Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-26 / 21. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. Január 26., szerda Gyereksereg az Avason Most az iskolásokat kell leültetni Levelet kapott szerkesztő­ségünk. Idézet a levélből, amelyet hárman írtak alá. „Gyermekeink az ' Oszip u. 2,'a napköziotthonos óvodába járnak már három éve. Most sajnálattal, sőt mi több, felháborodással halljuk innen-onnan, hogy ezt az óvodát meg akarják szürf- . tetni és napközi otthonná akarják átalakítani...” A hír igaz, A közismer­tebb nevén Távhő-óvodá- ból szeptembertől valóban napközi otthon lesz. A hír nem új. E mosta­ni tanévre hároméveseket már nem vettek fel ebbe az óvodába. Kiscsoport nem indult. Az iskolába eltávozó hatéveseket már nem szá­mítva 36 óvodáskorú elhe­lyezését kell a városi tanács művelődésügyi osztályának biztosítani. Ezzel szemben az épület ötosztálynyi termé­ben — délelőttös-délutános váltással — tíz napközis cso­portot működtethetnek. Ez testvérek között is azt jelen­ti, hogy legalább 350 gyere­ket. le tudnak ültetni. A borotvaélen táncoló óvodai felvételi korszaknak vége. Az óvodában a 80—81- es tanévben tetőzött a de­mográfiai hullám Miskolcon. Olyan „ideggócoknak” tekin­tett városrészekben, mint a Győri kapu, a Bolgárföld, a diósgyőri városközpont, ma már sima ügy a felvétek S ebben a mostani „tanévben” ez Avason is nagyobb moz­gatás nélkül fel tudtak ven­ni mindenkit A kihasznált­ság már csak 117 százalékos. Ami persze még mindig ma­gas, de lényegesen elviselhe­tőbb, mint az iskoláké. Bizonyításként álljon itt néhány számadat Hányán tanulnak az általában nyolcszáz tanulóra tervezett intézményekben? Ebben a tanévben! A 3-asban 1561-en. A 20-asban 1531-en. A 42- esben 1728-an. Az ezektől kicsit kieső, legújabb 33-as- ban 706-an. De mielőtt meg­terhelnénk magunkat újabb számadatokkal — a harminc- hármas körzetében még készülnek lakások. S most térjünk vissza a régiekhez. A 42-esben várhatóan ez év szeptemberében a tanulók száma megközelíti a kétez­ret. Jóval több elsős jön most is. mint amennyi a nyolcadikból kimegy. A de­mográfiai hullám elérte — folyamatosan — az általá­nos iskolát. És csak 88—89- ben tetőződik. Akkor hat­ezren lesznek többen ebben az intézménytípusban. A kérdés itt úgy vetődik fel; hogy van-e annyi hely, ahová elfér egy szék, amire leüljön a gyerek? És hely­nek kell lennie! Az iskolakö­telezettség a gyerekek 100 százalékát érinti. S alsó ta­gozatban ez ugyancsak majdnem, százszázalékosan napköziotthonos ellátást is jelent. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy sakk! Miskolcon ma minden ötödik óvodás szükségóvodá­ba nyer felvételt. Ami per­sze nem jelent szükségszerű­en rossz körülményeket. A művelődésügy átvett és óvo­dai célra átalakított • néhány épületet, ezek közé tartozik az említett Távhő-óvoda is, vagy a Tanácsköztársa­ság lakótelepen az úgyneve­zett AGROBER-óvoda. És jó néhány lakásóvoda is mű­ködik. Most. hogy az óvodai helyzet stabilizálódott, ezek az intézmények jelentik, je­lenthetik a megoldást. A la­kásóvoda után most megta­nuljuk a lakásnapközi kife­jezést. Nem tehetünk mást. Pedig gyakorlatilag nem­csak az országos normák­nál. hanem a városrendezési tervben meghatározottnál is több férőhelyet létesítettek az óvodában és az iskolában is a városban. Az Avason, a 3-as ütemben készül egy újabb iskola is. A minden új lakótelepet utólérő túl­zsúfoltságot egyszerűen — anyagiak híján — lehetetlen kivédem. De enyhíteni mu­száj! Dr. Kömyey László. Mis­kolc város Tanácsának mű­velődési osztályvezetője ezt úgy fogalmazta: átcsoporto­sítanak, hogy a lehető leg­jobban osszák szét azt, ami van. Az a bizonyos Távhő- épület például — amikor először megnézték — egy könyvtár képét idézte meg bennük. Ami ugyancsak nagyon elkelne itt. De szó se lehet róla addig, amíg a gyerekeknek kell a hely. Ez is egyszerű képlet — az élet diktálja. S tegyük hoz­zá, amit az osztályvezető is mondott. Az elkövetkező két-három évben valamennyi szükségóvoda megszűnhet Miskolcon. Lesz, ahol az lesz belőle, aminek eredeti­leg készült, lakás — és lesz, ahol iskolai célokat szolgál majd. Az összekötő város­rész lakásóvodájára már az ott lévő iskoláknak sincs szükségük. Ami pedig az arva- siakat illeti — nos, ott az iskolák fogják megkapni őket. • Az újságíró bevallja, el­sőnek „ugrott” a hírre, hogy az, Avason megszüntetnek egy óvodát. Azután körbe­járt ... S bár nem tapsol „hurrá”-t a zsúfolt iskolák­nak. megpróbál tárgyilagos lenni. Akkor is, ha tudja: harminehatos osztálylétszám­mal senkinek sem álom az élete. A gyereknek sem, a pedagógusnak sem és a szü­lőknek sem. És tudja azt is. hogy őket nem vigasztalja, hogy egy évtized múlva „be­lefogyunk” a ruhába, akarom mondani, az iskolába. Ahogy most már kezdünk beleférn, az óvodákba is. Viszont kö­telessége elmondani; a le­hetőségekhez mérten és na­gyon tervezetten és szerve­zetten próbál gondoskodni a város arról, hogy ne legyen fojtogató a zsúfoltság. A VI. ötéves tervben 169 tanterem épül. Mi több. Arról is, hogy legyen elég tanító az ugrás­szerűen megnövekedett alsó tagozatban. Többek között úgy. hogy az óvónőket — aki vállalkozik persze — beis­kolázza a tanítóképzőbe. Mert nemcsak az intézmé­nyeket, a pedagógusokat is mobilizálni kell. És itt, ezzel még nem lesz vége. Igen, „ erről elég sok sző esik. A tömegkommuniká­ciós eszközökben csakúgy, mint az országgyűlésen, vagy mondjuk a villamoson. Az elvvel nincs is baj. Az elvet megértjük. Csak akkor bor- zolódurik, ha személyünkben érint. Idézek ismét a levélből: „A gyermekek nagyon jól érzik magukat az óvodában, a szépen kialakított környe­zetben, amelyhez mi, szü­lők is sok társadalmi mun­kával járultunk hozzá. Az elmúlt' évek során rendeztük a terepet, szép udvart, ját­szóteret alakítottunk ki... Miért egy ilyen jó fekvésű, óvodát szüntetnek meg, ami­kor az Avas-délen több la­kásóvoda: van?” Sorra-rendre megszűnnek azok is — megtették a dol­gukat, óvodaként nem lesz rájuk szükség. Mert az óvo­dásból iskolás lesz, marad­junk csak ennyiben, s ne firtassuk, hogy jó lenne, ha nem csökkenne az óvodás­korúak száma. Mármint tár­sadalmi méretekben lenne jó. És megnyugtatásul te­gyünk hozzá még valamit; a 36 óvodásnak, óvodának épült óvodákban ajánlanak majd fel új helyet. A lehető legközelebb. Az Avason je­lenleg tizennégy óvoda mű­ködik. S időben leülnek azokkal az óvónőkkel is be­szélgetni, akik helyére taní­tók lépnek. Lesz állásuk. Ami pedig az udvart, a játszótereket illeti; ugyanr azok használják őket ‘ isko­lásként, akiknek óvodásko­rukban készítették,.. Csutorás Annamária Vendég volt: A Hevesi Szemle Nem kellett sokáig szem­lélődnie Cs. Varga Istvánnak — a Magyar írók Észak-ma­gyarországi Csoportja által hétfő este rendezett összejö­vetel házigazdájának —, hogy bevezetőjében megál­lapíthassa: azok vannak itt, a miskolci Kazinczy-klub- ban, — akik írnak, akik szakmabeliek... Az olvasók közönsége nélkül kerül tehát sor a Hevesi Szemle „bemu­tatkozására” ; a szomszéd megyei orgánumot képviselő szerkesztők és a miskolci- borsodi érdeklődők találko­zójára. Azért bocsátom mindezt e „megemlékezés” elé, mert legutóbb — Fecske Csaba költői estjén — nagyon sok szó vesződött 4 a kérdéssel: „ ... és hol vannak, miért nincsenek itt az olvasók, hol van a közönség?” Gondolom, ha az észak-magyarországi írócsoport összejöveteleire (el)várják a „közönséget”, akkor az eddiginél sokkal hatékonyabb propagandához kéne folyamodni. Ám. ha ezek a havonkénti találko­zások „meghívóra zárt” kö­rűek — akkor nem kellene a közönség hiányát megemle­getni ... Kellett erről szólni akkot is. ha tiszteletlennek mu­tatkozik a tudósító a ven­déggel, a hétfőn este „itt járt” Hevesi Szemlével szemben. Az illendőség ter­mészetesen azt kívánta vol­na, hogy róluk szóljon min­denekelőtt; arról, amit el­mondtak magukról; arról, ami a jelenlévők megnyilat­kozásaiban velük ’ kapcsolat­ban kitapinthatóvá vált, to­vábbadni érdemesnek mu­tatkozott. Kezdjük hát el, s a könnyebb „végénél” meg­fogva a dolgot. A bemuta­tás bizonyára olvasóinknak is új információkat közöl. A Hevesi Szemle a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyának gondozásában ne­gyedévenként megjelenő közművelődési folyóirat. Ta­lán a rovatok címei is mon­danak arról valamit, hogyan szándékozik a szerkesztés mindenütt ott lenni a me­gyében: irodalom-művészet; jelenünk; múltunk jelene; haza és nagyvilág; tudomá­nyos műhely... A folyóirat kétezer példányban jelenik meg, s országosan terjesztik. A Hevesi Szemle 10 éves. S ez egy folyóirat életében — amint azt Gyurkó Géza fele­lős szerkesztő fogalmazta — a felnőttkort jelzi már Vagyis felnőttként kel] di­csérni és. bírálni; felnőttként kezelni. A hétfő esti miskol­ci találkozáson hangzottak is el bíráló megjegyzések a szerkesztést illetően, igazi „megbeszélés”, vita azonban Ma este a képernyőn: Apám néhány boldog éve A Viadukt című Malus- ka-film rendezőjeként em­legetik napjaink mozilátoga­tói Simó Sándort, akinek egészen más jellegű, 1977- ben készült műve kerül ma este 21.10-kór a második műsorban képernyőre. A címbeli apa vegyészmérnök, aki a felszabadulás után próbál önálló lenni, egy ki­csike romos üzem rendbe­hozatalával önálló egzisz­tenciát teremtve régi ál­mait valóra váltani. Ezek az évek azonban előre nem várt fordulatokat hoznak. A film legújabbkori történel­münknek egy meglehetősen mostohán kezelt időszaká­ról, a felszabadulást köz­vetlenül követő évekről ad képet egy álmodozó és csa­lódó kisember történetében. A filmbeli Apa Lohinszky Lóránd, a felesége Szakáts Eszter, további főszereplők: Patkós Irma (ő látható ké­pünkön), Bujtor István, Meszléry Judit, Madaras József, Tarján Györgyi, Ga­ras Dezső. „Boldog csütörtökök”... Kovács Pal, Kőművesmes­ter: — Szeretjük csinálni, ezért vagyunk itt. Én nem tudok mást mondani.., Mihályi Jánosné, nyugdí­jas: — Van azért mélyebb oka ig. Harminc éve szavalok, énekelek, mindig szerettem szórakoztatni az embereket. Boldog vagyok, hogy mint nyugdíjas is itt lehetek és játszhatok. Tizenhat éve va­gyok özvegy, a koromnál fogva is hol itt fáj már, hol ott fáj,' de én mondom magának: ha itt vagyok pró­bán, vagy ha szerepben va­gyok — nekem nem fáj sem­mi ! Csak még csinálhatnám sokáig! És tudja, milyen el­mondhatatlan boldogság az, ha egy előadás után az uno­kám hozza a virágot a szín­padra?! ... Nincs itt semmi ámítás, de tessék, csak tessék, lehet ámuldozni, csodálkozni: va­lóban létező, valóban dol­gozó amatőr színjátszó cso­port tagjait hallhattuk meg­nyilatkozni az előbbiekben. Majd idézünk még itt a többiektől is. csak essünk túl a névsorolvasáson: Cseppely János, vállalati KISZ-titkár; Dovák József, műszerész; Földi Istvánná, bölcsődeve­zető: Kovács László, segéd­munkás; Körösi Lajos, men­tős; Merczi uora (elnézést kérve az ő rendes foglalko­zását elfelejtettem; pedig ő itt a súgó); Maszlényi Ildi­kó. csecsemőgondozó: Nyisa- lovits András, műszerész; nem alakult kd. Inkább csak egymás melletti beszélgeté­sek váltak hallhatóvá. (S ez­zel az egy mondattal kíván­tam jelezni ennek az össze­jövetelnek a nehezebb „vé­gét”). A Heves; Szemle jelenle­vő szerkesztői — Gyurkó Géza és Moldvay Győző — beszéltek arról, hogy több „nekilódulús” után tíz évvel ezelőtt valós szellemi igény hozta létre, hívta életre ezi a közművelődési folyóiratot — „mindenes szemleként” Azzal a céllal egyek ma is. ami akkor megfogalmazó­dott: „Zsilipet nyitni az okos és szép gondolatoknak. Utal nyitni a gondolkodók, töb­bet és jobbat akaró szellemi erők mondandójának.” A tervekről ennek szellemében mondotta Gyurkó Géza: „Üjabb tíz évet kívánunk magunknak és olvasóinknak Azt reméljük,, nem rozsdá­sodik be. nem szorul be a zsilip” ... Kívánjuk mi is. (t. n. J.) Papp Janos, nyugdíjas; Sí­pos Katalin, gyógyszertári asszisztens-jelölt; Zelenák Judit, óvónő; és Balovits Bé­la, a technikus meg minde­nes ... A felsorolásból is kitűnik, hogy ez esetben a csoport nevében foglalt „munkás-” előtag nem formai kötődést jelent egy vállalathoz, vagy intézményhez. A szerencsi nagyközségi és járási műve­lődési központ munkásszín­pada 197G-ban alakult. És dolgozott azóta is folyamato­san, a ma is szeretettel em­legetett Réda Józsi bácsi ve­zetésével; aki haláláig, a csoporttagokra szintén jel­lemző megszállottsággal „élt az ügyért...” ... az ügyért, ami itt Sze­rencsen nem a „porfelverős” kiugrásokat és bukásokat; nem a szakma; országos si­kereket jelenti' — hanem ti- zenvalahány ember közössé­gi egymásratalálását elsősor­ban: Cseppely János: — Gimnáziumi és seregbe­li előzményei vannak a szín­padhoz való vonzódásomnak. A 76-os alapítók között va­gyok én is, azóta egy évet hagytam ki, a házépítés kö­tötte le minden energiámat. Hogy miért jár ide az em­ber? Ha csak azt veszem, hogy az évek során 50—60 emberrel megismerkedtem, itt. az is haszon. De ehhez jön még az az élmény, amit csak egy csapatmunka adhat meg az embernek. Ennek az a lényege, hogy egymásra vagyunk utalva, senki se la­zíthat, szurkolunk egymás­nak és egymásért a játék közben, a felkészülés köz­ben. Igazi baráti kapcsolatok alakulnak így^ ki, tudunk egymás öröméről, gondjáról- bajáról, az ember érzi, hogy tartozik valahová, valakik­hez. Földi Istvánná: —i A próbák, a színpadi előadások sokat változtatnak az emberen. Ezt észre lehet venni a beszéden, de a ma­gatartáson is. Az ember meg­tanul uralkodni magán, hi­szen a színpad nagyon pre­cíz. fegyelmezett jelenlétet követel meg. És valójában ezeket megpróbálva tudjuk mi is más szemmel nézni ‘ és értékelni a színészek munkáját... Meszlényi Ildikó: — Én mindig gyorsan be­széltem, és az itteni mun­kának köszönhetően tudtam ezen javítani; most már vi­gyázok és figyelem magam akkor is. ha nem a színpa­don vagyok... Egyébként mi tényleg egy nagy család vagyunk így együtt, annyira megszoktuk, megszerettük egymást. A legeslegszebb él­mények közé tartozik, ami­kor az ember a munka utáni esetleges rossz kedvét itt a próbák során le tudja ráz­ni magáról. És szenzációs érzés a tapsot hallani! Ekkor érzi az ember, hogy a hóna­pokig tartó összmunkának megvan az értéke, az elisme­rése. Ilyenkor fülig ér az ember szája __ K ovács László: — Kazincbarcikáról kerül­tem Szerencsre, s borzasz­tóan hiányzott itt a színpad. A gimnazistákkal megpró­báltunk összehozni egyet, de ez összedőlt. Eljöttem ide, s pár próba után már úgy ér­zem, hogy be tudtam illesz­kedni, olyan légkör van itt, amire vágytam ... Oly sokszor hallunk és írunk le panaszos, sopánko­dó sorokat arról, hogy „be­zárulnak” az emberek — most a szívem vérzik: nincs hely több a szerencsi' 'mun­kásszínpad tagjainak meg­nyilvánulásait továbbadni. Nem szóltam így sem az úgynevezett amatőr színpadi szakmai munkáról. Meg­ütött ez az élmény: ezek­nek a felerészt családos, felnőtt vagy éppen meglett korú embereknek a gyermeki örömű „mesélése” a színjá­ték révén megtalált közössé­gi együttlétről. Lelkem re kötötték: „Aranyosak a fe­leségek. áldott az ő bizalmuk és megértésük... Köszönet a családtagoknak ...” össze­számoltuk: ha a színpad tag­jai meghívnák őket: 13-an „gyermek”-ként; 10-en ..uno- ka”-ként ülhetnék végig velünk a próbát: ebeket .i boldog csütörtök estéket... A színpad tagjai évente 10—15 „színházi előadást’ visznek a szerencsi járás községeibe. (Legutóbb egyéb­ként Nyíregyházán „vendé­geskedtek”, a Fegyveres Erők Klubjában). Amikor próbán találkoztunk. Illyés Gyula Tűvé-tevők című pa­rasztkomédiájának olvasatát próbálták. (Ez lesz az új bemutatójuk.) Körösi Lajos mentős innen ment esti-éj­szakai szolgálatba: a két műszerész — Nyisalovits András és Dovák József — este 10-kor kezdett a , cu­korgyárban; másnap délben indultak játszani... Kőmű­vesmesterük beállt gépkocsi- vezetőnek ... — Ezért nem szabad eze­ket az embereket magukra hagyni — mondotta a Mis­kolc felé haladó vonaton a színpad vezetője: Győrvári János. ny. színművész, ö egyébként Egerből jár ..le” próbákra: aznap este 11 óra tájban ő is hazaérkezett... Tcnagy József Színjátszói! biziü, Szerencsen

Next

/
Thumbnails
Contents