Észak-Magyarország, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-10 / 84. szám
1983. április 10., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Milyen lehet a lombos mahagóni? Made in Hungary - egy pici műhelyből A Kisipari Termeltető Vállalat miskolci kirendeltségvezetője mondta egy alkalommal, hogy él a városban egy kisiparos, aki evezőlapátokat készít exportra. A kirendeltségvezető csupán erről az egy emberről tud, aki megszervezte magának az exportot, aki teljesíti is azt, amit elvállalt — és akinek a munkájáért licitálnak is. * Szép kis ház a miskolci Lorántfíy Zsuzsanna utcában, két szoba, összkomfort. A parányi kertben rózsatövek hajtanak, most bújnak ki a földből a tulipánok, a nárciszok. Hiába csöngetünk, telefonon is hiába hívtuk a mester úr lakását. A telefon a lakásban, a csengő is ott csönget. Horváth Dezső pedig igen kevés időt tölt a lakásában, az ő élettere a műhely, a kert túloldalán. Meg is kaptuk az árát az in flagrantinak — Horváth Dezsőt az evezőlapátjai között —, mert meglehetősen morózus a fogadtatás. Nem, ő nem szereti a nyilvánosságot, nem szeret dicsekedni, hiszen nincs is mivel, ő szerényen végzi a munkáját, becsülettel, nem kíván „újsághős” lenni. Szó sincs arról, hogy „újsághős” legyen — mondogatjuk, csupán csak arra kérjük, mondja el, hogyan jutott exportmunkához, hátha mások is tanulnak a módszeréből, hiszen tudja, a legapróbb egységekben mért devizára is szüksége van az országnak. Az más — mondja, segíteni éppen segíthetek ... — Kisgyőrben születtem és vasmunkás, főként lakatos szerettem volna lenni. Véletlen, hogy asztalos vagyok, igaz, így sem szakadtam el a vasmunkásoktól, mert mintaasztalosként dolgoztam közel harminc évig a Lenin Kohászati Művekben és egy kis ideig a Diósgyőri Gépgyárban. Az eredeti szakmám általános asztalos, de egy fél életen keresztül vonzódtam a nagyüzemekhez, a vasasokhoz. Az öntvények mintáját kellett elkészítenem napról napra, évről évre. Nem mondom, nem volt érdektelen munka, mert a gyártmányok, a nagyüzem gyártmányainak minősége a mi munkánkon is múlott. Egy rossz szót nem szólha- toK a gyárról, megbecsültek, kiváló dolgozo kitüntetést' is kaptam. Törzsgárdatag voltam az LKM-ben. — Miért adta föl? — Minket nem úgy fizettek, mint a vasmunkásokat, alacsony volt a jövedelmem. Hatvanegyben felépítettük a házat, de adósság bőviben maradt, a fiunk nőtt, jóeszű gyerek, taníttatni kellett, főiskolás. En szívesen maradtam volna nagyüzemben, ezért is tettem egy próba- utat a másik diósgyőri gyárban ... Szó, mi szó, így alakult. Már amikor gyári munkás voltam, akkor kértem másodállásos iparengedélyt, hogy végre csinálhassak valami mást is, valami olyat, amire a bizonyítványom jogosít és amire esetleg büszke is lehetek, ami maradandó. A gyáriak mindig is megértőek voltak hozzám, megkaptam az engedélyt a másodállásra. — Aztán elfáradt egy kicsit, jó teljesítmény a gyárban, másodállás, család, munka a ház körül... — Pár éve vagyok önálló kisiparos. Valóban, sok minden játszott közre, hogy kiváltsam a teljes iparjogosítványt. Nem, dehogyis vagyok én született üzletember, éppenhogy nem. Ha üzletember lennék, nem evezőlapátokat készítenék exportra, hanem, mondjuk parkettát a szomszéd faluba. Ügy volt ezzel az exporttal, hogy a fővárosban jártam és megláttam egy táblát, a Kisipari Termeltető Vállalat export főosztályának az utcai tábláját. Bementem, megkérdeztem, mit tudnék én itt csinálni. Mondták, ha megpróbálkoznék evvel a márkás holmival ... Azelőtt soha nem csináltam ilyet, a kezemben sem volt evezőlapát ... A műhelyt most dió, fenyő és mahagóni illata tölti be. Dior, Nina Ricci és a többi nagyság — ha itt lenne — kémcsőkkel üldözné ezt az illatot, ami páratlan. Ilyet szintetikus úton kikeverni lehetetlen. Ez maga az erdő, két kontinens legnemesebb faillatainak diszkrét keveréke. — Kajak- és kenuevezőket készítek. Ez a munka nem gépesíthető, minden műveletet kézzel végzek. Ti- zennyolc-húsz óra alatt készül el egy lapát. Kéthavon- ként szállítok, ennyi idő alatt negyven evező készül el. A munkaidőm? Reggel héttől estig. Tudomásom szerint a világ minden tájára szállítja a lapátokat az Ar- tex, mindig oda, ahonnan a legjobb árajánlat érkezik. Az idén jó a piac, egész évben ezzel foglalkozom. A lakossági megrendeléseknek most nem tudok eleget tenni. Igazán szépek ezek az evezők, rajtuk nemzeti színünk finom csíkjával, a Balaton kékjével és a márkajelzéssel: Pannon Paddle. Ki tudja, mely világrész, melyik tavának, melyik folyójának a vizét kóstolják majd. — Szép munka, szeretem csinálni, el-eltünődöm munka közben. Arra például igen-igen kíváncsi vagyok, milyen lehet egy lombos mahagóni fa. Gyönyörű anyag, de igen nehéz vele dolgozni, szálkás, nem olyan szelíd, mint a mi fáink. A bútorasztalosok, a gyárak próbálják utánozni a mahagónit, festéssel, különböző trükkel, de lehetetlen. Most már tudom, nemcsak azért olyan drága ez a fa, mert szép, mert a trópusokból hozzák, hanem azért is, mert nem egykönnyen adja meg magát. — Az exportért tehát ebben a kis műhelyben is keményen meg kell dolgozni. — Meg kell dolgozni, de nem lehetetlen a feladat. Nekem évek óta sikerül, biztosan sikerülne másoknak is. Lévay Györgyi Egykori főúri fogadások, vadasziakpmák, tüllös-bársonyos bálok, házi muzsikálások színhelyén, az edelényi kastély néhány termében monoton zakatolás hangja, fürgén mozgó pók ujjainak látványa fogadott. A Központi Statisztikái Hivatal Számítástechnikai es Ügyvitelszervező Vállalatának ede- lényi kirendeltségének vezetője, Szegedi Jánosáé kalauzolt végig a boltívek alatt meghúzódó gépek és egymás mellett uolgozó lányok- asszonyok között. — Edelényben nincs sok munkalehetőség, ezért jelentett új munkaalkalmat ennek a kirendeltségnek az idetelepítése. 1975 október elsején kezdődött itt a munka, de akkor még egyszerű írógépekkel dolgozták fel az adatokat... majd lassan, a lyukkártyagépek megjelenésével párhuzamosan átképeztük dolgozóinkat. Napjainkban egyre többet hallunk, beszélőim a számítógépek térhódításáról. Mind több és több fiatal választja életpályájának a számítógépek világának megismerését. Tavaly az Egyesült Államokban az „Év Embere” a számítógép lett... Világunk szerves részévé válik a kódok, programok sokasága. De amíg kézbe vehetjük egy- egy számítógépes program eredményét, nagyon sok fázison kell átesnie. Ezek kö- ■ÖU az első lépés a lyukk'ártyás adatfeldolgozás. Ilyen lyukkártyákat készítenek Edelényben, a kastély néhány földszinti termében berendezett kirendeltségen. — Nem is hinné az ember, hogy ez a munka nemcsak szellemi készenlétet, a figyelem maradéktalan összpontosítását igényli, hanem fizikailag is próbára teszi dolgozóinkat — mutat a be- fáslizott csuklójú asszonyokra a kirendeltség vezetője. Különböző cégektől érkeznek feldolgozásra váró anyagok. A KSH-n kívül korábban dolgoztak AFIT- megrendelésre, vagy a Budapesti Közlekedési Vállalat bér- és karbantartási rendszerét tették lyukkár- tyákra. De szállítottak már elkészült munkát az Állami Népesség-nyilvántartó Hivatalnak is. Az alkalmazottak az alapbéren túl teljesítménybért is kapnak, melyekkel együtt háromezer forint körüli fizetések kerekednek ki. Nem tartozik ez a magas bérek közé, de ennek ellenére alig ismert a fluktuáció. A gyes-en lévő asszonyokkal együtt 95 a dolgozók száma és sokan vallják, hogy nem is kívánkoznak elmenni innen. Pedig nagyon nagy figyelmet követel a munka. A lyuk- kártyagép klaviatúráján óránként nyolcezer leütéssel érik el a normát... (ezért kell néhány asszonynak fás- li) ... és két százalék általában a hiba mennyisége, amit természetesen kiszűrnek a kontrollgépen; vagyis Edelényből hibátlan munka kerül a miskolci Egyetemvárosban lévő központba, ahol mágneses szalagra teszik át az anyagot és úgy küldik a megrendelőnek. A nyolcadik éve Edelényben lévő kirendeltség dolgozói láthatóan jól érzik magukat munkahelyükön. Ám az emeleti helyiségek eredeti freskói, gipszmintái alatt, a gyönyörű cserépkályhák szomszédságában gúlába halmozva összetört székek, de- xionsalgó elemekből összeállított polcokon raktározott anyagok állnak. Többször és sok helyen szóba került már, hogy az edelényi kastély jobb sorsra érdemes, másra is használható. A számítás- technikai vállalat itt dolgozó munkásai igyekeznek vigyázni a műemlék-értékű falakra, ajtókra, festményekre. — Mi nagyon jól érezzük itt magunkat, dolgozóink teljesítményén is meglátszik ez, de még ha úgy tűnik, hogy magunk ellen is beszélek, akkor sem hallgathatom el, hogy ezt a kastélyt nagyon sok, mindenki által használható dologra lehetne felújítani ... — mondta a boltívekre festett freskók alatt a kirendeltség vezetője. lEBcadrc# A hegesztésnél keletkezett gáz káros az egészségre. A „házilag" gyártott készülék elszívó berendezéssel van felszerelve. Fotó: Laczó József A feldolgozóban Száz nőnek ad munkát Kurityánban a Borsod megyei Kézműipari Vállalat habszivacs-feldolgozó üzeme. A feldolgozó üzembe Kuri- tyánból és a környező községekből járnak be a lányok, asszonyok. Az alapanyagot Sajóbábonyból kapják hatalmas tömbökben, s itt dolgozzák fel. A kétműszakos üzemben 900 féle-fajta terméket szabnak, vágnak. Készítenek itt fürdőszivacstól kezdve különböző méretű és alakú bútorbetétet. Az üzemben nincs hulladék és selejt, mert a fel nem használt: anyagot összedarálják és diszpárnaként értékesítik. Képünk a feldolgozóban készült. Az eső a legjobbkor jött Ha a prémium nem ösztönöz: A március közepi határjárásokon még aggódva vizsgálták a határt a szikszói Béke Termelőszövetkezet vezetői, de azóta kisimultak az arcokon a feszültség okozta ráncok. Csarnó György termelési főmérnök ma már elégedett ember: — Az eső a lehető legjobbkor jött, így érthető, hogy megkönnyebbültünk. Csodálatosan enyhe telünk volt, ami kedvezett a fagyra legérzékenyebb repce — 370 hektáron termesztik — megmaradásához. Viszont csapadék alig volt, ezért a későn vetett búzák rosszabbul keltek. Ezért örültünk annyira a csapadéknak, mert a kenyérgabona valószínűleg be tudja hozni elmaradását. Ami azért is lényeges, mert két év alatt a közös gazdaságban négyszáz (!) hektárral nőtt a búza területe, s ma már eléri az 1900 hektárt. Viszonyítva a tervben szereplő növények területéhez, kicsit magasnak tűnik az őszi búza aránya. Vagy nem? — Szakmailag nehéz beilleszteni a vetésforgóba, de pénzügyileg a kenyérgabona nagy területe mindenképpen indokolt. Ugyanis ez a legbiztosabban, s jó hozammal termeszthető kultúránk. Amíg búzából elérjük a négytonnás hektáronkénti termést, addig például tavaszi árpából 3 tonnának is örülünk. Idén például ez utóbbi rovására növeltük területét. Nem szabad említés nélkül hagyni, hogy a szövetkezetét nemcsak a magasabb nyereség vezérli az őszi búza területének növelésével, inkább az, hogy az állam prémiummal ösztönzi a gabonafélék többlettermését. Mivel ennek megállapításánál a megelőző évek átlaghozama lényegében a meghatározó, üzemeinkben elsősorban azokat a kultúrákat vetik, amelyek hozama magasabb. (A tavaszi árpától mind a búza, mind a kukorica többet terem.) Csarnó György helyesel: — Ez így van. És éppen ezért nem csökkent nálunk a kukorica vetésterülete, — a silóval együtt kilencszáz hektáron termesztik — pedig meglehetősen kockázatos vetése. Pontosabban betakarítása, mivel az őszi fagyok nagy károkat okozhatnak. De ha a tervezett 5,5 tonnás hektáronkénti hozamot elérjük, amely különösebben jónak nem is tekinthető, annyira megemelkedik a gabonafélék termése, hogy pár százezer forint állami prémiumra is számíthatunk. Sokán mondhatnák, hogy ez nem valami sok, mi mégis az ellenkezőjét valljuk, mert ma a gazdálkodásban minden megszerezhető ráadásforintra szükség van. Egy érdekes vitának csöppentem véletlenül a közepébe. Az ott elhangzottak mintegy igazolják a főmérnök előző szavait. Idén, a kedvező időjárás ellenére, meglehetősen nehéz körülmények gátolják a gazdálkodást. A géppark nagyon elöregedett. A szövetkezet eszközállományának jelenlegi értéke csak negyede a hajdani beszerzési árnak! Hét IFA tehergépkocsi, s 17 traktor jelenleg, mivel le- amortálódott eszmei értéke, nem ér többet a nyilvántartások szerint száz forintnál. De ezekre a gépekre a közel 4500 hektáros határban feltétlenül szükség van. Viszont azon sem lehet csodálkozni, hogy közel hatmillió forint értékű alkatrészt terveznek idén beépítésre! A főmérnök még hozzáteszi: — Sajnos, a műtrágyaellátás is akadozik. Az őszi tápanyag-visszapótlás jelentős részét kényszerből tavasszal végeztük el, s ez, mint szakemberek körében köztudott, nem a legkedvezőbb. Ráadásul van olyan műtrágya, elsősorban a kálium — amelyet csak májusra igazoltak vissza. Magyarán: csak jövőre használhatjuk fel, mivel az idén hasznot már aligha hoz. Ebből a helyzetből indult a vita, hogyan lehet mégis a kitűzött célokat megvalósítani, avagy felülmúlni. A megoldás egyértelmű. A munka minőségének javításával. De ezt hogyan tudják elérni ? — Sokáig mérlegeltünk érvekkel, ellenérvekkel, amíg végül megegyeztünk abban, ha a prémium nem ösztönöz, akkor a fegyelmezett, pontos munkát valamilyen más eszközzel követeljük meg. Nálunk eddig az volt a szokás, hogy a jó vetésért ugyan fizettünk prémiumot, de ha valaki csíkosán (sor- hiányosan) vetett, lényegében büntetés nem érte, csak jutalmát elvontuk. Most azt gondoltuk ki, s természetesen megbeszéljük tagjainkkal, alkaimazottainkkal, hogy az alapbér 20 százalékát visszatartjuk, s akkor fizetjük majd ki, amikor a növénykék sorai jelzik a kifogástalan vetést. Ellenkező esetben ezt levonjuk. Aki viszont jól dolgozik, azt továbbá is premizáljuk. Az elmúlt évben, amikor céljutalmakkal serkentették nagyobb termelésre több ágazat dolgozóit, nem ériek él egyértelmű sikert. Voltak kifejezetten negatív példák, de voltak annyira kedvező eredmények is, mint az alsóvadászi, tehenészetben, ahol két év alatt ezer liter tejjel fejtek többet egy ál-; lattól a célprémium hatására. De mivel a tapasztalatok nem egyértelműek, ahol az ösztönzés nem vált be, ott az indokolatlan prémium helyett már büntetnek is. Ott, ahol a legérzékenyebb, a pénztárca vastagságán . :—kármán— .]
