Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-20 / 197. szám

1983. augusztus 20,, szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Jelentésünk a helyszínről Amikor felkapaszkodunk egy-egy gőzös vontatta nosz­talgiavonatra, a múltba te­szünk kirándulást. Ha visz- szatérünk onnan, inkább gyorsan kényelmesen szere­tünk utazni. A vasút nosztal­giánk és gyakori szidalmaink tárgya. Melyik kisfiú ne vágyna rá, hogy egyszer ma­sinisztaként a száguldó vas­paripa „nyergébe” üljön? Akad-e viszont egyetlen olyan olvasónk is, aki ne bosszan­kodott volna már a késve érkező, vagy induló, netán piszkos szerelvényben ? Ernőd és Nyékládháza kö­zött a vasúti pályatesten em­berek és gépek összehangolt, csoportja dolgozik azon, hogy ezen a szakaszon is megte­remtsék a még biztonságo­sabb és gyorsabb forgalom feltételeit. Munkájuk ered­ményeként remélhetően nem­csak a nosztalgiavonatokon érezzük majd jól magun­kat; ... IRÁNY ÉS SZU,. Az Adorján-tanyai átjáró­ból, az 1643-as vasúti szel­vényben billenőplatós Z1L kanyarodik a földútra. A pi­lóta nem kíméli sem magát, sem a gépkocsit, sem ben­nünket. Vastag porfelhőt sza­kit fel az útról, amely per­cekre láthatatlanná teszi az egységek sorából álló gép­láncot. — Teljesítménybérben dol­goznak — mondja Kóródi József, a vasútépítők üzem­vezetője. — Egyszerűen le­hetetlen visszafogni őket. így aztán locsolóautókat kér­tünk, de a víz csak rövid időre fogja meg a port. Most még esak-csak elmegy. Kél- három héttel ezelőtt viszont olyan melegünk volt, amilyet soha életünkben nem tapasz­taltunk. Nem csoda tehát, hogy alig kapunk embert. A géplánc nélkül semmire sem mennénk. Régebben negyven. fő tartozott egy brigádba. Most hat-nyolc. A pályakor- szerüsítésl munkát összesen harminc emberrel végzi el az építési főnökség. Szeren­csére egy század katonát az idén is a segítségünkre vezé­nyeltek. Az 1643-as szelvényben a hét közepén már a sínpár gépláncos szabályozásánál tartottak a vasútépítők. Irányban és magasságban milliméteres pontossággal dolgoznak, az ellenőrök el­térést nem tűrnek el. szelvényben A nagy teljesítményű oszt­rák gép „fedélzetén” ugyan­annyi műszert látunk, mint­ha egy repülőgép pilótaka­binjában nézelődnénk. Kocsa Károly gépkezelő dobhártyá­it hangtompító védi a zajtól. Ez az ára annak, hogy a Plasser-mono elvégzi a vala­mikori pályaépítők legnehe­zebb munkáját, az ágyazat tömörítését, s egyben auto­matikusan javítja a kereszt- szinti hibákat. — A munka nem megeről­tető, inkább zajos. Felada­tom az, ho°y minden pilla­natban ellenőrizzem a mű­szereket. s ha valahol hibát veszek észre, azonnal közbe­lépjek. KORSZERŰBB ÉS BIZTONSÁGOSABB Mester Tstván, a MÁV Miskolci Igazgatóságának mű­szaki ellenőre tornamutat­ványnak' beillő félkar haj- lítással ereszkedik a frissen beépített sínszálak mellé. Bár rendkívül pontos mű­szerek állnak rendelkezésére, véleménye szerint maga a szemmérték nagyon sokat segített a munka ellenőrzé­sében. — Igazgatóságunk terüle­tén — halljuk később tőle — !í)77-ben kezdtünk hozzá a pálya korszerűsítéséhez. A munka magában foglalja az ág vázát felúiítását, a kereszt­aljak és a sínek cseréjét, va­lamint a biztonsági berende­zések, a villamos felsőveze­ték modernizálását.' Jelenleg Nyékládháza és Ernőd között 5,8 kilométeres pályaszakasz felújításán dolgoznak a MÁV Építési Főnökségének mun­kásai. A vágányzárat július IB-án léptettük életbe, s a tervek szerint; szeptember elején már megindul itt a forgalom. A korszerűsítés jól halad, valószínű, hogy a ter­vezett határidő előtt két- három nappal korábban el­készülnek a munkával az éoftők. A korszerűbb pályán természetesen gyorsabban, biztonságosabban futhatnak majd a szerelvények. — Rövidül tehát a vonatok menetideje? — Menetrendi kérdésekre nem tudok pontos választ adni. A lényeg az, bogy a korábbi 48 kilogrammos sí­neket 54 kilogrammosra cse­réljük ki A súly 1 méternyi sínre értendő. A pálya al­kalmas lesz rá, hogy 140 kin­cs maximális sebességgel ha­ladjanak rajta a személy­szállító szerelvények. Ára, csak igazgatóságunk terüle­tén, Hatvantól Mezőzombo- rig. Ez a vasúti fővonal egyébként az ország legkor­szerűbb pályája. Hasonló ki- építeltségű még a budapest— debreceni fővonal, de ott csak egy sínpár van. A sze­relvényeket korszerű bizto­sítóberendezések. vonatbefo­lyásoló automatikák védik a balesettől. Egyes szakaszokon kicseré­lik a teljes felépítményt, má­sutt a rostálás, tömörítés után új sínszálakat fektetnek a régiek helyébe. Hogy hol, milyen munka elvégzése jár optimális eredménnyel, azt a talajmechanikái vizsgála­tok után a vasút tervezőin­tézetének szakemberei dön­tik el. A géplánc segítségével 95 százalékos relatív tömörségű alépítményt készítenek. A nályaénítesnél, -felúiításnál használt anyagok döntő több­ségben megyénkből származ­nak. A zúzott kő (mir-"«égé­re sajnos sok a panasz) a tállyai bányából, a talajjaví­tó kavics Nyékládházáról, a sínszálak Diósgyőrből, illetve Özdról érkeznek a helyszín­re. A „GOMBOLÁS” Hatvan és Miskolc között már régen nem zakatol a vo­nat. A hegesztett pálya a nagyobb utazógyorsaságot és az energiatakarékosságot szolgálja. A sínek úgynevezett tompa hegesztése már a befejező műveletek egyike. Az előre elkészített vágánymezők Gyöngyösről, a fektető sze­relvénnyel utaznak ide. Ez­után következik a „gombo­lás” művelete, ami azt jelen­ti. hogy a munkagépek hala­dását biztosító vendégsínek helyére a véglegesek kerül­nek. A gépsor legvégén most Komáromi István dolgozik köszörűgépével. — Tükörsimára ken csi­szolnom a sínek felületét és eltüntetem az apró henger- lési hibákat. Ennyi a mun­kám, nem több, nem keve­sebb. Jól érzem itt magam, bár soha sincs a fejünk felett tető. A géppel könnyen, vi­szonylag gyorsan haladok. — Mivel szokott utazni ? — Természetesen csak vo­nattal. A kocsi futásáról, rili­gásáról érzem, hogyan dol­goztak ott a pályaépítők. Negyedórával múlt dél, el­suhan mellettünk a nesti gyors. Szinte riasztó, miiven halkan, szinte hang nélkül surran Miskolc felé a szerel­vény. A oálvaéoítők már ré­gen* megszokták a veszélyt, amely egyben a mi bizton­ságunkat jelenti. U. J. Az üvegházakban nincsenek évszakok, egész évben nyílnak a virágok. Magyarország vi- rágkertészete Európa-hirü. Vá- gott és cserepes virágaink, dísznövényeink keresettek a külországi piacokon és jól jö­vedelmeznek. A virágvásárlást mi, magyarok általában alka. lomhoz kötjük, külföldön vi­szont mindennapi szokás, a kedvesség és szeretet szimbó­luma. A múlt a jövőért Történelmünkről, példaképeinkről Két történelmi eseményre emlékezünk augusztus hú­szadikán. Mindkettő sarkala­tos pontja a magyar törté­nelemnek. Népköztársasá­gunk alkotmányának tör­vénybe iktatása a legújabb kori történelem nagy ese­ménye volt, hiszen ekkor mondta ki először magyar törvény: „Minden hatalom a dolgozó népé!” S van miért ünnepelnünk a régmúltnak ehhez a naphoz fűződő em­lékét is: I. Istvánra, a ma­gyar állam megalapítására tekintünk vissza augusztus 20-án. Több mint kilenc évszá­zad választotta el a két dá­tumot. Régi igazság, s a marxizmus klasszikusai is nemegyszer figyelmeztettek arra, hogy a jelen feladatait és a jövő építését el sem le­het képzelni a múlt ismere­te nélkül. Erről, a múlt ér­tékeléséről, a magyarság fo­galmáról, történelmi értéke­ink megbecsüléséről kérdez­tük meg ezeknek a kérdé­seknek kutatóját és népsze­rűsítőjét: Nemeskürty Ist­vánt. — Mi a jelentősége a múlt megismerésének a mai Ma­gyarországon? — Minden nép, nemzet, közösség mindig ismerte — vagv ismerni vélte — saját múltját. Többnyire jóval az­előtt, hogy leírták vagy tu­dományosan feldolgozták vol­na. Az ismert, vagy ismerni vélt múltat aszerint alakí­tották, hogy miképpen szol­gálta jövőjüket, vágyaikat, céljaikat. A múlt, a történe­lem Ismerete nem azért volt érdekes számukra, hogy az előző nemzedékek tetteit mintegy jegyzőkönyvi hű­séggel őrizzék, hanem hogy abból mit tanulhatnak jövő- jükre nézve. — Vágyaink visszavetítése azt jelenti, hogy csak a szé­pet, a jól, a számunkra ked­vezőt kell elfogadnunk a múltból? — A legkevésbé sem je­lentben! Éppen ellenkezőleg: a múltat be kell vallani! Egyre fokozottabb jelentősé­get kap a történelmi múlt etikai, erkölcsi megítélése. Megtisztító, megújító, a je­len feladataihoz erőt és a jövőre vonatkozólag reményt nyújtó feladat, amelyet aka­dályoz, ha a múlttal nem azonosítjuk magunkat. Na­gyon sokszor hallottuk: ez az ország 1945 előtt az urak országa volt, s ami addig történt, ahhoz nekünk sem­mi közünk. A megtisztulást airadályozza, ha a múltból csak a nekünk, a minden­kori mának tetsző mozzana­tokat emelünk ki, azokat di­csőítjük vagy szidjuk. Tet­szetős. de olcsó és hamis el­- len vetés, hogy „minek ki­teregetni a szennyest”, mint például a magyar nemesség mulasztásait 1514—1552 kö­zött, a múlt. századvégi ma­gyarországi nemzetiségi po­litika bűneit, a 2. magyar hadsereg cinikus feláldozását az uralkodó osztály részéről a második világháborúban, vagy a Rajk-pert. — Mindezzel együtt keü tehát vállalni magyarságun­kat. Sokszor kimondjuk ezt a szót — de kit vehetünk ebbe a gyűjtőfogalomba? — Magyar ember az, aki magyar nyelven rendszerezi a világról szerzett benyomá­sait és ebben különbözik más embertől. Nem jobb és néni rosszabb, mint a többi nyel­veken beszélők. A nyelv te­szi lehetővé a történelmi azonosulást is. Nem azért mondjuk, hogy „ezer éve élünk itt”, hogy így vagy úgy tettünk 1526-ban, 1686- ban, vagy 1849-ben, hogy felszabadultunk 1945-ben, mintha őseink bizonyítható­an ott lettek volna a neve­zetes eseményeknél, hanem, mert az anyanyelv tudata azonosít bennünket a ve­lünk közös nyelvet beszélő régiekkel, a múlttal. 1867 és 1945 között fokozatosan fe­ledésbe merült az azonos nyelvet beszélő, de különbö­ző társadalmi osztályokhoz és rétegekhez tartozó emberek­nek éppen a nyelv által megteremtett közössége. Ki­ki a maga kedvére magya­rázta: ki is a magyar. A ne­mesember. A paraszt. Aki keresztény valiású. Aki itt meg itt született. Fogyván aztán a nemesúr s az „iga­zi”, a „tősgyökeres” paraszt is, megzsugorodván a terület, ahol születni lehetett — a tagadás vált igenléssé. Nem az határoztatott meg, hogy ki hát a magyar, hanem hogy* ki nem az: magyar, aki nem német, nem sváb, nem zsidó, nem szlovák, nem ro­mán stb Innen már csak egy lépés volt a martalóc logikájú következtetés: aki nem magyar, mert például zsidó, az kiirtandó. Voltak, akik ugyanezzel a logikával a németeket, svábokat, szlo­vákokat is kiirtották volna, de nem lehetett. És persze viszont: például a svábok a magyarokat. Nein rajtuk múlt. Feledésbe merült az egyetlen és történelmileg is bevált mérce: a nyelv. Ma­gyar az. aki e nyelvet be­széli, s ezt beszélvén magát magyarnak vallja. A ma­gyarul beszélők közössége ne mások ellen, ne mások ká­rára tartson össze, hanem egy közös gondolkodás ter­mészetességével. — Történelemről lévén szó: a latin közmondás sze­rint is „a történelem az élet tanítómestere”. Ki érdemes arra hogy .,tanítómesteréül”, példaképéül fogadja el az if­júság? — Nincs ifjú nemzedék eszmények és történelmi tu­dat nélkül, a múltban élt eszmények, és hősök nélküL Akkor válhatnak eszmények­ké, ha a gyermek természe­tesen és magától értetődően azonosítja magát velük. Nem felnéz rájuk, mint egy szo­borra, hanem magában, szí­vében őrzi őket, eggyé vál­lán önmagával. A munka csöndes hősei egy lángolni- lobogni vágyó ifjú számára, mégsem lehetnek akkora példaképek, mint egy Dobó István, Bornemissza Gergely, Balassi Bálint, Zrínyi Mik­lós, vagy Bocskai István. Szándékosan csak a régeb­bi múltból vettem a példá­kat, mert a régebbi múltat, történelmet és irodalmat egy időre száműzték a közokta­tásból, de szerencsére újab­ban ismét bebocsátást nyer­tek. De ne térjünk ki szá­zadunk hősei elől sem. Meny­nyi mintaképet, eszményt, hőst kínál az 1917 és 1919 közöt a Vörös Hadseregben harcolt több mint százezer magyar katona! — S a még közelebbi múlt? — Tanulságos megfigyelné a történelmi köztudat által 1945 után elfogadott és tisz­telt hősöket. Előtérbe lépett a változni tudó és „változva változtató” hős. Természetes, hiszen a felszabadulás nem csupa újszülöttet talált itt, hanem egy előző társadalmi rendben született felnőtt és ahhoz ilyen, vagy olyan mó­don alkalmazkodó felnőtte­ket. Bajcsy-Zsilinszky End­re. e kor hőse, hazája érde­kében a körülményeket fel­ismerve változni tudó hős volt, aki a magyar feudális múlt minden kellemetlen örökségét már-már jelképe­sen hordozva választotta egy sorsfordító történelmi pilla­natban az újat, a demokra­tikus haladás ideálját a nem­zeti függetlenség megtartá­sa érdekében. Ugyanígy, bár nem ennyire bonyolult élet- úttal, Pálifv György. Még Szekfűt is ide számíthatjuk, aki egy változni vágyó, 1945 előtt felnőtt és beérett ér­telmiségi típus számára lett meghatározó példa. A fel- szabadulás előt ti hősökben a nem változás, a régihez ma­kacsul ragaszkodás, a meg­tartás és megőrizni tudás erényeit tanultuk tisztelni — és milyen érdekes, hogy ami­kor a közvélemény már ré­gen egy új hőstípust emelt önmaga eszményévé, a tör­téneti (iskolai és közművelő­dési) ismeretterjesztés még sokáig ragaszkodott a dicső tettekben pózzá merevült hősökhöz, akiken nem illett foltot találni, akik kezdettől fogva tökéletesek. Ma nagy változások korában élünk, a magyar közvélemény bölcs és bíráló figyelemmel veszi tudomásul a gazdasági élet­ben bekövetkező változáso­kat. Aligha független ez a magatartás attól, hogy esz­ményéül változtatni tudó hő­söket ismer el. A statikus hőst. történelmünk folvamán nem először, a dinamikus hős váltotta fel a történeti tudatban. V. E. I

Next

/
Thumbnails
Contents