Észak-Magyarország, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
T9S4. április 4., stetig * A ESZAK-MAGYARQRSZAG» 9 r Április Zelk Zoltán: Mutathatja bármelyik arcát is, április csak tréfás marad. Kinek jutna eszébe a veretes októberek, rekke- ns augusztusok, szigorú januárok mellé besorolni? De még az üde májusok, friss-meleg júniusok, dere- sedo novemberek, vagy a foszladozó februárok társasaga sem jut neki. Április törvényen kívül áll, mert április mindig csali bolondozik. Valójában a többi hónap irigyli öt, hiszen április mindazt egyedül tudja, amit a másik tizenegy csak együttvéve. És ehhez neki elegendő egyetlen nap, kiváltképp, ha az a legelső. Miskolcon például nyarat játszik. Eget bádogból kalapál. szélére körben csatornát akaszt, és dézsával eregeti belé a vizet. Aztán a dézsa kiürül. Az utasra hát a kassai úton böjti szeleket küld, frisseket, vadakat, azok meg lökdösődnek, nyomakodnak, tolakodnak, mikor az ember már éppen haragudna rájuk, hirtelen, ahogy kerekedtek, elinalnak. Inancson tavasz van. Az árokparton tyúkok kotyo- rásznak, kakasok kaparásznak. Itt-ott, a még hűvös pocsolyákkal süldők barátkoznak. A szántások lapjain zöldek töltekeznek. A Hernád őszt mulat. Vize szürke, szomorú, partja barna, borongós. Piszkos hófoltok, erjedő avarok, marasztaló sarak, csapzott, kujtorgó éhes ebek. Her- nádszentandrás még alszik. A kaptató végén, az úton, tél. Pere bundába öltözött. Fölötte a fennsík ezúttal hómező, szemben Szántón a Krakkó-hegy épp pipáját szívja, a Sátor fenyvese fehérük. Balra, a ködök mögött Boldogkővár ácsorog, akár a szántói utcán nagy- kendűs, töpörödött asszonyok. Konyha tűzhelye mellett gazda tüzes bort kínál, szoba sarkában, vesszőkosárban kotlós tizenhét napja huszonkét tojást melenget. Holnap talán már friss tyúkhúrt a kertben csibéivel együtt csipegetnek. (csendes) A vogtlandi zenesarok Az NDK déli részén, az úgynevezett vogtlandi zenesarokban régi hagyomány a hangszerkészités. Az itt. élő és dolgozó mesterek kezéből kerül ki az országban készülő hangszerek — kürtök, trombiták, brácsák, csellók, nagybőgők, hegedűk, fuvolák, klarinétok, póza unok, fagottok — 90 százaléka. A vogtlandi hangszereket Mi77 óta ismerik a világban. A műhelyek mellett ma már hangszergyárak ás működnek. A kettő nem versenytársa egymásnak. A markneukircheni gyárnak például európai híre van. Itt sorozatban készülnek a fúvós és a vonós hangszerek. Vogtlandi hegedűje van például Yehudi Menu+un- nak, Igor Ojsztrahnak, es ilyen szólóhangszeren játszott David Ojsztrah is. A legkiválóbb mesterek többsége már a hetvenes éveiben jár, így egyre inkább előtérbe kerül az utánpótlás kérdése. Ebben azonban nincs hiány, mert a mesterek fiai, lányai apjuk, nagyapjuk nyomdokába lépnék. Nem ritka az oüyan család, ahol a nagyapa, az apa, az unoka együtt dolgozik a műhelyben. riyen például a Schneider-család. A Schneider-féle paliszander-, juhar- vagy körtefából készült blockflőtéket nagyra értékelik a tengerentúli országokban, Kanadában, Uj- Zelandban is. — Az én lovam járni 'w élig tud — mondta Bagi Mihály. — Majd megtanítjuk — mondta Mával, es úgy nézett a sovány emberre, hogy az jobbnak látta csöndben maradni. — És mikor látjuk a lovainkat? — Jobbat nem tud? — üvöltött a karszalagos Ho- tnonai. — Azt ne mondjam meg, hogy hány nap kell meg a győzelemhez? Én a maguk helyében restellném most magamat. Még a bíró úr is, meg a kisbiró is. Akiknek legjobban tudni kellene a kötelességüket. De hiszen, majd adok en maguknak! Holnap tíz órára ott lesznek mind egy szálig a lovaikkal. Különben . .. Élesen csattant a hangja. a félénkebb gazdák lassan szivárogni kezdtek kifelé. A falu népe kifelé jött a templomból. A gazdák a kastélyból. A- nap [ölszállt a fekete házak fölé. A füzek haját meglengette az enyhe szél, a földnek jo illattal üzentek. — Ha elviszik a lovainkat, soha nem látjuk őket — mondta valaki. — Pedig elviszik. Amit (gtek kimondanak, az Szabadság Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet iózsef Attila Hány év volt? Hórom? Huszonöt? Ügy vélnéd, ezer éve: 5 ím fölbukunk a föld alól, s a téli napnak fénye a kínt, a rettegést, penészt lemossa rólunk végre. Még botorkálunk, mint vakok, de arcunkat az égnek emelve, édes italod kortyoljuk s drága fényed zabóljuk, mígnem jóllakik lelkünk, Szabadság, véled. Micsoda éh! Mily szomjúság! Hány évnek éhe, szomja! De légy hozzánk most még kemény, ints minket buzgalomra, mert kevés, aki megmaradt és mindnek sok a dolgos iái. Sotto« fekszik városunk, « o tolvok, bányák, kertek egy jajongó ország ötén. anyjuk ölén hevernek — mts munkára, de le segíts, hogy vélünk [átemeljed! Ms munkára, de Te segíts, bogy vélünk fölemeljed dúlt (alvóink, hullt városunk s harsogjanak a keitek! — Te légy Napunk és kenyerünk, le szüld nekünk a rendet! íx- to». Tm—-j. szentség. Mi pedig megdo- gölhetünk. — Örüljünk, hogy minket nem visznek el. — Maga csak örüljön. Meg sorra kerülhet! — Annak jó, akinek nincs lova. Az ökrök nem kapnak sasbehivol. — Az ökrökkel nem lehet megnyerni a háborút. Csak a lovaikkal. — Szegény lovak! Karaszek haza előtt nagy csődület támadt. A templomból jövök is mind megálltak. Odaértek a gazdák. A göbös két akácfa tövében sovány katona hevert a füvön. Egy nyilas százados és néhány kar.sza- lagos ügyködött körülötte. A kisbíro fia is ott állt a tömegben a Saliek gyerekével, akiből pap lesz. A százados rákiáltott a katonára: — Fölallni! A katona ernyedten eseti vissza. — Állj föl, te ganej! — rivallt rá a nyilas. A katona nem tudott fölállni. Szemét riadtan forgatta körbe a bámészkodókra. Félelem es gyűlölet lobogott benne. Mintha megmozdult volna az ajka. Mintha mondani akart volna valamit. — Állj föl — üvöltött a százados. A tömeg fölmorajlott. Égy asszony hangosan zokogott. — Állj föl! Nem tudott fölallni. A százados odalépett hozzá. Pisztolyát a katona tarkójához nyomta. Csak egy dörrenés hallatszott. A sovány lest megvonaglott, A nyilasok kötelet kötőitek a fára. a kötélre föl- segítettek a katonát. Táblát akasztottak a nyakába: ..Mindenki így jár, aki nem teljesíti a kötelességét!” A fekete házak fölött' sütött a nap. s a falu népe bor- zongva nézte a látványt. A Ke/eiedj-kastely felől kél nyilas trszl közeledett. A bámészkodók szétoszlottak. A gazdák hazamentek, hogy megölessek lovaikat. Mohácsi Regös Ferenc rojro — Eső kér» — mondja az öreg, s homlokát ráncolva nézi az eget. De onnan csak a szel fúj viharosan. Meg azt a kis nedvet is kilopja a földből, ami a télből megmaradt. Nem tuaom hogyan, s loleg meddig bírja így a búzánk. Kérdőn néz ram, kételkedve, hogy egyáltalán tudok-e én minderről; A biztonság kedvéért megtoldja: — Tudja, nálunk, akarom mondani nekünk, mindig sok búza térem. Rábóüntok, hogy tudom. — Hány éves most Feri bácsi ? — szólalok meg. — Hetvenhat. De miért kérdi ? — A nálunk, meg a nekünk miatt. Elmosolyodik. . :— Így áll ra a szám. Igaz, nyugdíjas vagyok már evek óta, de ez a szövetkezet éppen úgy az enyém most is, mint fiatalabb koromban. Mint 48-ban. amikor alapítottuk, vagy még korábban. 45-ben. mikor a földet kiosztottuk. — Emlékszik meg a földosztásra? — Hogyne emlékeznék! Én. Juhász Ferenc is tagja toltam a szentistváni föld- osztó bizottságnak. Micsoda idők voltak azok 1 Földet kaptunk, érti? Földet, ami nekünk paraszt ivadékoknak mindig az álmunk volt. Saját löld! Azok a karok, amelyek akkor 1943 tara- szán ott fehérlettek a volt káptalani uradalomban, ki tudja már hány esztendeje elkorhadtak, az emlékekben azonban ma is ott fehérlenek. — Ilyen egyöntetű volt az öröm mindenkiben? — Összességében igen. Akinek nem volt földié, az földre vágyott mindig. Márpedig itt Szentislvánon a fél falu föld nélküli nincstelen volt. Napszámba jártak summásnak az ország minden részébe. Földosztáskor hatszáz ieénvlő volt. Az volt a legnagyobb baj. hogy maximum három hold földet tudtunk csak 'családonként kiosztani. mivelhogy nem volt nagyobb a határ. Persze nálunk is akadt olvan. aki félt a földet elfogadni, akit agitálni kellett, hogy semmi ok a félelemre, az ura-' dalom mar nem jón vissza soha többé. Akadtak óvatoskodók, de meggyőztük: okét: itt a töld, ez jár nektek, vigyétek — mondtuk. — Ki másé lenne, ha nem a tietek, alak beleöttetek ebbe a földbe a fél életeteket. ám hasznot belőle semmit nem láttatok — Volt akiben a félsz nagy ur volt. . az kárait, hogy nem félünk az istentől, amiért elvesszük a másét. Nem leltünk, mert belül a legtöbben azt éreztük, nem elvettük, hanem \ isszavet- tük. Azt, ami nekünk ősi jusson járt. 'Rámnevet. — Képzelje, akkoriban sokan jártak hozzánk is agitálni. .A föld azé — aki megműveli — mondták. Volt közöttük egy elvtárs, Markoviéinak hívták. Markovi cs Jánosnak. Sose felejtem el. ó azt mondta: gyerekek, jó lesz ez majd, kialakul . .. Elhittük, de magunk se tudtuk akkor még. hogy ez lesz belőle. — Mi? — Hát ez. ami itt Szent- istvánon is történt Ez az óriási fejlődés. változás. Bármerre megy a faluban, építkezés. Gázvezeték. s olyan házak, hogy talán még a káptalannak se volt ilven. Negyvennyolcban, három évvel a földosztás után azért alakítottunk tszcs-t. mert nem bírtunk a földdel külön-kiilön. Kevés is volt a megélhetéshez. de szerszám, eszköz, jószág se volt hozzá. Űgv gondoltuk. az összefogás jobb lesz. Igaz. 49-ben csak 7 forint volt egv mun- kaegvsés. csak az év szilveszterén kaptuk az első pár lovat, a jelen ma már evvértelműen igazolia az akkori tizenkét szentistváni paraszt döntésének helyességét. De ami még fontosabb: a jelen nem feletti a múltat. A ma generációin itt nálunk becsüli a tegnap munkáiét, munkását, szóval a mi érdemeinket. A miéttös két. a iobbat. a szebbet álmodó. akaró elvkor botladozva kivitelező földosztókét. karóverőkét. Hajdú Irnro L
