Észak-Magyarország, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
\ ESZAK-MAGYARORSZÄ6 8 1983. november 6., vasárnap LAZAR KOKISEV: flSZi'2 A megyéi pedagógus továbbképző intézet szobájában találkoztunk Ászja Andrejevna Csemyenkóval. Ha dolga nem szólítja ki a megye városaiba és járási saékhelyeire, akkor ez az íróasztal a munkahelye. Amit az is elárul, hogy naptárába oroszul jegyzi be a napi tennivalóit. Ász- ját különben nem könnyű elérni — de hála a naptárnak, mégiscsak sikerült összehozná a találkozást Megkapta az üzemetet — Mióta dolgozik ná- te*? — Ez a negyedik év, wröt kezdtem. — Honnan érkezett? — Lenmgrádból. Ott születtem. Azután, amikor megkaptam a diplomámat, dolgoztam másfelé is, Kö- zép-Azsiában, Ukrajnában. De azután visszakerültem szülővárosomba. Tíz évig a lertíngrádi kerületben voltam az előkészitó tábor vezetője. Tudja, ez olyan tábor, ahonnan a hallgatók különböző, de elsősorban pedagógiai főiskolákra mennek tovább. Ez volt a fő munkám, de foglalkoztam az ittenihez hasonló pedagógus-továbbképzéssel is egy kicsit. — Hogy került hozzánk? — A munkám igazán felelősségteljes volt, de sok volt benne az adminisztráció. Úgyhogy mindig vágyódtam egy kicsit vissza, az igazi pedagógus munkához. Ügy adódott, javasoltak arra, hogy külföldön dolgozzam. Mongólia, Finnország — magam is beszélek finnül —. Dánia és Magyarország jött szóba ... — És miért éppen minket Választott? — Nyári továbbképzésen már jártam Magyarországon és Csehszlovákiában. Magyarországról nagyon kellemes, szép emlékeim voltak. Ezért. Amikor itt jártam, azt az emléket vittem haza magammal, hogv a magyar emberek nyílt- szívűek. barátságosak. S ezek olyan tulajdonságok, amelyeket én nagyon nagyra becsülök. — És nem csalódott? — Nem. Egyáltalán nem. Mielőtt elindultam volna, rádból mi tagadás, voét bennem azért szorongás. De ez igazán nagyon rövid ideig tartott. Szerencsére a munkám emberekhez köt, ae orosz szakos tanárokkal foglalkozom, és gyorsan kötöttem barátságokat. Barátságokat — nyugodtan mondhatom —, mert nemcsak hivatalosan találkozom kollégáimmal, s nemcsak . hivatalos dolgokról esik szó köztünk. A Zrínyi es a Herman Gimnázium oroszosaival — ők a legelső csoportban voltak, akikkel mu rátám során összeismerkedtem — nagyom-nagyon szoros, emberi kapcsolatokat tartok fenn. Leggyakrabban persze a tanításról beszélgetünk; arról, hogy hogyan lehetne még sikeresebben, eredményesebben megtanítani beszélni oroszul a gyerekeket. — Az ön feladata, segíteni az orosz szakos pedagógusok továbbképzését. Gondolom, merőben más, mint amit hazájában csinált. Mennyiben más? — Otthon anyanyelvűm anyanyelvűek nek tanítottam — többnyire irodalmat. Most inkább a nyelvtanra kell összpontosítanom, s nem anyanyelvűek- nek. De azérí olyanoknál1:, akik valamilyen szintre már eljutottak az orosz nyelv ismeretében. Van — bár különböző szintű — felkészültségük, hiszen diplomájuk van a tanításhoz. De mint minden pályán, itt io nagyon fontos, hogy folyamatosan meg tudjanak újulni. Az én feladatom — és ezt nagyon szép feladatnak tartom —, hogy segítsem őket ebben legjobb tudásom szerint. Ügy gondolom, ebben elsősorban gátlásaiktól kell megszabadítani őket. Hogy bátran beszéljenek. Ehhez pedig a valóságban is arra van szükség, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki közöttünk. — Ezek szerint ezt tartja a legfontosabbnak? — Az egyik legfontosabbnak feltétlenül. Az idegem nyelv tanításában döntő szerepe vari — a gyerekeknél — annak, hogy személyre szólóan tanítsunk. A gyerek képességéhez is igazodva. Ess pedig személytelenül nem megy, Kern hoc süfeerekesS, nem boa eredményeket. — Jelenleg hány csoporttal, hogyan foglalkozók? — Hat csoportom vwn, »melyben a megyéből általános iskolai tanárok vannak. Miskolcon egy „középiskolás”. Két évig dolgozunk együtt, a végén záródolgozatot írnak. Ezenkívül tavaly óta vasi két olyan csoportom is, amelyekben olyan tanítók vannak, akik ugyan nem orosz szakosok, tie esztá- iynkban. tanítom fogják .a nsyeivet. — Gyenefeek? — Szerencsére a gyerek kekkel sem szakadt meg * kapcsolatom. Olyan gyerekekkel is foglalkozhatom, akik továbbtanulásukhoz tanulják az oroszt. De a legfontosabb munkám a pedagógusokhoz köt. — Miben tud segíteni? — A továbbképzés formái adottak. Ezeken belül kell dolgoznunk, ez igaz. De szeretném remélni, hogy hasznukra vannak a ml együttléteink, amelyeken országismerettől az orosz, kultúráig, sok mindenről beszélünk. Igyekszem segítségükre lenni abban is, hogy módszertani kultúrájuk gazdagodjon. Ebben például nagyon sokszor segítenek a könyvek, amelyeket otthonról hozok. Dalolt, nyelvtörő játékok, szituációs feladatok. Persze az is igaz. hogy ennek a munkának az eredményességét nem lehet konkrétan mérni. És nem lehet egyik napról a másikra látványos eredményeket elérni. Csak remélem, hogy hasznukra lehetek __ — S itt, nálunk hogyan él? — Köszönöm, jól. Igazán. — Leningrad nem hiányzik? — De, nagyon. Otthoni barátaimmal tartjuk a kapcsolatot, s ahogy lehet, itt dolgozó honfitársaimmal is. Csak hál a távolság és a munka nem enged gyakori találkozást. Hogy is mondjam csak, hogy ne legyen szentimentális. Olyan le- ningrádi vagyok, aki megszerette Miskolcot. Mert lehet, az utcák nevét nem tudom, de az utcákat ismerem. Sokszor kimegyek sétálni, csak úgy egyedül... Ügy érzem — itthon is vagyok egy kicsit. Es ez azok miatt az emberek miatt van, akiket megismertem. Csulorás Annamária I I I i | í / il •' i: i: % A Vörös téren A Vörös tér fölött lágyan pilinkél a hó Karcsú, könnyű kis pelyhek: korán érkezők.-.. Messzi falvakban pihen a fáradt arató Kenyérhez aranybúzát adtak a mezők A hűvös éjnek már nincsen nyári távlata A rezge nyárfákról ím, lehull a levél Hegyekből a völgybe le, elindul haza A pásztor: meleg tűzhelyéhez visszatér Kristálytiszta lett a lég. A görnyedt hegy nyakán Mint hűvösen csillogó lánc, az út olyan Ó lakodalmak évada! Legényt vár a lány Legényt, ki lovát hajszolva siet boldogan Fönn északon talán már hó lepi a tájat Szuszogva alszanak a mezők tavaszig ... A Kremlnél hosszú sorban csitri lányok állnak: Lenin eleven, fénylő őszi álmai GALAKTION TABID2TE: (grúz költő) Szél forog... Szél forog, szél forog, szél forog, szanaszét szállnak a levelek ... .Hajlonganak ligetek, fasorok; . hol lehetsz, hol lehetsz, hol lehetsz? Hogy esik, havazik, havazik, nem lelem sehol a nyomaid! Arcod űz, jár velem, jön vetem: mindenhol, mindenkor, mindenen! Bút, ködöt szitálnak távolok. Szél pörög, szél forog, hánytorog ... ! Tandori Dezső fordítása Miskolci pincéi ISry-ben Miskolc 14 *bőlőhegyén 627 gazdának volt szőlője, a legtöbbnek az Avason. A bor jó hírét nemcsak a szerencsés fekvésű szőlőhegynek, hanem a kitűnő bortartó, illetve borjavító pincéknek, legrégibb nevükön, kőlyukaknak is köszönhette. Ilyen kö- lyukak még a középkorból fennmaradtak az Avason és a Bátoonyibércen. 1702- ben az Avason, a Papszer fölött, a Jézus kútjánál, illetve fölötte, a Középszeren. a Hóhérbástyán, ás Angyalvölgyön, a Bábomyi- bércen, a Kőporoson, a Bé- degh-völgyön 558 pincét írtak össze. Szigorú volt a bíráskodás is, meri; például 1714-ben kimondták;, hogy a karorp- kod ók, tekintet nélkül nemesi voltukra, 6 magyar forintra megbüntettessenek, vagy nyilvánosan, kémé nyen megcsapassanak. Kesernyés, avariílatú alkonyat. Békességes, mint ősszel szokott, amikor elfárad a természet. Az udvarra nyíló kiskonyha ajtaja tárva, a küszöbön Bezle bolhászkodik, odakint az Érben békák un- kognak. Ide verődik az esti harangszó. Az «(sszony szigorú arccal matat a tűzhelyen. Fakanállal böködi a lábos fenekét, hogy egyenletesen piruljon a vöröshagyma. Idegesen kapkod, zajosan rángatja az edényeket, apró gallyat gyömöszöl a tűzne. Csípi a szemét a hagyma, s miközben ide-oda nyomkodja a köténye sarkát, oldalvást ránéz az emberre. Meg tudná ölni. Az ember az asztalnál gjömyed. Mint egy rakás szerencsétlenség, úgy fest ott hangosan szuszogva. Az imént tottyant le kimerültén a kisszékre, annyit mondott, hogy még a haja is fáj. Arról hallgat, hogy mitől. Talán elmesélné, de látja, vagy inkább érzi, hogy az asszony semmire se kíváncsi, csak a répára. Arra, amit ma sem hozott, pedig erős volt benne a szándék, Többet nem csinál ilyet, az biztos, azt hitte, belehal. Jólesik végre, hogy kifújhatja magát. Szedi is szaporán a levegőt, az arca, mint a fölszegeit Krisztusé. Még ránézni is fájdalom. Hosszú v<#t az út az isten háta mögötti 10-es táblától, csúzos, rozoga lábai éppen, hogy kibírták hazáig. Csak arív- nyi ereje maradt, hogy le bírt rogyni a szokott helyére. Nem sokkal előbb jött meg az asszony is. Az is- pánéknál napszámoskodik évek óta, mos, takarít, főz, ellátja a jószágot, csinálja, amit mondanak neki. Sóba nem engedik el napnyugta előtt, így nincs megállása itthon se, ripsz-ropsz főzni kell az embernél-:, Neki is jólesne ülve várni, hogy eléje rakják az ételt, de ilyen nem lélezik harminc év óta. Kilencszáz- ban esküdtek, azóta feszt megy a robot. Lehajol, megigazítja a lángot, s esküdni merne, hogy neki van a leghaszontalanabb embere Ez még arra sem képes, hogy vessen néhány cukorrépát a hátizsákba úgy sétál haza. mint valami nagyságos úr. — Hoztál? Olyan tónusban kérdezi, hogy az ember szuszogá- sa fölerősödik tőle. Ránéz szegény a falra akasztott .Ji kis ötös lámpára, mintha attól várna megfelelő választ. Aztán nyel egyet, megtekergeti a nyakát, és jólesően érzi, hogy ropog, pattog. Jobbnak látja, hanem szól. nincs semmi ked-' ve a veszekedéshez, csali bámul meredt szemmel a semmibe. Az asszony, hogy érthetőbb legyen, folvtatja: — Agyon kéne ütni az olyat, aki nem törődik a családjával. Még mindig semmi, az, ember hallgat. Egytízei ad az uraság száz kvadrátjá- ért: ásóval föl kell a kötött, réti talajból feszeget-- ni a répát, aztán összeha- jigálni karimába. majd bunkos hegyű késsel lecsapkodni róla a koronát, megpucolni a ragacsos földtől. végül kupacba dobálni, ás saját levelével letakarni. Csák így veszi át a pallér. Másfélszeresére nyújtott nap kell hozzá, különben ott marad félben, amit ki- öleztek. Elég rágondolni a dérlepte sötét hajnalokra, máris jön a lélekdermesz- tő borzongás. Hogy elűzze, rá akar gyújtani, de nem érez annyi erőt. hogy zsebed
