Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-22 / 146. szám
85ZAK-MAGYARORSZAG 4 T983. június 22., sierdo Országos verseny győztesei Számuk a tizenkilenc A győzte* csapot tagjai, a lányokra büszke tanárnővel Segélyek, szociális étkeztetés Gondoskodás az ózdi időskornakrcl r Minden bizonnyal emlékezetes marad az idei nyár és a tizenkilences sorszám annak az öt pajtásnak, akik az ; idén Borsod megyét képviselték az országos elsősegély- nyújtó versenyben. Eredményes szereplésükkel első helyezést értek el. Hajdúk Gab- , riella, Bornemissza Emese, Rajczi Zsuzsa, Farkas Márta és Udvarhelyi. Marianna, a miskolci 40-es számú Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói. Jó ideje tagjai az iskola elsősegélynyújtó szakkörének, ahol a tudnivalókat dr. Ságodiné Bozsik Marianna tanárnőtől sajátították el: — Azelőtt biológiát, később kémiát tanítottam a lányoknak. Jó tanulók valamennyien, megkérdeztem, van-e kedvűk a szakkörbe járni — mondja a tanárnő. — Volt kedvük és kitartásuk is, mert az elért eredményhez erre bizony nagy szükség volt. — Bizony, amíg mások kirándultak, strandoltak, mi akkor is tanultunk — mondja Rajczi Zsuzsa — a verseny előtti hét végék sorra tanulással ée gyakorlással ' teltek eL — De megérte — folytatja Parkas Márta —, most már tudjuk. Nagyon izgultunk, amikor megérkeztünk az orP Egymást kiegéezrtó ki* könyv jelent meg a közelmúltban Putnokról. Az alapításának 700. évfordulóját köszöntő nagyközség lokálpatriótái, az odakötődő szakemberek gyűjtötték össze mindazt, ami a távoli és közeli történelmi múlt eseményeinek sodrásában jellemezte az ott élő emberek sorsát. A napjainkban gyakran emlegetett történelmi tudat, látásmód, hazaszeretet és hűség, a múlt reális értékelése és a jóvónkhoz eligazító nyomjelző feltárása indította Hépási Imre középiskolai tanárt, a „Putnok hét évszázada” című könyv íróját, valamint Dob- rassy István éa Fügedi Márta szerzőpárost, a putnoki Egyetértés Termelőszövetkezetről szóló „Termelés és életmód” című könyv alkotóit. Széles körű kutatómunka, történelmi okmányok átbogo- zása, régmúlt korokat idéző iratok felidézése látszik Ré- páai Imre munkájából. Családok, falvak, dűlőutak, nemzetségek, várak történelmi események sokasága sorjázik a lapokon. Rátolth család, Dienes falva, Forrásvölgy, Putnokyak, Tömsváry Mihály .... hogy csali néhányat említsünk a hosszú névmutatóba szedhető tényekből. Mert járt Putnokon Karall fehérvári bég, Nagy András és hajdúi, I. Rákóczi György. Orlay András kapitány, Spork császári generális, Teleky Mihály gróf, Thököly Imre ku- rucvezér és a vele szövetséges Kara Musztafa török nagyvezir, majd a költőként szógos verseny helyszínére, Zánkára. Hogy levezessük az idegességet, elmentünk sétálni. Nem is voltunk ott, amikor a sorszámokat kihúzták. Nekünk a tizenkilences szám jutott. Másnap, a versenyen már nyugodtan szerepeltünk. — Ez a tanárnő érdeme — szól közbe Hajdúk Gabi —, állandóan arra figyelmeztetett, gondoljuk át alaposan a tanultakat, higgadtan döntsünk. Pár percen nem múlik semmi. Igaz, ez a pór perc leginkább az elméleti feladatokra vonatkozott, mert a gyakorlatinál gyorsan kellett választani a szükséges teendők között. Akkorra viszont már belejöttünk a versenybe. Valahogy jól voltak időzítve a dolgok, minden ösz- szejött nekünk. — Milyen feladatok szerepeltek a versenyben? — Az egyikben a felsorolt tünetek alapján kellett megállapítani a betegséget. A másik állomáson tömeges sérülés volt. Nekünk kellett ellátni a balesetet szenvedetteket, súlyossági sorrendben. Tehát azt is meg kellett állapítani, melyik sérültnek van elsősorban szüksége »segítségre. Öten láttunk el tizenöt sérültet, sőt „befogtunk” másokat la a környezetünkben, ami nagy tetszést aratott a zsűriben. Aztán is neves Fáy András. Porció- osztás és fors-pontozás, tized és pestis nehezítette az itt élők éveit. Majd jött a. Tanácsköztársaság, direktórium alakult, amit az ellenforradalmi korszak sötétjében toroltak -meg. Mindezt nyomon köved Répási Imre könyve, és eljut napjaink Putnoká- hoz: a téglagyárban, bányában. cérnázó üzemben, építőipari vállalatban és termelő- szövetkezetben dolgozó kor- társak életéig. És itt kell kézbe venni Dobrossy István ée Fügééi Márta könyvét, melynek borítóján egy térkép jelzi: Putnok köré még másik kilenc falu — Zédorfalva, Alsószu- ha, Dövény, Jákfalva, Sajó- galgóc, Sajókaza, Dubicsány, Hét és Serényfalva. — csoportosul egyazon termelő- szövetkezetbe: az Egyetértésbe. Merőben más munka a „Termelés és életmód” című könyv, melyet a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem Néprajzi Tanszéke adott ki a Studia Folkloristca et Ethnographica sorozatban. Már a sorozat Is példázza, hogy a szerzők (a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai) koncepciója szerint társadalomrajzot, szociológiai igényességgel összegyűjtött és megírt monográfiát nem lehet a néprajzi gyökerek felkutatása és bemutatása nélkül megalkotni. Hosszú, türelmes, gondos munkáról vall a kötet. „A parasztság történelme * mezőgazdaság történelme is volt olyan állomás is, ahol nekünk kellett imitálni a betegséget, végül pedig egy autóbalesetnél részesítettük elsősegélyben az utasokat. — A versenyben huszonkét öttagú csapat vett részt az országból. Melyik volt a legnehezebb ellenfél? — A Vas megyéből érkezett pajtások veszélyeztették leginkább a sikerünket. Jói felkészült társaság volt, mégis sikerült legyőzni őket kilenc ponttal. Ez bőven elég volt az első hely megszerzéséhez. Szépen búcsúznak az általános iskolától a szakkör tagjai, akik országos elismerésben részesültek. Büszke rájuk a tanárnő is, alti immáron nyolcadik esztendeje vezeti kedvtelésből az elsősegélynyújtó szakkört az úttörők és külön a kisdobosok körében, hasonlóan a csecsemőápolási szakkörhöz. Tanítványai évek óta jól szerepelnek a városi és a megyei versenyeken. A csecsemőápolási szak-körösök például legutóbb másodikok lettek a városi versenyben. A kisdobos elsősegélynyújtók negyedik helyezést értek el ugyanezen a szinten. Az idén nyáron az úttörők pedig országosan is a legjobbnak bizonyultak. — Bár a búcsú elkerülhetetlen, hiszen a lányok befejezik az általános iskolát, én mégis azt szeretném, ha visz- szajárnának, mint ifivezetők. Itt az iskolában és a szakkörben is mindenkor szívesen látjuk, őket. Alkalmat adunk arra, hogy felfrissítsék tudásukat. Annál is inkább előnyös lenne ez, mivel valamennyien az egészségügyi pályán szeretnének elhelyezkedni a későbbiek során. Bizonyára szívesen segítenek nehézségeik megoldásában a mentőállomás dolgozói is, akiktől a versenyben elért eredményhez igazán messzemenő támogatást kaptunk — mondotta, befejezésül a szakkörvezefcS tanárnő. Menes Márta, Fajtán Lászíé A paraszti sors és a mező- gazdasági termelés egymáshoz kötött fogalom. Ez a kötődés legalább olyan szoros, mint egykor a saját föld és a megélhetés kapcsolata volt” — írta az előszóban Farlcas Pál, a putnoki Egyetértés Mgta* elnöke. Dobrossy és Fügedi ezt a kötődést ezeket az egymáshoz kötött fogalmakat követi végig rendkívüli alapossággal. Munkájuk egyszerre feltáró, elemző, értékelő, rendszerező és összegző. Táj és ember, a természeti viszonyok hatása, a demográfiai és közgazdasági viszonyok elemzése, a gazdasági és termelési feltételek felmutatása irányította, vizsgálódásukat, mindamellett, hogy — végigjárva a Sajó és a Szuha völgyét —, szemléletesen mutatták be, a címben is megfogalmazott, termelés és életmód változásainak, alakulásainak szakaszait, eredményeit. Módszerüket kiegészítették a szociológiai kutatás eszközeivel: áttekinthető, összehasonlító, történelmi összegzést kínáló táblázatokkal és — Répási könyvéhez hasonlóan — dokumentumértékű és -erejű fotókkal „illusztrálták” munkájukat A hétszázadik születésnapját köszöntő Putnokról két olyan könyv jelent meg, mely egyként kínál lehetőséget a tájjal behatóbban foglalkozni kívánó olvasónak és a honismeretünket tudományosan fejleszteni kívánó szellemi munkásoknak. (ssejsdrel) Televíziós stúdió a kórházban Nemcsak Csehszlovákiában, hanem a KGST-tagországokban is egyedülálló a szlovákiai kórház, ahol a pozsonyi egészségügyi felvilágosító intézet javaslatára 1970-ban televíziós stúdiót szereltek fel, amely rögtön meg is kezdte a kísérleti adást. A műsor, amely elsősorban a bejáró és a fekvő betegeknek szól: a legfontosabb higiéniai elvek megismertetése, egészségügyi tanácsadás, napi másfél-két órán keresztül. A páciensek azokat a műsorokat kedvelik a legjobban, amolyekben saját orvosaik és ápolónőik „szerepelnek". Még lehet nevezni! Borverseny - kistermelőknek Mint arról már korábban hirt adtunk, a Hazafias Népfront, a MESZÜV, a kertbarátok megyei kiubja és a Kertszövetkezetek Akadémiája közös rendezésében az idén is sor kerül a kistermelők immáron IV. borbemutatójára, versenyére. Ez évben először megyei szintű lesz a rendezvény, vagyis azon a megye bármely kistermelője részt vehet, saját termésű szőlő- és gyümölcsborral. A verseny iránt igen nagy az érdeklődés, ezért a rendező szervek úgy döntöttek, hogy a nevezési határidőt meghosszabbítják. Ezzel kapcsolatban Gárdi Lajostól, a borverseny titkárától a következő információt kaptuk: — Mindazok, akik részt akarnak venni a kistermelők megyei borberoutatóján, versenyén, de a borminták korábbi beadási napjairól lekéstek, nem vesztettek semmit, ugyanis június 23-én, szombaton és 26-án, vasárnap délelőtt 10 és 12 óra között még leadhatják bormintáikat Miskolcon, a Marx téri Vasas Művelődési Központban. Minden borféleségből egy liternyit kell mintának beadni. A fehér borokat fehér, a gyümölcs- és vörös borokat zöld üvegben, parafadugóval ellátva vesszük csak át Átvételnél, a borokat jegyzőkönyvezzük, aor- számmal látjuk eb Az értékelést szakemberekből álló zsűri végzi majd a június 28-át követó héten. A verseny értékelésére, a legjobb termelők díjazására júliusban kerül sor, erről a termelőket kiilöo is értesítjük. Az ózdi tanács egészségügyi osztályának egyik legfontosabb feladata a városban élő egyedülálló idős korúak gondozása. A jövedelemmel nem rendelkezőknek, illetve az alacsony jövedelműeknek rendszeres és rendkívüli segélyeket utalnak ki hogy ezzel enyhítsenek gondjaikon. Az elmúlt évben 90 egyedülálló ózdi, idős ember részesült rendszeres teljes összegű segélyben, míg rész-, Illetve kiegészítő szociális segélyt 22-en kaptak kézhez. A segélyezésre fordítható. közel kétmillió forintot • teljes egészében kiutalták a rászorulóknak. Rendkívüli szociális segélyt 402 idős ózdi lakosnak kézbesített a postás, összesen mintegy 400 ezer forintot. Szociális étkeztetésben 20-an részesültek az elmúlt évben, az ételek elkészíttetésére, kihorA kertészek, kertészkedők előtt közismert a szőlőolt- vány-készítés eddigi legismertebb, legelterjedtebb módja: az angol nyel vés párosítás. Ennek a módszernek az a lényege, hogy az alany vesszőn, illetve a nemes részen — a mechanikus kötés, rögzítés érdekében (nagyon fontos tényezője az ösz- szef orradásnak!) — nyelvet vágnak. De amennyire előnyt jelent ez a megoldás, legalább annyira hátrányos is. Ily módon ugyanis a metsz- felület lényegesen megnövekszik, márpedig az összefor- radásnak a másik fontos tényezője éppen az, hogy minél kisebb legyen a vágási felület. Ezt az ellentmondást küszöböli ki, oldja fel az az egyszerű, ugyanakkor mégis újszerű oltási mód, amely 1981 óta élvez szabadalmi védelmet, s amelynek szabadalmazó! a tokaji id. Leslcó István, valamint a fia, a mádi if). Leskó István. Az eljárás lényegéről ugyan a Kertészet és Szőlészet szaklap ez év május 5-i száma — id. Leskő István tollából — részletes ismertetőt közöl, mivel azonban úgy véljük, hogy a módszer különösen a kertészkedőle, a kezdő kertészek körében nagy érdeklődésre tarthat számot, mi Is dúsára fordított összeg meghaladta a 100 ezer forintot. A szociális étkeztetésre benyújtott kérelmekét a tanács egészségügyi osztálya minden esetben teljesíteni tudta. Kiszélesedett a házi szociális gondoskodás rendszere is. A hivatásos gondozónők létszámát kettővel megemel ték, így az elmúlt év októberétől kezdődően 4 gondozónő látja ei a házi szociális gondoskodás feladatát, összesen 31 idős ózdi segítségére. \ tiszteletdíjas gondozónők száma is emelkedett, s ők 24 idős mindennapjának megkönnyítésére végzik munkájukat. Az elmúlt évben Ózdon 35- en kérték felvételüket a szociális otthonba. Közülük 20- an már az otthon lakói. Az öregek napközi otthonában azonban három férőhely még betöltésre vár. U. .1. ismertetjük ennek az oltásnak a legjellemzőbb ismérveit. Ebből a célból kerestük fel ifj. Leskó Istvánt, a tnádi Rákóczi Szakszövetkezet ágazatvezetőjét. — Az eljárásunk kiküszöböli az eddigi ellentmondásokat. Ugyanis a lehető legkisebb metszfelületet képezi, ugyanakkor maximálisan biztosítja az alany és a nemes rész mechanikus összefogását. Tulajdonképpen egyszerű párosításról van szó! Tehát lapvágásról, amit mind az alanyon, mind pedig a csapvesszőn elvégzőnk. A metsz- felületek elkészítése és ösz- szemérése után a vessző vastagságához igazodva, 15—28 milliméter hosszúságú műanyag hüvelyt húzzunk az alanyra. (Ilyen műanyag hüvelyt használunk a zöld oltáshoz is.) Ezt követően véglegesen összeillesztjük az alanyt és a nemest, s az illesztésre ráhúzzuk a pve- csövet Ez tökéletesen zár, és minden más eljárásnál szilárdabban tartja össze a két egyed et A fertőzés teljesen kizárt a pvc alatt kiváló mikroklíma alakul ki. Ez a« oltási mód egyébként annyira egyszerű, hogy azt a teljesen kezdő kertészek is rövid gyakorlás után sikeresen tudják alkalmazni. 0»*> (Fordította: Baráté Rozália) J. Antov: Csoportkép az Eiffel-toronynál Közölték: két embernek Párizsba kell utaznia, hogy megismerkedhessenek az új technológiai módszerekkel. Két ember — húsz napra. A költségeket az intézet fedezi. Elhatározták: Sztojanov és Dragunov indul. De valaki közbeszólt: — Hogy is van ez? Két ember — húsz napra? Félő, elindul a szóbeszéd, kész a veszekedés. A többiekkel is törődni kell. Űj javaslat született: Sztojanov és Dragunov mellett ki kell küldeni Párizsba Iva- novot és Petrovot — tíz-tíz napra. Törőrli- kell a kollektívává). Am valaki megjegyezte: — Egyesek Párizsba, a többiek Maradira? Szerintem menjen ki nyolc ember öt napra. Gondolkoztak, gondolkoztak, és * kiutazók száma nyolcra növekedett. De valaki közbeszólt: — Ebből a nyolc főből ások Dragunov és Sztojanov szakember, a többi hat turista. Üjra megtárgyalták a kérdést, és úgy döntöttek: tíz ember megy ki, összesen négy napra. Aztán ez sem volt eléggé demokratikus döntés. Még egyszer áttanulmányozták a kérdést, különféle aspektusokból közelítették meg, elvetették, megszavazták, leszavazták, újra megszavazták, míg végül minden szempontot figyelembe véve úgy határozlak: kiutazik negyven ember egy napra. tgy történt. Az tudományos intézel sofőröstül, takarítónőstől elutazott Párizsba. Negyven ember fényképezkedett le az iit'fel-toronynál. A kollektív összetartás erősödött, a szak- szervezet pozitívan értékelte a kulturális ügyekkel foglalkozó bizottság példás munkájút — u francia építészet remekének kol- '-ktfv megtekintéséért. i." 1 —■ 11 111 1 1 * 1 1 Két könyv Putnokról Leskóék szabadalma Oilvlnyhészítés - más módon \