Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-13 / 164. szám

1983. július 13., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 CSÖKKENTETTÉK A VÁLLALATOK FEJLESZTÉS! ALAPJÁT - A MAGÁNNYOMOZÁS IS SZABÁLYSÉRTÉS - AMIKOR KÖTELEZŐ A FEGYELMI - SZiGORÜBB FELELŐSSÉGRE VONÁS " - REPÜLŐJEGY FORINTÉRT A júniusi hónap bővelke­dett fontos, új jogszabályok­ban. Ennek oka, hogy a má­sodik fél év első napján, jú­lius elsején általában jóval több módosított vagy telje­sen új rendelkezés lép ha­tályba, mint más hónapok­ban, kivéve természetesen a januárt, az év első hónap­ját. Az alábbiakban tehát nem vállalkozhatunk még megközelítően teljes körű felsorolásra sem: szokásos havi rendelet-összefoglalónk­ban csupán néhány érdeke­sebb, közérdeklődésre számot tartó jogszabályt ismertetünk röviden. A Magyar Közlöny június eleji számában jelentek meg azok a paragrafusok, ame­lyek a vállalatok fejlesztési alapját mérséklik. Erre azért volt szükség, mert a statisz­tikák szerint, a vállalatok beruházásai jócskán megha­ladták az eredetileg terve­zett szintet, ami a népgaz­daság jelenlegi helyzetében nem engedhető meg, az egyensúly fenntartását ve­szélyezteti. Az egyik legfon­tosabb változás, hog}' a vál­lalatoknak az új szabályok szerint, a fejlesztési alapból kilenc százalékot, egyes ága­zatokban pedig hat százalé­kot kell befizetniük a költ­ségvetésbe. A fejlesztési alap összegét csak az exportcélok­ra felvett hitelek törlesztésé­vel lehet csökkenteni. A Magyar Közlöny június 13-én megjelent 2(i. számá­ban olvashatók a szabálysér­tésekre vonatkozó új jogsza­bályok, (tmelyek közül ezút­tal csupán néhány fontosabb rendelkezést emelünk ki. A pénzbírság legalacsonyabb összege ezentúl száz, legma­gasabb összege pedig tízezer forint lesz, A Minisztertanács rendelete szerint tízezer fo­rintig terjedő bírsággal sújt­ható például, aki magánnyo­mozói irodát tart fenn, vagy vagyoni haszonszerzés céljá­ból magánnyomozói tevé­kenységet, folytat. Ugyanígy büntethető áz a járműveze­tő, aki tiltó jelzés ellenére a vasúti átjáióba hajt. Há­romezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, továbbá tö­megközlekedési eszközön in­dokolatlanul olyan zajt okoz, amely alkalmas orra, hogy mások nyugalmát zavarja. Aki kisipari tevékenységé­nek gyakorlása során mun­kahelyének, telephelyének környezetében lépi túl a megengedett zaj-, illetve rez- gésterhelési határértéket, öt­ezer forintig büntethető. Itt említjük meg: az új kor­mányrendelet szerint a jö­vőben a kisipari szabálysér­tésekre vonatkozó rendelke­zéseket a gazdasági munka- közösségek tagjaira is meg­felelően alkalmazni kell. Ei- zonyara a rohamosan terjedő videózás is szerepet játszott abban, hogy az illetékesek új paragrafust, alkottak a szerzői művek jogosulatlan 'használatáról. Eszerint há­romezer forintig terjedő pénzbírsággal’ sújtható, aki más szerzői jogi védelem alatt álló művet jövedelemszerzés céljából jogosulatlanul hang-, vagy képhordozóra lemásol­ja, a mű másolatát forga­lomba hozza, vagy nyilvá­nosan előadja. A szabálysértésekre előirt új rendelkezések egyébként 1983. szeptember elsején lép­nek életbe. A Minisztertanács módosí­totta korábbi rendeletéit az állami ellenőrzéssel és a gazdasági bírságokkal kap­csolatban is. Ami az előbbit illeti: július 1-től az ellen­őrzést végző szerv kezdemé­nyezésére a fegyelmi jogkör gyakorlója köteles a fegyel­mi eljárást lefolytatni, s an­nak eredményéről az ellen­őrzést végző szervet hatvan napon belül tájékoztatni. Megszűnik tehát az a hely­zet, hogy a felettes hatósá­gok elkendőzhetik a szemé­lyes felelősség érvényesítését.. A gazdasági bírságok kisza­básával kapcsolatban az egyik leglényegesebb újdon­ság, hogy ezentúl a bírság- összeget úgy kell megállapí­tani, hogy az legalább har­minc százalékkal haladja meg a vállalat által elért jo­gosulatlan előny, illetve az okozott kár összegét. Ugyancsak július elsején lépett hatályba az a minisz­tertanácsi határozat, amely a gazdálkodás felelősségi rend­szerének következetesebb működését^ szolgáló irányel­veket tartalmazza. Ez egye­bek között részletesen előír­ja, kit terhel a felelősség az elhamarkodott, hibás testü­leti állásfoglalásokért, hogyan kell hatékonyabbá tenni a jövőben a minőség- és az ár- ellenőrzést, melyek a legfon­tosabb feladatok a fegyelmi és kártérítési felelősség meg­állapításával kapcsolatban. Az irányelvek szerint, a ma­gasabb vezető állású szemé­lyek munkájának értékelésé­ből, anyagi és erkölcsi elis­merésénél a továbbiakban azt is figyelembe kell venni, hogy mennyiben élnek kö­vetkezetesen a rendelkezé­sükre álló szankciók alkal­mazásával. A Magyar Közlöny 27. szá­mában jelent meg a Magyar Nemzeti Bank közleménye, amely szerint ezentúl forin­tért vásárolható repülőjegy: — Európa területére láto­gató és turista kiutazási en­gedély alapján a MALÉV, il­letve a MALEV-vel közös elszámolásban közlekedő kül­földi légitársaságok járatai­ra; — ezen túlmenően turista kiutazási engedéllyel az egyéb légitársaságok járatai­ra is arra a kiegészítő út­szakaszra, amely az előbbi légitársaságok járataival nem érhető el. A kiegészítő jegy ára azonban — beleértve az esetleg szükséges visszauta­zást is — nem haladhatja meg az utazás legtávolabbi célországára megállapított vasúti menetjegykeret ötven százalékát. — Európán kívüli orszá­gokba turista kiutazás! en­gedély alapján a MALÉV, valamint más légitársaságok járataira is, a célállomásig és vissza/ az útszakaszra al­kalmazható legalacsonyabb díjtétel igénybevétele mel­lett, körutazás nélkül. Végezetül megemlítjük, hogy július 1-től lépett ha­tályba a tejjegy megszünte­tését, a családi pótlék eme­lésével összhangban elrendelő kormányrendelet is. D. A, Ezüst és bronz Beszámoltunk róla. hogy sikerrel zárult a kistermelők negyedik megyei borverse­nye, és közöltük a verseny­ben aranyérmet elért botok, illetve előállítóik névsorát. Azóta több kistermelő is te­lefonált, s arra kért ben­nünket: ismertessük az czüsl- és bronzeremmel jutalmazott borokat, illetve e borok ter­melőinek névsorát is. Eleget téve a kérésnek, íme a lista: A borsodi borok, kategóriá­jában ezüstérmet Tassy. And­rás (Miskolc) rizlingszilváni, Radóczi Endre (Miskolc) tramini és Enyedi Miklós (Miskolc) tramini, valamint kétféle vegyesfehér bora. Bronzéremmel Klinko János. Takács Ferenc. Francózki István vegyesfehér. Schnei­der István muskotályos (va­lamennyien miskolciak) és Nagy Ferenc (Karcsú), illelve S/.itár Béla (Edelény) ve­gyesfehér borát jutalmazták A tokaj-hegyaljai borok kategóriájában ezüstérmei nyert Barali Vince (Miskolc) bodrogkeresztúri furmint - hárs. Szakács József (Mis­kolc) két olaszliszkai fur- mlnt-hárs és egy ófurmint- hárs bora Bronzérmet; kapott Dapsi Lajos (Alsószuha) to­kaji furmint-hárs, Kovács János (Encs) 1978-as hegyal- j jai hárslevelű, Ungvári 1st- j van (Sátoraljaújhely) hárs­levelű, Bártfai Zoltán (Mis- j kolc) hároméves hegyaljai / furmint-hárs, Szobonya I László (Sárospatak) 1981-es j furmint-hárs, Hudák György! (Tokaj) száraz furmint ború- ért. I A bii Ideáljai borok kategó- f riájában ezüstérmet szerzett Nagy Mihály (Ernőd) vegyes- fehér és Szabó Györgj (Mis­kolc) bükkaljai furmint borá­val. A vörös borok versenyében ezüstérmes lett Vatga István (Miskolc) kékfrankos és Ba­rali Vince (Miskolc) vegyes­vörös bora. /) gyümölcsborok kategó­riájában ezüstérmes Dudás Béia (Ernőd). Hajdú Géza (Miskolc), Kujbus László (Miskolc) meggybora, Mun­kácsy Gyula (Miskolc) sze­derbora. Bihari István (Mis­kolc) fpketeribiszke és Ta­kács Ferenc (Miskolc) piros ribiszke bora. Bronzérmet Varga István (Miskolc) és Németh Tibor (Miskolc) meggybora kapott. (ka) Takarékos hőcserélő Óránként három és fél ki­logramm fűtőolajat, vagy an­nak megfelelő hőenergiát le­het megtakarítani a Klima- vill gazdasági társaság lu- dányhalászi üzemében elké­szített hőcserélővel. A beren­dezést a MÉM gödöllői mű­szaki intézetében fejlesztet­ték ki. s mintadarabjai a szécsényi IT. Rákóczi Ferenc Tsz baromfitelepén kitűnően megfeleltek a várakozásnak. Az óránként háromezeröt­száz köbméter levegő cseré­jére képes szellözöberende- zésben olyan csőrendszert alakítottak ki, amelyben a baromfi istállóból távozó har­minc—harminckét fokos el­használódott levegőt felváltó friss, hideg levegő húsz— huszonhárom fokra felmeleg­szik. Ludányhalásziban júli­usban megkezdik tíz darab energiatakarékos hőcserélő előállítását, amelyeket ősz- sze] a Mezőhéki Állami Gaz­daság baromfitelepén szerel­nek fel. Az új termékkel tő­kés importból származó ké­szülékeket helyettesíthetnek. ... lehajtod a fejed, háromra nagy levegőt veszel, és elrúgod ma­god! Na, próbáld meg! Nem könnyű a gyerekekkel De a fürdő- zőkkel néha még nehezebb. Erről mesél Gruber Rudolf, a tapolcai strand Rudi bácsija ... ,.j lehajtani a fejet, elő­re! Na, próbáld meg! Ide jössz, megfordulsz, háromra nagy levegőt veszel, és elrú­god magad! (A négy nyolc év körüli gyerek több-keve­sebb ügyességgel tempózik a kismedencében.) ... na, még- egyszer! Csak a kar mozog! A láb ki van nyújtva! Le­hajtod a fejed __! É s így tovább. Az úszások­tatás befejeztével a gyerekek dideregve szárítkóznak a na­pon, s Gruber Rudolf, a ta­polcai strand vezető úszó­mestere széles mosollyal in­vitál egy mély víz melletti padra: — Hölgyem, az öné vagyok. Magas, szikár, jó tartásé férfi. Mozgékony sasorr, a szájsarokban gyakran vissza­térő ironikus görbület. Alig ötvenes, de mindenki Rudi báesizza. Tekintély? Felelős­ség miatt kijáró tisztelet— ki tudja? Kérdésre alig van szükség. Rudi bácsi jó beszédű em­ber. Ömlik belőle a szó, bu- gyog belőle a méreg, a ha­rag, a keserűség. — Felelősség ? — szinte re­ménytelenül tárja szét a kar­ját. — Borzasztó nagy. Mást nem tudok mondani. Napi 8 ezer ember, hétvégeken még több. S általában vagyunk ketten, meg a diákőrök. Napi tíz kilométert is talpalok. Két napig az egész strand az enyém (utána váltás van), medencekarbantartás, -fertőt­lenítés, vízcsere, felügyelet. Felügyelet? Te jó isten! Tud­ja, mi jár értp? Itt egész nap a jó édesanyámat em­legetik. Én vagyok a „sípos cerberus”, akit sokszor leg­szívesebben a vízbe lökné­nek. Hálából a felügyeletért — Miért lett líszómester? — Tizenhárom éve csiná­lom. Előtte férfiszabó vol­tam. — Az szép szakma, . — Szép. Én mégis borzasz­tóan meguntam. A reggeltől estig egy helyben ücsörgést. Aztán elvégeztem Debrecen­ben egy nyolchónapos tan­folyamot (féloldalas mentő- úszás, mesterséges lélegezte­tés, meg minden ezzel járó tudnivaló), és ide kerültem. Ma már ez másképpen van. Egyhetes gyorskiképzés, és irány a víz mellé őrköd­ni. Nem helyeslem ..., ezt most is alaposabban kellene. — Megérte a csere? Itt az. tán van izgalom bőven! — Még bírom szufléval. Pedig volt olyan nyaram is, amikor az egész nyári sze­zonban egyedül voltam, ti­zenéves diákokkal. Akkor kis híján infarktust kaptam. Az orvosom megfenyített, a kollégáim azt mondták; mi­nek töröm úgy magam, úgy­se ravataloznak (el a 100 méteres medencébe... Ne idegeskedjek. Jó vicc! Azon a nyáron eg.v 19 éves fiatal­ember fulladt bele a vízbe. Nem rajtunk múlott, hulla- részeg volt... — Sokat mentett mór? — Könnyebbet tessék kér­dezni. Ki emlékszik már ar­Laczó József felvétele na? Csák a naplóm. Mert azt vezetni kell. Abban minden benne van óráról órára. Víz­fok, hőmérséklet, események. Na az egyik évre azért em­lékszem. Hetvennyolc embert, mentettünk akkor. — De néhány szomorú, ki­rívó eset csak megmaradt, az emlékezetében? — Hogyne. Az emlékezet elraktároz néhány olyan dol­got, ami még nyugdíjas kor­ban is álmatlan éjszakákat okozhat. Tizenhárom év alatt hat esetben tapasztaltam a halált- Egyszer úgy, hogy egy csupaszőr, nyakigláb fiatal­ember jött oda hozzám, s nyegle orrhangon közölte: — Uram, egy hulla van a víz­ben. — Igaza volt. A mély vízből egy fiatalembert húz­tunk ki, recsegő-ropogó, el­tört nyakcsigolyával. Egy di- ákcsoport egyik tagját. Ahogy zokogott, összebújva az a társaság, azt kérem nem le­het elfelejteni... De sok emlékem szerencsére „majd- nem-halál”. Például... Egy idős házaspár álldogál a mély viz szélén. A férj tré­fából tugve milyen jó vicc?) úgy belökte az asszonyt, hogy majd széthasadt a feje. Men­tők vitték el. Történt olyan is, hogy két sógor játékból (ugye, milyen jó játék?) nyomogatta egymást a víz alá. A játék elvadult. Vere­kedtek. Orrukon-szájukon dőlt a vér, s az, egyik már fuldoklót!. Hívtuk a rendőr­séget. is. Vagy mondok mást... A múlt héten katonák jöttek fürödni. Röhécseltek egy da­A fűszerpaprika-termesztés és -feldolgozás hatékonysá­gának növelésére, a külföldi értékesítés fokozására nem­régiben gazdasági társaság alakult a Szegedi Paprika- feldolgozó Vállalat gesztorsá­gával. Az elmúlt hónapok­ban csatlakozott a társaság­hoz a tájkörzet legtöbb pap- rikatermesztő gazdasága, így a tájkörzet ültetvényterüle­tének a 80 százaléka a társa­ság hatáskörébe tartozik. Újfajta elektronikus zárat dolgoztak ki Kalilorniában a lakások, a hivatalok, a mű­szerek stb. biztonságos vé­delmére. A zár számbillen- tyűsorral van ellátva, s a vé­dett. szekrény, helyiség vagy épület csak akkor nyílik, ha a nyomógombokat megfele­lő sorrendben nyomják meg. Próbálkozás, rossz sorrend megszólaltatja a riasztócsen­gőt. A nyitást biztosító ködszám másodpercek alatt módosít­rabig a parton, majd dobál­ni kezdték egymást. Az egyikük szinte visított: Gve­rekele, én tényleg nem tudok úszni. Hát csak bedobták őt is. Utolsó pillanatában húz­ták ki a vízilabdázók, mert éppen edzés volt. Soroljam még tovább? Füzetes regény kéne ahhoz. Fekete fedéllel. Egyet azért elmesélek, mert annak szinte akasztófahumor ize volt. Még ,73-ban történt, egy vasárnap, nyitáskor. Jö­vünk be úszómesterek, va­salt nadrágban, mert akkor még az volt a kötelező, szá­mítva arra, hogy a reggel még viszonylag nyugodalmas. Mit ad isten, a mélyvíz­medence mindkét pártján egy-egy lány fuldoklóit. Azonmód cipőstül, vasalt nadrágostul ugrottunk értük. — Rudi bácsi szerint mi­lyen a renitens fürdöző? — Az, amint bejön ;de, kicserélték. Azt hiszi, ez egy állatkert. Hogy itt mindent szabad. Szétveri a padot. Ruhástól ugrik a vízbe, és lök bele embereket. A part­ról a vízbe pisil, gallyat tör, sörösüveggel dobálózik, iszo­nyúan káromkodik, a vécés- nénit is képes letámadni a mellékhelyiségben ..., és így tovább. — Mit lehet ellenük len­ni? — Végső esetben rendőrt hívni, a legtöbb esetben a saját erőnkre hagyatkozni... Mert mire a- rendőr kijön,' néha késő, — Ha Rudi bácsin málnai milyen új intézkedéseket ve­zetne be? — Nagyon köszönöm ezt a kérdést, Mert volna tenniva­lóm. Először is kérnék ide állandó rendőri felügyeletet, kijelölném a strandot ilyen szempontból, mint szolgálati helyet. Mert néha a közeli őrszoba igen • távol van ... Aztán több nyelvű táblákat tennék ki. És ami az itteni bajok gyakori forrása: a sze­szes ital. Sürgősen beszüntet-: ném az árusítását! Nálunk öt helyen mérik a bort, sörtj pálinkát. Nem csoda hátj hogy bejön reggel a fürdöző józanul, s délutánra már csi-t nálja gőzös fejjel a ramazu- rit! — Került-e már veszély- helyzetbe? — Itt a strandon méS csak meleg helyzeteket okoz­tak nekem. Egyébként pedig egyszer, fiatal legénykorom­ban. A Dunában fürödtünk Leányfalunál, mert odavalósi vagyok, mikor lecsapott' egy örvény. De feljöttem, s mi­kor kitapasztaltuk, elnevez-] tűk centrifugajátéknák ... Ennek célja a környékbe-! li paprikatermesztők tevé­kenységének összehangolása, a négy gazdaságban működő nagy teljesítményű földgáz- fütéses automata szárító be-' rendezések kapacitásának jobb kihasználására. Így csak ebben az évben mint­egy 30 000 tonna „paprika- viz” közúti fuvardíjával csökkennek a termelési költ­ható. A feltalálók szerint, az új zár 4 százszázalékos biz­tonságot nyújt, az elektroni­ka révén működése zajtalan, és a nyitás folyamata még a legérzékenyebb mikrofonnal sem hallgatható le. A lehet­séges kombinációk számé 10 millió körül .van. s ezek vé- gigpróbálása minimálisan másfél évet venne igénybe. A zár nyugalmi állapotban áramot nem fogyaszt. ú*,v«- hogy egyetlen teleppel évekig használható. Keresztény Gabriella Paprikás gazdasági társaság ségek. Elektronikus zár

Next

/
Thumbnails
Contents