Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-24 / 172. szám

;í$te 1984. július 24., kedd CSZAK-MAGYARORSZAG 7 Mozgalmas volt az NSZK-ban portyázó magyar labdarúgó-vá­logatott hétvégéje: Mezey György „védencei” szombaton és vasárnap is előkészületi mér­kőzésen szerepeltek. Mint arról a szövetségi kapitány hétfőn az MTI munkatársának telefonon beszámolt, két újabb győzelem került a mérlegre, amelyek kö­zül a francia 1. osztályú baj­nokság élvonalába tartozó RC Strasbourg elleni siker igazán szép fegyverténynek számit. Eredmények: Magyar váloga­tott—FC noth (i-l (3-1). Magyar válogatott—lie Strasbourg 3-1 (3-0). Monique Berlioux sajfóiájékoztatója Vasárnap a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehaj­tó bizottságának ülését kö­vetően megtartotta első Los Angeles-i sajótá jékoztatóját az olimpiai mozgalmat kor­mányzó testület, amelyen Monique Berlioux asszony, a NOB igazgatója válaszolt a tudósítók kérdéseire. A NOB tisztségviselője is­mételten kijelentette, hogy az 19118-as nyári játékok, színhelyét nem változtatják meg, tehát Szöul az olimpia házigazdája. Beszámolt arról is, hogy azokat a nemzeti olimpiai bizottságokat, ame­lyek saját erejükből képte­lenek voltak az idei olimpiai szereplés költségeit fedezni, a NOB összesen mintegy hárommillió dolláros támo­gatással segítette az olim­piai segélyakció keretében. Számos tudósító panaszolta, hogy a hírközlési hálózat még mindig működésképte­len, mire Berlioux asszony együttérzően válaszolt: „Mi is ugyanúgy érintettek va­gyunk ebben az ügyben, mint önök, a szükséges te­lekommunikációs hálózatot még mi is hiányoljuk.** Végezetül a NOB igazga­tója elmondta, nogy minden olyan javaslatot, > amely az olimpiai mozgalom jövőjét szolgálja, alaposan megvizs­gálnak. lgv Konsztantin Karamanlisz görög köztársa­sági elnök előterjesztését is, hogy az. olimpiák állandó színhelye a jövőben Görög­ország legyen. Eredményekről - SOhlkban LABDARÚGÁS. Ózdi Ko­hász-Szalonna 13-0 (4-0). M NK-mérkőzés. ÖKÖLVÍVÁS. Salgótarján­ban került sor a Szondi- emlék verseny re, melyen a B. Bányász sportolói a követ­kező eredményeket értékel. 51 kg: 2. Tamás. 54 kg: 2. Bihari. 57 kg; 1. Gulyás. 71 kg: 2. Mező. Csapatban a B. Bányász negyedik lett. TÖMEGSPORT. Falusi spartakiád, körzeti döntő, Encs. A győztesek, női ké­zilabda: Szikszó. Férfi kézi­labda: Hidasnémeti. Női röplabda: Fancsal. Férfi röplabda: Baktakék. Kispá­lyás labdarúgás: Méra. ASZTALITENISZ. Linz­ben. ' a serdülő és ifjúsági Eur’ópa-bajnokságon mind­két leánycsapatunk' arany­érmet, szerzett. KAJAK-KENU. Orfűn rendezték meg a vidékbaj­nokságot, melyen 34 egye­sület képviseletében 1374-en Vettek részt. Eredmények, nők. K. 1. 500 m: 1. Maka- tura (DVTK) 2:07.7. K. I. 2000 m: 1. Makatura (DVKT) 10:.05.4. Férfiak. C I. 500 m: 2. Juza (DVTK) 2:08.9. C. I. 1000 m: 2. Dulibón (MVSC) 4:28.1. A döntőben a B. Bányász és a Miskolci Spartacus találkozott, a sajószentpéteriek biztosan nyertek. Képünkön: Feketéné dob kapura. Mák József felvétele Spartacus Kupa A helyosztó találkozókkal vasárnap befejeződött Mis­kolcon, a nepkerti sportte­lepen a X. Spartacus Kupa, nemzetközi női kézilabda­torna, melyet hat együttes vett részt. Nagyszerű idő­ben, mintegy 200 néző előtt a délelőtti órákban még két csoporttalálkozóra került sor. Eredmények: Eger SE—Mis­kolci Spartacus 16-16 (8-8). Vezette: Juhász, Mihalovics. Ld.: Birincsik (5), illetve Bó­dé (6). ZVL Zilina (cseh­szlovák)—Nyíregyházi Volán Dózsa 19-14 (7-10). Vezette: Bakos, Farkas. Ld.: Stenso- va (7), illetve Makovi (8). Szombaton este játszották: Miskolci Spartacus—Debre­ceni Kinizsi 23-19 (12-6). Vezette: Juhász. Mihalovics. Ld.: Bodó (6), illetve Juhász (10). A délutáni mérkőzéseken — talán egy kivételtől elte­kintve — érvényesült a pa­pírforma. A döntőben a Borsodi Bányász élvonalbeli együttese magabiztos játék­kal diadalmaskodott a Mis­kolci Spartacus ellen. A szö­vetkezetieket dicséri, hogy bejutottak a fináléba, az NB 1-es sajószentpéteriek ellen azonban természetesen nem volt keresnivalójuk. A szak­emberek az Eger SE csapa­tától vártak többet, a heve­siek csak a hatodik helyet tudták megszerezni. Eredmények, az 5. helyért: Nyíregyházi Volán Dózsa— Eger SE 27-19 (16-6). Vezet­te: Barkós, Farkas. Ld.: Bernáth (8), illetve Káló (10). A 3. helyért: Debrece­ni Kinizsi—ZVL Zilina 21- 14. (10-5). Vezette: Juhász, Mihalovics. Ld.: Juhászné (10), illetve Frolova, Stenso- va (5—5). Az 1. helyért: Borsodi Bányász—Miskolci Spartacus 36-17 '**(17-9).'" Ve­zette: Bakos, Farkas. Ld.: Kondiné (14), illetve Bodó, Nagy Á. (5—5). Különdíjak: Kondiné (Bor­sodi Bányász) lett a gólki­rály, aki 34-szer talált be ellenfeleinek hálójába. A legjobb kapusnak járó tisz- teletdijat Erdődi Zsuzsa, a Miskolci Spartacus sportoló­ja érdemelte ki. A legsport- szerübb garda az Eger SE lett. \ Naptár _________ 1 984. július 24., kedd A nap keile 5.12 — nyugta 20.2« órakor A hold kelte 1.06 — nyugta 17.«I orakor Névnap: Kinga Évforduló_________ S zázhúsz évvel ezelőtt, 1864. július 24-én született és 54 éves korában, 1918-ban halt meg Frank Wedekind német drámaíró és költő, az expresszio­nista és az abszurd dráma előfutára, az irodalmi ka­baré műfajának megteremtője. Időjárás. Várható időjárás ar ország területére ma estig: túlnyo­móan napos idő lesz, már csak kisebb, átmeneti felhő- södés és egy-egy futó zápor valószínű. Az északi, észak­nyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében átme­netileg vihar lesz, illetve a Dunántúlon időnként kissé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. Klasszisok, sikerközeíben Griinau és Szófia, kajak-kenu es birkózás. Látszólag nincs összefüggés kö­zöttük, de akad közös vonás a vá­rosok' és a sportáguk között. Az el­múlt hét végén mindkét színhelyen A-kategóriás, nemzetközi versenyre került sor, ahol négy borsodi spor­tot/ ic érdekelt volt. Rakusz, Hajdú, Szabó L. cs Sza- lontai Z. Csaknem valamennyien ugyanab­ban a cipőben jártak, kinek több, kinek kevesebb babér termelt. Amikor Rakusz Eva a Casitas- ta­von legyőzte Birgit Fischerl, akad­tak. akik máris rózsaszínben látták a világot. Az NDK-beli lány ugyan­is roppant ritkán vészit versenyen, évente talán egy-két alkalommal. Az eddigi versenyévad nem sok jót hozott a leninvárosi lány szá­mára. Hazai vizeken feltűnt egy ve­szélyes ellenlábas. A 19 esztendős Kőbán Rita fittyel hányt az előze­tes jóslatokra, hat versenyből ötön Rakusz előtt végzett. Így tulajdon­képpen egyértelművé tette a válo­gatók dolgát. Parti kapitány egyes Hajóban ezek után Kőbánt' indítot­ta. -s mivel az edzőtáborban Géczi- vel párban magabiztosan győzték le Rakuszt. és Ponázsánt, Farkas Zol­tán tanítványának mindössze a né­gyesben jutott hely. Rakusz Igazi sportemberhez mél­tó módon viselte el a hirtelen hát­térbe kerülést. Ne szépítsük a dol­got. akt egyszer megfiirdöti a ref- ' lektorfényben, annak bizony nehéz átállni egy más hullámhosszra. Éva nem játszotta meg a sértettet, bizta­tott, dicsért, cgyüttérzett, remek csapatemberként viselkedett. Né­gyesben szerzett egy bronzérmei, nem jött haza üres kézzel. Hajdú Gyula az emlékezetes vi­lágbajnoki ara nyérem óta központi figurája lett a sportágnak. Sarusi- val kitűnően kiegészítik egymást, a magánéletben is jó barátok, figyel­ni kell rájuk. Ha felkészülésük tö­retlen. egyenes ívű, akkor minden világversenyen dobogós helyezésre nyílik esélyük. Ebben az évben nem volt telje­sen zavartalan a munkálkodásuk. Sarusi többfelé Is figyelt, valamivel kevesebb energiája maradt a ket­tesre, de igy is bronzéremmel gya­rapították a magyar együttes ter­mését. Hajdú évekkel ezelőtt egyes­ben is menőnek indult, de volt ere­je (ne birtassuk, miért) lemondani az egyikről — egy fontosabb szám érdekében. Aki járatos a birkózó berkekben, az pontosan tudja, milyen intenzi­tású edzéseket végeznek. Nemcsak az edzőtábor falai között, de itthon, klubjukban is. A szófiai gálára Sza­bó Lajos és Szalontai Zoltán utaz­hatott a diósgyőriek közül, Szabó hazai földön toronymagasan a leg­jobb súlycsoport jában, de ezúttal a sorsolás nem kedvezett számára a nemzetközi porondon. Meg talán hiányzott belőle az -az elszántság, győzni akarás, az. amely korábban jellemezte, s a sikerek felé röpítet­te. A 6. hely kis csalódás, de a sportban, akárcsak az eletben is, érvényesül az egyszer fent, máskor pedig lent elve. A dicséret hangján szólhatunk Szalontai Zoltánról, aki erejét meg­feszítve harcolt a minél előkelőbb helyezés elérése érdekeben. A bol­gár Pcnevtöl például simán kika­pott a budapesti Európa-bajnoksá- gon, most Szófiában 3-3-ra mérkő­zött ellenfelével, s csak az utolsó ■nagyobb értékű akció döntött Pe- nev javára, Így Szalontai nem ke­rült a fináléba, ..csak” a kisdöntó- beu léphetett szőnyegre, ahol mon­gol mumusától szenvedett veresé­get, A 4. helyen túl főleg az a Sza- lontaira jellemző elszánt akarás ér­demel elismerést, amelyet Szófiá­ban is felcsillantott. Négy sportoló maximális oda­adással készült évek óta. Más el­képzeléseik voltak az esztendő fő versenyével kapcsolatban, az ismert okok miatt azonban úgy alakult, hogy az A-kategóriás viadalokon kellett. bizonyítaniuk felkészültsé­güket, rátermettségüket. Nem sike­rült mindenkinek azonos módon, de összességében azért nincs ok a pa­naszra. Hiszem, hogy világklasszisaink tudnak meríteni a közelmúlt évek sikereiből, s újult erővel vetik majd magukat a soron következő felada­tok megoldásához vezető út megté­telének. n. \„ — SÁROSPATAKON az Országos Műemléki Felügye­lőség műemlékjegyzéke alap­ján 50 védettnek nyilvání­tott epületet tartanak szá­mon. Ebből 21-et műemlék­nek, 29-et pedig műemlék jellegű épületnek minősítet­tek. Állagmegóvásukról, il­letve a szükséges felújítá­sukról éves ütemtervek sze­rint gondoskodnak. — EZ ÉVBEN IS nyári tá­bort szervezett a krónikus betegséggel kezelt gyerme­kek részére a miskolci Gyer­mekegészségügyi Központ. Júniustól augusztusig mint­egy 120 kisgyermek kap he­lyet Jósvafőn, a Béke-bar­langban. és a füzérradván.vi szanatóriumban, betegségük­től függően, különböző cso­portokban. — A SÁTORALJAÚJHELYI kórház köves-he«vi elme- részlegének megszüntetésé­vel szabaddá lett a ■ régi épület. A tiszta levegőjű, kellemes környezetben levő épületet felújítják, korszerű­sítik, és 50 személyes szo­ciális otthonként kívánjak hasznosítani. — ELŐKÉSZÜLETI labda­rúgó-mérkőzést rendeznek ma, kedden délután fél hat­tól Mezőkövesden. A helyi Munkás SE megyei I. osz­tályban szereplő csapatának ellenfele az Eger SE élvo­nalbeli együttese lesz. — MA ÉS HOLNAP is játsszák Miskolcon Mozart— Goldoni Színlelt egvügyűség című vigoperáját. Az elő­adás kedden és szerdán egy­aránt 21 orakor kezdődik a Sziget presszóban. — A TOTO 29. heti ered­ményei: 1, 1. x. 2. 1, x, x, 2, 1. 1, 1. 1. x es a +l-es x. A Sportfogadási és Lotto Igazgatóság közlése szerint a nyeremények az illeték levo­nása után a következők: 134-1 találatos szelvény 23 darab akadt. Nyereményük egyenként 100 ezer 156 fo­rint. A 13 találatos szelvé­nyek száma 33 darab. Nve- reményük egyenként 55 ezer 286 forint:. A 12 találatos szelvények száma 1331 da­rab. Nyereményük egyen­ként 1551 forint. A 11 talá­latos szelvények száma 15 ezer 643 darab. Nyeremé­nyük egyenként 132 forint.- A 10 találatos szelvények száma 102 ezer 780 darab. Nyereményük egyenként 30 forint. Termelösiövetkeietünk egyéni értékesítésre is felkínál 3 db üremképes MTZ-50 TRAKTORT eladásra. Érdeklődni lehet: Dótsa Mgtsz, Kenézlö, Géczi Ernő műszaki ágazatve- zetönél, telefon: 7. — VADÁSZFEGYVEREK, lőszerek szerkezeti balliszti­kai kérdéséiről hallhatnak előadást ma délután 17 órá­tól az érdeklődők a miskol­ci vadászklubban. Az őszi vadászati szezon előtt el­hangzó előadás várhatóan nagy érdeklődésre tarthat számot. — AZ ÜTVONALHASZNÁ- LATHOZ szükséges hozzájá­rulásokat a Miskolci Város- gondnokság adja ki a túl­súlyos es túlméretes jármű­vekkel közlekedő saallvtók számara. Az útvonalhaszna- lati díjakat, amelyek évente jelentős összeget tesznek ki, útjavításra fordítják. — A ZEMPLÉNI-HEGVSfiO kellős közepén fekvő Ohuta, Ujhuta és Középhuta he­gyei, erdői a turisták leg­látogatottabb kirándulóhe­lyei. Ezért a Tolcsva es Vi­déké Afész a kereskedelmi és vendéglátójuk tás' bőví­tését tervezi ezen a festői szépségű vidékén. — NAGYMÉRTÉKBEN emelkedett az ipar — külö­nösen a kohászat es a vegy­ipar — hitelszukseglete az év első felében Borsodban. A gazdálkodó szervezetek forgóeszköz-hiteleinek össze­ge június 30-án több mint tizmilliárd forint volt. amely 11,4 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit. — A SÁTORALJAÚJHELY vonzáskörzetéhez tartozó községekben minden orvost állás be van töltve, így a lakosság egészségügyi ellátá­sa mindenütt megnyugtató. Négy községben, éspedig Ci- gándon, Pálházán. Ricsén es Tiszakarádon fogorvosi kör­zetet is létesítettek. — A JÚLIUS *11 év 20. kö­zött Brüsszelben megrende­zett ..Bel Canto" nemzetkö­zi énekversenyen Ardó Má­ria operaénekesnő. az Or­szágos Filharmónia magán­énekese a fiatal tehetségek különdiját nyerte el. Közlemények A /. APIS/. Kereskedőim) vál­lalat az lrójrépnftUt*MlnAib)it régóta fennálló zavarok mec- szilmctísp céljából vállalkozó« azok országos forgalmazására. Ezúton is értesítjük mind ar. érintett viszonteladókat. mind a felhasználó vállalatokat. Intéz­ményeket. hogy az írógépsza­lagok beszerezhetők az \PISZ kiskereskedelmi boltjaiban, to­vábbá megrendelések alapján a nagykereskedelmi Üzlet árunknál. A kiskerekedelmi csoportunk címe: APlSZ-kbzpont. Budapest. ATI.. Wesselényi u. 6. Telefon: 210-920 39-es v. 40-es mellék. Értesítjük a ..SIESTA'* gáz­készüléket vásárolt, illetne vásá­rolni szándékozó pb.-gáz-fo­gyasztókat, hogy a készülékhez tartozó gázpalack csak az alábbi cseretelepeken vehető át: Mis­kolc. Ózd. Sárospatak. A palaek- átvételkor le kell adni a palaek befizetést ieazoló csekk feladó­vevényét. Illetve be kell mutat­ni a ..SIESTA” készülék vásár­lási számláiát. Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents