Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-24 / 172. szám

Lebegés A felvétel még o tavasszal, Tokajban megrendezett sárkány­repülő-versenyen készült, ' ám a repülés látványa talán most, hetek múltával is szemet gyönyörködtető. Fotó: Fojtán Olcsó számítógép Hét végi balesetek Halál a Balra kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget gépkocsijával pénteken dél­után Bükikábrány külterüle­tén Liva Irén mezőkövesdi lakos, és összeütközött egy már előzésben levő, román rendszámú Dácia típusú sze­mélygépkocsival. A Dácia vezetője az ütközés után el­vesztette uralmát járműve felett, és az autó az útmenti rézsűn lehajtva oldalára bo­rult. A gépkocsi utasai kö­zül Elena Raducanu és Emil Raducanu nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szen­vedtek, őket a mentők ja Szentpéteri kapui kórház baleseti sebészetére szállítot­ták. Liva Irént — aki nyolc napon belül gyógyuló* sérü­lést szenvedett — a hely­színen részesítették elsőse­gélyben. Az anyagi kár 28 ezer forint. . Szombaton hajnali két órakor Putnoki Puda József putnoki lakos motorkerék­párjával a Butnoki Bánya­üzem területét elzáró le­eresztett sorompónak ütkö­zött, és olyan súlyos sérülé­seket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Utasa, Buczi Mihály ugyancsak put- noki lakos nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel került F 'Az eddigi legolcsóbb ba­sái személyi kisszámítógép sorozatgyártását kezdték meg a sárisápi Űj Élet Ter- i melőszövetikezetben. A Primo elnevezésű újdonság több típusa készül, az egyszerűbb gép ára 11 500 forint, s a nagyobb — 04 ezer infor­mációegység tárolására ké­pes — gépé sem haladja meg a 20 000 forintot. A basic programnyelven prog­ramoztatható számítógépek „tudása” megegyezik a ha­sonló nagyságú külföldi mi­ni komputerekével. Csatla­koztathatók magnókhoz és bármilyen típusú televíziós készülékhez is; monitorukon képes, grafikus ábrák jele­níthetők meg. A berendezés klaviatúrája nem tartalmaz mechanikus alkatrészeket, tehát a kezelőegység élettar­tama igen nagy. Családi tragédia a Mosoni-Dunán Végzetes családi tragédia történt szombaton Mosonma- gyarvárnál, a Mosoni-Dunán. Egy. baráti társaság csónakkal akart leevezni a természeti szépségekben rendkívül gazdag folyószakaszon Győrig. A társasághoz tartozó Schmidlh Lász­ló 37 éves lábatlan! lakos, feleségével ós 0 éves Rita nevű gyermekükkel előbb indult útnak. Mosonmagyaróvárnál, a folyó medrét duzzasztómű zárja el. A csónakok ezt egy csa­tornán át megkerülhetik. A szerencsétlenül járt család, sza­bálytalanul a duzzasztón át haladt tovább, a csónak felbo­rult, és mindhárman a vízbe fulladtak. A rendőrségi vizs­gálat eddigi adatai szerint halálukat a könnyelműség okozta. HEMINGWAY­MÜZEUM Kétéves szünet után, a restaurálási munkák be­fejeztével ismét megnyitot­ták a havannai Henri ng- way-múzeumot. A nagy amerikai író 85. születés­napjára felújított emiék- 'házban Hemingway éleiét és munkásságát mutatják be. Az író a Havanna kö­zelében álló villában al­kotta „Az öreg halász és a tenger” című művét, amelyért 1954-ben irodal­mi Nóbel-dijal kapott. BRUTÁLIS AKCIÓK Észak-trots/ágban nagy vihart keltett, hogy az il­legális Köztársasági Hadse­reg egyes szélsőséges osz­tagai, az olasz terroristák módszereit átvéve, mar több ízben fiatalembereket lőttek lábon. Hivatalos in­doklások szerint, büntetés­ből, amiatt, hogy az ille­tők köztörvényes bűncse­lekményeket követlek el. Divatsarok Nyári nyakék Nyári kosztümhöz, elegáns blúzhoz nagy divat az idén a maxi-nyakék. Lényege: dión.yi, vagy annál is nagyobb, különbö­ző formájú szemekből 'fűzik. Bőrláncra — ez a körülbelül két milliméter vastag bőrpertli elnevezése — fűzhetünk példá­ul korongra szeletelt parafadugót, átfúrt kagylót, diószemet. A furatok elkészítése nem könnyű, kérjünk meg egy biztos- és erős kezű férfit a családban, aki ehhez j'obban ért, s mi csak a felfűzéssel fog­lalkozzunk, például a rajz szerinti sor­rendben: parafakorong, fagyöngy, parafa, fagyöngy, parafa, fél kagyló, diószem, fél kagyló, parafa, fagyöngy, parafa, fa­gyöngy. parafa. Minden szem után aján­latos csomót kötni' a börpertíire. A fa­gyöngyök eredeti színükben a legszebbek. Barkácsboltban beszerezhetők. A diósze­met lakkozzuk be, a parafadugók inkább világosak legyenek, a kagyló eredeti szí­nében maradjon. kórházba. A vizsgálat meg­állapításai szerint, egyikük sem viseli bukósisakot, a sorompó pedig vörös fénnyel, valamint higanygőzlámpák­kal is meg volt világítva. Szombaton délelőtt Miskol­con a Szemere és Rudas utca kereszteződésénél levő buszmegállóban a Hriczu András szirmabesenyői lakos által ■ vezetett autóbuszra akart felszállni Sz. E. helyi lakos, akinek a kezét az aj­tó odazárta. Az elindulás után az autóbusz mintegy 25 méteren keresztül húzta ma­ga után a férfit, aki arccal az úttestre esett. A baleset következtében Sz. E. nyolc napon beiül gyógyuló, köny- nyű sérülést szenvedett. Az autóbusz vezetőiével szem­ben szabálysértési eljárás indult. Miskolcon, a Győri kapu­ban a Villamosról leszállva a járdasziget mellett elhala­dó autóbusznak esett Kopcsó Béla miskolci lakos. A bal­eset következtében az erősen ittas férfi nyolc napon be­lül gyógyuló, könnyű sérü­lést szenvedett, akit elsőse-, gélynyújtás után o mentők a k i j ózan í tó-á llomús ra szó Ili— toltak. Ismét több halálos áldoza­ta van a tiltott helyen való fürdőzésnek. Jánossomorja külterületén egy bányatóban lürdölt Hor­váth. Kornél 22 éves vízve­zeték-szerelő, helyi lakos és a vízbe fulladt. Kisbodak térségében Tóth János Hl éves tanuló, helyi lakos tiltott helyen fürdőit a Dunában és a vízbe ful­ladt. Szí get s zen t má rlo n térségé­ben a ráckevei Duna-ágban fürdőit tiltott helyen Rácz János 25 éves gépkocsiveze­tő, budapesti lakos, aki a vízbe fulladt. Jászberényben, a Hűtőgép­gyár strandján Marton Ist­ván 30 éves, nagykálai lakos fulladt a vízbe. Győrben, a Rába folyó szabadsi ralid ja n Bona N olá­hért.- )() éves tanuló, helyi lakos fulladt a folyóba. Könnye külterületén egy bányaiéban tiltott helyen fürdőit Búd is László, 27 éves asztalos, helyi lakos, aki a vízbe fulladt. 6 nyár Benne vagyunk a nyárban. Benne vagyunk az iirlu- löszezonban. Benne vagyunk a turistaszezonban. Ben­ne vagyunk a pénzköltésben egyaránt... Ezekben a napokban Miskolc-Tapolcát sokan keresik jel. Turis­ták. üdülő vendégek, kirándulók, külföldiek és ma­gyarok kavalkádja ..színesíti” nyáron is Tapolca!. K,,_ pcink egy hétköznap délelőttjén készüllek megyénk egyik legszebb bükki kirándulóhelyen. Üdülő vendégek ismerkednek, és gyönyörködnek megyénk egyik nevezetességében. A szivárvány színeiben pompázik az Éden-kemping. A fa- házakon kívül a lakókocsik, sátrak és személykocsik biz­tosítják a színskálát. A csónakázótavat leginkább a nagycsaládosok veszik igénybe, ahol leginkább a papa fogja az evezőt. Fotó: Laczó lózsef Relatív Ácsorgók a kis hegyi falu buszmegállójában, * jobb htján az utcán porfiirftőzö verebeket, tollasodó csi­béket figyelem. Kallós, kutya, macska itt magabiztos, személykocsi valami húsz perce, hogy elzügotl erre• utoljára. Azóta sehol egy lélek, még egy imbolygó kerékpáros se, vagy boltba igyekvő asszony, akitől megkérdezhetnem: mikorra várható az autóbusz? Elletik, fél. óra is, s lassan elönt a, szorongás. Hogy jutok én innen haza? Aztán megkönnyebbülök, mert nyílik a buszmegállóval szemközti ház, rozoga kiska­puja, s öreg anyóka igyekszik, karján egy vödörrel, az alig tíz méterre levő nyomós kúthoz. — Tessék mondani! — kiabálok át, bizakodva. — Gyakran jár. erre autóbusz? Az öregasszony előbb rám szenteli az idegennek ki­járó alapos szemlét, majd így válaszol.: — Hogyne, kedves ... Most már elég sűrűn járnak. Van egy reggel is, meg délután is jön majd. Hálámon érzem hirtelen a spriccoló kulacska hú­sét.- k - S ­az Az agro meteorológusok mérései szerint a nyár .dere­kán, az országban sokfelé hiányzik a nedvesség a ta­lajból. Ugyan tavasszal és a nyár elején meglehetősen gyakoriak voltak az esőzé­sek, ezek azonban csak a ta­laj felső rétegét áztatták át.. Júliusban a több 'mint egy­hetes kánikula, s az elmúlt napok heves szélviharai eb­ből a felső rétegből alapo­san „kiszivattyúzták” a vi­zet. Mivel a mélvebb föld­rétegekben már korábban is az átlagosnál lényegesen ke­vesebb voll a viztarlalék. a növények július közepén sokfelé már nehezen jutot­tak hozzá a belső nedvke­ringést fenntartó vízhez. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. ~ Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Ba)csy-Zs. út IS. — 3527J pDstaclm: Miskolc, PL 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049. levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, PC 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál ée a hírlapkézbesftőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre 408 Ft. Index: 25 655. ISSN 0133-03Ö7.' Készült a Borsodi Nyomda miskolci üzemében. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents