Észak-Magyarország, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

1983. okióber 8., szombat Viktor Gyula Istvánffy-díjas A minap á múzeumi és műemléki hónap megnyitá­sakor, amikor a XXII. Ist- vánffy Gyula néprajzi és honismereti pályázat díjait kiadták, kiemelt elismerés érte Viktor Gyula rudabá- nyai amatőr helytörténészt, könyvtárost: mint a legjobb pályamunkát készítő pályá­zó, Jeles napok Rudabányán című tanulmányával első dí­jat nyert, azon felül elnyer­te a kiemelkedően legjobb­nak járó Istvánffy-díjat és plakettet. Viktor Gyula neve nem is­meretlen azok előtt, akik helytörténeti gyűjtőmunká­val foglalkoznak. Nyolc al­kalommal vett eddig részt ezen a pályázaton és abból két alkalommal díjat nyert. Vagy első, vagy második di­jat. Mi is régóta ismerjük, részben munkái, részben ko­rábbi versei révén, de nem utolsó sorban, mint a ruda- bányai Gvadányi József Mű­velődési Ház könyvtárosát is. Nem volt mindig könyv­táros, nem volt értelmiségi foglalkozású. Nem érdekte­len életpályájával megismer­kedni. Erről beszélgettünk a díjkiosztó ünnepség után: — Rudabányán születtem, éppen öt ven évvel ezelőtt. Apám bányakovács volt a vasércbányában. Szüleimtől örököltem a szülőföld szere- tetét. Nagyon szeretem Ru- dabányát. Tulajdonképpen mindig is itt éltem, hosszabb időre nem mozdultam ki in­nen. A négy polgári elvégzé­se után ipari tanulóintézet­be kerültem, villanyszerelő lettem. Otthon, Rudabányán. Sajnos, betegségem miatt na­gyon korán meg kellett vál­nom e munkától. Huszonkét éves koromban rokkant nyugdíjba kerültem. S azóta is rokkant nyugdíjas va­gyok. Az igazság az, bár- mennyire fájdalmas, hogy akkor, 1955-ben a vállalat nem sokat törődött velem. Még a munkakönyvemet is postán küldték, el. Pedig na­gyon kellett volna akkor va­lami segítség, akkor volt ki­csi a gyerekem. Aztán ide­került Rudabányára Darmos István, aki pártbizottsági munkatárs voit, s az ő se­gítségével jutottam képesí­tés nélküli könyvtárosként a Gvadányi József Művelődé­si Házba. Akkor elkezdtem tanulni. Több fokozatú könyvtárosi tanfolyamot vé­geztem, majd a Földes Fe­renc Gimnáziumban, Mis­kolcon érettségi vizsgát tet­tem, és elvégeztem az Eöt­vös Loránd 'Tudományegye­tem könyvtár-népművelés szakát. Egyetemi tanulmá- (nyaim közben már felfigyel­tem a helytörténetre, a dip­lomamunkámat is ebben a témakörben készítettem, a rudabányai szocialista bri­gádok művelődési lehetősé­geiről írtam. — Nagyon nehéz, küzdel­mes évek lehettek ezek, amíg a villanyszerelőből diplomás könyvtáros lett, s eljutott a helytörténethez. Hogyan ala­kult tovább az életútja? — Amikor 1975-ben Gva­dányi József születésének 250. évfordulója volt, írtam egy könyvet a Gvadányi-csa- ládról. Az Észak-Magyaror- szágban akkor olvastam elő­ször az Istvánffy Gyula nép­rajzi és honismereti pályá­zatról. Ebből a máig is kéz­iratban levő Gvadányi- könyvből kiemeltem körülbe­lül húsz oldalnyit, a család- történetnek az ércbányásza­tot érintő részét. Beküldtem a pályázatra, különösebb si­ker nélkül. 1976-ban újra je­lentkeztem, akkor a rudabá­nyai bányászok hitvilágáról írtam. 1977-ben Rudabánya földrajzi nevei című pálya­munkámmal első díjat nyer­tem, s azóta minden évben, vagy elsőt, vagy másodikat. Most pedig az első díjon fe­lül elnyertem az Istvánffy- díjat és a plakettet. — Ez a helytörténeti ku­tatómunka eléggé időigényes. Hogy tud az idővel gazdál­kodni? — A könyvtári munkám, mint rokkant nyugdíjasnak, csak négyórás. így van időm a kutatómunkára. Nagy könnyebbség számomra, hogy igen jól ismerem Rudabá- nyát és a legapróbb felvil­lanó gyermekkori élmények­re is rá tudok kérdezni, tu­dom, hol kell utánakeresni. Sokat köszönhetek a bányá­szoknak. Mindig szíves tájé­koztatást kapok tőlük, sőt mondhatom, el is várják, hogy érdeklődjem. — Es a bánya vezetősége, vagy egyéb helyi támoga­tás? __ — A bánya vezetése nem támogatott. Sajnos a műve­lődési ház sem. Az ércbá­nyászati múzeum már in­kább, onnan sok kutatási se­gítséget kapok. A Hazafias Népfront lelkesít, de többet nem tud adni. Erkölcsileg na­gyon támogat az utóbbi idő­ben a bányánál Bállá fő­mérnök. Pedig van erre a munkáiba kiadás hs. Bgy-egy alkalommal 10—12 ezer fo­rint, amíg egy tanulmány összejön, magnószalag, fény­képezőgép, stb. költsége. Pénzt soha nem kértem se­honnan, hanem eszközsegít­séget. Például írógépet, mag­netofont, de nem nagyon kaptam meg. — Mit szólnak, publiká­cióihoz azok a helybéliek, akiktől támogatást várna, de nem kap? — Nem nagyon olvassák. Nemcsak 1 a pályázati, tehát nehezebben hozzáférhető munkáimat nem olvassák, hanem a nyomtatásban meg­jelentet sem. Se a művelő­dési házban, se a pedagógu­sok, se a vállalati vezetők, kivéve a már említett Bállá főmérnököt. Ez bánt, de nem keserít el. Az általános is­kolásokkal sokat foglalkoz­tam, sok-sok rendhagyó órát ’ tartottam, a könyvtárban. A gyerekek ezt nagyon szíve­sen fogadták. Újabban a pe­dagógusok ritkábban hozzák az iskolásokat, talán az öt­napos munkahét miatt. ír­tam a kisdobosoknak hely- történeti gyűjtésű mesejáté­kot például. Azt tartom, a gyerekek közül kellene ki­kerülni annak, aki Rudabá­nyán majd folytatja a mun­kámat, mert a felnőttek kö­zül, nem nagyon vállalkozik erre a helytörténeti kutatás­ra senki. Az ércbányászati múzeum talán a Herman Ottó Múzeummal közösen se­gíthetne tanulmányaim meg­jelentetésében. Sok dolgot írtam az íróasztalomnak is. Igaz a Magyar Munkásmoz­galmi Múzeumnál, meg a Néprajzi Múzsámnál is nyer­tem helytörténeti munkám­mal első díjat, de az utóbbi időben a Munkásmozgalmi Múzeumban csökkent a pá­lyázatok száma. — Most mim. dolgozik? — Én konkrét .cél Déíkül SS műidig gyűjtök és így „mellékesen” is sok adat ke­rül össze. Most egyik készü­lő munkám ár. Görgő Tibor hajdani bányaorvos életet és munkásságát mutatja be, naplója, levelezése, cikk­gyűjteménye, költeményei, dalszövegei atepjám. Szeret­ném, ka a „Ság, az (srin, zúg a nádas” szerzőjét, mint költőt is megismerhetné a megye. Egyébként száz éve nyílt meg Itudabanyán a bá- nyaorvos intézménye; készü­lő munkámat ehhez a jubi­leumhoz lehetne kapcsolni. Benedek Mikié* Régi kapu Mezey István rajza. Miskolci koncerlnapiár Októberben a Városunk mi-' vészei sorozatban tartott 5-i kétzongorás hangverseny után további négy koncertet kí­nál a program. A Collegium musicum sorozatban Peskó György orgonaestje hallható az avasi templomban 11-én, kedden este hét órakor. Más­nap, 12-én az Ars Nova ka­maraegyüttes (Romániából) ad hangversenyt a Bartók - teremben. A Filharmónia téli bérletében október 24-én Ránki Dezső zongoraestje hallható a színházban, a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével — vezé­nyel Kovács János —, három Beethoven-mű megszólaltatá­sával. A hónap végén, októ­ber 27-én este a Bartók-te- remben kerül sor a Modern Rézlúvó-együttes (Geiger György, Somorjai István, Szabó László, Keveházi .le­nő, Ilona Gusztáv, Egressy Károly, Szabó Vilmos) hang­versenyére, amelyen zongo­rán Falvay Sándor működik közre. Tjr ' í veizongo 'Á d est Kiállítás Bőcsőn Falunk kincsei címmel, honismereti kiállítás nyílik október 12-én a bocsi párt­házban. Az október 23-ig nyitva tartó kiállítás, ame­lyet a bocsi Szabad föld hon­ismereti kör rendez, a he­lyi ipari, mezőgazdasági, ke­reskedelmi és paraszti élet tárgyi emlékéit mutatja be az érdeklődőknek. Ötvösmunkák és textíliák Ötvösművészeti darabok cs textíliák láthatók napjaink­ban a miskolci Szőnyi Ist- ván-teremben. Csütörtökön nyílt itt meg Demesik Attila miskolci ötvösművész kiállí­tása, amelyen a művész sár­garézből, krómozott acélból, rozsdamentes acélból készült kézitükreit, falitükreit,' gyer­tyatartóit, vázáit, használati tárgyait — például cukor­tartóit, tálcáit —, valamint a Duna Intercontinental ho­telbe készült használati tár­gyait — tálakat stb. —, lám- pocsaládjait, rézágyait, egyéb alkotásait mutatja be. A ki­állításon mintadarabok lát­hatók, amelyek megrendel­hetők. Vele együtt mutatja be a Szőnyi-terem feleségé­nek textiljeit, amelyek első­sorban saját festésű kender­es gyapjúanyagból készült faliszőnyegek, térelválasztó elemek és egyéb textíliák. i ii i .... i ........... .1 ii ...... S zép számú közönség előtt adott hangversenyt október 5-én, a miskolci Bartólc-te- remtíen Komoróczi Zsuzsa és Zs. Nagy Mária. Kétzongorás estjükön az Új Miskolci Vo- , nósnégyes, vaiamint Füzes Péter és Marosi Tibor (kürt) működött közre. Érdekes módon a műsor összeállítása nem csupán kronológiai sorrendet, ha­nem egyben hatásfokot is jelentett, hiszen á Mozarttól Milhaud-ig megidézett szer­zők művei közül a két, e századi komponista alkotása szólt a legbiztosabban, leg­érettebben. A két Mozart­iétól (Larghetto és Allegro) még némileg szóróinál! ér­zelmi megnyilatkozásnak bi­zonyult; Liszt Réminiseences de Don Juan pedig elsősor­ban a lírai mozzanataival A természetvédelem terü­letén első ízben fordul elő, hogy egy egyedülálló termé­szeti kincset nem pusztíta­nak el azért, hogy a helyén műszaki berendezést építse­nek, hanem máshová telepí­tenek. A Svájcban, Zürich mellett elterülő Klotener Ried nevű lapos területet a légi kikötő kifutójának az épitése veszélyeztette. Az hatott, a markánsabb rész­letek már kevésbé tűntek meggyőzőnek. Szellemesen könnyed interpretáció volt viszont Lutoslawski Változa­tok egy Paganini témára és Milhaud Scoramouche című darabjai, ez utóbbi tolmá­csolásának frisseségéből pél­dául mit sem vont le a ru­tin — a közelmúlt egyik avantgarde színházi produk­ciójában estéről estére hall­hattuk —, a közönség szíve­sen vette ti ráadást is belő­le. A Liszt- és a Mozart- kompozíció között Beetho­ven vonósnégyesre és két kürtre írott, Esz-dúr szex­tettje szólalt meg korrekt di­namikai eszközökkel, bár a „beugrás” a második kürt­szólamban érezhetően nyer­sebbé tette a hangzást. ». Sz. IS. építési szakemberek, a ter­mészetvédelmi szervek és a műszaki főiskola érdekelt intézete közös megegyezéssel elhatározták; hogy áthelyezik a lápot. A kifutót ugyanis műszaki és pénzügyi okok­ból nem lehetett volna más­hová építeni. A láp áttele­pítése csaknem egymillió svájci frankba kerül. Áttelepített iáp I „Az már nem is szerencse, hanem ritka ajándék, ha va­lakinek pénzkereső foglalko­zása összetalálkozik azzal, ami a szenvedélye. Nekem megadatott ez az aján­dék... ” Néhány évvel ez­előtt fogalmazott így Márton Jánosvé egy beszélgetésünk­kor. Akkor kapta meg a Kis Jankó Bori-díjat. Ha valaki nem ismerné, ebből kitalál­hatta — a népi . díszítőmű­vészét az, ami szenvedélye­sen foglalkoztatja. Az apropó, amiért írunk róla, csak ennyi: Miskolcon, e diósgyőri Vasas Művelődési Központ Galériájában azok­ból a munkákból nyilt kiál­lítás, amelynek terveit Már­ton Jánosné készítette. A tény azonban megér egy kommentárt. Díszítőművésze­ti kiállításoknak nem - va­gyunk híjával, a szép szám­mal működő díszítőművészeti körök rendszeresen megtart­ják a maguk bemutatóit. Az­után időről időre nagyobb lélegzetű, összefoglaló jelle­gű kiállításokat is rendez­lek, helyi jellegűeket és or­szágos vonzásúakat is. Talán Csak emlékeztetőül, Borsod ad otthont a Kis Jankó Bori országos hímzőpályázatnak, az Észak-magyarországi Ka­lárisnak. Az előbbit Mezőkö­vesden. az utóbbit Szeren­csen rendezik. De a vissza­térő, összefoglaló jellegű ki­állítások között említhetjük a miskolcit is; a díszítőmű­vészeti és fafaragó szakkö­rök kollektív bemutatóját, s ennek életre hívásában már elévülhetetlenek Márton Já­nosné érdemei. Csakúgy, mint abban, hogy Miskolcon gyökeret vert és megizmo­sodott a népi díszítőművésze­ti mozgalom. Ő szervezte meg és vezette például az első díszítőművészeti szak­kört a városban. Visszatérve a kiállításokra: kollektív be­mutatóknak nem vagyunk szűkében, de első alkalom, hogy egyéni díszítőművészeti kiállítást láthat a város kö­zönsége. Legalábbis annyi­ban egyénit, hogy egyazon alkotó álmodta meg a motí­vumokat. Ez esetben Márton Jánosné, akit város-, megye-, sőt országszerte inkább csak Marikának emlegetnek azok, akik foglalkoznak a népi dí­szítőművészettel. Marikát sokan, sokfelé em­legetik. Sokan ismerik. El­sősorban asszonyok persze, akiket ő vezetett rá arra, hogy a szép akkor szép, ha tiszta. A ma díszítőművé­szete is akkor a legszebb, ha nem terhelik felesleges sal­langokkal, ha az eredeti, ősi motívumok a maguk termé­szetes egyszerűségében kel­nek életre a ma használati tárgyain. Ehhez pedig nem volt elég másolni a megle­vőt — ehhez kutatni is kel­lett. Több mint két évtizedes izargalsnas, kitartó, elmélyült kutatómunka eredménye mindaz, amivel a Vasas Ga­lériában szembesül a néző. Olyan kutatómunka, mely­nek néprajzi tudományos ér­téke is van — gondolunk például a gömöri csomós hímzésre, amelynek megtalá­lása és feldolgozása a nép­rajztudományt is gazdagítot­ta. Vagy a legújabb — az utolsó Észak-magyarországi Kalárison bemutatott — anyagára, a szentistváni vi­zitke újrafogalmazására. Ami e kiállításon szembe­tűnik: a népi díszítőművé­szet gyökeréig nyúlt vissza az alkotó, s ugyanakkor si­került olyan korszerű meg- íogalmazásokat találnia, ame­lyek valóban szolgálják a mai embert. Mindezt rész­leteiben tudtuk róla — a számos elismerés, a különbö­ző nívódijak, országos pályá­zatok plakettjei bizonyítják ezt — mégis a meglepetés erejével hatott e mostani be­mutatkozása. Talán azért, mert a megtett életút, az el­végzett munka először került a maga gazdagságában, sok­színűségében és mélységében is az érdeklődők elé. 4gy még inkább szembetűnik al­kotó művészetének tisztasága, a „mesterség”, a népi díszí­tőművészet végtelen tisztele­te. S ugyanakkor az alkotó .egyénisége is. Szép, gazdag ez az anyag. Sőt — gyönyörű. Ha meg akarnám fogalmazni, miért, legszívesebben csak annyit mondanék, mert végtelenül egyszerű, tiszta, mert úgy van közel a forráshoz, a for­rásokhoz. hogy átlépi az idő szakadékét» Olyan tárgyak ezek — térítők, párnák —•, amelyekkel együtt élni öröm. Marika virágai örömből szü­lettek. A régi matyó inguj­jak egyszerű, s kevésbe tarka virágai, a széntistvá- ni vjzitke dekoratív min­tái átfogalmazásukban is őr­zik az eredeti tisztaságát. Nem véletlenül ezeket emel­tük ki. Mert Márton Jánosné otthonos a magyar népi dí­szítőművészet minden ágá­ban, de leginkább választott „hazája”, Észak-Magyaror- szágnak forrásait kutatja. A Pest megyei szülőfaluból. Té­pi ószent már ton Ital idehozta sorsa — s ennyivel, úgy­mond tartozik a második szülőhelynek. A választott szülőhelynek. Mint ahogyan ezzel a ki­állítással már neki is tar­tozott a város, jóllehet: adok- kapok osztozkodás sohasem fordult meg fejében. De kel­lett. hogy egyszer már ön­magát mutassa meg az az alkotó, akinek egész tevé­kenysége beleolvad a város díszítőművészeti mozgalmá­nak egészébe. Marika virágai mindany. nyiunlc virágai. | Csutorán Annamária ]

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents