Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-27 / 175. szám

\ • Egy pillanatra megté­veszthet a cím, mert egy korábbi krimisorozatra em­lékeztet, ám itt egészen másról van szó, — bár a bűnügy nem idegen ettől az adástól sem. (A képen a híres san franciscoi híc látható, mintegy a város jelképeként.! E filmet azonban Bán János készí­tette abból az alkalomból, hogy esztendők óta járják az USA nagyvárosait az Ikarus bemutató-autóbu­szai. így magukra hívták a figyelmet San Francisco hegyes-dombos utcáin is. Miközben Bán János for­gatócsoportja az amerikai —magyar kereskedelmi le­hetőségekről forgatta film­jét, követve az autóbusz útját, egy európai szemmel nem mindennapi esemény­nek is tanúja lehetett. Először azt hitték, hogy krimit forgatnak a köze­lükben, de kitűnt, arról szó sincs, hanem közvetlen kö­zelükben fényes nappal bankot raboltak... A film 18.05-től látható az első műsorban. : Ma est© a képernyőn San V- •?. _ ‘ w • utcai lem történt liinlaszlás a pilisi aatóversenyen A rwtftv'Tfrr’t wem terheli bün­tetőjogi felelősség az idén már­cius 24-én, a pilisi hegyekben rendezett autós hegyi versenyen történt súlyos balesetért — tá­jékoztatták a Pest megyei Rend- őr-fökapitányságon, csütörtökön az MTI munkatársát. A több hónapig tartó — szak­értők bevonásával folytatott — vizsgálat a 'napokban lezárult. A korábban közzétett informá­cióktól eltérő tényeket nem álla­pítottak meg. Mint ismeretes: Szabolcsi! Péter, az általa veze­tett. autóval a verseny 12 ka­nyarja közül a legenyhébben, a le«veszélytelenebbnek minősített­ben sodródott ki a pályáról, A tehetetlenül pörgő kocsi 14 szur­kolót sodort cl, közülük kettőt maga alá gyűrt, s végül az ott. engedéllyel tartózkodó autóbusz­ának vágódva állt le. A baleset során' négyen meghaltak, kilen­cen súlyos, hárman könnyű sé­rülést szenvedtek. A szerencsétlenség okát ku­tatva. a szakértők megállapítot­ták: Szabolcsi! Péter verseny­zésre alkalmas állapotban veze­tett. Gépkocsiját műszakilag rendben találták, a rajta talál­ható sérüléseket egyértelműen az ütközés okozta.' A pálya el­írásoknak megfelelően volt elő­készítve. A rendezők, a nézők biztonságáért mindent megtet­tek : a kötelezően előirt 19 pá­lyabíró helyett 29-et foglalkoztat­tak. 50 rendező helyett 120. 40 rendőr helyett BO teljesített szol­gálatot. A hirforgalom és a kö­zönség tájékoztatása is megfelelő volt. A verseny végig — egv természetes védőkorlátnak is be­tudható — hegyoldalak között zajlott, a baleset színhelye volt az egyetlen lapályos rész. Itt rendőrök! rendezők, s dupla sza- lagkordon óvta a pályát, ezenkí­vül ölfarakást is emeltek a pá­lya és a nézők közé az esetle­gesen kivágódó gépkocsi megál­lítására. Sajnos a nézők fegyelmezetlen­ségén még e nagy számú rende­zőgárda sem tudott úrrá lenni: sokan többszöri felszólításra sem hagyták el a veszélyes pálya- szakaszt. A kifeszített védökor- dont pedig leszaggatták. A most lezárult vizsgálat, megálla­pította : a baleset súlyos követ­kezményeiben végső soron a né­zők fegyelmezetlensége játszott közre. Betegek az orvosnál kovácsol megvizsgálja azorvos, miközben'írja a recep­tet. tgg szól: — Próbáljuk meg ezzel a jó gyógyszerrel, de ha nem ja­vul, jöjjön vissza, felírok egy jobbat. — Doktor úr, nem lehelne ezzel a jobbal kezdeni? * Az orvos megkérdi a betegtől: — Dohányzik? — Igen. . — Figyelmeztetem, hogy a cigaretta lassan ölő méreg. — Tényleg lassan ölhet, kérem, mert én már hetven éve szívom. * Kovácshoz Így szól az orvos: — A maga idegei nagyon rossz állapotban vannak. — Ez a horgászástól van — mondja Kovács. — Ugyan hiszen az csendes és ártatlan passzió. — De nem olyankor, ha az embernek nincs horgászenge- délye. * — Ide figyeljen, én a, bajára felírok egy orvosságot, el­megy a patikába kiváltani, s ne feledje használat előtt jól felrázni. — Nem lesz rá szükség, drága doktor úr, autóbuszon me­gyek. * Az orvos kijön a beteg Nagytól, és igy szól feleségéhez: — Asszonyom, tévedtem, tegnap csak pár napot jósoltam a férjének, de mára jobban lett, fel fog gyógyulni. — Rémes! — mondja Nagyné — én már teghap eladtam minden ruháját. fi lék fésy után: jeieiüleziÉ önként jelentkeztek csütörtökön a rendőrségen a Kék fény szerdai adásában körözött Lakatos József 25 éves alkalmi munkás, Laka­tos Lajos 28 éves és Lakatos Attila 18 éves háztakarítók. budapesti lakosok. A Laka­tos testvérek alaposan gya­núsíthatok gépkocsival való üzérkedéssel, valamint más bűncselekmények elköveté­sével. Torony a világbajnokságra Megkérdeztük: Mi hiányzik a lapírMokból? A békéscsabai MHSZ-repülőtéren a műrepiilö világbajnokságra késrülnek. Már a helyére emelték a kilenc tonnás irányítótor­nyot. A 18 méter magas építményből irányítják majd augusztus 12-27- között a légtérben folyó versenyeket. Növényvédelmi szaktanácsok Javéban tart a kedvezmé­nyes tanszervásárlási akció, s a boltok zsúfoltságából úgy tűnik, sokan megkezdték a közelgő tanévhez szükséges felszerelések beszerzését. Mi hiányzik a boltokból? — ez­zel a kérdéssel fordultunk Tözsér Istvánhoz, a PIÉRT áruforgalmi vezetőjéhez, aki elmondta, hogy az idén hi­ány főként füzetekből vár­ható, annak ellenére, hogy az egyetlen iskolafüzet gyár­tó vállalat, a Fűzfői Papír­gyár teljes kapacitással ter­mel. Mivel a szabvány or­TEL HALÁL A PIRAMIS TÖVÉBEN Egy lehulló kőtömb ha­lálra sújtott kedden egy hétéves kislányt a Kheopsz piramisnál. Az egyiptomi hatóságok szigorú tilalma ellenére számos turista és helybéli lakos próbálkozik a 137 méter magas pira­mis megmászásával. Egy ilyen próbálkozás követ­kezménye a mostani bal­eset is: egy „piramismászó” lába lazította meg a kis­lány végzetét hozó követ. JAPÁN ALPINISTÁK Halottnak nyilvánította a pakisztáni kulturális, sport és idegenforgalmi miniszté­rium azt a négy japán hegymászót, akikről július 7 óta nincs hír. A japán alpinisták a Himalája egyik csúcsa, a 8126 méter magas iNanga Parbatot meghódí­tásával próbálkoztak, de július 7-én megszakadt ve­lük a rádióösszeköttetés. VÉRENGZÉS Esztelen vérengzésbe tor­kollott az egyesült, álla­mokbeli Hot Springsben (Arkansas szövetségi állam) egy országúti rutinellenőr­zés. Egy leállított gépkocsi vezetője pisztolylövéssel válaszolt az igazoltató rend­őrnek. Az ebből kibonta­kozott lövöldözésben meg­sebesült. de maradt annyi ereje, hogy elhajtson a kö­zeli motelhoz, ahol vadász- puska- és pisztolylövések­kel megölt négy személyt — köztük a csapost és két női vendéget. Mint kide­rült, a gyilkost egy héttel korábban rendzavarás miatt kidobták a motelból, s akkor megfenyegette az alkalmazottakat. Miután fe­nyegetését most beváltotta, a férfi belehalt sérülésébe. szagonként más és más, ezért importtal sem lehet könnyíteni a helyzeten. A tavalyinál 30 százalékkal na­gyobb a füzet iránti keres­let, és ezt teljes mértékben nem képesek kielégíteni. Jelenleg nem kielégítő a választék zsírkrétából, dobo­zos pasztellből és gombfes­tékből. , Ennek oka, .hogy a hazai gyártók import alap­anyaggal dolgoznak, és a ko­rábbi importkorlátozások miatt vállalásukat nem tud­ták teljesíteni. Az augusz­tusban beérkező külföldi készletekkel ezt a gondot még évkezdés előtt meg­szüntetik. Kevés a hurkapálca is. a várt mennyiségnek a gyár­tók csupán egyharmadát szállították le. A PlÉRT-nél kapott tanács szerint, akik­nek nem jut belőle, próbál­kozhatnak a gyógyszertárak­ban a beszerzésével, ahol tamponíu elnevezéssel árul­ják. , A Borsod megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állo­más szakemberei felhívják a kiskertek művelőinek fi­gyelmét, hogy továbbra is számos növényvédelmi teen­dő vár elvégzésre. A szőlők­ben több helyen észleltek erős lisztharmat fertőzést a fürtökön. Erős, elhúzódó sző- lőmolyrajzás is van, és a kikelt lárvák már a bogyó­kat károsítják. A sérült bo­gyókon gyorsan terjedhet a botrítisz fertőzés. A fürtzá­ródás időszakában igen fon­tos a bogyók védelme, mert a permetlé később már nem jut el a szemek közé. A vé­dekezésre Ortho—Phaltán-t és lisztharmat elleni szert célszerű felhasználni, rovar­ölő szerrel kiegészítve. Pél­dául Ditrifon-t, Fiiból E-t, vagy Bi—58-at. A gyümölcsfákon továbbra is az atkák, levéltetvek és gyümölcsmolyok elleni vé­dekezésre kell gondot fordí­tani. Természetesen gomba­ölő szerrel kombinálva, mert a lisztharmat és a vá- rasodás jelenlétével folya­matosan számolni kell. A már letermelt gyümölcsfá­kon (meggy, cseresznye) is károsíthatnak a levéltetvek és a gomba betegségek. Ez korai lombhullást okozhat, ezért ezek növényvédelméről sem feledkezhetünk meg. (Szalóczi) Pihenéshez: kerékpár üipini a tetős Kedden délben — amikor olt jártunk — ólom.sz.inü felhők gyülekeztek Hollóstető felett az. égbolton. Még pulóverben is di­deregtünk — ilyen az idei nyár... A kemping vezetője, Mester Miklós a borús időben borús hangulattal besz.él a férőhelyek kihasználásáról. „Félházzal üz.e- el” a jobb nyarakon gyakran zsúfolt kemping, kevesebb hazai és külföldi tu­rista kopogtat náluk szállásért, vagy sá­torhelyért. A külhoniak közül a Holland turisták körében a legismertebb a hollóstetői kem­ping. Címe kézről kézre vándorol, s nem véletlenül, hiszen a körülményekkel az igényes kempingezők is elégedettek lehet­nek. A vizesblokk helyiségei tiszták, a te­rület rendezett, s a közeli turistaház ét­termében bükki specialitásokkal ismerked­hetnek meg az ínyenc vendégek. A kem­pingből könnyen, jól kiépített utakon kö­zelíthetik meg a környék nevezetességeit,: Lillafüredet, az őskohót. Szilvásváradot. A külföldi turisták többsége természetesen, autóval, lakókocsival érkezik. A csomag­tartón azonban kerékpárokat hoznak ma­gukkal — a pihenéshez náluk a sport is hozzátartozik ... («• j) „Fél ház" a sátorhelyek területén. Ütiélmények. Holland kislány naplóját írja. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-A baúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség! Miskolc. Bajcsy-Zs. Ót 15. — 352TJ Postacím: Miskolc, Pt 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. Ipart rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-007 sportrovat: 18-049. levelezési rovat: 18-046 Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pt. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Terje«- I a Magyar Posta. Elő&gethető; a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre 408 Ft. Index: 25 655. ISSN 0133-03- ti Készült a Borsodi Nyomda miskolci üzemében. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA Igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents