Észak-Magyarország, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1983. október 8., szombat Egy francia ínyenc a borkóstolás művészetét fejtegette a walesi hercegnek: — A nagy bornál nézzük’annak játékát a pohárban, beleheljük az illatát, és azután ... — Megisszuk! — vágott közbe a herceg. — Nem, herceg — folytatta az ínyenc —, előbb beszélünk róla. Sejtelmesen lobban a sápadtan fogyó gyertyaláng. A kézmozdulat szellője mozdítja ki az ég felé pislákoló helyzetéből, mikor a poharat egészen a közelébe emeli.. Ám csupán egy pillanat ez a vibrálás, s a nyugalom máris visszaáll. A szemek mereven bűvölik a pohár aranysárga tartalmát. A színt, a meg-megcsillanó fényt. Mert úgy villan a fény, akár a drágaköveken. A szomszéd helyiségből egy kamaraegyüttes jóvoltából Vivaldi muzsikája hallik át, épp az ősznek, a borok születési évszakának, a zenéje. Templomi áhítat lengi körül a fehér asztalt. Ebben a pillanatban szájához emeli a poharat. Szertartásszerű, ünnepi mozdulattal. A korty diszkrét, ismerkedő. Ám arra elég, hogy a lényeg szétfusson a szájban, bejusson minden pórusba. Kicsit a száj is megmozdul, s benne a nyelv úgyszintén, afféle rágómozdulatot végezve. Kivallatnak: itt minden ízt, zamatot. — Beszélgethetünk róla? — kérdem, mikor már észlelem, hogy a legapróbb részlet is megvizsgáltatott. Akiről az előbbi képet festettem, a sárospataki II. megyei borbemutató apropóján, s akihez eme kérdést intézem, Schweizer Károly kertészmérnök, a sályi Biikkalja Tsz üzemvezetője. — Mire kíváncsi? — kérdez vissza. — A borkóstolásra? Nos, ez valóban egyfajta szertartás, de egyben n«mka is. Már látom, hogy alak éppen ezt olvassák, s nem éppen szakmabeliek, .nevetnek: no, ilyen munka kellene nekünk is! Hát, igen, a borkóstolás, mint kikapcsolódás, valóban szórakoztató, kellemes időtöltés. De itt mi minősítünk, keressük a kijavításra váró hibákat; a kezelés feltételeit, módjait határozzuk meg. S ez esetben a borok ízének, zamaténak élvezése nem lehet elsődleges szempont. — Egy olyan borász, mini ön, aki 1957 óta hivatásosan és rendszeresen kóstolja a borokat, hiszen szakmájának tárgya, anyaga, mit emelne ki a jó bor kritériumaként? — A bor értékét elsősorban a harmóniája adja. De számít a finomsága is. meg a habzása. hogy amikor a pohárba töltöm, milyen gyöngyök képződnek. Es lényeges a cukormentes szárazanyag, az alkohol-, valamint savtartalom is. Mert a bor bel- tartalmi értékeit ezek adják. A lényeg az, hogy jó bor csak jófajta szőlőből, tehát jó alapanyagból származik. Ezt egészíti ki a borászok szakértelme, ami szerintem legalább annyira fontos, mint az alapanyag, mert jó szőlőből is lehet csapnivalóan rossz bort készíteni. — Hogy ki, mennyire szereti és milyen bort szeret, az végül is ízlés dolga. Az ízlés pedig egyedi. Van tehá't értelme, hogy versenyeken, bemutatókon összemérjék, rangsorolják a borokat a szakemberek? A vevő, a fogyasztó végül is a saját feje után, a saját ízlése alapján választ bort is... — Az ízlés valóban egyedi, de meggyőződésem, lehet befolyásolni. A szakember szakértő. Következésképp rossz bort soha nem propagál... A borfogyasztásnak kultúrája kell, hogy legyen. Meg kell tanulni, mihez mit és mennyit fogyaszthatunk. A szakember ennek elsajátításában is segít. A bor mértékkel fogyasztva rendkívül egészséges ital. Számos betegség megelőzésében szinte gyógyszer. De hangsúlyozom, csak a jó bor, s.csak mértékkel fogyasztva... De visszatérve még az ízlésre. A szakembereké sem egyforma. Az egyik ezt a fajta bort kedveli inkább, a másik' azt. Mert a borfajták száma rengeteg. Ám a szakértő, az általa személy szerint kevésbé kedvelt bort is rangjához méltóan értékel a saját kategóriájában. — Hadd kérdezzem meg: Schweifer Károly melyik bort szereti? — Most azt kellene mondanom: a sá- lyit, ami nem is lenne hazugság. De ha a „leg-re” kíváncsi, akkor elárulom: vörösben a villányi oportó a kedvencem, a fehér borok között meg nagyon szeretem a jő olaszrizlinget. — A bor évezredek óta itala az embernek. Afféle természeti csodá, amely jókedvre, dalra, alkotásra, szerelemre, bosz- szúra lobbantja az embereket. A bor valahogy mindig szent dolog volt, a borkészítés, érlelés pedig egyfajta misztikum is. ön is így látja ezt? — Mi a bor? Tőkén termett valóság. Az alapanyaga a szőlő, egy növény. Növény, akárcsak növény a rózsa, a paradicsom, vagy a répa. Persze, mégiscsak más, mint azok. Hiszen a levéből semmi máshoz nem hasonlítható ital készül. Maga, a borkészítés, érlelés nem csoda. Kézzelfogható, látható valóság. Ám végtermék, a márkás bor, az mindig csodálatos. Olyannyira az, hogy talán áll ide a mondás: ettől szebbet, jobbat csak nőben teremtett az isten. Ha jdú Imre Fotó: Laczó József Pásztor. Feledy Gyula rajza KALÁSZ LÁSZLÓ: Hegyet kefél a hajnal ködök szállónak a fák közét elönti a tisztaság csúcsukon aranyláng harap nap érik gallyukon vadakkal élő gondjaim csomagja vállamon érilc a nap a sugarak világot tisztítanak madarak szállnak a ködökkel indulhatok vadak verik a harmatot bokájuk fürdik a füvekben térdemben száradt gally ropog Mezőkövesd és környéke, sajátos földrajzi helyzete alapján, kiválóan alkalmas arra. hogy megfelelő szervezéssel maradandó élményt nyújtson az ország bármely részéről ideérkező csoportjának, hiszen délen a Tisza és a Hortobágy, északon a Bükki Nemzeti Park álla! határolt terület egykoron fontos csaták színhelye volt. Területén ma is több helyrehozott. vagy csupán romos állapotban levő vár látható. Népművészete és fürdői ugyancsak tovább öregbítik a környék hírnevét. Közkedvelt kiránduló- és üdülőhelyeink közé tartozik a Zsóri, a bogácsi és a kácsi fürdő. Mezőkövesd városi-járási úttörőelnökségének tagjai, felismerve a terület adottságait, nemrégiben el határozták, hogy vándor tábort hoznak létre, amely lehetővé teszi, hogy az ország úttörői megismerjék a Matyóföld nevezetességeit és néhány kellemes napot töltsenek el e vidéken. A vándortábornák négy bázishelye lesz, a mezőkövesdi általános is kola kollégiuma, a Tisza mentén egy sátortábor, Cserépfalun az általános iskola és Kácson ugyancsak a helyi általános iskola. ahol néhány napig vendégül látják majd a vándortábor résztvevőit. A táborozást 12 naposrk tervezik. Július elseje és augusztus 9-e között nyolc turnusban érkeznek majd az úttörők. A két hét alatt gazdag program várja a fiatalokat. Ellátogatnak a nevés fürdőhelyekre, megtekinti k a Matyó Múzeumot, .részt vehetnek kerékpártúrán és elsajátíthatják a Tisza partján a gyékényfonás csínját-bínját is az idős falusi emberektől. Találkozhatnak itt élő írókkal, költőkkel és művészekkel és előadásokon bővíthetik ismereteiket a Bükki Nem-; zeti Park tudnivalóiról, a cserépváraljai nevezetességekről. A Tiszától a Bükkig elnevezésű vándortábor szervezésének előkészületeia napokban megkezdődtek. •— Nagyvizit lesz! — harsogta egy hang a folyosó végén. — Vizit lesz... — suttogták be fontoskodva a nővérek az ajtón — lessenek kérem elpakolni! Megbolydultak a szobák. — Már megint. Elpakolni... Folyton csak pakolása az ember — morogta egy májfoltos arcú asszonyt — A múltkor majdnem alámrohadt a törülköző, mert elfelejtettem kivenni, amikor elmentek. — Ne mérgelődjék — serénykedett az ágyszomszéd. — Az orvosolj azért gyónnék, hogy megkérdezzék, jól vagyunk-e... Maga is majd csak hazame- gyen egyszer... — Én? Én nem „megyen” sehová! — Ä' fiatal- asszony szeme telefulott könnyel. — Sajnos ők döntik el, mikor lehet. Már most. csomagolnék, ha engednének ... — Jaj a virágaim! — kapta ki hirtelen a három szál szegfűjét a befőttes- rivegből egy gyerekarcú kis asszony, és szirmot., szárat törve gyorsan begyömös/.öl- te őket a szekrénykéjébe. A virágra — talán a hi- »»erviai szempontok miatt? — „allergiás” volt a főorvos. Megannyi báb feküdt ezután mozdulatlanul az ágyakban, áljig húzott ta- karókkal, s a szemek az ajtóra tapadtak. A folyosó végén megindult a fehér karaván. Elöl a főorvos, enyhén görbedt tartással, keze hátrakulcsolva, tekintete a sebtében fényesre törölt kőkockákat vizsgálta. Tisztes két lépéssel mögötte az osztályos orvos, kezében kemény kartonnal- összefogott lepedők a betege!? adataival, majd egy fiatal or- vosocska következett, magában erősen sajnálkozva azon, hogy a hierarchia mögé, nem pedig a szeme elé parancsolta a nővérkéket. A főnővér, nővér és tanuló- nővér után egy rémült képű, kujtorgásaiban megkésett beteg somfordáit, aki ijedtében fejest ugrott volna az első üres ágyba is. csak észre ne vegyék ... A vizit lavinája begördült az első soros ajtón, s az első soros ágy fölött megdördült egy hang. — Hogy érzi magát? — Köszönöm jól... — lebegte egy cérnahangoca- tea a takaró alól, illedelmesen betartva a nagyvizit játékszabályait, miszerint erre a kérdésre nem illik panaszkodni. Az akvárium a közbülső állomását képezte a vizitnek. Az akvárium a folyosó végén, az ügyeletes nővérek üvegkalickája előtt, állt egy kis asztalkán. Éjszakánként zöldes fénnyel világította be a folyosót, s az éjjeli neszeaesekbe megnyugtató sustorgással vegyült a levegőztető hangja. A betegek szerették az akváriumot. Ha valakit az álmatlanság kényszere kihajtott a folyosóra, előtte zárta reménytelen sétáját, s belemerülve a sárga-zöld világba, az ide-oda villanó halak látványába, enyhült szájában a keserű íz. A fehér köpenyek néma tisztelettel álltak a bugy- beeékóló «tz előtt. A főorvos, kinek tekintete általában csak átsuhant a betegek egybemosódó arca fölött, most felcsillanó érdeklődéssel szemlélte egyenként a halakat. Az akvárium tisztán tartása, a halak etetése egyébként a nővérek feladata volt, amit a látszólagos buzgalom mögött fogesi- korgató kényszerrel végeztek, naponta rettegi*: attól, hop' ne történjen semmi baj, be ne dögöljön a levegőztető, s vele együtt a halak is. — Algásödik az üveg. Tetszenek látni? — brum- mogta a bosszús bariton. — Tessenek kérem valamivel kezelni ... Hátul összevillant a nővérek szeme. — Sósav! Zulty bele! Az kellene. Végül megérjük, hogy kórlapjuk lesz a halaknak is! DIN O Az edöl álló főnővér azonban buzgón csóválta a tejét, rosszallóan pillantva, az üveglapra, s bejegyezte a noteszébe: Alga! ! ! Keze-lába jéghideg lett, amikor elözönlötték a szobát. Nem az ő ágyánál kezdték. A felhúzott takaró mögül leste a hang tulajdonosát, aid most kifelé bámult. No igen. a varjak . .. Az ablakon túl, a fákról fel- íelrebbennek ezek a nagy dög fekete madarak, s néhány lassú kör után levitorláznak az udvarra. Azt mesélik róla, hogy eteti őket. konyháról maradt hulladékkal: kenyérrel. Vajon mitől lesz egy ember ilyen? Varjas, halas, bogaras...? Bár azt mondják, a1 legjobb a szakmában. Kiváló szaktekintély, hozzá szaladnak tanácsért, ha baj van. Komplikált esetet el sem kezdenek nélküle. Azt is mondják... Mit is? Na, már csak ez kellett. Hogy most jusson eszébe a Dinó . . . Éppen most! Ha p most itt elkezd röhögni, akkor mindennek vége! Dinóról, a főorvos úr törpe spánieljéről egy látogató mesélt a múltkorában. Diho aprócska testében mérhetetlen energia és szabadságvágy lakozott. Szabadságvágyát egy alkalommal úgy elégítette Id, hogy kiszökött az ajtón, lesurrant a lépcsőn és huss tovább, egészen ki a térre, s körmei vígan kocogván a betonon, elkarfkázott az éppen próbáló szabadtéri zenekar orra előtt, Dinón akkor kantáros, piros pöty- työs bugyogó volt. Hogy védve legyen a csípős hideg ellen. A zenekar viszont semmivel nem volt felvértezve a látvány ellen. A trombiták teleszaladtak nyállal, a próba leállt. Addig nem is kezdtek hozzá, míg a főorvos úr — kabát nélkül zihálva le a szökevény után — el nem kapta Dinót, s a piros pöttyös bugyogót el nem nyelte szemük elől a lépcsőház .., A vizit fölötte állt. — Hogy érzi magát? Mégsem felehet így csukott szemmel. De ha felnéz. kész. Mert a szeméből Dinó fog visszaröhögni a főorvos úrra. — Köszönöm ... Köszönöm ... Jól. Keresztény Gabrieli»
