Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-27 / 175. szám
- ESZAK-MAGYARORS2AG 2 1984. júfius 27., péntek. Negyven éve történt «A _ mepróbáltatásofc megértővé tesznek, de könyörtelenebbé is. Megérteni csak a szenvedőket és elnyomottakat szabad, és minél jobba,n megértjük őket, annál keményebben, ellá- gyulás nélkül kell folytatni a harcot minden szenvedés okai ellen.” — Ezt vallotta, s ez volt élete vezérelve is a magyar kommunista mozgalom nagyszerű harcosának, Ságvári Endrének. Negyven esztendeje, 1944. július 27-én áldozta fel fiatal életét. AZ INDULÁS Budapesten született, 1913. november 4-én. Amikor 1918-ban a katonák őszirózsával a sapkájukon visszajöttek a harcterekről és összetörték, vagy eldobálták puskájukat, ő hiába várta haza apját, akit 1914- bén tartalékos tisztként behívtak s a frontra vezényeltek, s most távol családjától, hadifogságban sínylődött. Az ,1919-és, Tanácsköztársaságból is csak annyit érzékelt, hogy anyja — tanítói oklevelét hasznosítva — állást vállalt, s őt már korán reggel magával vitte az óvodába. Aztán apja, dr. Ságvári Sándor (polgári foglalkozása szerint ügyvéd) 1922- ben a hadifogolycsere révén hazakerült Szovjet- Oroszországból, ám a jómódú élet iránti igénye és sokszori kísérletei ellenére sem lett belőle „igazi, jólkereső” ügyvéd. Végig adósságok kísérték a család életét, az apa — kétévi súlyos betegség után — 1945-ben bekövetkezett haláláig. Endre maga is jogot, végzett. Egyetemi hallgató korában csatlakozott a haladó diákszervezkedéshez, és tanulmányai befejeztével a Szociáldemokrata Párt VII. kerületi ifjúsági csoportjának egyjk_. vehetője,, Nagyszerűen értett' ahhoz, hogyan kéll ’ "á fiatalokat • marxista szellemben nevelni, harcba vinni. A kitűnően sportoló, életvidám fiatalember a legnehezebb helyzetekben is optimista maradt. A fiatalok legkülönbözőbb rétegeit tudta közel hozni a mozgalomhoz. A Népszava szerkesztősége mellett, ugyanabban a házban, égy kis szobában volt a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom otthona; itt folytak híres szemináriumai, amelyeket az ifjúsági vezetőknek tartott. .A > f „EZ AZ ÉN UTAM" Szó volt ezeken a szemináriumokon világpolitikáról meg az éppen aktuális tanoncreformról csakúgy, mint a vallásról, vagy a Szovjetunióban érvényes nyugdíjrendszerről. Látva a szélsőjobboldal előretörésének egyre fokozódó veszélyét, a népfront-gondolat jegyében az ifjúsági szervezetek antifasiszta tömörítésére törekedett, és a nyilasmozgalom visszaszorítására szervezett akciókat. Az illegális KMP- tagjaként 1937-ben ő vezette a Tompa utcai nyilas házba összehívott gyűlés szétverésére az antifasiszta fiatalok támadását. Ezért nyolchónapi börtönre ítélték. Szabadulás után, 1940- ben a Szociáldemokrata Párt keretein belül működő forradalmi ifjúsági szervezet, az Országos Ifjúsági Bizottság titkára lett, s kiemelkedő szerepet töltött be a KMP által irányított függetlenségi mozgalomban is, amelynek számos megmozdulását kezdeményezte. Így például egyik vezetője volt a Batthyány-emlék- mécsesnél 1941. októberében rendezett függetlenségi, s a halottak napján a Kossuth-mauzóleumnál lezajlott tüntetésnek, majd a Petőfi-szobor előtti 1942. március 15-i nagy háborúellenes antifasiszta megmozdulásnak. A rendőrség üldözése miatt 1942 tavaszán kénytelen volt illegalitásba vonulni. Kézrekerítésére mozgósították a. rendőrségi és csendörségi szerveket, a hatóságokat. Kommunisták és szimpatizánsok, haladó emberek segítségével két éven at mégis Budapesten tudott élni, s az illegalitás nehéz körülményei között dolgozni. Az üldözés közepette is hü maradt jelszavához: „Az élet cselekvés. A jobb élet még több cselekvés. Ez az en utam.” A pártnyomdát 1943-ban ő hozta . Létre, és első szer-' kes'ztoje 1 élt a *'Békepárt'’ Béke és Szabadság - című lapjának. Szervezte a pártmozgalmat, a sajtómunkát. FEGYVERREL A KÉZBEN Egy illegális találkozón Budán, a Zugligeti úti cukrászdában törtek rá 1944. július 27-én. Egyik illegális munkatársa így eleveníti fel másnapi emlékét: „Egy fiatal elvtárssal találkoztam, aki beszámolt arról, hogy egy katona barátjától furcsa történetet hallott. A katona előző este Budakesziről jövet csődületet látott egy kis cukrászda előtt. Az emberektől megtudta, hogy nem sokkal előbb revolvere« harcban agyonlőttek egy kommunistát. Amikor ezt megtudtuk, lehetetlen volt nem arra gondolni, hogy ő az ismeretlen áldo- „zat. Annál is inkább, mert tudtuk, hogy nála mindig fegyver van. s nemegyszer említette nekünk, barátainak: „Többé engem nem fognak el élve!” Valóban így, fegyverrel a kezében, a támadóival vívott tűzharcban esett el. Emlékét kegyelettel őrzi pártunk, népünk, ifjúságunk. Újlaki László Dicai harcok Tripoliban Egymással vetélkedő libanoni muzulmán milíciák — a Szíria-barát alavita mohamedán „rózsaszín párducok” és a Szíria-ellenes szunnita Iszlám Egyesítés Pártjának milíciája — ötórás heves harcot vívtak szerdán tüzérség bevetésével Tripoliban. Csütörtökön délelőtt utcai harcok folytak Tripoliban. A szerdai harooknak mintegy 15 halálos áldozata és számos sebesültbe volt. A milíciák vezetői közben a városra vonatkozó biztonsági terv részleteiről vitatkoznak. E terv értelmében a libanoni rendőrség mellett Szíriái katonai egységek is részt vennének a tripoli békefenntartó erőben, ennek elfogadása fejében viszont a szunnita vezetők azt követelik, hogy a szíriaiak előbb számolják fel a Bejrútba vezető úton a keresztény fa- langisták által felállított útakadályokat. Az amerikai kormányzata jelek szerint békülékenyebb húrokat penget Szíria irányában. Richard Murphy, a közel-keleti és dél-ázsiai ügyekben illetékes külügyi államtitkár a képviselőház külügyi albizottságának meghallgatásán úgy fogalmazott, hogy „Szíria az egyik segítőkész játékos volt a legutóbbi fejleményekben” — amivel a libanoni politikai erők közötti megbékélési folyamatra utalt. (folytatás az 1. oldalról) Ezt követően a kambodzsai kormányfő és a kíséretében levő személyiségek üdvözölték a fogadásukra megjelent magyar közéleti vezetőket és a kambodzsai nagykövetség diplomatáit. Az ünnepélyes fogadtatás után a vendégek gépkocsiba ültek és szállásukra hajtattak. Délután a Parlament Delegacies termében megkezdődtek a magas szintű tárgyalások. A magyar tárgyaló csoportot Sarlós István vezeti.. A csoport tagjai: Borbándi János, Váncsa Jenő mezőgazdasági es élelmezésügyi miniszter, Nagy Gábor kiilügy-, Káplár József külkereskedelmi és Körtvélyes István ipart miniszterhelyettes, valamint Doni György, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Karsai Lajos. A kambodzsai küldöttséget Chan S.v vezeti. A delegáció tagjai: Chea Soth miniszterelnök-helyettes, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, Taing Sárim bél- és külkereskedelmi. Kong Sam Ol mezőgazdasági miniszterek, Kon Korm kiilügy-, Ty Yao tervezési és Kínai Randy ipari miniszterhelyet lesek, valamint Chim Nguon. A tárgyalásokon részt vettek a magyar, illetve kambodzsai tárgyaló csoport szakértői is. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson Sarlós István tájékoztatást adott hazánk belső, helyzetéről, a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységéről, szövetségi politikájáról és soron levő feladatairól. Szólt gazdasági nehézségeink okairól, a szocialista építőmunka javítására irányuló erőfeszítésekről, valamint külgazdasági kapcsolatainkról. A miniszterelnök-helyettes ismertette nemzetközi törekvéseinket és megerősítette: hazánk támogatja Kambodzsa és az indokínai szocialista országok törekvéseit, amelyek arra irányulnak, hogy Delke- let-Ázsia a béke, a biztonság, és a térség országai közötti együttműködés övezetévé váljon. Chan Sy miniszterelnök beszámolt azokról az eredményekről. amelyeket Kambodzsa a külföldi reakció által támogatott pol-potista népirtó rezsim felszámolása óta elért. Hangsúlyozta: a sikerek ellenére még számos probléma vár megoldásra. Kifejezte meggyőződésüket, hogy a kambodzsai nép az indokínai testvérnépekkel szoros szövetségben, a Szovjetunió és. a többi szocialista ország, köztük a. Magyar Népköztársaság önzetlen és sokoldalú segítségével megoldja az előtte álló feladatokat. Kambodzsa külpolitikai vékenységéről szólva megerősítette: a sokat szénve- ; dett nép és az egész indokínai térség valamennyi országának érdekeit szem előtt tartva, tovább folytatják a küzdelmet az ország függetlenségének és területi sérthetetlenségének megvédel- mezőséért, nemzetközi elismertetésük kiszélesítéséért. A nemzetközi helyzetről folytatott véleménycsere során a tárgyaló felek megállapították: nézeteink és céljaink azonosak az emberiség békéjét és • biztonságát érintő alapvető kérdésekben. A tárgyaló csoportok áttekintették a kétoldalú kapcsolatok alakulását, fejlesztésének soron levő feladatait, további lehetőségeit. Kifejezték kölcsönös szándékú- • kát: tovább mélyítik a mindkét ország és nép javát szolgáló együttműködést. Chan Sy kormányfő köszönetét mondott azért a> sokoldalú segítségért, amelyet a magyar nép nyújtott a Kambodzsai Népköztársa- ' Ságnak. Este á Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa dísz- . vacsorát adott a Chan Sy vezette kambodzsái párt- és kormányküldöttség tiszteletére az Országház Vadász- termében. A. díszvacsorán Sarlós István és Chan Sy pohárkö- szöntöt mondott. , Szvetlána Szavickaja, a Szojuz T—12 fedélzeti mérnöke és Vlagyimir Dzsanibekov, az űrhajó parancsnoka szerdán moszkvai idő szerint 18.55- kor elhagyta a Szojuz T—11 — Szaljut—7 — Szojuz T—-12 űrállomást és három óra 35 percen k.eres/.fül 'müszaki ki-’ sédetekét folytatott fa" nyílt" "Világűrben: 'Ezzel Szvetlána Szavickaja az első nő a világon. aki a nyílt kozmoszban tevékenykedett — erről számollak be szerdán késő éjszaka a szovjet hírközlő szeivek. A „kiszállás” elsődleges célja ezúttal egy. a nyílt űrben folytatandó bonyolult technológiai tevékenység végrehajtására szolgáló új kézi szerszám kipróbálása volt. Az univerzális szerszám súlya 30 kilogramm, de az űrben ez is súlytalan, mint rrwnden más. Az űrhajósok számára nem is elsősorban a szerszám kezele.se okozza a nehézséget, hanem a viszonylag kevéssé hajlékony szkafanderben való' mozgás: minden mozdulat lényegesén több energiát emészt fel, mint á'Földön. így'hát a nyílt kozmoszban '’ll.Vert 'sz'kvífá'h- derben dolgozva alig "néhány óra alatt több' kilót lehet fogyni. A most kipróbált'Szerszám a szerdán végzett kísérletek során elektronsugáréval néhány perc alatt vágott szét fémlapokat, hegesztett ösz- sze másokat, s forrasztott össze ugyancsak fémeket. A két űrhajós a nyílt űrben végzett munkát pontosan s az előírt terveknek megfelelően hajtotta végre. Az űrhajósok egészségi állapota jó. Száléin esz-Szabah elutazott Budapestről Ifjúsági találkozó Hangonyban Szőnyi Márton emlékére Befejezte Hivatalos magyarországi látogatását Száléin esz-Szabuh sejk, Kuvait hadügyminisztere, aki Czi- nege Lajos hadsereglábornok, honvédelmi, miniszter meghir - > vására; • küldöttség élén zné-ro hány' napig ’hazánkban tár- ’ lózkodott. A kuvaiti katonai küldöttség tárgyalásokat folytatott a két felet kölcsönösen érdeklő kérdésekről, ismerkedett hazánk poTltfkat és gazdasági vívmányaival, kulturális nevezetességeivel, néphadseregünk katonáinak szolgálati , körülményeivel,, kiképzésül^1,, nevessük .formáival;.. módszereivel, eszközei- i vei. A- Szalum esz-Szabah vezette küldöttség csütörtökön elutazott hazánkból. A KISZ Ózd városi Bizottsága szeptember 29-én kilenc órától Ózd felszabadulásának, valamint Szőnyi Márton és társai hősi halálának 40. évfordulója alkalmából határmenli ifjúsági találkozót szervez a hango- nyi Szőnyi Márton-emlékmű- nél. 1944 őszén egy ejtőernyős partizáncsoport parancsnokaként társaival a Iianűó- nyi tó mellett ért földet Szőnyi Márton. Árulás következtében a csendőrök nyomukra jutottak és két társával együtt tűzharcban elestek. A KISZ ózdi fiataljai a hagyományok szerint emlékeznek ez idén is a hősökre. A tartalmas politikai, kulturális és sportprogramot kínáló ifjúsági találkozóra több ezer fiatalt és érdeklődőt várnak. Szeretnék, ha a Szőnyi Márton nevét viselő KISZ-szervezetek és szocialista brigádok részt vennének a rendezvényen. Kérik a KlSZ-szervezeteket, szocialista brigádokat, hogy jelentkezésüket írásban, vagy telefonon jelezzék az Ózd városi KISZ-bizoltságnak. A Távol-Keleten folytatott megbeszéléseket a Palesztinái Fel- szabaditási Szervezet vezetője. Képünkön: Jasszer Arafat, onto- laysiai szultán társaságában. A Kuala Lumpurban tartott tanácskozások után Arafat Indonéziába is ellátogatott. ENGEDMÉNYES VASÁR! Július 30-tól augusztus 11-ig MF 2. típusú kazán 16 300 Ft helyett 12 800 Ft VAS-MUSZAKI SZAKUZLETEINKBENI Miskolc,' Vásártéri u. 13-15. sz. Arnót, Felszabadítók útja 70