Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-17 / 168. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG A 1983. jűríus 17., vasárnap Fafaragók, fazekasok, rajzosok Tábori képeslap __Patakról__ A fazekasok és a rajztanárok még dolgoznak. Az előbbiekre jó néhány pogácsástál, kávéskészlet kiégetése vár. A. sárospataki művelődési ház kávéházának leendő készletei. — Az úgy volt, mondja Gécziné Bankus Zsuzsa, hogy belevágtunk a közepébe. De hogy érthetőbb legyen a dolog, azt mondta Kovács Laci — ő egyébként a faragók és az egész tábor vezetője —. csináljunk mi is valami olyat, amivel igazán gazdagíthatjuk a házat. Szóval, amíg itt vagyunk, csináljuk meg a kávéház készleteit, a kávés kész! eteket, a sörös- és borospoharakat, a pogácsás tálakat, a cukortartókat, a gyertyatartókat. — Magukra bízták, milyen legyen ? — De ránk ám! Szóval, amikor megérkeztünk, ahá- nyan voltunk, felültünk a kávéházba. És addig le sem jöttünk, amíg el nem készültünk a tervekkel. Volt vita, sok-sok töprengés, végül a faragók is segítettek — az emblémák pecsétjét ők készítették. És tulajdonképpen csak ezután kezdődhetett meg a munka — több mint hatszáz darab elkészítése. De most, hogy már csak az égetés van hátra, jut idő másra Is. Arra gondolok, hogy kísérletezgetésre, egy-egy régóta tervezgetett váza. tál elkészítésére. De ami azt illeti, itt is, most is, sokszor beszélgetünk egymással. A sárospataki faragótábor, amely már régóta együtt, egyszerre él a rajztanárokkal — a rajztanárok zempléni alkotókörének tagjai is velük együtt dolgoznak —, tavaly 1 óta ad helyet a fazekasoknak ! is. És a gyarapodásnak még nincs vége, jövőre egészen biztosan hívnak szövőket is, s talán a kovácsok is dologhoz láthatnak. Kovács László szerint, aki maga is mesterien bánik a faragókéssel, s aki a művelődési ház munkatársa, nagyon sok lehetőség rejlik abban, ha a különböző művészeti ágak művelői együtt dolgozhatnak. Érám bocsá, még közösen is dolgoznak, nemcsak egymás mellett. Ami egyébként a fafaragókat illeti — ők megtették a magukét. Az idei egytitt- lét alkalmával minden játszótéri elemet befejeztek. Három éve dolgoznak a játszótéren, rengeteg • minden készült. Padok, mászókák, libikókák — felsorolni is nehéz lenne valamennyit. Az erősebbje és a fiatalabbja faragta a rönköket, de az „aprómunkába” besegítettek az idősebbek is. Azok, akik a pataki tábor motívumfaragó múltja miatt térnek vissza időről időre. — Aggodalmas volt a váltás, de lépni akartunk — mondja Kovács László. — Meggyőződésem, hogy a közös, nagy feladat jobban formálja a csapatot. És új lehetőséget is nyit a tábornak. — Most már készen vannak ... — Ami a mi részünket illeti, azzal igen. És gyorsan hadd mondjam, felesleges volt az aggodalmunk. Játszva megküzdött a csapat a feladattal. Bár egy kicsit fáj a szívünk. Akkor lett volna az igazi, ha úgy megyünk el, hogy ki is próbálhatjuk a játékokat. Ha a szálka először a mi kezünkbe megy bele. Sajnos, a játszótér még nem készült el a ház mellett. így azután a patakiak sem tudhatják még, hogy milyen nagy és szép ajándékot kapnak a tábortól, viszonzásul a vendéglátásért. — De ha ez a játszótér készen van, akkor mi lesz a következő feladat? — Nem kell félnünk, hogy munka nélkül maradunk. Jövőre a hutai úttörőtábort A Szovjetunióban megjelent a „Diplomáciai évkönyv 1982” című kiadvány — a külügyminisztérium diplomáciai akadémiája tervezett sorozatának első részeként. A szeretnénk kiglancolni. Kellenek oda játékok, egy szép kapu — az is komoly és szép feladat lesz, s ahogy én a faragókat ismerem, remek dolgokat fognak oda is kitalálni. A leginkább önálló életet a rajzosok élnek. Ámbár a hagyományos, az előző év munkáját bemutató kiállítás tanúsága szerint ők is gyakran megfordulnak a többieknél. Ha másért nem, hogy lefessék őket. Seres János festőművész a rajzosok vezetője. A rajztanárok szorgalmát dicséri. Igaz — mondja —, dolgozni kell ahhoz, hogy egy évre feltöltődjenek, hogy abszolút biztonsággal tudják irányítani a rájuk bízott gyerekeket. Ezért is van, hogy itt hagyományos tábor működik. A modern kísérletezések mellett fontos szerepe maradt az aktrajzolás- nak. a csendélet- és a táj- festésnek. Hiszen a rajztanításban a régi festészeti problémákkal is találkoznak a gyerekek — a rajztanárnak ebben is biztosan kell eligazodnia. S bár igaz, ez művésztelep, s nem továbbképzés — a rajztanítás is sokat nyer a táboron. Sőt, nemcsak a rajztanítás. Az esztétikai nevelés hatása sokkal többet jelent. A tábor lassan véget ér — hétfőn hazamennek a rajzosok, a fazekasok is. Csak a gyerekek maradnak. A napközisek. akiknek osztatlan örömük volt abban, hogy „nagyüzem” volt a műhelyekben. A nyári napközi ugyanis a művelődési házban működik. Hogy miért említjük ezt? Nemcsak azért, mert a gyerekek sokat kíváncsiskodtak. A szokásos szombati játszóházat egy alkalomra a fafaragók, a fazekasok és a rajztanárok kapták meg. Legalább százan gyúrták az agyagot, hajtogatták a papírt, faragták a fát. Remekül érezték magukat kötethez Andrej Sromiko, a miniszterelnök első helyettese, külügyminiszter írt előszót A kiadványban az év külpolitikai eseményeinek elemzései olvashatók. A Vivcsarenko család együttese Este, munka után a ff család minden tagja együtt van. Kezükbe hangszert fognak, és kényelmesen elhelyezkednek ... Egy erős női hang kezdi az éneket, majd csengő, de még gyengébb gyerekhangok ♦csatlakoznak hozzá. Az ukrajnai Poltava terület Galjovo falujában élő zeneszerető Vivcsarenko család — azt lehet mondani — ritkaságszámba megy. Valentyinának és Szergej- nek 10 gyereke van. Az anya, Valentyina, a községi klub vezetője, a kerületi kultúrház „Csemusanka” nevű ének- és hangszeres együtMískolc-Tapolcán az autóbusz végállomás közelében magasodik az a kétszintes épület, melyben júniustól szeptemberig szakszervezeti tagok üdülnek, azután pedig a szakszervezeti tisztségviselők népesítik be. Az épület ilyenkor az előadásoktól, vitáktól hangos. Itt a Szak- szervezetek Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Tanácsa Tapolcai Oktatási Központjában képezik a megyei, illetve a szakmai központok tisztségviselőit. Évente mintegy 2000 tisztségviselő vesz részt a tantes énekszólistája. Az amatőr együttes gyakran jár koncertezni a terület gazdaságaiba. Az apa, Alek- szej, a szovhoz sofőrje. Gyerekeik vidámak, család- és munkaszeretők. A legidősebb, Viktor, gépkezelőnek tanul a községi szakközépiskolában. A továbbiak, Anna, Jevgenyija, Alekszej, Jelena és Iván iskolások. Valamennyien igen jól tanulnak, a tanárok pélíolyamon, amelyeken a szak- szervezeti munkát jól ismerő vezetők tartanak előadásokat, vezetik a konzultációkat, osztályfoglalkozásokat. Az elmúlt oktatási évben a bányász, a vasas,, a KPVDSZ, a KSZDSZ és az egészségügyi központi vezetőséghez tartozó tisztségviselők fordultak meg nagy számban és ismerték meg a szakmájuk előtt álló szak- szervezeti feladatokat. A szakszervezetek központi vezetőségei szívesen szervezik tanfolyamaikat Tapolcán, mivel technikailag jól felszerelt, optimális feltételek biztosíthatók a 80 személyes, két-háromágyas, lakószobából, előadótermekből álló objektumban. Az Oktatási Központ feladata a tisztségviselők választás utáni alapképzése szakmaközi tanfolyamokon, és továbbképzése a szakmai jelleg biztosításával. A hallgatók ötnapos turnusokban vesznek részt a tanfolyamokon, ahol a szocialista társadalom, a gazdaság, a bel- és külpolitikai élet időszerű kérdéseiről, a kongresszusi határozatok, a demokratikus fórumok működésének tapasztalatairól, a szakszervezeti munka módszereinek korszerűsítéséről, a gazdasági munkát segítő, a szociálpolitikai, a nevelési, a gazdálkodási feladatokról hallgatnak meg tájékoztató előadásokat. Az osztályfoglalkozások jó lehetőséget biztosítanak a részkérdések megvitatására. Az oktatás során törekszünk arra, hogy a tisztségviselők körében reális szocializmuskép alakuljon ki, s ez jobb munkára, helyes gondolkodásra, szocialista magatartásra és életvitelre ösztönözzön. Az elmúlt időszakban, felismerve azt, hogy egyre nebi gyerek ele. Marija, Dmit- rij, Valentyina és a család legkisebb gyermeke, Kátya a kolhoz „Szolnisko” nevű óvodájába járnak. A Vivcsarenko családnak nagy háztáji gazdasága van: két tehén, négy malac, rengeteg tyúk és pulyka. Természetesen, a gyerekek az otthoni munkában is segítenek szüleiknek, hiszen együtt minden könnyebb. hezebb bentlakásos tanfolyamra beiskolázni — egyéni, vagy munkahelyi elfoglaltság miatt — körzetesített levelező tanfolyamokat szerveztünk. Ebben a munkánkban hasznos segítőink a két éve újjászervezett szakmaközi bizottságok, akik a helyszíni szervező munkát végezték. A levelező tanfolyamok értéke megegyezik a bentlakásos tanfolyamokéval. Az SZMT elnöksége a közelmúltban értékelte a tisztség- viselői képzés helyzetét és megállapította, hogy a tanfolyamokon megfelelően felkészítettük a hallgatókat a mindennapi mozgalmi tevékenységük ellátására. Meg-’ felelő alappal • rendelkeznek ahhoz, hogy állandó önképzéssel a szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseit is-' merő, az ismereteket a gyakorlatban alkalmazni tudó tisztségviselőkké váljanak. Az Oktatási Központ tar-’ talmi és módszerbeli munkájában tovább törekszünk a korszerűsítésre, ésszerűsítésre. A tematikát rugalmasan, az aktualitások lehetőségének figyelembe vételével alakítjuk ki, törekszünk arra, hogy a tisztségviselők mindig a legfrissebb információkhoz jussanak. Nagy hangsúlyt helyezünk a szemléltetésre, 19113 őszén helyezzük üzembe a képmagnót, melynek segítségével munkánk hatékonyságát tovább növeljük. Ahhoz, hogy a munkánkat megfelelően végezhessük. szükségesnek tartjuk, hogy a szakszervezeti bizottságok a tanfolyamok jellegének megfelelően iskolázzanak be. A munkahelyek csak azokat nélkülözzék, akinek indokolt a képzése. Kiss Gyula az SZMT Oktatási Központjának vezetője Virágot veszék az üzletben. — A nagymamának tetszik vinni talán, a temetőbe? — kérdezi egy fiatal nő, akit tán ismernem kellene, hiszen a rokonaim lakásától mindössze ötven méterre van a virágüzlet. Vagy tán azért kellene ismernem, mert a nővérem tanította, vagy tán egy rokonomnak távoli rokona ... Ha az ember jó pár év múlva tér vissza a szülővárosába, minden embert a rokonának érez. — Igen, az anyám sírjára viszem. — Akkor ezt a szál illatos jácintot még hozzáteszem. Ezt én küldöm a nagymamának. Tessék neki megmondani! — mosolyog a kislány. Vagy talán vőlegénye is van már? Esetleg asz- szony? — Az utcában lakott, és mindig vidám volt. Idáig szokott elsétálni az üzletajtóig, be szokott köszönni, és kitalálta az életemet. — Mert elmondta neki. — Nem, dehogy, hová gondol? Semmi hajlamom nem volt nekem soha az ismerkedéshez. Külsőleg minden klappolt körülöttem, éppen csak úgy éreztem, széthullanak a kapcsolatok, ha hozzám közelednek. — Ahá, értem. Mintha színházban lenne. A darab szereplőivel szinte egyszerre áll talpra, a szíve lázad, a keze összeszorul, de amikor másnap a pult. mögé áll, minden homályosabb lesz. mint előzőleg volt .. — Nem, nem! — tiltakozott a fiatal pő. — Ne beszéljen ilyeneket. Én szerettem a nagymamát. Tartást adott nekem ... S boldoggá tett. — — Persze — bólogatok — meghallotta. amikor megdobbant a szíve, és bemutatott magának egy igazi lovagot. Pedig ne felejtse ej, nagyot hallott a »nagymama”. De látni — látott... — Bemutatta a férjemet! ö látta meg, hogy egy hozzám illő fiatalember simogatja meg minden délután a cicámat, és egyszer behívta az üzletbe, és azt mondta a lovagnak: „Megengedem, fiatalember, hogy egy szál rózsát vegyen ennek a kislánynak”. Így kezdődött... Sokszor gondoltam rá, mi volt az anyám titka. Rájöttem, erős volt az ANYÁM anyám. Hozzánk, gyerekeihez is tartozott (felnőtt korunkban is rendre írta hozzánk leveleit, akkor is, ha választ se kapott), az unokáihoz tartozott, a házban lakókhoz tartozott, az utcában lakókhoz tartozott. Számára mindenfajta kapcsolat az életét testesítette meg, éppen ezért mindenkit tisztelt. Bölcs volt. Ö nem „késekkel” hadonászott, hogy megvédje, vagy megsebezze magát. A köznapokon használt szavainkat használta. Akkor is, amikor a legkisebbik fia halt meg. Az unokákra nézett, és szavával a menyét szerette volna megvigasztalni: „Kislányom, a gyerekeknek nagyobb veszteség lenne az anya halála, bele kell nyugodnunk, drágám”. Továbbra is mosolygott, megsimogatta a látogatókat — csak Ö nem tudott belenyugodni legkisebb gyermeke elvesztésibe . 1Egy hét múlva megkérdezte ugyan a nővéremtől, hogy totózhat-e? Továbbra is elolvasta a Sportújságot, 92 évesen a virágokat új cserepekbe rakta, mert szerinte a tavaszi szél megsúgta neki: „Vén matróna, készülj”. „Hát én készültem ...” — cseng még most is a fülembe anyám szava, magam előtt látom utolsó perceit, mivel Neki megadatott, hogy elbúcsúzzék a gyerekeitől. „Isten veletek, drágáim, én most meghalok ...” így történt. Köznapian. Megölelte a gyerekeit, megcsókolta őket, egyik menyét már csak átölelni tudta. „Nagyon erősen szorított az anyu!” — csodálkozott sógornőm. Anyám megszűnt embernek lenni, részesült az emberiség egyik legnagyobb áldásában, a halálban, bennünket pedig itt hagyott, itt hagyta a nevetését, a derűjét, s ránk hagyta a munka örömét. A nevetésen kívül talán a munka szeretete volt az anyám másik titka. Nyolcvanévesen még hidat épített a házunk előtti vizesárokra. Ha a fiai autóval jönnek, meg tudjanak fordulni az utcában. Minden évben maga tatarozta ki a házát; az utóbbi években a bátyám igyekezett őt megelőzni. Három éve a nővéremhez költözött. Nem hiszem, hogy egyetértett volna Senecával, aki szerint mindazon kétkezi munka, amelyet görbedt testtel és lefelé szegezett pillantással kell végezni-, nem éri meg a nemes ember izzadságát. Mi volt az Anyám titka? Nemes ember volt. I)cr Endre Csutorás Annamária Diplomáciai évkönyv Muzsikáló család daképül állítják őket a töblatiatas munka az SZMT oktatási központjában
