Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-02 / 129. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1983. június 2., csütörtök Todományos tanácskozások Miskoícon V. viHamosműszer- és mé­réstechnikai tudományos ta­nácskozás kezdődött szerdán Miskolcon, a Nehézipari Mű­szaki Egyetemen. Á három­napos rendezvényen az or­szág ipari üzemeiből, kutató- intézetekből, egyetemekről és mezőgazdasági termelő- szövetkezetektől összesen mintegy 300 szakember vesz részt. A tudományos tanács­kozás célja, hogy a szakem­berek számára megismertes­se azokat a legújabb, villa­mos elven megvalósuló mé­rési eljárásokat és módsze­reket, valamint az azokhoz felhasználható műszereket, amelyek a közelmúltban lát­tak napvilágot. Az eszmecse­rén több szekcióban megkö­zelítően negyven előadás hangzik majd el, egyebek között a megoldásra váró új mérési módszerekről és mű­szerekről, az üzemi mérő- rendszerekről, továbbá az iparban és a mezőgazdaság­ban felhasználható intelli­gens műszerek alkalmazásá­ról. A tanácskozással egy idő­ben a Nehézipari Műszaki Egyetemen kiállítás is nyílt, amelyen hét magyar és egy NSZK cég mutatja be az Ipa­ri műveletekhez alkalmaz­ható legkorszerűbb berende­zéseit. * Gépgyártás-technológiai napot tartottak szerdán Bor­sod, Hajdú és Heves megye ipari szakembereinek rész­vételével, a Nehézipari Mű­szaki Egyetemen. A borsodi műszaki és közgazdasági he­tek rendezvénysorozatához kapcsolódó tanácskozáson ki­lenc, vetítettképes előadáson a legújabb hazai gépipari és gépgyártás-technológiai ku­tatási eredményeket ismer­tették. Az előadások három szakterületet öleltek fel. Így foglalkoztak a gépalkatré­szek tartósságát növelő megmunkáló eljárásokkal, az alkatrészgyártásban és a sze­relési technológiában a szá­mítógépek alkalmazásával, valamint a Gellért-féle sok­szögeszterga továbbfejleszté­sének lehetőségeivel. A gazdaságosság jegyében a gépgyártás-technológiai na­pokat az észak-magyaror­szági szakemberek számára az egyetemen 15. alkalom­mal rendezték meg, és ez a rendezvény is hozzájárul az iparban dolgozó műszaki szakemberek szemléletének formálásához. Ybl-díjasok munkáiból Kiállítás nyílt Miskolcon A bennünket körülvevő világ, a szűkebb és tágabb környezet naponta-óránként kínálja az építészettel való találkozás lehetőségét. Mind­annyian így tudjuk ezt, így élünk együtt. Tegnap, szerdán délelőtt 11 órakor Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár előadói termében az 1983- ban Ybl Miklós-díjat kapott építészek munkáiból rende­zett kiállítás megnyitójában — csak „futtában” — eze­ket a gondolatokat jegyez­hettük fel földest Lajos, kétszeres Ybl-díjas, a Ma­gyar Építőművészek Szövet­sége elnökségi tagjának mondataiból: „A jó építé­szet iránti igény megvan, sajnos, az igény kielégíté­sében hátrányokkal kell szá­molnunk ... Többszörösen kevesebb a minőségileg jó alkotás, mint ami elvárha­tó lenne az építészek száma és tehetsége alapján... Az építészet az építészek ügye marad... Az alkotói kör­nyezet bürokratikus... Az építtetők műszaki felkészült­sége alacsony színvonalú.... A viták során az építészeti szempontok feláldozása je­lenti a legkisebb kockáza­tot... A piaci alkalmazkor dás helyett annak kiiktatá­sára törekszenek az esetek többségében ... Pedig a hi­vatástudat és a szakmasze­retet megvan az építészek­ben ... A jó találkozások gyümölcseként jönnek létre olyan építészeti megoldások, létesítmények, mint amilye­neket az idei Ybl-díjasok munkái ezen a kiállításon mutatnak ... Azzal a hittel nyitom meg ezt a miskolci kiállítást, hogy a jövőben mind több, a környezetünk­ben tapasztalható, minőségi­leg elismerendő építészeti munkával találkozunk... . A fenti mondatok külön. külön is megérnének egy „misét”, de ennek „elmon­dása” ezúttal nem tartozik a tudósítói kötelmek közé. Mindenesetre sajnálnivaló, hogy ez a megnyitó a leg­szűkebb körben zajlott le. Az építészeken kívül min­denki hiányzott.,. Kétsze­resen bízva hívjuk fel ez­úttal is a figyelmet erre a bemutatkozásra: Noll Ta­más, Novak István, Patonai Dénes, Rákosi. Ferenc, Tö­rök Ferenc, Varga István, Havássy Pál, Horváth László, Fehérvári Sándor, Ivády Zoltán és Herrer-Y. M. Caesar fotókon megörökített, Ybl- díjat érdemelt munkáira. Három „esetben” vagyunk megyeileg is érdekeltek: a miskolci gyermekrehabilitá­ciós központ; az edelényi, helyreállított görög katolikus templom; Hollóházán a Tűz­torony, a Porcelánmúzeum és a Faluközpont. (Sorrendben Noll Tamás miskolci, Tö­rök Ferenc, Rákosi Ferenc munkái.) <*. a. » A kábítószer ellen A kábítószer-fogyasztás és az alkoholizmus elleni határozottabb társadalmi fellépést sürgették a Ju­goszláv Dolgozók Szocialis­ta Szövetsége (népfront) szociálpolitikai és egészség- ügyi bizottságának ülésén. A tanácskozáson elhang­zott adatok szerint Ju­goszláviában körülbelül 900 ezerre tehető az alkoholis­ták száma. Egy nagyüzem bejáratánál a közelmúlt­ban végzett villámellenőr- zés során a gyár mintegy ezer dolgozójáról állapítot­ták meg, hogy ittasan ér­kezett munkahelyére. A kábítószer-élvezőkről elté­rő adatok hangzottak el: egyesek szerint körülbelül tízezren vannak, mások vi­szont állítják, hogy csu­pán Belgrádban harminc- ezren rabjai a különféle kábítószereknek. A fővá­rosban tavaly hatvan halá­los áldozatot — zömmel fi­atal életeket — követelt ez a szenvedély. A bizottság ülésén han­goztatták, hogy a többmil­liós tagságú szocialista szö­vetség és más szervezetek társadalmi akciója nincs arányban az alkoholizmus és a kábítószer-élvezés megnövekedett problémái­val. A felszólalók szorgal- • mázták például, hogy az iskolákban vezessék be tan­tárgyként a higiéniát, és követelték, hogy tiltsák be a röviditalok egy- és kél- decis üvegekben való for­galmazását. Aczél György az ELIE re iálogaloli Aczél György, az MSZMP PB tagja, a Központi Bizottság titkára, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tett látogatást. A képen: Aczél György beszél a rektori tanács és a párt-vb kibővített ülésén. (Folytatás az 1. oldalról) közép- és felső fokon. Az ok­tatás mennyiségi mutatóinak növekedésével együtt mind­inkább a képzés minőségi javítására kell fordítani a fő figyelmet. Végezetül az oktatást nemcsak anyagi értelemben vett boldogulásunk, jobb gazdálkodásunk, hanem egész jövőnk alapkérdésének mi­nősítette Aczél György, olyan ügynek, amelynek jobbítása mindenkit érint, nagyszülőt, szülőt, gyerme­ket egyaránt. Külön kiemel­te: igenis, legyen nálunk kultusza a gyermeknek, az iskolának, a pedagógusnak, s ehhez teremtsük meg a min­den tekintetben megfelelő tantestületi és társadalmi légkört. Eörsi Gyula rektori zársza­vával fejeződött be az aktíva­ülés, s egyben az egyetemi látogatás programja. Az enrorakéiák {elépítéséről (Folytatás az 1. oldalról) eredmények (elektronika, lé­zertechnika, infrasugarak stb.) alkalmazásával, vala­mint a NATO katonai léte­sítményeinek (repülőterek, szállítási útvonalak, vezeté­kek, távközlési hálózatok) fejlesztését. Válaszul a nyu­gat-európaiak viszont azt szorgalmazzák, hogy a kato­nai megrendeléseket arányo­sabban osszák el az amerikai és nyugat-európai vállalatok között. Jelenleg az amerikai cégek részesedése a NATO- megrendelésekből 9:1-hez a nyugat-európaiakkal szemben. A hadügyminisztert ülést egyébként zavarokkal fenye­geti, hogy a NATO-központ alkalmazottai és tisztviselői sztrájkot hirdettek csütörtök­re, mert keveslik bérükét a közös piaci tisztviselők fize­téséhez képest. Folytatta mókáját az IPU-konferencia Szerdán Budapestem há­rom bizottságban folytatta munkáját az Interparlamen­táris Unió V. európai bizton­sági és együttműködési kon­ferenciája. A bizottságok négy benyújtott határozat- tervezetet vitatnak meg, amelyek javaslatokat tartal­maznak a záródokumentum valamennyi részletére. Hatá­rozattervezetet készítettek a madridi találkozón részt ve­vő semleges és el nem köte­lezett országok, a NATO- tagországok, valamint" a ro­mán és a magyar IPU-cso- port Az I. számú bizottság, amelynek feladata az európai biztonsággal, mindenekelőtt az enyhüléssel és a leszere­léssel összefüggő kérdések megvitatása, Jacques Baumel francia képviselő elnökleté­vel tartotta meg első plená­ris tanácskozását, am pl yen az egyes felszólalók javasla­tokat tettek a szerkesztő bi­zottságnak. Csehszlovákia küldötte felhívta a figyelmet a Varsói Szerződés tagálla­mai Politikai Tanácskozó Testületének prágai nyilat­kozatára, amely az IPU-kon- ferencia napirendjének kér­déseire is tartalmaz építő jellegű javaslatokat. A konferencia II. számú bizottsága Richard Mueller svájci képviselő elnökletével a határozattervezet gazda­sági részével foglalkozott. A szocialista országok képvise­lői javasolták, hogjr n hatá­rozatban kapjon jelentős he­lyet a diszkriminációtól, megkülönböztetéstől, politi­kai indítékú szankcióktól mentes kereskedelem és gaz­dasági együttműködés fej­lesztésének ügye. A konferencia III. számú munkabizottsága, amely a határozatnak a humanitárius kérdésekkel foglalkozó részét dolgozza ki, szerdán ugyan­csak megválasztotta szerkesz­tő csoportját. A bizottsági ülé­sen, amelyen Bohuslav Kuce- ra csehszlovák képviselő el­nökölt, néhány nyugati kül­dött ismét azzal vádolta a szocialista országok egy ré­szét, hogy nem teljesítik a helsinki záróokmánynak az emberi[ jogokkal foglalkozó határozatait. Számos felszólalás utalt a madridi tanácskozás huma­nitárius kérdésekkel foglalko­zó vitájára. Kanada és Svájc küldötte támogatta a nyuga­ti országok Madridban elő­terjesztett javaslatát: 1985. ben Ottawában rendezzenek szakértői tanácskozást az em­beri jogok kérdéseiről. Ez a bizottság szintén pén­tekre napolta el ülését, ak­kor vitatják meg a szerkesz­tő csoport határozati javas­latát. Az TPU konferenciáján csütörtökön a szerkesztő bi­zottságok készítik elő a zá­róközlemény végleges szöve­gét. Pénzügyi szabályok változásai A Minisztertanács felhatal. mazása alapján — a tervsze­rű vásárlóerő-szabályozás ér­dekében — a Pénzügyminisz­térium június 15-i hatállyal módosította az építési adó­ról, a beruházási illetékről, valamint a vállalati, Illetve a mezőgazdasági nagyüzemek érdekeltségi alapjainak kép­zéséről és felhasználásáról szóló rendeleteket. A módo­sításokat a Magyar Közlöny június 4-i száma tartalmazza. Eltemették Arvid Pelsét Szerdán Moszkvában elte­mették Arvid Janovics Pel­sét, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, a Köz­ponti Bizottság Pártellenőr­zési Bizottsága elnökét, aki május 29-én, életének 85. évében hunyt el. Arvid Pelse koporsóját kedden Moszkvában a Szak- szervezetek Székhazának osz­lopcsarnokában ravatalozták fel. Itt vettek tőle búcsút a szovjet főváros dolgozói, a Szovjetunió köztársaságai­nak küldöttségei, a Moszkvá­ban akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői. Rava­talánál díszőrséget álltak az SZKP és a szovjet állam ve­zetői. élükön Jurij Andro- povval, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. A gyászszertartáson Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának pót­tagja. a Központi Bizottság titkára mondott beszédet. Kemes Dezső szovjet akadémiai elismerése Nemes Dezső akadémikust, az MSZMP KB Párttörténe­ti Intézetének igazgatóját a Szovjet Tudományos Akadé­mia tavaly ósszel tartott ülé­sén a testület külföldi tagjai sorába választotta. Az erről szóló oklevelet szerdán a Szovjetunió budapesti nagy- követségén Vlagyimir Ba- zovszkij nagykövet adta át Az eseményen jelen volt Komidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatá­si és kulturális osztályának vezetője. Huszár István, az MSZMP KB Társadalomtu­dományi Intézetének főigaz­gatója, valamint Szentágo­thai János, a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnöke . Az oklevél átadásakor Vla­gyimir Bazovszkij méltatta Nemes Dezső tudományom munkásságát. Kiemelve mar­xista szellemű történettudo­mány! műveit, amelyeket or­szághatárainkon túl, többek között a Szovjetunióban is jól ismernek. Az akadémikus „ sokat fáradozott az elmúlt évtizedekben a magyar és a szovjet nép barátságának el­mélyítéséért is — hangoz­tatta. Nemes Dezső meleg sza­vakkal mondott köszönetét a megtiszteltetésért. Gyorslisla ar, 1083. május 31-én megtarboM, május havi lottó jutelotmsocwo- lásról, amelyen & 18. heti szel­vén yak vettek részt. A gyoere lis­tában az alábbi rövidítéseiket használtuk: A vásárlási utalvány (lóOó Ft); B Dácia 1310 típusú személygép­kocsira utalvány; C Lada 1200 S típusú személygépkocsira szóló utalvány; T> Videoton hi-fi-to- rony . (37.800 • Rt) ; . E- televízió (5800 Ft); F színes tévé (30 000 Ft); G szerencse-utalvány (30 000 Ft); H iparcikk-utalvány (25 000 Ft); I Otthon lakberendezési utalvány (25 000 Ft); J zenesarok- utalvány (20 000 Ft); K televízió (10 000 Ft) ; L. vásárlási utalvány (tó ooo Ft); M vásárlási utalvány (9000 Ft); N vásárlási utad vány (7000 Ft); O vásárlási utalvány (5000 Ft); P vásárlási utalvány (4000 Ft); R vá«áriád utalvány (3000 Ft); S vásárlási utalvány (aooo Ft). A nyerte* szelvényeket IMI« június 25-lg- kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az . OTP-ftófcölQ vagy posta útján a Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóság ciánén« (1875 Budapest, V., Münnich Fe­renc u. 15.) eljuttatni. A ryorslista közvetlenül m moth- •odás után készült, aj, esetleges nyomdai hibáikért fcdelösséigel nem vállalunk. 5 311 37« K * 003 »1 F «4 Ml 901 O ti «8 70» M 81 M3 Ml I & 317 838 M 5 608 674 H 55 755 091 I 81 345 163 S 81 616 «09 O i] 5 334 302 D 5 615 137 I M 842 518 G 61 251 626 S Bl 523 072 O 1 5 330 765 G 5 62fl 600 R 56 948 981 H 81 268 089 S 81 529 535 P 5 337 228 I 5 628 063 M 81 006 032 S 81 271 015 P 81 535 098 P , 5 343 691 K 5 634 526 M 81 012 495 P 81 277 478 M 81 542 461 L 5 350 154 M 5 640 989 S 81 018 068 O 83 283 941 N 81 548 924 M 5 556 617. O 5 647 452 S 81 025 421 R 81 290 404 G 81 555 387 P 5 3öő 543 O 5 653 915 O 81 031 884 S 81 303 330 P 81 561 850 MC 'll 5 376 OOti P 5 686 230 R 81 044 810 R 91 309 793 O 81 568 313 N 1 ü 382 469 P 5 692 693 L 81 051 273 R 81 316 256 O 81 574 776 K 5 388 932 K 5 699 156 F 8 i 057 736 S 81 322 710 N 81 587 702 M , 5 395 395 L 5 712 062 F 81 064 .199 G 81 329 182 G 81 394 165 R 7 5 401 858 R 5 725 008 H 81 070 682 S 81 335 645 H 82 001 334 S 6 408 321 S 5 731 471 K 81 077 125 L 81 342 108 J 82 007 797 N i' 5 414 784 N S 737 934 K 81 000 051 M 91 348 571 O 82 014 260 O 5 421 247 K 5 750 860 M 81 096 514 P 81 355 034 O 82 020 723 S 5 427 710 F 5 78S 175 P 81 106 449 L 81361497 P 82 003 649 K i 5 434 173 F 5 739 638 K 81 115 003 K 81 367 960 J 82 040 112 O 5 440 636 K 5 796 101 P 81 122 366 N 81 374 423 I 82 046 575 R 1 5 447 099 M 5 809 02(7 S 81 128 829 O 81 380 886 E 82 059 501 R 1 5 453 562 O 5 834 879 I 81 13S 292 S 81 387 349 F 82 072 427 R 5 466 488 P 5 867 104 J 81 141 755 S U 303 812 M 82 078 890 R 11 5 479 414 P 5 873 657 L Bl 148 238 S 81 400 275 M 5 492 340 R 5 8bÖ 120 E 81 154 881 S 11 406 738 L 82 085 353 L } 5 496 803 R 5 912 435 F »1 161 144 S 81 413 201 E 82 OBI 816 fé P 5 505 266 S ő 925 3«1 G 81167 607 S 81 419 664 V 92 104 742 N i 5 537 581 J 5 831 824 O 81 174 070 G 81 426 127 J i 5 544 044 K 5 938 287 O 81 180 533 M 81 432 590 H 82 117 «68 O 1 5 556 970 M 5 977 065 N 81 199 922 N 81 471 368 L 82 124 131 K 5 563 433 M 5 983 528 N 81 212 848 J 81 477 831 L 82 130 594 P 5 569 896 K & 989 991 E 83 219 311 S 81 484 2S4 M 5 589 285 D 44 742 139 I­81 225 774 L 81 490 757 O 82 143 520 R 5 595 748 F 44 74* 602 K 81 *32 297 lf 81 497 229 O 82 149 983 M II Miskolci Bótoripri Szövetkezet értesíti a kedves vásárlókat, hogy A DÉRYNÉ U. 7. SZ. ALATTI ÜZLETHELYISÉGÉBEN r gazdag választékkal kárpitozott garnitárákat, ülő- és fekvőbntorokat, szekrénysorokat értékesít OTP-UGYINTÉZÉS A HELYSZÍNEN. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!

Next

/
Thumbnails
Contents