Észak-Magyarország, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-08 / 32. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 T984, februőr 8., szerda A mezőgazdasági könyvhónap margójára Művelődés, e™üi kisárutermeiés? A dologban számomra leginkább az a zavaró, hogy efféle panaszokat elsősorban a kultúra hivatásos munkásainak szájából hallok. Mégpedig ilyenformán megfogalmazva: Aki „kistermei”, az nem ér rá „kulturálódni”. Magyarán: a nyúl- tenyésztő, a kertbarát nem könyvbarát, a sertéstartó, a galambász nem jár színházba, hangversenyre, képtárba. Így van ez? Kezdem azzal, hogy mint minden általánosítás, ez is sántít. Egyrészt mert — maradjunk a példáknál — a képtárat nem egyedül a kistermelő nem keresi fel. Más réteg, más foglalkozási ág képviselői között is akadnak ilyenek szép számmal. És ennek a fordítottja is igaz. A képtárat, a színházat felkeresők között van nagyon sok kistermelő is, éppúgy, mint orvos, vagy éppen hivatásos kultúrmunkás. Annál is inkább, mert nem kevés, orvos, mérnök, vagy éppen hivatásos kultűrmUnkásnak — ha csak hobbi szinten is — köze van a kertészkedéshez, kisállattartáshoz, tenyésztéshez. Mivel azonban bisonyos körökben el — már-már közhelyként — a bevezetőben megfogalmazott negatív vélemény, annak tévedését nem cáfolhatjuk csupán ilyen kurta megindoklássai. Már csak azért sem, mert a bírálatok hazánk nagyon sok állampolgárát érintik, hiszen ennek a nagyságában semmi máshoz nem mérhető mozgalomnak — aminek kisárutermeiés a neve — ma már a becsült tábora milliós nagyságrendben .fejezhető csak ki. Lám, ez a szám is elevenen cáfolja a szóban forgó állítást! Nem hiszem, hogy a kisáruterme- lés leádázabb hívei között akad egy is, aki azt merné állítani, hogy ennyi ember nem vesz könyvet a kezébe, nem művelőldik, csupán csak földet túr, jószágot etet. De nemcsak a résztvevők nagy száma miatt nincs ez így! Más okból, ennél lényegesen fontosabb okból is megcáfolandó ez a feltevés. Köztudott, hogy a kisárutermelést elsősorban az anyagi érdekek vezérlik. Ehhez pedig nem elégséges a haszon óhajtása, a „földtúráshoz” nélkülözhetetlen türelem. Sőt, az eredményes kisárutermeléshez egyáltalán nem ezek kellenek. Sokkal inkább szakértelem, szaktudás, biológiai, növényélettani, állategészségügyi, kémiai ismeret, köz- gazdasági gyakorlat, szemlelet. Ezen ismérvek egyetlen kistermelőnek sem veleszületett tulajdonságai. Ezeket meg kell, meg kellett tanulni, ezeket az ismereteket foiyton-íolyvást karban kell tartani! Szaklapok, szakkönyvek tanulmányozásával, előadások meghallgatásával, tapasztalatcseréken, tanulmányi kirándulásokon való részvétellel. Egyébként bárki képtelen lenne lépést tartani az e téren is bekövetkezett rendkívül gyors változásokkal, a piac diktálta feltételekkel. Mondja ezek után valaki, hogy a kisárutermelő nem olvas! Jó, jó — hallom az aggályoskodókat —, ennek nincs köze az úgynevezett humán kultúrához. Tegyük fel, hogy igaz ez az állítás. Ám ez a fajta szakismeretszerzés is kulturálódás, mégha ezt a kultúrát munka- kultúrának is nevezik. A Társadalmi Szemre múlt év decemberi számának egyik tanulmányában olvasom:,, A vidéken élő vagy gyakran megforduló ember csak bámulja azt a hallatlan leleményességet, ügyességet, amellyel lépten-nyomon találkozik. Gyakran nyolc osztályt sem végzett, forma szerint szakma nélküli emberek ..bütykölnek” olcsón hulladékból sokhasznú gépeket. öntöző- és permetező berendezések, traktorok, üveg- és fóliaházak fűtését és szellőztetését szabályozó automaták, és ki győzné felsorolni, milyen gépek kerülnek ki, az egyre szaporodó ezermesteri kezekből.” Ez is bizonyság az imént említett munkakultúrára. Hogy a kulturálódáson mást (mást is) ért az általános panaszt hangoztató? Hogy többek között a közösségek hiányát kesergi, amitől a „földhöz kötött tevékenység” elvonja az embereket? Valóban így lenne ez? A föld, a jószág elvonja az embert a közösségi élettől? Kétlem. Már csak azért is, mert a kisárutermeiés a nagyüzemivel megbonthatatlan összekapcsolódása révén eleve magában hordozza a kollektivitás mozzanatait. Egyébként is hogyan beszélhetnénk országos mozgalomról, ha a termelők egymásról nem tudnak? Külön-kü- lön, magukban tevékenykednének? Lassan már egy évtizede, hogy szoros kapcsolatban állok Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kistermelőivel. Kertészekkel. méhészekkel, gálám bászokkal, virágtermelőkkel, sertés- és nyúlte- nyésztőkkel. Mindenfelé a megyében szakkörökben, klubokba tömörülve léteznek! Hetenként, kéthetenként találkoznak, szakelőadásokat hallgatnak, témákat vitatnak meg. 'Egy-egy alkalommal még a terem is szűknek bizonyul az ilyen vitákhoz. És ugyanezek a kollektívák utaznak is, járják az országot, a külföldet. A megye kistermelőinek egy-egy csoportja tavaly például nem csupán a nagyrédei Szőlőskert Tsz gazdálkodását és termelési módszereit tanulmányozta, programjukban Eger város műemlékeinek megtekintése is szerepelt. A miskolci Szolnoki Jenövezetté kertészek csoportja néhány éve Ausztriában Lencz—Moser világhírű szőlőültetvényének, borfeldolgozójának tanulmányozása mellett a szomszédos ország nevezetességeinek a megtekintésére is szakított időt. Két éve a Szabolcs- Szatmárban járt termelők hazatértük után a lurist- vándi vízimalomról, a szat- márcsekei kopjafás temetőről legalább annyit beszéltek, mint a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola tangazdaságában szerzett tapasztalataikról. Ezektől az emberektől kellene féltetnünk a kultúrát? Aligha. Tudom, a kistermelők között is vannak olyanok, akit csupán egy isten éltet: s ez a pénz. Ezeknek valóban nincs idejük se könyvre, se színházra, se kirándulásra. Nem igénylik a közösséget, csupán az „üzlet”, a „hajtás” érdekli őket. Ám ezek az emberek nem azért ilyenek, mert kisárutermelők! Ügy gondolom, velük kapcsolatban nem sokat tévedek, amikor azt mondom: belőlük akkor sem lesz színház- és hangversenylátogató, vagy könyvbarát, ha máról holnapra tétlenségre lennének kényszerítve. Szerencsére ilyen kistermelőből van a legkevesebb. Többségüknek így vagy úgy, igenis van köze a kultúrához, annak bizonyos ágaihoz. Sőt, a tapasztalatok egyre inkább azt bizonyítják: épp a kistermelés szervezett közösségei viszik őket ezekhez az értékekhez egyre közelebb. . Hajún Imre Film Comeniusról A csehszlovákiai barran- dovi filmstúdióban elkészült az utóbbi évek legkáprázatosabb kiállítású és egyben legköltségesebb csehszlovák filmje, a „Jan Amos életútja”. A kétrészes, 149 perces alkotás rendezője: Ota- kar Vávra. A forgatókönyv a neves író, Milos V. Kra- lochvil műve. A filmet eredetileg négyrészesre tervezték, s majd egy évtized telt el, míg a tervből valóság lett. Kra- tochvil egyébként — rendhagyó módon — a forgató- könyvből regényt is írt az elmúlt évtized folyamán. A dolog érdekessége, hogy végül nem az eredeti forgató- könyvből, hanem ebből a regényből készült a végleges, filmre kerülő változat. „Komenskyt (latinos nevén: Comenius) alig ismerik — nyilatkozta filmjéről a rendező —, még a pedagógusok sem nagyon tudják, hogy ki is volt igazában. Csak az utóbbi években kezdett érdeklődni iránta a világ. Nagy szellem volt, a népek tanítómestere. Merész elveket vallott az ember származásáról, amiért máglyára is vethették volna* de mível a cseh—morva testvérek felekezetének híve és utolsó püspöke volt, a zsinat csupán mérsékletre intette. Modern volt, megelőzte korát, ugyanakkor erősen hitt a kozmosz harmóniájában, s elvetette Kopernikusz tanítását. Ellentmondásos egyéniség volt. Ha Komens- ky műveinek ismerete nélkül tekinti meg valaki a filmet, nyilván úgy véli: aktualizáltuk őt. Nem így van. Éppen azokra a műveire akartunk rávilágítani és azokat akartuk bemutatni, amelyeket néhány szakemberen, kutatón kívül szinte senki sem ismer.” Komensky 1592-ben született Fulneken. Gyermekkora csupa szenvedés. Korán árvaságra jutott, s attól kezdve sorsa szüntelen küzdelemmé vált. Feleségét, gyermekeit elvesztette, üldöztetés, bújdosás, mellőzés lett az osztályrésze. Csak néhány békés esztendő adatott neki, amikor nyugodtan dolgozhatott, s némi elismerésben is részesült. A film külső felvételeit Csehországban, Morvaországban és Lengyelországban forgatták. Az *nae*terdami kikötői jelenetek színhelye Gdansk volt, a les- nóiaké pedig Tarnow, ahol például egy teljesen érintetlen reneszánsz térre is rábukkantak. Komenskynak 1528-ban menekülnie kellett hazájából. Lengyel földön, Lesnóban telepedett le, s onnan soha többé nem tért vissza. Lesnóban írta meg világhírű műveit, a Ja- nuát, a Didactica Magnát, s valószínűleg itt adták ki először A világ útvesztője és A szív paradicsoma című alkotását, 1631-ben. Komensky magyar szempontból is érdekes. 1650 és 1654 között Rákóczi György meghívására négy évet töltött Patakon. Itt írta meg úttörő kézikönyvét, a szemléltető oktatásról. A film utolsó kockáin a nagy humanista majd’ nyolcvanéves. Ágyban fekvő, súlyos betegen mondja tollba gondolatait a békéről és a humánumról. A címszereplő — Ladis- lav Chudák, akit a magyar nézők az idősebb Sova doktor alakítójaként már jól ismernek a Kórház a város szélén című tv-filmsorozatból. 35 éves találkozóra Vasutas Jultúrosak” keresletnek A felszabadulás utáni években, még az újjáépítő* nagy terhe sem \ lankasztot- ta a különböző kultúrcso- portok szerveződésének lendületét. Megyénkben is így volt ez, ennek köszönhetően a vasutasoknál például táncosok, színjátszók, fúvósok, pengetösök. énekkarosok mentek munka után a próbákra,' szerepeltek a maguk és mások örömére. Erre emlékezve a Miskolc Tiszai pályaudvar új szociális létesítményében találkozóra várják azokat a vasutas hultúrcsuportlagokai, akik 194S—49-ben színjátszónak, zenéltek, énekeltek táncoltak. A 35 éves találkozóra március 10-én kerül sor. Akik eddig még nem értesültek volna róla, február 15-ig jelentkezzenek a Miskolc Tiszai pályaudvar körzeti üzemfőnökségén. A névadótól a végtisztességig Egy iroda hétköznapjai Életünknek számos jeles, ünnepélyes eseménye van. Az öröm, a boldogság fényével különösen megvilá- gittatnak az olyanok, mint a házasságkötés, vagy a gyermek születését követő névadó ünnepségek. De vannak szomorú, közvetlen es távolabbi ismerősöket egyaránt . megrázó-meginditó események is; az emberi élet bevégzését követő végtisztesség alkalmai különböz- tetetten nagy tapintatot, figyelmet kérnek. Az öröm és a bánat alapvető érzelmeinket mozgatja. Jogos igénye mindenkinek, hogy az ilyen töltésű, jelentős eseményekhez szűke bb és tágabb környezetétől az illő segítést megkapja. Ilyen alapállásból hívták életre a társadalmi ünnepségeket és szertartásokat szervező irodákat is. Megyénkben jelenleg kilenc van. A ma már módszertani központként is működő miskolci irodát 1971 tavaszán hívták életre. A közelmúltban jelent meg jó kiállítású, hasznos információkat tartalmazó tájékoztató füzetük. Eb: volt ax egyik apropója, hogy a működésről beszélgessünk az iroda igazgatójával, Váradi Lászlóval. „Alapvető feladatunk, hogy szolgáltatásaink révén igyekezzünk levenni az állampolgárok válláról az ügyintézés terheit, hozzájáruljunk ahhoz, hogy emberközpontú, érzelmekben gazdag rendezvényeken vegyenek részt, őszintén osztozva egymás örömében, bánatában” — ez a megfogalmazás olvasható a szolgáltatásokról tájékoztató füzet bevezetőjében. Mi az, ami a gyakorlati tevékenységet jellemzi? Mire van lehetőségük? — Tevékenységünk alapját a házasságkötések, a névadó ünnepségek, valamint a társadalmi temetések, gyászszertartások alkalmain való közreműködés képezi. Emellett az utóbbi időben igyekeztünk bővíteni, kiszélesíteni szolgáltatásaink körét, például évfordulós események, vállalati rendezvények jó színvonalú lebonyolításának segítésével. Az alkalomhoz illően megválasztott beszéd, zene, vers, énekszám biztosítása a mi feladatunk. Természetesen más megbízást is vállalunk, a virágrendeléstől a nyomdai közlemények rendelésén át a fényképész biztosításáig, vagy az adott eseményről történő magnóíel- veiel készítéséig. — Hogyan sikerül az igenyekkel lépési tartani? — Bár vannak gondjaink, igyekszünk jó színvonalon biztosítani a különböző szertartásokhoz tartozó szolgáltatásokat. Az elmúlt évben például vásároltunk egy hordozható orgonát, ami az élőzene megszólalásának lehetőségeit gazdagítja. Tavaly új zenei pultot építettek be a Petőfi utcai házasságkötőben. Az elmúlt év vállalása volt a virágrendelés; csokrok, koszorúk biztosítása és először kívántunk az ifjú házasoknak segíteni a nászút megszervezésében, az Express által Lehetőséget kínálunk egy- egy esemény filmes megörökítésére is, de az az igazság, hogy ez egy kicsit még drága. Nagy előrelépést jelent, hogy a névadókhoz kért műsorok megszervezéséhez öt óvodával sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk. — Az előbb gondokat is említettMelyek azok? — A Petőfi utcai házasságkötőben bővítésre van szükség, több okból is. Amió- óta a jogszabályok lehetővé teszik a házasságkötés helyének szabad megválasztását, megnőtt a „forgalom”, s a nagy létszámú esküvők is gyakoribbak lettek. S akkor arról még nem is beszéltem, hogy a közigazgatási átszervezéssel irodánk 25 tanácsnak (39 község) lett gyakorlatilag is partnere. Ez utóbbi tény szükségessé teszi az iroda mobillá tételét, vagyis mozgóképességünk fokozását. Egy szállítójármű hiányát megérez- zük. A polgári gyászszertartások tapasztalatai szerint meg kell oldani a szónokok képzését és továbbképzését, s egy megjelenésében és hangzásában egységes kórus létrehozása is a teendők sorába tartozik... j — Kapnak-e visszajelzéseket tevékenységükről? — Írásban és telefonon í* sokan köszönték már meg közreműködésünket. Ennek örülünk, az előforduló hiányosságokból pedig levonjuk a következtetésekét. — Mennyire ismerik ai irodát és szolgáltatásait? — Éppen a visszajelzésekből tudjuk, hogy sokan nem ismerik, akkor tájékozódnak róla, amikor az előkészületek során munkatársainkkal találkoznak. Az elmúlt évi pontos összesítésünk még most készül, de azt tudjuk, hogy a ’82-es évhez képest az arányszámok nem változtak számottevően: akkor 1674 anyakönyvi bejegyzés volt házasságkötésre, ebből 1376 alkalommal vették igénybe szolgáltatásainkat; 2849 születés után 898 névadót szervezett irodánk és 2126 elhalálozást követően 617 gyászszertartáson, társadalmi temetésen voltunk közreműködők. A miskolci irodának jelenleg 12 munkatársa van. Az elmúlt év végén a megyei tanács Alkotó ifjúság pályázatán a társadalmi ünnepségek és szertartások szervezésének és színvonalának fejlesztésére vonatkozó elgondolásaikat díjjal honorálták. Váradi László ezt mondta befejezésül: „A tanács igazgatási, művelődés- ügyi osztálya támogatja elképzeléseinket, a pénzügyi osztály pedig igyekezett eddig is megteremteni a fedezetet. Munkánk természetéből következik, hogy nekünk valamennyi intézménnyel, de elsősorban az oktatási és a közművelődési intézményekkel kapcsolatot kell tartanunk. Az utóbbi időben a vállalatokkal és más intézményekkel is élőbbé vált kapcsolatunk. Ezért bízunk abban, hogy mind kevesebb gonddal tudunk megfelelni a velünk támasztott követeimén veknek.” (t. n. j.) Postatörténeti kiállítás A postával, szolgáltatásaival naponta van kapcsolatunk. így minden bizonnyal sokak érdeklődésére tarthat számot az a kiállítás, amely február 10-én, pénteken délután 3 órakor nyílik Miskolcon. A Borsod-Abaúj-E^mplén megyei Múzeumi igazgatóság és a Posta Műszaki Dokumentációs és Tájékoztatási Központ közös vállalkozása révén szűke bb hazánk, Észak-Magyarország hírközlésének közel ezeréves múltját követheti nyomon az érdeklődő. Az Észak-magyarországi Posták története című kiállítást Juhari Istvánná, a Magyar Posta poslaszolgála- tí igazgatója nyitja meg a Borsod-miskolci Múzeum ba n (Kossuth u. 13.), ahol alkalmi bélyegzés és teletext-b*- mut.a.ió is lesz.
