Észak-Magyarország, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-05 / 30. szám

v VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABACU-ZEMPLPN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI,. évfolyam. 39. szám Ara: 1.10 Ft Vasárnap, 1081. február 5. A brit kermánylö szombati programja Elutazott hazánkból Margaret Thatcher A brit kormányfő o Nagycsarnokban. A hivatalosan halónkban tartózkodó Margaret Thatcher brit kormányfő szombaton a buda­pesti Nagycsarnokba látogatott. Sétával kezdődött Margaret Thatcher szombati program­ja: a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó brit kormányfő a reggeli órákban a Tolbuhin körúti Nagy­csarnokba látogatott. A ma­gas rangú vendéget — akit elkísért. Esztergályos Ferenc Külügyminiszter-helj,'ettes és Bányász Rezső, hazánk lon­doni nagykövete — Czobor Péter, a csarnok igazgatója köszöntötte és kalauzolta az miül—96 között, eklektikus stílusban épült bevásárló köz­pontiján. Tájékoztatójában el­mondta: a mintegy 19 ezer négyzetméteres csarnokban az állami, a szövetkezeti és a magánkereskedelem egyaránt jelen van; üzleteiket, stand­jaikat naponta 30 ezer buda­pesti vásárló keresi lel. A miniszterelnök-asszonv érdeklődését elsősorban a ma­gyar specialitások keltették fel. A Zöldért 934-es boltié­ban — a hét végi bevásárlók gyűrűjében — cseresznyepap­A nagy utazó, a messzi utak vándora, Körösi Csorna Sándor, úgy látszik közel áll a mai gyerekekhez. Felkelti romantikus képzeletüket, meglódítja fantáziájukat. Másképp aligha lenne ma­gyarázható. hogy a budapes­ti Akácvirág utcai Általános Iskoia felhívása ilyen széle.' visszhangra talált. A buda­pestiek csapatnévadójuku akarták választani Körösi Csorna Sándort — s ekkor született meg az országos ve­télkedő gondolata, amelyet .támogatólag felkarolt a nagy tudós és utazó születésének kétszázadik évfordulójára alakult emlékbizottság. A borsodi, miskolci isko Iákba is eljutott a felhívás — s nagyon sokan nekivág­tak annak a tíz kilométeres túrának, amelyen — Kőrös* Csorna Sándor szellemében — lakóhelyük környékét kel lett, naplóban is dokumentál­ta«. felderíteni. Mert a vetél­kedő, melynek megyei dön­tőit szerte az országban teg­ri ka- füzért és befőttet, egy .másik pavilonban konyakos meggyet, csokoládét és sajtot vásárolt. Ezután Margaret Thatcher Solymárra hajtatott. Az olta­ni angol katonai temetőben koszorút helyezett el a II. vi­lágháborúban hősi halált halt brit katonák síremlékén. A program a festői kör­nyezetben fekvő Szentendrén folytatódott, ahol Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes köszöntötte a brit kormány­főt, s csatlakozott a kísére­téhez. A vendégek először a városka László-telepére lá­togattak. amelynek lakásai a brit Wimpev-cég No-Fines technológiájával épülnek. Mint Marosvölgyi Lajos, Szentendre tanácselnöke és Barna Márton, a helybeli építőipari szövetkezet elnöke tájékoztatójában elmondta: a gyors é.s anyagtakarékos épí- tési eljárás alkalmazására az OKTSZ társaságot szervezett., amely 19 építőipari kivitele­nap, február 4-én tartották, pontosan ugyanazon időpont­ban, s ugyanazon feladatok­kal — a versenyt meghirde­tő iskola pedagógusai hozták zárt borítékban a feladato­kat. s csak a verseny indulá­sakor bontották fel azokat — tulajdonképpen akkor meg­kezdődött, amikor a túrónak nekivágtak a gyerekek. Borsodban és Miskolcon nagy volt az érdeklődés a ve­télkedő iránt — így hát teg­nap két helyszínen is döntőt rendeztek Miskolcon. Har­ző, illetve tervező szervezetet foglal magában. E szövetke­zetek az ország különböző területein az elmúlt években ötezer lakást építettek már fel. Szentendrén, a Felsza­badulás lakótelep szomszéd­ságában 240. No-Fines tech­nológiás lakás épül. s 24-be már be is költözhettek a boldog családok. Közülük a pomázi ICO-g.yár esztergá­lyosának, Szommcr Endré­nek az otthonát személyesen is megtekintette Margaret Thatcher. A szentendrei kirándulás a Kovács Margit Múzeumban feieződölt be. A múzeumlátogatás viseg­rádi kirándulással folytató­dott, majd kora délután, a brit miniszterelnök és kí­sérete a budakalászi Gyógy­növénykutató Intézetet ke­reste fel. Az intézet vezetői beszámoltak a vendégnek kutatási tevékenységük múlt­járól és jelenlegi eredmé­nyeiről: egyebek között el­mondták azt is, hogy a gyógynövénykutatásban ne­gyedszázada rendszeresen együttműködnek különféle brit intézetekkel, illetve cé­gekkel. Az intézeti séta után Mar­garet. Thatcher és kísérete visszatért Budapestre, ahol a miniszterelnök az Átrium Szállodában nemzetközi saj­tóértekezletet tartott. A sajtókonferenciát Baj­nok Zsolt államtitkár, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke nyitotta meg. Bevezető nyilatkozatában a brit miniszterelnök nagyra értékelte, hogy Magyarorszá­gon mindenütt szívélyes és nagyvonalú fogadtatásban részesítették. Tárgyalásait a magyar vezetőkkel — Kádár Jánossal, Losonezi Pállal és Lázár Györggyel — nyílt­nak, építő jellegűnek és ér­tékesnek minősítette. Régóta esedékes volt ez a látogatás (Folytatás a 2. oldalon) lyoraá^an minc-harminc háromfős csa­pat indulhatott a megyei döntőn a Bársony János úti 2-es és a Vologda "lakótelepi 13-as számú Általános Isko­lában. Itt már Körösi Csorna Sándor éleiének és munkás­ságának ismeretéből kellett számot adniuk a gyerekek­nek. akik szorgalmasan la­pozgatták — no persze még megelőzően — az így élt Kö­rösi Csorna Sándor című könyvet Délelőtt még hatvan csa­pat. 180 gyerek versengett. Vaktérképen jelölték be Kö­rösi Csorna utazásának több állomásait, munkásságának színhelyeit, válaszoltak az életrajzzal összefüggő kérdé­sekre. Négy feladatot kellett megoldaniuk, s az eredmé­nyek. no és a napló értéke­lése alapján 12—12 csapat; jutott be a délutáni finisbe, amely két órakor kezdődött, s ahol újabb tíz feladat után alakult ki a végső sorrend. (Folytatás s 4. oldalon) Indulj te, Is, kutasd hazádat! Körösi Csorna Senior Leállt az aknatorony Január 31-én befejeződött a termelés a több mint 100 éves múlttal rendelkező Kiróld-aknán. Jelképesen leállt az akna­torony, hiszen ezt kővetően csak oz a 93 bányász száll m a bányába, akik a végleges bezáráshoz szükséges munká­latokat végzik el. A többi királdi bányász közül 126 Mo- csolyás-aknán, 122 pedig a putnoki bányában folytatja a munkát. Beruházási helyzet a szénbányáknál (3. oldal) (3. oldal) Kisugárzás (4. oldal) Beszélgetés a fotósról és a fotókról (4. oldal) Pick és Herz (5. oldal) Millió forintok Szocialista horizont Hazai gyártás Hosszú ideig Hollandiából importálták a lengyel teiü»e- mekbe a hatalmas ürtartalmú tejciszternákhoz egyes al­katrészeket. Műszaki fejlesztés révén ma már a* opole; gépgyárban (képünkön) képesek a ’0 és 18 ezer liter«.- ciszternák előállítására A korlátozottabb garasá­éi lehetőségek Borsodban is éreztetik hatásukat, keve­sebb a beruházás, nem kez­dődnek látványos ipari fej­lesztések. Ügy is mondhat­nánk, megszűnt a bőség idő­szaka, amikor még sok-sok elkölthető millióval rendel­kezett a legtöbb ipatvallalat. Bár a kedvezőtlen pénzügyi helyzet határt szab terveink valóra váltásának, a dolgo­zók szempontjából alapvető fontosságú, az élet- és mun­kakörülményeket befolyásoló, a szociális ellátást javító cé­lokra — a meglevő gondok ellenére is — sokat áldoznak a termelőüzemekben. Alábbi tudósításainkban néhány vállalat ilyen irányú erőfeszítéseiről, terveiről tá­jékoztatjuk olvasóinkat. * — Ez évi szociális elkép­zeléseinkben fő célként je­löltük meg a szinten tartást — mondta Mészáros Janos, a TVK szakszervezeti bizottsá­gának titkára. — Szociális kiadásokra mintegy 90 millió forintot irányoztunk elő. Az üzemi étkeztetés színvonalá­nak megőrzése ebben az év­ben közel 15 millió forintjá­ba kerül a vállalatnak: a hús árának emeléséből származó többletköltség felét a kombi­nát magára vállalja — közöl­te a szb-titkár. Mészáros János kérdésünk­re elmondta, hogy az idén minden bizonnyal elkészül az a SZOT-üdiilő. amelynek épí­téséhez a Tiszai Vegyi Kom­binát több tízmillió forinttal járult hozzá: ennek fejében minden évben meghatározott számú heutnlö illeti meg a vállalatot. Ez sokat javít maid a mai szűkös üdülteté­si helyzeten. — A bejáró dolgozók kul­túrált utaztatására 1984-ben 18 milliót irányoztunk elő. íizemeoészségílsvi föladatok­ra bedig nvolemilltót köl­tünk — tá lékovi a lőtt az szb- titkár. — Az előző évinél na. avohh összeget, több mint 30 millió forintot szánunt-- a ne­héz fizikai munka csökken­tésére. Ezen túlmenően fon­tosnak tartjuk a zajártalom elleni védekezés hatékonysá­gának fokozását: több üzem­ben felújítjuk a klíma- és cl- szívóberendezéseket. A mun­kavédelemmel kapcsolatos tennivalókra 27 és fél millió forint, áll rendelkezésre. Kör­nyezel védcl mi célkitűzései n k az ártalmas anyagok meg­semmisítését, valamint a lég­térbe kerülő szenn.vezőanvag mennyiségének csökkentését szolgálják, erre 22 és fél mil­liót fordítunk. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents