Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-23 / 19. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. Január 23., vasárnap Türelem és határozotts N éhány héttel ezelőtt a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója csaknem háromórás előterjesztésben vázolta a gyár jelenlegi helyzetét,, valamint a legközelebbi és távolabbi jövőjét. A hallgatóság ezúttal azokból verbuválódott, akik egyfelől felelősek a gyár tegnapjáért, másfelől rajtuk is múlik, miként alakul a holnap. Nem sokkal később megint csak egy tanácskozáson vettem részt, ahol a megyei pártbizottság titkára sajátos számvetést készített a borsodi vállalatok és szövetkezetek múlt esztendei munkásságáról, ezt követően pedig már-már tételes konkrétsággal felsorolta azokat a feladatokat is, amelyekre a nehezebbé váló körülmények között most gyűrkőznek ipari és mezőgazdasági üzemekben, tervezőasztaloknál és munkapadoknál egyaránt. Számos önvizsgálatnak lehetünk részesei ezekben a napokban, nemcsak azért, mert a helyzetelemzés, az igények és a lehetőségek egybevetése jószerével hagyományos formaság így az év elején, hanem azért is, mert ez a forma újszerűén cselekvő tartalommal gazdagodik, jobbító szándékkal szolgálja a közjó ügyét és az egyén legjobban felfogott érdekeit. A kibontakozó viták hangszerelése nagyjából összefügg a kialakult helyzettel, az elvégzett munka mennyiségével és minőségével, a változtatható és az általunk nem befolyásolható körülményekkel. És miután az emberek, ahogy mondani szoktuk konjunkturális időben sem közömbösek saját és közösségük dolgai iránt, fokozottabban így van ez akkor, amikor nehezebben gyűrkőzünk a nem is elsősorban magunk összehozta gondokkal. Ilyenkor könnyebben utat talál magának a keményebb megfogalmazás, az ingerlékenyebb hang, és az utasítás jellegű kérés. A kohászok és a megyei párt- bizottság tanácskozásán azonban — hasonlóan több borsodi vállalat és intézmény azonos jellegű eszmecseréjéhez — nem a számonkérés szigora és nem is a langyos elnézés belenyugvást erősítő szellemisége motivált, hanem a türelem és a határozottság rendhagyó találkozása képviselte a múltat és a jövőt. Mondom ezt azért, mert akadtak, akik kemény szópárbajt, „perfekt” kioktatást, netán fenyegető összegzést, esetleg dramatizált számonkérést sejtettek. Nem ez történt — sem ott, sem másutt az elmúlt napokban, miként nem ez jellemzi társadalmi életünket már hosszú ideje. Megváltozott vitáink légköre, amikor jól mentek dolgaink és most sem csapkodunk, hogy a kihívások száma és súlya gyarapodott. Hisszük, mert tapasztaljuk, hogy intézkedésben és vitában is megfér egymás mellett a türelem és a határozottság. Megkockáztatom azt is; nemcsak eltűri, hanem feltételezi egymást. Ezáltal nem sem- legességi zónát teremt, hanem a jó értelemben vett teremtő nyugtalanságot serkenti, kimondva-kirhondat- lanul is ösztönözve az egyé- nieskedés helyébe lépő egyéniséget, a személyiség mind teljesebb szerepkörének rangját. Az olcsó alkalmazkodás és a mindenáron való ütközés helyett a tudatos cselekvést. Ez a többedszer is említett türelem és határozottság az én szememben olyanfajta keveredése a magatartásformának, amely a vitában, mint a szellemi érintkezés mással aligha helyettesíthető formájában kivetíti a maga árnyalt valóságában az eredményeket és a gondokat. „A dialógus az új kérdésekre újszerű választ feltételez” — jut eszembe az, amit Aczél György mondott a minap megtartott országos agitációs ankéton. És ha ez országosan így igaz, amit a felszólalók is bizonyítottak akadémikustól párttitkárig többen — higgyük el a kisközösségek aspektusából is. Kétségtelen, a vita általában idő- és energiaigényes tevékenység. Annak minősége nemcsak a témától, hanem a jelenlevők gondolatiságától és céljától is függ. Szoktuk azt is mondani, hogy a legtürelmesebb és leghatározottabb vita sem helyettesíti az alkotó munkát —, de én hozzáteszem; segítheti azt. Mert az álláspontok kifejtése lehet gondolatgyorsító és cselekedetre ösztönző. A jó vita éppen ezért számol az olyanféle „ősi reflexszel”, mint az igazságérzet, a becsület, a megértés az együttérzés, a figyelmesség, az emberség, és a műveltség. hogy csak néhányat említsek az esetenként közhelyszerűen fényesre koptatott jelzőkből. És itt ismét visszakanyarodnék a kohászok és a megyei pártbizottság tagjainak eszmecseréjére, — ugyanis a két vita érvrendszerébe beépültek. és szerény véleményem szerint hatottak ezek a reflexek. így a megújulás igénye nemcsak a gazdasági szférára vonatkozott, hanem morális elemekre hagyatkozva magatartást formáló köz- életiséget is tartalmazott. Tükrözte és tisztelte a ma oly nagyon is igényelt valóságérzetet — tudatosan szétválasztva jót és kevésbé jót. És most tágítva a kört, én ezt a magatartást és vitát tartom jónak — legyen szó napi termelésről, jövedelmezőségről, életünk minőségéről, szellemi és anyagi gyarapodásunkról — amelyben a türelem és a megalkuvó engedményesség közötti különbség nem mosódik el. Amelyben felismerhető a határozottság és az akarnokság. Amely nem a visszalépést tanúsítja, hanem az alkotói bátorságot ösztönzi. Mert a vitának nem a hitet kell megrendíteni, hanem a fejlődés szolgálatát szükséges felváltania, elvi engedmények nélkül, világos érvekkel meggyőzve — és nem legyűrve — a partnert. A tévedésre is van jogunk ezekben a szópárbajokban, de a kétarcúságra, az elvtelenségekre, a tények önkényes szelekciójára már nincs lehetőségünk. E zekben a napokban a legkülönbözőbb fórumokon vitatjuk meg holnapi cselekedeteinket. Átrendezett jelzőrendszerrel illetjük munkánk mennyiségét és minőségét. Megszokott és hosszú időn át igaznak bizonyult megállapítások módosítását kell felvállalni. És mert a helyzet megváltozott — gondolkodásunk korrigálása is elkerülhetetlenné vált. Ezért a türelem és a határozottság nem elsősorban polarizál, hanem kikényszeríti az értékeket is. Magatartásbeli fogódzókat ad, fejlesztve a lényeglátást és az értelmesen érvelő meggyőzést Pauiovits Ágoston Belmondo jubileuma Belmondo kosztümös szerepben Belmondo és Raquel Welch Az állat cimű film egyik jelenetében Az az ünneplés, amely 0 hazájában pályafutása negyedszázados évfordulóján köszönti, nemcsak a népszerű színésznek szól. Legalább annyira annak az új sztártípusnak is, amely a híres-nevezetes „új hullám” hátán érkezett a stúdióba. Aki éppen a mesterségesen ki tenyésztett szépségek helyett az utca egészségességét, a hétköznapok praktikus előnyeit bizonygató, és mindenekelőtt természetes embertípusok törvényesítését jelentette a hetedik művészet világában. Mert akkoriban, a hatvanas évek elején, igencsak tartotta magát a megjelenést nagyon is kánoni- záló hollywoodi „sztár- rendszier”, s ennek Jean- Paul Belmondo és a nyomában teret hódító új nemzedékek — valljuk be — sehogyan sem feleltek meg. Elég, ha arra hivatkozunk, hogy a konzervatívnak csöppet sem nevezhető nagy rendező, René Clair, amikor egyszer Pierre Brasseur oldalán meglátta Belmondót., felkiáltott: „Ez a fickó csakugyan pompás, csak ne lenne olyan lehetetlen az ábrázata!” Belmondo ma már mosolyogva emlékszik vissza a kezdeti évekre, amikor a szobrász papa nem túlzott lelkesedése mellett felvételizett a színiakadémiára. A •tanárok meglehetős nyíltsággal szörnyűlködtek a Thália szentélyébe behatolni kívánó bokszolón, s riadtan kérdezgették egymástól, hogy ölelhet majd meg nyílt színen egy ilyen ma- jomképü férfi egy lányt? Akad-e egyáltalán lány, aki egy ilyen külsejű partnerrel szóba áll?... Nos, ezeken az aggodalmakon régesrég túltette magát a hölgyközönség, mert Belmondo a világ legszebb színésznőinek csapta a szelet, Sophia Lo- rentől Raquel Welchig, s ma is zsákszámra kapja kevésbé neves rajongóitól a leveleket... De hát 1960- ban, amikor Godard kifütyült és a mennybe vitt remeke, a Kifulladásig megjelent a mozikban — Belmondót még el kellett fogadtatni. Egyetlen év elég volt ahhoz, hogy legyőzze az előítéleteket, s miközben a színpadon a fergeteges komédia, az Oscar címszerepében nevettette meg publikumát, már olyan rendezőkkel tárgyalt, mint Chabrol, Carné, Sautet, vagy Godard. És persze az új fizikummal egy újfajta játékstílus is kezdett teret hódítani, az a szinészi munka, amelyben tág tere nyílik az improvizálásnak. Az újfajta hősök újfajta megjelenést kívántak. Az igazán igényes filmeket — elég ha a Kifulladásig után készült Egy asz- szony meg a lánya, Két nap az élet, A bolond Pierrot példájára hivatkozunk — sorra követték, egyre nagyobb számban a kifejezetten kommersz, nyíltan csak a szórakoztatást vállaló produkciók, amelyeket szinte kivétel nélkül a mi mozijaink is vetítettek. Hirtelenéhen csair a nagy sikert elért Cartouche, A riói kaland, Egy kínai viszontagságai Kínában, Az agy, a Zsaru vagy csirkefogó? jut a lelkes mozinéző eszébe. Ezek az újabb Belmondó- filmek ugyanis egyre jobban hasonlítanak egymásra. Mindegyikben adott a férfias, csibészes lovag, aki mai Arsélre Lupinként egyesíti magában a tisztességes polgár és az agyafúrt csavargó vonásait, esetről esetre, változtatva az arányokon. Ma már szinte nem is figyelünk a rendező nevére, elég ha csak annyit mondunk, ez egy igazi Bel- mondo-film. Ebben minden benne van. Bár egy pálya jubileumán sem ildomos a megtett út göröngyeire felhívni a figyelmet, most mégis maga a francia színész beszélt arról, hogy bizony szeretne valami újat kitalálni. Például A profi című filmjében, amit majd a magyar nézők is láthatnak — a politikai krimi műfa.ióval kísérletezett, de a publikum úgy döntött, számára mégis, csak vonzóbb a megszokott Belmondo-figura. Ezért forgatta az Ászok ásza című új komédiáját. amelyben ugyanúgy ott a dublőrt mellőző. bátor fenegyerek — és a bűbájos szélhámos. Vagyis Belmondo megint Belmon- do-filmet csinált... Vajon mi lesz az ötvenedik évfordulón?... N. Gy. A Miskolci Nemzeti Színházban három bemutató előkészületei folynak, ugyanakkor az egyik nagy sikerű produkcióval fővárosi vendégszereplésre készülnek. Nagyüzem van hát ismét a színházban. * Boris Vian Mindenkit megnyúzunk című katonai komédiáját november közepe óta töretlen sikerrel játsszák a Játékszín stúdiószínpadán, s most január 23-tól Budapest közönsége is láthatja. A Pesti Színházban mutatják be 23-tól kezdődően öt alkalommal és mint hírlik, már hetek óta nem lehet az előadásokra a fővárosban jegyet kapni. A miskolci sikersorozat előreláthatólag folytatódik Budapesten. * A legközelebbi bemutatót a nagyszínházban tartják. Krleza, a nemrégen elhunyt horvát író Agónia című drámáját Szikora János rendezésében állítják színpadra, Tímár Éva, Körtvé- lyessy Zsolt, Bregyán Péter és Zsolnay Júlia szereplésével. Krleza drámatrilógiája sokak által ismert, nemrégiben a Magyar Televízió is bemutatta a trilógia harmadik darabját, a Glembay Líd-t, s mint ismeretes, a színház előbb a drámahármas egy másik darabját, a Színházi mindenféle Lédát kívánta bemutatni, azonban mert az most került színre Budapesten a Vígszínházban, az azzal azonos értékű Agóniát tűzte műsorára. Bemutató: február 11-én. * A könnyed, derűs szórakozások kedvelői bizonyára örömmel fogadják a hírt, hogy a Kamaraszínházban február 19-én zenés vígjátékot mutatnak be, mégpedig eléggé ismert, sikeres és Miskolcon utoljára éppen húsz évvel ezelőtt játszott darabot, A szabin nők elrablását. A darab színpadra állítására a színház egyik korábbi rendezőjét. Bor Józsefet hívták meg, akinek látványos rendezéseire igen sokan és igen szívesen emlékeznek vissza. A darab központi alakját Rettegi Fridolin színigazgatót, ez alkalommal Simon György játssza, Bányai tanár urat Varga Gyula, a vejét Ábrahám István, Raposa Bogdánt Mátyás Jenő, a további szerepekben Komáromy Éva, Nádassy Anna, Péva Ibolya, Mihályi Győző, Major Zsolt, Pirisi Edit és Kátay Zsuzsa látható. Huszonöt évvel ezelőtt mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Katajev A kör négyszögesítése című színművét. E darab a húszas évek elején játszódik a Szovjetunióban, az akkori kezdeti társadalmi állapotokat mutatja be a szovjet szerző műve. Érdemes megemlíteni, hogy a színház akkori igazgatója, Jákó Pál, már a húszas év^k végén lefordította ezt a darabot és 1930-ban Budapesten bemutatták. Utána 1958-ig, a miskolci bemutatásig nem került magyar színpadra. Azóta több alkalommal színre vitték, a televízióban is láthattuk. A miskolci előadást Szűcs János rendezi, a szerepeket Sándor Erzsi, Dó- czy Péter, Fráter Kata, Kuna Károly ' és Somló István játssza. A bemutató március elsején lesz a Játékszínben. * Megemlítendő még, hogy a nagy sikerrel menő Marica grófnő ben szereplőváltozás lesz. A táncos-komikus Csip- csák Ödön szerepét játszó Rudas Istvánt sajnálatos baleset érte. Szerepét az elkövetkezendő előadásokon Varga Gyula veszi át, aki Komáromy Évával a szubrettszerepben jeleníti meg az el- következehdő napokon Csipcsák Ödön figuráját. (bm) Bélyegen a holló A postai irányítószám bevezetésének 10. évfordulója alkalmából január 24-én új. 2 forint névértékű bélyeget bocsát forgalomba a Magyar Posta. A bélyegképen a postai levélboríték címmezője látható, benne a jól ismert fekete hollóval, a Magyar Posta irányítószám-szimbólumával.