Nemcsak azért nem, mert olyanok is részt vesz­nek rajta, akik már tudnak úszni valamicskét, s így nem az úszómesterek „ke­nyerét” veszik el a népmű­velők, hanem egész napos elfoglaltság, ami nem helyet­tesíthető be egy-egy órás ta­nítással. A küszöbök bent is, kint is megvannak. Jóllehet — elsősorban a fiatalokra épít­ve — az életszerű együtt­működésre van igény. És a megfelelő formákat megtalál­va, a közművelődés is profi­tálhat azon, ha a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz feltételeket teremt. Nemcsak alkalmanként, s nemcsak idényjelleggel. Csutora* Annamária Aki menni akar, annak a szeme is jelez: felveszel? Én meg is szoktam állni, pe­dig a cégnél parancs van rá, hogy nem szabad. Nemrégen két halálos balesete volt két kollégámnak, belföldi kamio- nosok, a cég pedig nyögi a kártérítést. Én mindig fel­veszem őket. Talán azért, mert hosszú évekig én is így közlekedtem. 4c — Lakáscsere ügyben me­gyek Leninvárosba, stoppal. Hogy ne legyek inkognitó­ban, be is mutatkozom: Dancsházi Béla vagyok. Egyébként az igazolvány nem sokat számít, mert ha valaki nem akar felvenni, meszelhetek én neki akár­mivel. Különben az az ér­dekes, hogy idősebb maszek kocsik tulajai és a kamio- nosok azért kérik. A múlt­kor Pestre menet egy IFA-* srác kérte, nem volt, leszál­Mégis, kinél az értóeL Aggteleki kép A hét végén várhatóan ismét benépesül Aggtelek. Ezt a látvá­nyosságunkat ugyan mindig sokan keresik fel, elsősorban hétvé­geken, most azonban bizonyára megnöveli a látogatók számát a barlang-hangverseny. Szombaton, 25-én a nagy hírű Benkó- dixielond ad műsort. Tudományos tanácskozás A falusi iskolák és a felsőJ oktatási intézmények egész­ségügyi helyzetéről, valamint a gyermekbalesetek megelő­zésének feladatairól kezdő­dött háromnapos tudomá­nyos tanácskozás csütörtö­kön, Pécseit. A vándorgyűlésen elhang­zott, hogy hazánkban jelen­leg százezer fiatal tanul az egyetemeken és a főiskolá­kon, s ez megfelel egy ipar­ág teljes dolgozói létszámá­nak. Ám amíg az iparágak mindegyike rendelkezik or­szágos egészségügyi bázisin­tézménnyel, a felsőoktatás­ban ez hiányzik. A falusi helyzetről szóív* elmondták, hogy a községek­ben dolgozó 2300 körzeti or­vos látja cl munkaidejének egy részében a több mint egymillió gyermek iskolai egészségügyi gondozását. Interjú Jakab Tivadar professzorral, a Magyar Anaesthesiológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnökével A vándorgyűlés szünetében megkértük dr. Jakab Tiva­dar professzort, a társaság elnökét, adjon választ né­hány kérdésünkre, hogy tá­jékoztathassuk olvasóinkat az orvostudomány eme vi­szonylag új ágának lényegé­ről. — Hogyan. alakult ki és mi tette szükségessé az anaesthesiológia (altatás) és az intenzív terápia egyesíté­sét? — A dolog lényege, hogy két aspektusból foglalkozik a beteggel, az egyik a mű­téti érzéstelenítés. Itt azon­ban nemcsak arra kell ügyel­ni, hogy a műtét ne fájjon a betegnek, hanem arra is, hogy életben maradjon, hi­szen a beteg általános álla­potát is figyelembe kell venni. Ebben segítenek a speciális műszerek. — Ezt a szakmát többek között az orvosi technika fejlődése hozta létre? — Igen. Ez a szakma most gyorsan fejlődik. Az altatá- sos módszer a második vi­lágháborúig a sebészethez kötődött egyértelműen, ezért még ma is nehéz az elválá­sa a sebészettől. Hogy ez külön szakággá vált, annak ütött. Nem a pénz miatt nincs. Na, ott van két sors­társ ... * A GB 50—62-es rendszá­mú kocsiban már ül egy útról felszedett leányzó: — Csak ismerősöknek állok meg — mondja a friss au­tótulajdonos. — A tapasztalataim? — ra­kosgatom össze az emlékké­peket. — Vegyesek. Végül is nem drága az igazolvány, biztosíték az autósnak —, de mint a gyerekeknek, ha megengednek valamit — már nem olyan érdekes a stopo- soknak. 4c — Milyen volt? — kérdez­te a barátom. — Hidd el, hogy kell az igazolvány. Így korrekt az­zal szemben, aki felvesz a kocsijába, és felelősséget vál­lal értem . . . — Azt viszont látom; han­gulatot nem nagyon talál­tál. Egy biztos, akár iga­zolvánnyal, akár a nélkül, a stopról nem lehet lekésni. Autó mindig jön, majd csak felvesz valaki ... Melyik busszal mész haza? Knpeczi Eriit az az alapja, hogy az alap- tudományokban: az élettan, kórélettan, biokémia, új ered­mények születtek. A másik legfontosabb, a technika be­vonulása az orvostudomány­ba. Komoly technikai beren­dezésekre van szükség, ezek drága, valutáris műszerek. A technika fejlődésének nagyon sokat köszönhetünk az anaes- thesiában, de az inten­zív terápiában még inkább. — Professzor úr, önöknek az a törekvésük, hogy a kór­házakban önálló anaesthesi­ológiai és intenzív osztályok legyenek. Jelenleg több osz­tályunknak van intenzív részlege. Szükséges és lehet­séges ezt centralizálni, fi­gyelembe véve a mi pavilon­rendszerű kórházainkat? — Nemcsak lehetséges, de szükséges is. Nincs olyan gazdag ország, hogy egy kórház több, korszerűen fel­szerelt intenzív osztályt hoz­zon létre és tartson fenn. Azért is osztály keretén be­lül kell működni, mert ez a szakma is tovább fejlődik, s ott megy jól a munka, ahol állandóan gyakorolják. Ez a progresszív betegellátás új formája. Egy ilyen kór­házban is, mint a Borsod megyei, kell lennie egy kü­lön intenzív osztálynak, s mellette maradnak osztályon­ként az úgynevezett őrző részlegek, s onnan csak ak­kor szállítják a beteget a központi intenzívre, ha az állapota súlyosbodik, s életben tartásához speciálisabb mű­szerekre, szakképzett inten­zív orvosok beavatkozására van szükség. Az őrző és in­tenzív osztályok felszereltsé­ge között óriási különbség van. — Az eddig elmondottak­ból egyértelmű, hogy ez a fejlesztés sokba kerül. Mi, itt a megyében mit várha­tunk? — Ügy értesültem, hogv'a megyei kórház két év alatt kialakítja a központi inten­zív osztályát. Arról volt szó, hogy a Semmelweis Kórház osztályát most a vándorgyű­lésünk során felavathatjuk. Ez azonban valamiért el­akadt. Minimális segítség Hatszáz általános és kö­zépiskolai kémiaszakos ta­nár részvételével csütörtö­kön a debreceni Kossuth I.ajos Tudományegyetemen megkezdődött a kémiataná­rok XI. országos konferen­ciája. A Magyar Kémikusok kellene, s akkor Miskolcon két kórházban létrejöhetne az osztály. — Mennvibe kerülne? — Felszerelve 10—12 mil­lió forint. — Ahol létrejönnek ezek az osztályok, lesznek-e hoz­zá szakképzett orvosok, asz­szisztensek? — Ebben a kérdésben je­lenleg holtponton vagyunk. Van 80—100 anaesthesiológus, akiknek életkora ötven, hat­van év körül van. Utánpót­lás viszont egyelőre nincs, mert nehéz, felelősségteljes a munka, az orvos itt állan­dó stressz alatt dolgozik, so­kat kell tanulnia; s boríték-,' ra nem számíthat. Pótdíjat* ugyan kap, de csak két olyan megye van az országban, ahol az alsó határnál vala­mivel többet kapnak. — Az egyetem• képez-e külön erre a szakmára or­vosokat? — Az egyetemi oktatásban hivatalos tárgyként még mindig nem szerepel. Sze­geden és Pécsett már van ilyen tanszék, de ez a kezdet. — Professzor úr, ha felté­telezzük. hogy két éven be­lül nálunk is létrejön anaes­thesiológiai intenzív osztály, >' mi kapunk-e hozzá orvoso­kat? — Ha jó munkakörülmé­nyeket tudnak biztosítani, és megfelelő együttműködésre lehet számítani ^ különböző osztályokkal, akkor lesz er­re a.munkára vállalkozó or­vos is. A kórházakon múlik, mennyire vonzók a körülmé­nyek. ' — Mi indokolta, hogy a vándorgyűlésüket nálunk ren­dezték? — A helyet aszerint vá­lasztjuk, hol milyenek a körülmények. Ahol jók, azért, hogy lelkesítsünk vele, ahol nem jók még a körül­mények. oda azért megyünk, hogy kicsit felrázzuk az ille­tékes szerveket, felkeltsük az érdeklődést a szakma iránt. — Mi hová tartozunk? — A második csoportba. Bízzunk benne. hatásos lesz a társaság itteni tanács­kozása. Jó munkát kívánunk! Adamovics Ilona Egyesülete kétévenként ren« dezi nieg a tanácskozást, amelynek részvevői előadá­sokat hallgatnak meg a vegyipar fejlesztésének idő­szerű kérdéseiről, környeze­tünk kémiájáról és a kémia- oktatás feladatairól. Országos konferencia

Next

/
Thumbnails
Contents