Észak-Magyarország, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 6 1983. feSruár 26., szomEat Régi miskolci házak A Herman Oltó Múzeum I i I 5 5 : ' ■ ■ . A Papszer utca 1. számú ház a Herman Ottó Múzeum. Az Avas lábánál a © Szinva patak partján találkozhatunk azzal a régi miskolci épülettel, melyről egy leírás már 1453-ban hírt ad. A mai Herman Ottó Múzeum ere­detileg földszintes, hat he­lyiségből álló épület volt. Tulajdonképpen nem mú­zeumnak, hanem iskolának épült, amely sok éven át Miskolc egyetlen gazdag könyvtárával rendelkező re­formátus főgimnáziuma volt. 1706-ban Rabutin csá­szári generális felperzsel- tette a várost, de a gim­náziumot megkímélte, nem lett a tűz martaléka. Az iskola felügyeletét ellátó református egyház emelet- , ráépítéssel bízta meg Kiír Vencel miskolci építőmes­tert. A jó hírű mester ter­vei alapján 1797-ben elké­szült a bővítés a csehsü- veg boltozató földszinti és emeleti folyosó. A ház te­tején a kisméretű huszár- torony csengőtoronynak épült. Az akkori diákok számára a toronyból hallat­szó csengőszó jelezte a ta­nítási óra kezdetét és vé­gét. Az 1800-as évek vége felé a főgimnázium könyv­tárral, nagyteremmel és karzatos keleti szárnnyal kiegészítve elnyerte mai formáját. Az iskola tanára volt Budai József termé­szettudós, aki az egész va­gyonát az iskola tehetség- kutatásának szentelte. A közelben levő Rudas László utcában épült fel az új református, a mai Zrí­nyi Ilona Gimnázium. Az öreg iskolából múzeum lett, melyet 1893-ban a Miskolci Közművelődési Egylet ala­pított. Az épületet teljes egészében csak 1930-ban vehette birtokba a múzeum. Az intézményt alapító egye­sület 1899-ben a Borsod— Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület nevet vette feL a század elején igen gazdag kulturális éle­tet biztosított a város szá­mára. Irodalmi esteket, hangversenyeket, kiállításo­kat rendeztek a múzeum­ban és a megyeháza dísz­termében. A múzeumi osz­tályok létrehozása is ez időre tehető. Móricz Zsig- mond, Móra Ferenc is mpp­forduit a régi falak közt, Marjalaki Kiss Lajos tör­ténész, ki sokat foglalkozott Borsod, valamint Miskolc történetével, szintén gyak­ran volt szívesen látott ven­dége a múzeumnak. Napjainkban országos hí­rű gyűjteménnyel rendelke­zik a Herman Ottó Múze­um. Az ' ide ellátogatok megismerkedhetnek a nagy értéket képviselő régésze­ti, történeti, valamint nép- művészeti gyűjteménnyel. Külön múzeumi sétát érde­mel az „Ember és munka” című állandó kiállítás, amely bemutatja a megye és a vidék történelmét az őskőkorszaktól egészen nap­jainkig. Méltó helyre ke­rült a nagy természettudós, a múzeum névadójának szobra. 1957-ben állították fel Herman Ottó szobrát, melyet Medgyessy Pereme szobrászművész készített. A hajdani iskolából lett múzeumi épület ma Mis­kolc egyik leglátogatottabb kulturális intézménye. tojtál! László n i í L d 5 >■ I f r---------- — ’ ■ f, J rAtÁSZ LÁSZLÓ: ^ 1 f szolod fut a világból surrog ássál fi kohonca-soreoek lök rozsdult dárdát s hlyukaszt eget világot bojttal szárnyal! i 1 . mó r s fák alatt nyüszít a horaszt s aranygránátot bontandk aJmabombák verik a dombot c £ görbéd ezrednyi egyenes szár pókháló foglyokért eseng rohamra elcikázó madárraj vijjog szél ugrik s vibrált melegben reng a csend J A síszerelés — gyorsfofó fél felvonásban — Szereplők: Irhadzsekis férfi, oldaltáskával; Sípuló- veres férfi; 1. Fűzős. feleség; 2. Majszoló feleség; öt gyerek, négytől tizen­két éves korig; Sífölszereléses öregúr; Néhány síelő. Első, mindvégig egyetlen kép: szemben havas hegy­oldal, tele síelővel. A völgy­ben út vezet, rajta ácsorgó síelők, szánkózólt, kirándu­lók. Az irhadzsikis férfi, barátjával, feleségekkel, . gyerekekkel két szánkó kö­rül. Irhadzsekis: Ugye mi­lyen jó, hogv följöttünk! 2. feleség: (Miközben sza- lámis zsömlét majszolj Na­gyon jó, hogy kijöttünk. Itt legalább megjön az em­ber étvágya is. Gyerekek: Menjünk már szánkózni! Adjál még egy kis teát! Kiesett a fogam! (bőgés) Pisilni kell! Irhadzsekis: (A sípulóve- res felé fordul.) Te, kérd el valakitől a felszerelését! Mondjuk attól a gyerek­től! (Egy közeledő kamasz­ra mutat, aki éppen elvá­gódik a hóban.) Sípulóveres-: Á, nem lá­tod, milyen vacak léc! Nézd mekkorát esett vele! Irhadzsekis: Akkor kérd el attól a pasastól! (Egy elegáns, jó-, negyven körüli úrra bök.) Sípulóveres: Á, az ilyen sajnálná ideadni! Irhadzsekis: Hát akkor kérj, akitől akarsz, csak kérjed már, mert ittha­gyunk! A gyerekek is szán­kózni akarnak. Az asszony meg azt mondja, a büfé még feljebb van. Ha nem sietünk, s elfogy a forró hurka, hát leharapja a fe­jem. (Aztán az 1. feleség­hez fordul.) i Biztosan le is meginnál egy-két bögre jó kis for­ralt borocskát! (Első fele­ség liia szájjal bólogat.) Irhadzsekis: Kéred, vagy nem kéred azt a fölszere­lést!?. Sípulóveres: Kérem hát, de kitől! (Közel hajol ba­rátjához.) Gondolod, az az öszes öregúr' ideadná? Hej, meg is mutatnám én min­denkinek, hadd lássa or­szág világ! Irhadzsekis: Biztos, hogy odaadja! Látod, olyan sze­líd kinézetű. Meg beszél­get azzal a fiatal nővel, hát láthatod, hogy, ráér. Ö ma már nem nagyon akar síelni. Odaadja, csak kérd már el! Sípulóveres: (feleségére néz) Szóval kérjem? 1. feleség: (Pillantása szinte keresztüldöfi a sípu­lóvert.) Eredj már, kérd el — vacogja —, mert iste­nemre itthagylak a gyere­kekkel együtt! Azóta már biztosan elfogyott a forralt bor is! 2. feleség: És hurkát sem látok már senkinél sem. (Űjabb zsömlét halászik, elő a szatyorból.) Irhadzsekis: Ha nem mégy, mi megyünk! (ösz- szefogja a két szánkó kö­telékeit, s megindul fölfe­lé.) Sípulóveres: Várjatok no, már kérem is! (Megindul a sífölszereléses öregúr fe­lé.) Sípulóveres: Jó napot kí­vánok! (Kezet nyújt,, az öreg csodálkozó szemmel rámered.) Lenne egy ap­rócska kérésem. A bará­tommal úgy gondoltuk, biz­tosan kölcsön tetszik adni egy kicsit a sífölszerelését. Látom, már befejezte a csúszkálást. (S a hóba szúrt lécekre, botokra mu­tat.) Öregúr: (Előbb elsápad, majd elvörösödik, gulaiité- ses' szint vesz föl.) De. t hogy képzeli, hogy kölcsön­adjam? Nem is ismerem magát! (Aztán már csak hangtalanul tátog az ámu­lattól.) Sípulóveres: Uram, csak egy rövid időre kérném el. Ígérem, semmi baja nem lesz a szerelésnek. Hiány­talanul visszahozom. öregúr: Hát ez hallatlan. (A fiatal nő felé fordul.) Micsoda emberek vannak! Föl háborító! Sípulóveres: (Siránkoz­va.) De uram, én nem köl­csönkérni szeretném a sze­relését, csak elvinni .egy kicsit. Épp annyira, hogy a barátom lefényképezzen vele! (Az irhadzsekis felé fordul, aki táskájából gé­pet kotor elő.) öregúr: Ja! (S megnyúlt • arccal átadja a léceket, bo­tokat.) Sípulóveres: Megmutat­ná, hogyan kell ezt tarta­ni? Az öregúr igazgatja a föl­szerelést, az irhadzsekis hadonászva rendezgeti a sí­pulóveres körül a családot. Irhadzsekis: Most röpül a kismadár! (Az arcokra széles mosoly kerül, a gép csesszen, s aztán a szán-» kokat vonszolva megindul-J nak a büfé felé.) Csendes Csaba — H6; te* „Elsőnek éppen engem tud kiszúrni”. — Állj félre! A bőrzekés tiszt kimarkcA zsebéből egy tojásgránátot. Lecsavarja a kupakját, s akár egy kugligolyót, a fiú felé gurítja. A legény, vagy inkább legényke, felkapja, és visszapasszolja a zász­lósnak. — Menj haza! Csókold meg anyádat! Fél óra múlva itt légy! — Nincs kft megcsókol­nom! — Akkor nyomás az autó­ba! Leponyvázott teherautó. Majdcsak megáll valahol. Bekuporodik a sarokba. „Beverem a szunyát, rám­fér”. Amikor felébred, nyol­cán vannak. „Marha álmos lehettem..., most meg éhes vagyok.” Kaszárnya. Pattognak le­felé. Fürdő. Mundér. „Vá- júhoz”. Már itt az ideje. »Micsoda zaba! Ez kell a magyarnak... Egy hónap kiképzés. Ami belefér. Úgy bánnak velük, mint a hímes tojással. Má­sokat pofoznak, rugdosnak, hozzájuk egy ujjal se. Ki-| vételezettek. „A magyar,faj kiválóságai ___ ti majd m egmutatjátok... ellátjátok a bajukat...” Drótkötélen vont tank közeledik feléje. Most! Megnyomja az indí­tógombot. A csőből ordítva lövell ki a láng. A páncél­ököl kiröppen. A robbanás valósággal darabokra tépi a tank elejét. A golyószóró tusa eszeveszettül püföli a vállcsontját. A ledermedt tankot jobbról-balról pász­tázza végig. Veregetik a vállát. „Csak így tovább, fiú! Az Isten is páncélök- lösnek teremtett.” Futótűzként terjed a híre: „Holnap lesz a nagy nap.. .” Elengedi a füle mellett. Mindegy, mi lesz holnap. A szokásosnál korábban Gulyás Mihály: líatieabogárka takarodó, bőséges vacsora után. „Megint engem szúrnak ki elsőnek. Sebaj. Hama­rább túl leszek rajta.” Be­öltöztetik tankos ruhába. Fejére ütközésgátlós sapkát húznak. A német Tigris elindul valamerre. Két magyar, két német tiszt tekintete mered rá. „Mi a szart néz­tek rajtam?!” Nem érti, mit pofáznak. Várja, történ­jék valami. Aha, elkezdő­dött a játék! Gránátok Rob­bannak a tank körül. Azon kapja magát, hogy ő figye­li a tiszteiket. „Egy zabszem nem férne a feneketekbe...” Fél méterre tőle gránát fröccsen szét a megvastagí­tott páncéllemezen. Az egyik német orráról lerepül a pápaszem, vaksin tapogat utána. Felveszi. Kezébe ad­ja. A tiszt megcsóválja a fejét. Megint eltrafálták őket. Még szerencse, hogy a reggelit elspórolták előle, a gyomra kiböffentené. Gépágyúból soroztak rájuk. Nézi a pápaszemest, hátha megint segítségre szorul, de most fogja szemüvegét. Érezni, a tank hirtelen fordul. Fél óra. A tank le­áll. Kiugrálnak. A nem szem­üveges német hozzá siet, ülepét tapogatja. „Azt hiszi a marha, bevizeltem ...” Egyébről sem esik szó a körletben: holnap bevetik ők keveredtek, jőpofáskodva búcsúzkodnak: „Ha kinyif- fantanak, s te megmaradsz, üzenj anyámnak ...” Neki nincs kinek. így jobb, nem fognak bőgni utána. Kötőzködésig ér a gödörj Tisztje csak ennyit mon­dott: „Vagy találsz, vagy megdögölsz!” Holttérig kell engedni a tankot, amikor már nem tud mit kezdeni géppuskáival. Elhibázni? Nem evett meszet. A tank rámászik a gödörre, és be- legyöntöli a földbe, temet­ni se kell. Az csak termé­szetes, hogy eltalálja, akár szembejön, akár oldalt. Kettőt lőhet ki. Utána fel a nyúlcipőt, s a mentő fu­tóárkon loholás vissza. Annyi szent, hogy meghát­rálni nem fog. — Hát te, hogy kerülsz ide? — lepődik meg a go­lyószóró tusára kapaszko­dó katicabogár láttán. Ha másfajta bogár lenne, (el­bánna vele, de katicabogárt nem illik megölni Gyerek­korában tanulta: Katicabogárka, szállj fel az égbe, mondd meg Istenkének, zárja be a hideget, nyissa ki a meleget! Ujjúkra vették, s figyel­ték, hogyan próbálgatja szárnyát, aztán elrepül Is­tenkéhez az üzenettel. Nyugodtan, fennhangon Mohácsi Regös Fereac.rajn»

Next

/
Thumbnails
Contents