Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-29 / 177. szám
ÉSZAK* MAO ¥ AKÜKiulAü 4 Ä 1984, július 29., vasárnap '■I 2.J&gBg«Hft!.íJii A századdal született ky ■; ' v , Pongrácz József: „Sok kínon mentünk keresztül.. // Nem «érették soh» így egymást, s nem gyűlölték egymást soha. Nem volt az ember még ily gyámolt, — ée soha ilyen mostoha. Ily biztonságban nem élt senki, — a kit fenyegetett ennyi vész?. Nem tett még soha senki ennyit, s nem volt még tett, mely ily kevés. (Táci Mihályt XX. század) t* * * • Mezőkövesd, Bogáncsköz u. 3/A. A házhoz illő takaros kis udvarkertben állunk. Szőlő, zöldséglélék, szép csendesség körülöttünk. Hosszú beszélgetés után itt kezdjük a búcsúzást a 84. évében járó Pongrácz Józseffel. Már különösen is jólesett a benti üldögélés után kijönni; leginkább azért — mert csak itt, kint szabad rágyújtani! Józsi bácsi felesége nem tűri a dohányzást a házon belül. Kicsit reszket már a kéz, ámint tartja a szimfóniát a gyújtóhoz; az arc azonban megsimul, amint az első mély szippantások megtörténnek. Ma már elég egy doboz két napra, de ennyi kell még. Már az maga öröm, hogy ennyi év után, annyi küzdelem, megpróbáltatás után még rá lehet gyújtani... — Pedig nagyon sok kínon mentünk keresztül — ezt Pongrácz József és felesége egyként így állítja. Amikor végképpen búcsút intünk a kocsiablakból, s még utoljára látjuk őket a kiskapuban integetve, erőt vesz rajtunk a csendesség. Igaz, a test már magában hordozza e százados időt — ám lélekben ma is szép, tiszta és friss lelkű emberpárral ismerkedhettünk meg. Pongrácz József 1901. április 27-én született Mezőkövesden : — Anyánknak nagy család jutott. Nyolcán voltunk testvérek, én hatodik a sorban. Nehéz helyzet volt az, abban az időkben. Az élet az a napkeltétől a nap nyu- govásáig a mezőn telt, munkával. És ebből a gyerekeknek is ki kellett venni a részt. Az én fiatalos korom aztán egy kicsit eltért: 1919- ben Egerben beálltam a vöröskatonákhoz, mentem önként jelentkezni. No, akkor Felsődabason kaptunk egy rövid kiképzést, és mentünk harcolni, amíg bírtuk erővel, de aztán a túlerővel nem tudtunk bírni, szorítkoztunk mindig vissza és aztán a Horthy-csapatok bejöttek Pestre. Minket elvittek a cinkotai táborba, ott szenvedtünk, különösen az éhségtől. nyers tököt etettek velünk. Ott összetalálkoztam egy mezőkövesdi földimmel, ő is megszökött, én is megszöktem a táborból... Haza, Mezőkövesdre akkor mertem jönni, amikor már nyugodtabb lett a helyzet. Hát a szüleim nagyon megörültek akkor, hogy megvagyok. Itthon is összeszedték korábban a vöröskatonákat, ott korbácsolták meg Farkas Mártont is a mostani művelődési ház előtti téren ... Nem sokáig volt maradásom, vonatra ültem és Csótra mentem ... Ott táborba kerültem, és itt az a szerencsém lett, hogy az egyik nővérem, aki itthon az ápolóhelyen szakács volt, ő is a táborba került és így kaptam ételt bőven, úgy, hogy jól tudtam lakni... Az éhezésekről ma már az idősebbek emléke is kezd megfakulni. Pongrácz József azonban nem véletlenül tudja nagyon jól ezeket az időket. Felesége nem is hallgathatja el, hogy csoda is már az éiet... s míg köny- nyedező szemmel mondia, férje mintegy bocsánatkérőn nézve suttogja: „Háromszor operáltak gyomorra ... Összementem .-..” De felesége, ha már szólt, nem hagyja folytatás nélkül: — Sose nyugodott ő, a summásmunka az maga is nehéz sors volt, de akkor még itthon is benne volt mindenben., szegény anyósom panaszkodott is néha; de az én férjem az nem bánta, ha a csendőrök kí- sérgették is láncon. Egyszer még az itteni börtönbe is beFél évszázadosnál is régebbi a fotó, katonaemlék ... vitték nyolc napra. És aztán negyvenötben is nem sokon múlott, hogy felrobbantották őket a nyilasok, mert ebben a házban szervezkedtek, s megtudták, hogy ide járnak egybe „a komministák” ... Pongrácz József a hivatalos papírok szerint 1945-től vett részt a munkásmozgalomban, 1946-tól folyamatosan párttag. Csak ma már nehezen tud elmozdulni otthonról. A lábak is igen megérzik ezt a századot. 1959. március 16-tól tulajdonosa a Tanácsköztársaság Emlékéremnek. Munkás, küzdelmes élete volt, ami ba- jozódott aztán a betegséggel is. De fordítottuk a szót vidámabb dolgokra. És ez mindkettőjüknek életre meghatározó „vidám dolog” volt: egymásra találásuk története. Igazából egy pillanat műve volt. Vőlegénységgel volt már akkor Józsi bácsi, amikor egyszer Erzsi néni is betoppant a szabóhoz.. . Csak néhány szót váltottak, tavasz volt, s elhatározták: ha hazajönnek a summás- ságból, ősszel meg lesz az esküvő. És így történt: 1921- ben. Hatvanhárom éve! — De higgye meg, hogy 63 év alatt egy haragot nem mondtunk egymásnak! Engem anyám arra tanított, hogy „ha a férjed haragszik — ne szólj, ha veszekedik — hallgass!” De nei/i is volt nekünk haíagvásunk, jó ember volt nagyon, és tudja-e milyen szemrevaló?! Nagyon szép volt ám ő, csinos, nem ilyen megöregedett. Mindig olyan volt, hogy büszke voltam rá — és íme, az öröm is könnyeztetni kezdi Erzsi nénit. Pongrácz József azt mondja, a hyolcvanhárom év legborzasztóbb élménye az volt, amikor a felszabadító harcok idején lövedék csapódott a szemközti házhoz, s a sajátjuk is aliglakható lett. Az elég szörnyű volt, kitörölhetetlen az emlékezetből. És hogy mi volt legjobb? A gyerekkor,' bármily nehéz sors volt — a gyerekkorból őriz kitörülhetetlen szép emlékeket... * S most, hogy már utolsót intünk búcsúként, most, ahogyan ott állnak ketten a kiskapuban, ez a két szépéletű emberpár, arra gondolok: a küzdelmek, a nehézségek, a borzalmak és megpróbáltatások tudják igazán széppé formálni az embert...!? Szöveg: Ténagy József Reprodukció: Laczó József A karszalag a mezőkövesdi (elszabadulás utáni időkre emlékeztet... Nyári pihenőben • Sallóséknái • Uborka- és hagymaszezon van, állapítottuk meg a minap Sallós Gábor és felesége, . Máthé Éva színművészek nyári pihenőházában, a Mályi-tó naellett. Ez nem az esemeny reJenségre vonatkozott, hanem a ház melletti kis konyhakertben adódó teendőkre. A színészházaspár ugyanis horgászással és keilészkedéssel tölti szabad idejét a tó mellett. — Szabad időmben nyírom a füvet, mint tizenegy évvel ezelőtt a Honkongi paróka Sas Bénijeként megjósoltam nyugdíjas koromra — mondja Sallós Gábor, noha, még nem nyugdíjas, még ténylegesként várjuk és látjuk a következő évadban is a színpadon. Aztán arról beszélünk, hogy van bőven bab, érik a paradicsom, és hogy igen jó a hagymatermésük. Megvan a régi stégjük a tónál, de valahogy az idén gyengébb a fogás. Igaz, az idő sem volt túl kedvező az elmúlt hónapokban, mert hogy ők már az évad vége előtt is kint éltek, innen jártak be. Amióta vége az évadnak, végleg kint élnek. Visszavonultan pihennek. Pihenő ide, pihenő oda, a beszélgetés az előző évadra terelődik. — összesen két szerepet játszottam — mondja Sallós Gábor. — Az évadot nyitó Daliás időkben én voltam Szitás Gergely, a községi kisgazdavezető, és én játszottam a Rómeó és Júliában Rómeó apját. Nem sok feladat egy évadban. Az előző évadban öt szerepet kaptam. De a színész azt játssza el, amit ráosztanak. A Rómeót körülbelül negyvenszer játszottam, egyszer Budapesten is. — Én pedig összesen egy szerepet kaptam ebben az évben — mondja Máthé Éva. — Az évadnyitó Daliás időkben én voltam Sis- terákné, az öregedő falusi szentfazék. Más feladattal nem gondoltak rám, igaz nyugdíjasként a szerződésem enyire szól. — És a következő évad mit hoz? — Semmiről sem tudunk, a műsort még nem hirdették meg, feladatot nem közöltek velünk — válaszolják szintén egyszerre. Elnézegetjük a gyepen játszadozó macskát, azlan ismét a múltba kanyarodik vissza a beszélgetésünk. Ez év őszén Harmincöt éve lesz a színházak államosításának. Máthé Éva akkor jött Miskolcra. Harmincöt éve tagja a színháznak, s jóllehet, négy eve nyugdíjas, minden évadban játszik. Harmincöt év aiatt kétszáznál jóval több szerepet játszott el, csaknem kizárólag főszerepet, a legváltozatosabb műfajokban. Már az államosítást követő első előadáson, tehát az állami színház megnyitásakor játszott Szof- ronov Moszkvai jellem című drámájában és onnan ívelt eddigi miskolci színészi pályája a már említett Siste- ráknéig. Lehetetlen felidézni a szerepeket. Csak a Csárdáskirálynőben játszott több szerepet Stázitól Cecíliáig, Fennállásának háromnegyed százados jubileumához érkezett a Petőfi Irodalmi Múzeum: az 1909-ben alapított Petőfi-ház jogutódjaként mai formáját 1954-ben kapta, amikor is a teljes Petőfi-gyűjtemény és -dokumentáció a Károlyi Midé voll Blanche A •»■így villamosában, Polly a Koldusoperában, volt Lysistra- te, és volt Tisztességtudó utcalány, és még mi minden !... Sallós Gábor kevesebb időt töltött Miskolcon, 1963-ban, huszonegy évvel ezelőtt jött Miskolcra Kaposvárról. Csiky Gergely Mákvirágok című darabjában Zátonyi Benceként mutatkozott be- És ha a legutóbb játszott Montague- ig megszámolnánk, igen-igen hosszú sor adódna, pedig tizenkét évig igazgatta is a színházat, és leszámítva az elmúlt öt esztendőt, tizenhat éven át rendezett is. Rutt- kai Oltó és Lendvai Ferenc igazgatása idején sokat rendezett. Saját igazgatása alatt mór kevesebbet. De például akkor indította el a Játékszínt, amelynek első előadásaként a mindmáig emlékezetes Riadó előadását, Chomsky drámájának stúdiókeretek közötti bemutatását megrendezte. Csendes, nyári délutánon beszélgetünk. Az új évad kezdéséig még egy hónapnál is több van hátra. Nézelődünk a kertben ... Örömmel mutatják: a rózsák másodszor virágoznak... (benedek) (I'oló: Laczó) hály utcai épületbe került. A jubileum alkalmából októberben kétnapos tudományos tanácskozást rendeznek. amelyre számos vendéget várnak a szocialista országokból és Nyugat-Euró- pából is. i Máthé Éva és Sallós Gábor Háromnegyed százados jubileum Rumen Balabanov: Nincs többé üres ház! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki sohasem zárta be lakásának ajtaját. Az embert Manóinak hívták, és egymaga lakott a sokemeletes épületek között megbújó kicsiny házikóban. A sokemeletes háztömbök tele voltak ki tudja hányféle emberrel, akik ki tudja hányféle fortéllyal zárták be bejárati ajtajukat, de ennek ellenére időről időre mégiscsak történtek betörések. Az egyik hónapban egy öntevékeny primadonnának vitték el rz ékszereit, a másikban pedig egy Hi-Fi tornyot hurco- lásztak végig fényes nappal az emeleteken, és betették egy ismeretlen nép- kocsiba. Egyszer meg egy egész márványasztalt loptak el a kilencedik emeletről. Bántotta az embereket, hogy eltűntek anyagi iclle- gű szerzeményeik, de leginkább az fájt. nekik, hogy éppen az orruk előtt élt egy Manói, akinek egész nap nyitva van az ajtaja, és senki sem megy be a házába, senki sem nyúl a vagyonához. Na de miféle vagyona volt neki? Egy ruhásszekrény, egy matrac, viaszos vászonnal borított faasztal, számtalanszor átfestett kredenc, feleségének régi. megsárgult fényképe, hűtőszekrény, benne öl tojás, kél üveg aludttej, három szál petrezselyem, és leégés elleni lcenöcs bakelitdobozban. — Ha valakinek szüksége van rá. jöjjön és vigye! — mondogatta Manói. Egyszer azonban valami váratlan dolog történt. Egyik este Manói hazament a munkából, és bezárva találta az ajtót. Mivel nem volt' kulcsa, nem tudott bemenni, leül* hát a küszöb elé, és gondolkozni kezdett. — Kifogtak rajta — kommentálták az emberek az erkélyekről. — Bezártál; az ajtót, hogy tévútra vezessék a nyomozást .. Legjobban azonban Manói volt összezavarodva, mivel kulcsot kellett készíttetnie. Es amikor kinyitotta az ajtót, mit lát? Az asztalon televízió, a matracon drága népi hímzésű terítő, a sarokban rádió, a kredencen kínai váza díszük, benne művirág, a hűtőszekrényben két kiló bárén yhús. egy ilveq Whisky (vem skót. hanem magyar!), háromféle felvágott, egy kiló sajt. egy üveg bor. sonka A fogason vedig úi öltöny és szalmakalap feszit Soha senki nem uidtn meg. ki hányta ott mindezt a kis házban. F.ttöl kezdve azonban mindenki magviu- godoH. mivel Manói zárni kezdte a? ajtót. A betörések, persze, nem maradtak abba egyik este még a televíziója is eltűnt ezért másnap régnél egy biztonsági zárat kellett ’felszerelnie . . De mint köztudott In tolvajok nem félnek a biztonsági zártól. A tolvajokat csak az üres ház ijeszti el. Ilyen pedig már az egész telepen vem akadt egy sem ... Fordította: Admncez Kálmán ( Horminckét értei ezelőtt állították ki oz „elbocsátó könyvet” ...
