Észak-Magyarország, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-10 / 291. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 6 1983. december 10., szombat Mezőkövesd, Bogács-közi részlet -----------------------------------------­Im re György rajza femverseay teleiméi, gyerekeknek Négyszőznegyven féle fel­nőtt és ezerháromszázötven tele ifjúsági bérletsorozatot hirdetett meg országszerte az idén a Filharmónia. Nagyvárosokban, megye- székhelyeken és kisváro­sokban, iparvidékeken, munkás településeken. Szín­házakban, egyetemi aulák­ban, szállodai báltermek­ben, művelődési házakban csendülnek fel nagyzeneka­ri művek, szimfóniák és kamaraművek. Egy-egy fellépésre világ­hírű zenekarok, szólisták is bekapcsolódnak az ország zenei életébe. Vidéken is ad hangversenyt a Liana Isza- kadze hegedűművésznő ve­delte grúz kamarazenekar, az örmény kamarazenekar és az I mjovi virtuosi di Roma kamarazenekar. A szólisták közül említsük meg a japán Mayumi Fu­jikawa hegedűművész, a saovjet Lazarij Berman és a Franciaországban élő Cziffra György zongoramű­vész, a bolgár Alexandrina Milcseva és a szovjet Nyesz- terenko énekesek, Ruggiero Bicéi olasz hegedűművész nevét A világhírű szovjet Jreiriy Szimonov, a nálunk népszerű Uri Mayer, és Günter Neuhold karmeste­rek neve is jelzi a színvo­nalat. Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Győrben kétféle felnőtt bérlet közül is vá­laszthatnak a zenebarátok. Valamennyi megyeszékhe­lyen, s azon kívül jó néhány városban — Komlón, Bony- hádon, Pakson, Barcson, Nagykanizsán, Sopronban, Tapolcán, Pápán, Moson­magyaróváron, Abonyban, Cegléden, Nagykőrösön, Vácott, Gyöngyösön, Kis­várdán, Vásárosnamény- ban, Hajdúszoboszlón, Püs­pökladányban, Gyulán, Orosházán, Szarvason, Ma­kón, Csongrádban, Hódme­zővásárhelyen, Szentesen, Baján, Kalocsán, Kiskun­félegyházán, Kiskunhalason, Karcagon, Jászberényben — bérleti rendszerben hall­hatnak hangversenyeket az ott lakók. Népszerű és ol­csó a szocialista brigádok számára rendezett hangver­senysorozat — Komlón, Dunaújvárosban, Özdon, Salgótarjánban, Kazincbar­cikán, Miskolcon. A na­gyobb városokban 300—350 rendszeres hangverseny-lá­togatót tartanak számon, a kisebb helyeken általában százat. Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Győrben, Deb­recenben és Szombathelyen csak a terem befogadóké­pessége szab határokat. Az ifjúsági hangverse­nyek célja, hogy jó zené­vel, rangos előadással a jö­vő zeneszerető közönsége nevelődjön. Ezért a zene mellett gyakran jutnak szó­hoz a társművészetek, a vers, a próza, a tánc, a mozgás. Egyetemistáknak, középiskolásoknak és szak- ^ munkástanulóknak, általá­nos iskolásoknak rendez 3 —4 előadásból álló soroza­tot 1350 helyszínen a Fii- g harmónia. A negyedik ösz- szevont hangversenyt ott tartják meg, ahol adott a helyszín műsorok rendezé­sére. A Pest megyei gyere­keket például a Zeneaka­démiára, a Szeged környé­kieket a szegedi nagy­templomba, a Baranya me­gyeieket a pécsi egyetem aulájába hívják. S a hang­verseny szervezői jelképes összegért, 10 forintért, a helyszínre és haza utaztat­ják a fiatal hallgatókat. K. M. 11 m mm A farkaslyuki bányász-áldozatok emlékére Irt róluk Bárczy János, azokról, akik a munkáju­kat az életüknél is jobban szerették. Ébresztgette a lelkiismeretünket, döntésre késztetett. Vajon mi is há­tat fordítottunk volna-e né­meteknek, felmondva a „fegyverbarátságot”, mi­képpen azt az öt farkaslyu­ki bányász tette 1944 de­cember derekán. Késve ugyan, de mégis megtagad­ták az evakuálási paran­csot; nem akartak tovább csatlósai lenni sem a né­meteknek, sem magyar cin­kosaiknak. Özdról távozván, , íélnapi járóföld után dön­töttek, valahol a Gömör megyei Péterfalva határá­ban. Többedmagukkal sza­kadtak le a hadseregtől, s hazaindultak Özdra, Far­kaslyukra, Sáfára. Hívta őket a munka és a család. A háború megyénkben Domaházán ért véget 1944. december 23-án. Ott lelték halálukat, mint a háború utolsó áldozatai. Egy német SS-alakulat kivégző oszta­gával néztek farkasszemet, kiszolgáltatva, tehetetlenül. A szabadság iránt táplált reményeik rohamosan meg­fogyatkoztak, mert a hábo­rús pusztítással tudatosan ellenszegülők kiáltozásait elnémította a géppisztolyso­rozat ropogása. A domahá- zi Néhág-dűlöt öntözte vé­rük, s vált néma hómező­vé a táj. Harminckilenc éve „Béke leng sírjuk fölött”, de lassan emlékűket csak a szűk családi körben nem mossa el az idő. Néhány visszaemlékezés úgy tűnik, arra figyelmez­tet: jobban kellene törőd­nünk az emlékük ápolásá­val; a túlélőknek okulniuk kell példájukból! Becze Ferenc farkaslyuki nyugdíjas bányász, mint az ózdi és Ózd vidéki mun­kásmozgalom élő „lexiko­na” meghatódva emlékezik rájuk, hiszen munkatársai is voltak: „Ismertem őket; sokat beszélt nekem a do­maházi esetről Eke Alsó Béla sátai bányász. Azért is, mert ő együtt ment el bányásztársaival, és együtt indult haza. Galó Bertalan ózdi, K. Szabó András, Lö­ké Ferenc, Papp István és Veres István farkaslyuki bányászt az ejfogatás után Eke Alsó Bélával együtt zárták, be egy domaházi sertésólba. Ez utóbbi on­nan a kivégzés előtti éj­szakán megszökött, s ott bujdosott, ö hozta a hírt, hogy mi történt a bajtár- saival. Amikor hazahozták a kivégzetteket, az üzem te- mettette el őket, mint a sa­ját halottait.” Domaházán nem ismerik már a bányászok nevét; nincs Írott nyoma sem ér­telmetlen pusztulásuknak a tanácsházán, vagy a plé­bánián. Nem találtam már életben azt, aki ökrös sze­kéren hozta haza az áldo­zatokat. Elek Zimányi Ist­ván, a faluban Bolla Pésta néven ismert gazdálkodó­nak ez volt élete legkeser­vesebb napja. Hajlott korú ember volt már, midőn a tetemeket Szent Mihály szekerén végső nyughelyük­re szállította. így kútfőim Kisbenedek, Bálint és felesége voltak. „Ügy tudjuk, hogy a bá­nyászok Péterfalváról jöt­tek volna haza, mert meg­tagadták a parancsot. A né­metek ott fogták el őket, s a Csank-féle házba hozták be. Ott volt a katonai pa­rancsnokság. Hívatták a bí­rót a tárgyalásra. Králik István kereskedő volt a tolmács, mert ő több nyel­ven is tudott. Horthyvatl egy hajón szolgált a hadi­tengerészetnél. A németek rövid tárgya­lás után halálra ítélték a bányászokat. A bíró párt­fogolta volna őket, de a pa­rancsnok ráijesztett, hogy mindjárt őt is közébük ál­lítja. A népet úgy megfé­lemlítették, hogy mindenki behúzódott a házába, ami­kor a faluból kísérték ki a foglyokat a Néhág-dűlőbe. Ott egy akácos és bikkfa­erdő szélében lőtték agyon őket. Sajnálta őket az egész falu, de nem mert senki szembeszállni a németek­kel fegyvertelenül”. Farkaslyukon egy szerény emléktábla emlékeztet a bányász-áldozatokra. Egy budapesti, Hunyadi Mátyás nevét viselő úttörőcsapat ápolta emléküket, amikor emléktáblát állított a bá­nyászoknak 1962. július 5- én. Az emléktáblán nincs feltüntetve a nevük, csak a temető sírkövei őrzik azo­kat A budapesti úttörők a Hősök útján járunk! moz­galom keretében keresték és találták meg példaképei­ket bennük. Ez két évti­zeddel ezelőtt történt A borsodnádasdi úttörők­kel 1967-ben csehszlovákiai vándortáborozást szervez­tünk a Magyar partizánok nyomában címmel. Meglá­togattuk a Nógrádi-csoport tevékenységének á színhe­lyeit, kegyelettel emlékez­tünk a nemeckai mészégető kemencéknél kivégzett par­tizánokra; felkerestük a zólyomi hősi halottak te­metőjét, a besztercebányai emlékhelyeket. Mégis a mostenicai emlék vált a legmaradandóbbá. Ott. ti­zennégy magyar katona ki­végzésének a színhelyén áü a szürkemárvány obeliszk, melyre megrendültén he­lyeztük el virágcsokrainkat a helyi pionírokkal, taná­csi és pártvezetőkkel együtt. A szlovák község határában a felszabadulási évfordulón sohasem marad virág nél­kül a magyar katonák em­lékműve. A mi farkaslyuki bányá­szaink szembefordulása a fasizmussal az év leghosz- szabb éjszakájába torkol- [( lőtt, de hősi példájuk siet­tette az új kor hajnalának pirkadását. Nemesik Pál w ftx a**ynRfmyvvezeW5 # felsírt álmában. Éb­redés után halvá­nyan emlékezett ugyan rá, de gyorsan másra gondolt; erősnek, tudatosnak tar­totta magát, és úgy is pró­bált élni. Egy percig még ágyban maradt, eszébe jutott mun­kájának egy részé, a sok különböző ujj — rácssze- rűen, idegenül —, melyek­re valaha ráhúzta a gyű­rűt. Ez sem szokott meg­fordulni a fejében: talpra ugrott. Mint mindig, először a kisszobába sietett. — Pattanj, kölyök! — Nyugi, ma tanítási szünet... Hagyjál.. . — Ezt meséld a kis ba­rátnődnek, ne nekem. Nyo­más! — Nem megyek sehová. Tegnap nehéz napom volt. Kivagyok. — Egek ura! Az anyakönyvvezetőnő végignézett a kölykön: szö­kés, vézna kamasz volt, tö­vig rágott körmökkel. Éj­szakánként gyakran beszélt alvás közben, áthallatszott az üvegajtón. A konyhába ment teát készíteni — tudta, a kölyök kisvártatva betámolyog hozzá, a hűtőszekrényből az asztalra dobálja a tegnap délután vásárolt felvágot­tat, mind a háromfélét, egyikbe-másikba rríorogva beleharap, majd indul a fürdőszobába. „Szerencsére szorult: be£é Jelkiisrneret, nem úgy, mint abba a bitang apjába, aki évekkel ezelőtt 1 elutazott közelebbről nézni a nap­nyugtát, legalábbis így. mondta, hogy verje meg a bánat...” — Muftikéin, van egy százasod? — Minek az neked? — Ki akarok menni a kettősmeccsre. — Te! Meccsre. Ráadá­sul kettősre. Hibbantnak nézed anyádat? Találj ki valami hihetőbbet. — Jó, ma bevezetek egy új lányt a snack-bárba. — Snack-bár! Meg keil őrülni. — A legújabb törzshe­lyem. 1— És miért nem elég oda húsz forint? — Ja! Aztán hallgassam a pincért: egy cola, egy óra. Különben is jön a hétvé­ge, nem szívesen kunyerá- lok mindennap. Még tőled sem. — Kedves vagy. — Tudom. Akkor rend­ben? — Nem bánom, vegyél ki. De ajánlom, alaposan nézd meg a tárcámat, mert pár napig tuti, hogy nem találkozol vele. — Erről még beszélge­tünk. — Ha akarok ..; „Csak ne lenne ilyen ko­ravén. A végén depressziós müvészféle vagy magabiz­tos szélhámos válik belőle. Akár a bitang apjáéból az utóbbi.” Az anyakönyvvezetőnő tízórait csomagolt a kölyök- nek, amit úgyis eldob, jobb esetben odaadja valamelyik haverjának — tisztában volt ezzel. Miután egyedi» maradt a lakásban — negyvennégy négyzetméteres panel a vá­rosszéli lila házsorban —, fér odra, még matricának se tudod eladni magadat! — Fogja be a száját, ma­ga bárdolatlan ámokiutó! — Hogylia most a kere­kek alól társalogna, mi leírnék? — Miért van úgy oda, hogy meg tudta állítani ezt a határt? Azért fizetik. — Az utasok persze ösz- szetörhetik egymást a vész­— Ne vígyen sehová, pi­masz ... — Ahogy akarja. Ameny- nyiben később bocsánatot szeretne kérni, délutánon­ként megtalál ezen a vona­lon. — Azonnal nyissa ki az ajtót! Az ajtó kinyílt, az anya­könyvvezetőnő mégsem mozdult. A vezető szó nél­Tardi Gábor: r " feze:1——1——t i j- — —r—L—nrWi r L‘ ►"“T—4$ •* ■" l ... OTjW I megintcsak elbizonytalano­dott kissé. Előkereste azo­kat a gyermekneveléssel kapcsolatos újságcikkeket, amiket a férje távozása után ollózott ki különböző lapokból. Kedvszegetten félredobta Siet. „Jól nevelem vajon? Nagy szöveggel — foglal­kozási ártalom —, ugyan­akkor engedékenyen. Elvá­lik. Majd.” Előző este kishíján elgá­zolta egy autóbusz. A ve­zető, harmincas éveinek közepém járó, csontos ar­cú, bajuszos férfi, az abla­kon keresztül ordított. — Nézz a lábad elé, kis nyuszim, mert ha ráme­gyek arra a csinos kis kuf­fékezés miatt: akkor én fi­zetek. — Hát ne fizessen! Nincs szükségem a szívességére. — Kérem! Legközelebb készségesen a nyakára me­gyek. — Eddig azt hittem, csu­pán a taxisok ekkora gaz­emberek! — Tévedett. Még a rend­őrbírók is, amikor a tilos­ban szédelegnek előttük a gyalogosok. Különösen tíz­órai pörgés után. Kinyílt az első ajtó, s a vezető felségítette a lép­csőn. Az anyakönyvvezető­nő körülnézett: az autóbusz üres volt. — Garázsmenet. De elvi­szem a legközelebbi álszál- 1 óhelyig. kül rálépett a gázpedálra. Végiggurultak a csöndes városon — kicsit furcsa volt az üres buszon, meg­állók nélkül. A garázs előtt a vezető lesegítette az anyakönyv- vezetőnőt. — Várjon meg, kérem. Tíz percen belül visszajö­vök, tudja, le kell adnom ezt a... határt Azután isz.unk egy pohár pezsgőt. . — Azt nem! — Traubiszóda megfelel? — Az sem! A foglalkozá­som miatt gyakran iszom pezsgő... helyett traubi- szódát. — Talán pincérnő? — Nem! A vezető kevesebb, mint “V perc múlva visszatért. Leállított egy taxit. Kérdőn nézett az anyakönyvvezetö- nőre. — Hová menjünk? — Nekem mindegy: nem állhatom a nyilvános he­lyeket. — Én úgyszintén. — Hát akkor... — Tudja mit?! Meghí­vom magamhoz. Biztosítha­tom, hogy egyedülálló va­gyok, és nem fogok szem- telenkedni. — Inkább már ... hoz­zám. Van egy takli köly- köm. — Nem is eshetek kísér­tésbe ... A lakótelepen az anya- könyvvezetönő megállította a taxit, sietve kiszállt. Visz- szafordult. — Ugye, nem haragszik? Másként döntöttem, azt hi­szem. ez könnyen érthető. Ha akarom, úgyis elérem. Bizonyára. Az anyakönyvvezetőnő hi­deg vízzel zuhanyozott. Utána belenézett a tükör­be: már nem egészen ruga­nyos. de azért simára ke­zelhető bőr, lassan-lassan fényüket vesztő, érdekte­lenné váló szemek. Rápillantott az órára, gyorsan felöltözött, s elin­dult a munkahelyére. Feszesre simítja maid mellén a nemzetiszínű sza­lagot. hogy illőképpen ösz- szeadja a párokat, akik talár, még boldogok is le­hetnek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents