Észak-Magyarország, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-09 / 33. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1933. február 9., szerda Kassák és Petrocelíi ürügyén Mikroszkóp aranyból Egyes irodalmi források szerint a régi arabok már a 11. században ismerték az üveggömbszilánkok — a kezdetleges len­csék — nagyítóképességét. A mikroszkóp ('eltalálása a későbbi évszázadokra esett. Ez a tudományos kutatásokban igen fon­tos nagyító eszköz párhuzamosan fejlődött a távcsövei. Ki találta fel a mikroszkópot? A hagyomány szerint két flamand látsze- rész: Hans Uppershey és Zacharias Jansen munkásságának köszönhető a mikroszkóp feltalálása a 17. században. A legtöbb lexi­kon azonban óvatosan fogalmaz, és nem köti csupán ezekhez a nevekhez ennek az optikai eszköznek a feltalálását. Bizonyos, hogy több személy működött közre meg­születésében. A holland Leeuwenhoek (1632—1723) ázalék állatkán végzett kutatásainál egy­szerű mikroszkópokat használt, amelyeket maga szerkesztett. Később folyamatosan tökéletesítette berendezéseit, és végül .sike­rült mikroszkópjával elérnie a 270-szeres nagyítási. A mikroszkóp története bizonyos fokig egybeesik a legfontosabb tudományos fel­fedezések, valamint a technika fejlődésé­nek történetével. Az első eszközök egy cső két végén elhelyezett két lencséből álltak, azután fejlesztették ki az állványokat, az op­tikákat. a megvilágítást és így .alakultak ki fokozatosan a ma is használatos .laborató­riumi mikroszkópok. Á mikroszkóp törté­netének érdekes példányát látjuk a képen; a nagy francia forradalom idején kivég­zett Marie Antoinette mikroszkópját, amelynek teste és tubusai színaranyból ké­szültek. Döntéstől döntésig Négy negyedikes a 204-eshől Azt kérdezte tőlem a kö­zelmúltban egyik • olvasó jó- ismerősöm, miért nem tet­tem szóvá, hogy a Kassák Lajos regényéből készült, Az út vége című értékes tévé- filmet a késő éjszakai órák­ban tűzték műsorra, amikor feltehetően sokkal keveseb-» ben nézhették meg, ugyanak­kor olyan értéktelenségek mint a Kassák-művet két nappal követő Petrocelli-epi- zód, az esti főrriűsorban, az­az nyolcórás kezdéssel je­lentkeznek mindig; nem le­hetne-e valami olyan változ­tatás a televízió esti műso­raiban, hogy az érték ne búj­jon meg szegény rokon mód­jára este tíz után, vagy kilenc után a második műsorban, hanem láthassuk korábbi időben, akinek meg Petroeel- lire és hasonlókra van igé­nye, ám maradjon ébren mi­atta. A televízió műsorszerkesz­tésébe beleszólni nincs jo­gom. bár beszélgető partne­remmel nagyon egyetértek. De azt is tudom, hogy a Ma­gyar Televízióhoz milyen közönségkívánalmak futnak be ezrével, és azoknak meg­felelően a íoműsor-idöben sugárzott adások szintje „még mindig magas”. Ha a műsorszerkesztés a beérkező közönségigényeket mind ki­elégítené, bizony alig-alig jutna hely értékesebb adá­sokra, mert elöntené a kép­ernyőt a krimi, a rossz kom­mersz film ép egyéb hasonló kulturális termék. Bizonyára a műsorszerkesztés is tudja, bogy a közönségigény nevé­ben érkező levelek nem tük­rözik egészében a közönség véleményét, hiszen a nézőknek nagyon kis hányada fog tollat és írja meg igényét-vélemé- nyét, a nívósabb műsor-irán­ti igény ezeken belül szinte számba sem vehető. Valamit mégis tükröznek ezek a levelek. Nevezetesen azt, ami például a mozikban látható filmek iránti érdek­lődésben is megmutatkozik. Számolni kell egy olyan kö­zönségigénnyel, amely kizár­ja a szórakozás fogalomkö­réből mindazon kulturális, művészeti produktumokat, amelyeknél a nézőnek nem­csak a szemét és fülét kell használnia, hanem kisebb-na- gyobb mértékben együtt is kell a látott művel gondol­kozni. A szabvány méretű 50—55—60 perces tévékrimik nem igényelnek szellemi munkát. Előre tudható, a film melyik percében fedezik fel a bűncselekményt, mikor lép be a történetbe a nyomozó, r A piaci versenyképesség elérése és megtartása nap­jainkban központi kérdés. Ez­zel párhuzamosan előtérbe kerülnek azok a módszerek és eljárások, amelyek a ver­senyképesség megőrzésének hogyanjára vonatkoznak. Ezek közé tartoznak, a ma még kevésbé ismert minőségi kö­rök is. Mi is valójában a minőségi kör? A meghatáro­zást a következőként lehet definiálni: Hasonló munkát végzők, vagy azonos helyen dolgozók olyan csoportja, akik önként és rendszeresen ösz- szejönnek, hogy a munkáju­kat érintő minőségi és egyéb problémákat feltárják, ele­mezzék és megoldják. Az elnevezés a széles ér­telemben vett minőségre utal, s mint módszer, bármilyen területen alkalmazható. Ki­alakításához persze nélkülöz­hetetlen a dolgozók felelős­ségérzete saját munkájukért, a közösségért és a vállala­tukért egyaránt. Mivel ma­guk a dolgozók ismerik leg­jobban egy-egy művelet, munkadarab, vagy szerszám mérhető, avagy éppen nem kimutatható tulajdonságait, ezért értékes javaslatokat tehetnek. Minden olyan do­vagy a nyomozást ellátó más valaki, mikor terelődik a gyanú az igazi tettesre, mi­kor leplezik le. Ez percre bejön mindig. Miért gondol­kozzon hát akkor a néző, miért töprengjen, amikor min­den úgyis adott. Szellemi rest­ség uralkodik el, s ez annál saj­nálatosabb, mert szinte rá­cáfol össznépi kulturáltsági szintünk deklarált adataira. Minél többen szereznek ilyen - olyan képesítést, növekszik az érettségizettek száma, a falvakban nő az értelmiség aránya stb., annál kevesebb relatíve a magasabb szintű kultúra iránt érdeklődők szá­ma. A mozikban néhány éve a bunyós film a kedvenc. Egy másik olvasó elmondta, hogy tízéves kislány unokája a napokban látta az Akit Bull­dózernek hívtak című Búd Spencer-filmet, meg a szí­nész korábbi P.edone-filmje- it, s rajongással mesélt róla. miként „hulltak az ürgék, ha Piedone odasózott.” Látta e filmeket, csakúgy, mint A Bi­rodalom visszavág ás más hasonló, nem éppen gyerme­ki lelkek épülésére szánt filmdolgozatokat, mert az is­kolából csoportosan viszik őket rendszeresen ezek meg­tekintésére, általában napkö­zis foglalkoztatás címszó alatt. Tömegigény lett nap­jainkban a bunyóban gyö­nyörködni. Persze, így, mesz- sziről, a kényelmes és biz­tonságos széksorból. De va­jon az a tízéves gyerek, aki évek óta Piedone ökölcsapá­sait ismeri esztétikai és csak­nem kizárólagos szórakoztató táplálékként, néhány év múl\ va Kassákot fogja-e nézni a képernyőn, vagy Petrocedlit és társait?! Ha felsoroljuk, mit kínál egy hónapon belül a tévé- képernyő, s mit a mozivá­szon, jól hangzó adatokat kapunk. A délután négy órát követően kezdődő adásfo­lyamban igen sok minden je­lentkezik, ami érték, am a legfrekventáltabb adásidők­ben nagyon sok a kulturális ocsú. A mozikban a címlista szerinti arányok elfogadha­tók, ám az egyes filmek kí­nálata, azaz, melyiket hol, hány előadásban, hány né­zőnek kínálják, melyiket dugják el és szinte csak a listán szerepel, az bizony már elgondolkoztató. A mo­zit egy kicsit menti, ha egy­általán ebben az ügyben mentésről lehet szó, hogy nyereségérdekeltségű kultu­rális vállalkozás és bizonyos bevételi tervet kell teljesíte­log, amely látszólag talán ap­róság, javíthatja a teljesít­ményt. A minőségi körökben a ta­gok közös érdeke a minőség produkálása valamilyen szin­ten; s hogy ez minél maga­sabb szintű legyen, azért so­kat kell tenni a tagoknak. Az új módszer lényege, hogy a problémákra konkrét meg­oldás és pontosított eljárás szülessen, amely ténylegesen bekapcsolható a gazdálkodás­ba. Az új módszert a japánok vezették be elsőként a vilá­gon. A szigetország országos méretű minőségjavító progra­mot hirdetett meg. Tudták, hogy a vevők igényének megfelelő termékeket csak A moszkvai erdő- és park­gazdaság külön szolgálatot hozott létre azzal a feladat­tal, hogy eltávolítsa a város­ba betévedő vadakat. A kí­váncsiság szinte mindenhová elviszi ezeket az állatokat, számtalan esetben szinte a nie. De nem mindegy, mi­lyen eszközökkel, milyen áron, — akár kultúrpoliti­kánk alaptételeinek ellenére is! A televíziónál \ azonban ilyen mentegetőzés: lehető­ség sincsen, hiszen ott nem egy-egy filmhez kell előfize­tési díjat befizetni, nem nye­reségérdekel tségű in tézmény, a tetszés nem befolyásolja gazdasági létét. Valami „róka fogta csuka, csuka fogta róka”, dolog lát­szik itt: a közönség egy ré­sze a csökkent értékű, esz­meileg es művészileg érték­telen kultúrtermékeket kere­si, hát ezt adjuk; vagy for­dítva, mert ezt adjuk, a né­ző ehhez szokik hozzá, eh­hez szoktatja a tömegkommu­nikáció. S mindehhez napja­ink gazdasági adottságaira hivatkozva, hellyel-közzel el­méleteket is gyártunk. De ne feledjük: gazdasági nehézsé­geink hihetőleg — hosszabb- rövidebb távon — múlandó!:, egy társadalom deformált eszmei, kulturális íelvérte- zettsége. művészeti fogé­konysága azonban nehezen változtatható majdan vissza. A napközis foglalkozás ürü­gyén- a szép és nemes, a mű­vészet iránti érdeklődésre és értésre Búd Spencer ökölcsa­pásaival „nevelt” kisiskolás, a Derrick és Petrocelíi „lo­gikával” gondolkodás nélküli „műélvezetre” szoktatott fia­tal felnőtt korában is ide­genkedni fog attól, hogy a szellem termékeinek befoga­dásánál — legyen az film, színmű, rádiójáték, tévéjáték, irodalmi, képzőművészeti, ze­neművészeti alkotás — a szemével és fülével azonnal felfogható és befogadható in­gereken, közléseken túl bár­mit is érzékeljen. Röviden: eltunyul, rest lesz a művé­szeti értékeli befogadására. Az ötvenes években gyak­ran mondtuk: az új szín­házlátogató közönség csak nézze az operetteket, majd ha azt- megszokja, továbblép és eljut a drámáig. Ez a tétel nem igazolódott, legalábbis nem olyan mértékben, hogy hivatkozni lehetne rá. Nos, most sem hihető, hogy aki a moziban mindig csak Búd Spencer, Terence Hill és má­sok oktalan bunyózásait né­zi, a képernyőn meg Petro- cellit és társait, előbb-utóbb Szabó István, Bergman filmjeit várja majd a mozi­vásznon és Kassákot kéri es­te nyolcra a képernyőre. Szellemi igénytelenséggel aligha lehet szellemi igényes­ségre nevelni bárkit is. Benedek Miklós akkor képesek előállítani, ha ez minden munkás ügyévé válik. A minőségbiztosítási és minőségfejlesztési rendszere­ken belül erre hasznos mód­szernek bizonyult a minőségi kör. Haszna abban is meg­mutatkozik. hogy felhasználja a tudomány legújabb ered­ményeit. Az elméleti, tudo­mányos módszerek így egy­ségesen ötvöződnek a dolgo­zók gyakorlati tapasztalatai­val és javaslataival. Ma már egyre több országban, így ha­zánkban is kísérleteznek az új módszerrel. Megyénkben a közeljövőben alakítanak mi­nőségi köröket a Medicor OREL Miskolci Gyárában. t. sokmilliós város központjából kellett a rénszarvasokat „ki­toloncolni”. A legbátrabbak eljutottak a központi parkba is, nyugodtan sétálgattak a rakpartokon. Emlékezetes az az eset is, amikor egy rén­szarvas egy lakóház máso­dik emeletéig jutott A hová? és a merre? az utóbbi hetekben „primes” kérdés volt. Abban az érte­lemben: hová?, merre indul­nak a különböző korú, kü­lönböző iskolatípusokban idén végző diákok. Ki, hol kíván­ja folytatni tanulmányait? Milyen pályát célzott meg egy-egy döntés? Választás volt-e —, vagy inkább dön­téshalasztás a felvételi-pa­pírra beírt intézménymegje­lölés? Sárospatakon, a Kossuth Lajos Kollégiumban délután fél ötkor kezdődik a szilen- cium. Éppen elcsendesült a fi­gyelmeztető csengőszó, amikor beléptünk a 204-es szobába. A fiúk már elterítették ma­guk előtt a tankönyveket; ké­szültek készülni másnapra. Ám örömmel szakítottak időt arra, hogy magukról beszél­jenek; ideérkezésükről ésto- vábbindulásukról elmondják gondolataikat. — Négy esztendővel ezelőtt miért éppen a gimnázium vonzott titeket? Kiktől kap­tatok tanácsot? Miért éppen Patak? Tóth Attila: — Volt olyan tervem, hogy Miskolcra megyek az erős­áramú szakközépiskolába. Ci- gándon jártam általánosba, s úgy gondoltam, hogy egy nagy városban minden szem­pontból jobban el lehet he­lyezkedni tanulás után. Vé­gül azonban nem tudtam dönteni, így választottam a gimnáziumot. A nővérem is itt járt Patakon, nem nagy mértékben, de ez is befolyá­solt ... Bodnár Dezső Semjénböl jött: — Szüleim, tanáraim ad­tak tanácsot annak idején. Megkérdezték, mi akarok lenni?, de nem nagyon tud­tam dönteni. Ajánlottak szak- középiskolákat, nem tudtam elhatározni magam. Aztán mondták, hogy itt van a gim­názium, de akkor majd to­vább keli tánulnom; s ha ezt választom, a négy év során majd kialakul bennem vala­mi. Ma sem bántam meg, hogy ezt választottam. Az én nővérem is itt tanult... RepIca Gábor: — Nagyhutai vagyok, az elképzelésem az volt, hogy mezőgazdasági iskolába me­gyek ... Aztán nagy hatással volt rám a bátyám, ő azt mondta, a gimnázium után jobb esélyem lesz a főiskolai felvételre. A mi falunkból többen jártak már ide, Pa­takra, a gimnázium hírneve is befolyásolt... Tamás István Sajószentpé- terről indult: — Bennem már általános­ban kialakult, hogy építész­mérnök, vagy építész akarok lenni. Mehettem volna szak- középiskolába is, de a gim­názium mégis nagyobb mű­veltséget ad. meg bejáró sem akartam lenni; s éreztem ma­gamban annyi erőt, hogy a gimnáziumban is helyt tudok állni. Áz én nővérem is Pa­takra járt, tudtam, hogy jó pataki diáknak lenni. És saj­nálom, hogy három hónap múlva el kell menni... — Ki, merre indul érette ségi után? Tamás István: — Tavaly novemberben jött meg a tájékoztató a kül­földi ösztöndíj-lehetőségek­ről, az osztályfőnököm meg­kérdezte: volna-e kedvem megpróbálni? így jelentkez­tem az NDK-ba, Drezdába építészetet tanulni; a múlt héten voltunk felvételizni, az eredményt még nem tu­dom ... Ha nem sikerül, a Budapesti Műszaki Egyetem­re akarok menni... Tóth «Attila: — Államigazgatási Főisko­lára jelentkeztem. ,A döntés most sem volt könnyebb, mint négy éve. Igazából csak azt tudom, hogy maga a fel­vételi tárgy érdekel, s ha si­kerül elvégeznem a főiskolát, a tanácsnál lehet elhelyez­kedni __ B odnár Dezső: — Két éve még ornitoló­gus szerettem volna lenni, de rájöttem, kevés vagyok eh­hez. Valami után nézni kel­lett, olyan pálya után, ami közel van a természethez, így a szarvasi mezőgazdasági főiskolára készülök; nekem az is örömet szerez, ha né­zem a vetést, a fölöttem rö­pülő madarat; s a munkám mellett biztosan foglalkozha­tok majd a madarakkal is. Tagja vagyok a madártani egyesületnek, most is szor­galmasan küldöm a megfi­gyeléseimet . .. Repka Gábor: — Én is szeretem a termé­szetet, s én is a szarvasi fő­iskolára jelentkeztem. A fel­sőoktatási tanácsadóban akadtam rá erre a lehető­ségre ... A négy diák egybehangzó véleménye szerint mindenek­előtt az iskolának — jelen esetben a gimnáziumnak — van meghatározó szerepe ab­ban, hogy ki milyen pályát, továbbtanulási helyet választ magának. A kollégiumtól (különösen a fakultáció be­vezetése óta) e téren alig várnak valamit; annyit csak, hogy csend legyen, rend le­gyen, jó ellátásban részesül­jenek. Szót ejtettünk még a be­szélgetés során arról is, hogy az elmondottak mellett mit jelentettek a gimnáziumi évek? A véleményekből; „Ki­derült itt. hogy hol állunk; mire volt elég az, amit az általános iskolában kaptunk, összehasonlíthattuk magun­kat másokkal, látható volt. milyen eltérő színvonalon ta­nítanak általánosban”... „Nekem egy fél évig nagy kínokat jelentett a halmazel­mélet. én nem is hallottam róla korábban ...” „Én az orosz nyelvvel voltam így. de szinte az egész osztály fel- zárkóztatóra járt. Általános iskolában nem követeltek tő­lünk” ..........Nekem éppen az o rosszal nem volt problé­mám Én körzeti iskolába jártam, s itt Patakon egy fél évig szintje semmit nem kel­lett tanulnom” ... És természetesen minden­ki úgy érzi: a gimnáziumi évek itt Patakon mégis szé­pek voltak. Hogy mennyire életre hasznosak is a válasz­tások: majd eztán'derül kiJ Tcnagy József i Japán példa nyomán Borsodban is lesznek minőségi körök m. m. Rénszarvasok a városban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents