Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-23 / 19. szám

1983. Január 23., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Szándék és cselekedet C sendes beszélgetésként indult, aztán észrevétlenül szenvedé­lyes vitává terebélyesedett a baráti körben, miszerint ma már nem elegendő, ha az ember, az emberek jószándékúak. Egy­általán, a szándék még csak gondolat, a legmagasabban szervezett anyag, az agy sejtjei végzik eközben láthatatlan, korunkban is alig mérhető mozgásukat. így hát, amig a kéz nem mozdul, a gondo­lat, a szándék tulajdonképpen semmit sem ér. A jó szándékú ember tett, cselekedet nélkül nemcsak ma, hanem sohasem volt elegendő. Valamennyien ismertük azt a lakatosmestert a bánya javítómű­helyében, akit aranykezű Pista bácsiként tiszteltünk. Alacsony, je­lentéktelennek tűnő. középkorú ember volt. Munkássapkájának sild­je soha nem a homlokát árnyékolta, hanem inkább a jobb fülét. Megcsodáltuk azt a rózsacsokrot, amelyet vasból kovácsolt ki, a bimbókat és a már kitnyílt virágok szirmait, a leveleket, a tüskéket. Szép csomagban a fővárosba küldték . . . Megbámultuk, amikor félnapi megfeszített, káromkodásoktól hangos kínlódás után kinyi­totta a páncélszekrényt. - ,,Mett a tiehányok elhányják a kulcsot!" - így aztán ki tudták fizetni a favágók bérét. Megjavította a temp­lom évekig bénán álló toronyóráját, felhangolta az orgonát. Mel­lette inaskcdtam, amikor a kisvasút fölött felüljáró hidat kellett építeni, szintén vasból, mert egy gyereket elgázolt ott a szenes­vonat. ,,Az a baj, hogy csak hat osztályt jártam, meg három inas- iskolai évet — mondta akkor halkan. — Igaz, kitűnő mesterem volt, ő lett a házassági tanúm is — kacsintott hozzá —, de a statiká­hoz ő sem értett — legyintett lemondóan. — így hót csak arra tá­maszkodhatunk, hogy a kezünkkel ismerjük az anyagot, a vasfajták teherbíró képességét. Bizonyára jóval több anyagot fogunk felhasz­nálni, elpocsékolni, mint kellene, hogy a híd biztonságos legyen.” Csavart egy cigarettát, meggyújtotta, aztán még ennyit tett hozzá: „Iskolákat kellett volna járni, hogy pontosan tudjuk, értsük az anyag természetét, miként viselkedik a hidegben, a tűzben, vagy a nagy szélben. De az iskola akkor még nem nekünk volt nyitva...” A híd elkészült. Miniummal pirosra pingáltuk. aztán meg zöld fes- tékruhóba bújtattuk. Sokáig jól szolgált. . . Tehát, amíg a kéz riem mozdul, a szándék, az akarat — tulaj­donképpen — semmit sem ér. Igen ám, de a jó szándék megvaló­sításához a mi korunkban még inkább tudás, esetleg tehetség szük­ségeltetik. Ez pedig iskolák, megfelelő iskolák, pedagógusok, taná­rok, nevelők, mesterek nélkül, tudásra szomjas fiatalok nélkül el­képzelhetetlen! A vita csendes beszélgetésként halt el. Tudtam, mindannyian azon gondolkodunk, miért nem becsülik jobban a felnőttek, de még inkább a fiatalok az iskolát. Miért nem akarják megismerni „az anyag természetét”, a bennünket környező világot, annak tör­vényszerűségeit, a valóságot? Az eredendő emberi kíváncsiságon kívül, miért nem törekszünk olyan tudásra, amelynek segítségével jó szándékaink maradéktalanul megvalósíthatók saját és népünk érdekében?... . Oravec János Jwszjeleí a szakbolltan Ha a kereskedelmi egysé­gek közül valamelyikre rá­illik a szezonális jelző, az leginkább a mezőgazdasági szakbolt lehet. Mert ősszel a hordók, prések, lopok vásár­lása közben ugyan kinek jutna eszébe növényvédő szert, vagy vetőmagot ven­ni? Mint ahogy tavasz köze­ledtével sem a szüreti esz­közök iránt érdeklődik az, aki egy ilyen bolt ajtaján be­lép! Mi több, a kereslet idősza­kossága a forgalom nagysá­gát figyelembe véve is igen változó. Az ilyen üzletekben dolgozók általában a téli hó­napokat nem kedvelik. A magyarázat a gyér forgalom­ban keresendő. A december, a január az a hónap, ami­kor elég kevesen nyitnak rá­juk. Bezzeg tavasszal! Alig győzik a kiszolgálást! Tavasz, tavasz... Ez az Idei nem is volt tél, már most, január derekán ta­vaszt ígér. — Ezek szerint a mezőgazdasági szakboltok forgalmára az idei télen nem jellemző a pauza? — Szik­szón, ezzel a kíváncsisággal léptünk be a megye egyik legrégebben, 1973 óta üze­melő szakboltjának ajtaján. — A kedvező, tavaszi as időjárás határozottan meg­élénkítette az érdeklődést — halljuk Szőllösi János bolt­vezetőtől. — Különösen a ve- tőmagforealmunk lendült fel. Egyébként, ami a bolt iránti érdeklődést illeti, el­mondhatom, hogy évről év­re nő. évente mintegy nyolc­százezer forinttal. Ma már nemcsak Szikszó, hanem a körnvező köz.ségek lakossága is visszajáró, rendszeres vá­sárlónk. — Ez nyilván a gazdag áruválaszték függvénye. — Valóban, évről évre igyekezünk bővíteni az áru­skálát. s minimumra lecsök­kenteni a hiánycikkeket. A növényvédő szerektől kezdve a különböző szerszámokon, vetőmagvakon át a munka­ruhákig nagyon sok hasznos, keresett terméket árusítunk. — Az imént a megnöve­kedett vetőm ankere sletet említette. Ff* tudják elégíte­ni az igényeket? — örömmel mondhatom, hogy a vetőmagvak zöme időben megjött. Csupán a hagyma- és a paszternákmag számít jelenleg hiánycikk­nek, de ezekből is várunk szállítmányt. Több éves ta­pasztalat alapján mondom, ilyen jó vetőmagválaszté­kunk még soha nem volt. — Az említett két vetőma­gon kívül mi az, amit most, január közepén hiába ke­resnénk a szikszói szakbolt­ban? — Nincs üveglopónk. ami ritkán érkezik, hamar el­fogy. S ugyancsak hiánycikk a borkénpor, illetve a csiga­ölő szer. Sőt, nincs RK—02- es rotációs kapánk. Ez utób­biból sajnos, egész évre mindösze kettői igazolt visz- sza a Hermes. Ügy tudom, a borkén országos hiánycikk, s csigaölő is. mint a fehér hol­ló. olyan ritka. — Az elmúlt egy évtized alatt megnőtt a kistermelők száma. Ez érződik a szikszói bolt forgalmán is. De a mennyiségi növekedéssel együtt nőtt-e a kistermelők, szaktudása? Ez a boltban egyáltalán mérhető-e? — Feltétlenül mérhető. És azt; kell mondanom: örven­detesen nőtt a szakismeret. Azelőtt ha beiött valaki, ko­rai meg kései zöldséffmagot kért. meg hogv adjunk neki valamit a gyümölosfatetvek ellen. Most meg? Kérek K— 3-as paradicsomot, papriká­ból fehér öz.önt, rovarirtót, de ne Unifoszt. hanem Bi 58-at... Természetesen kez­dők mindig voltak, lesznek is. őket szaktanácsokkal se­gítjük. Sőt erre a célra szá­mos. színes prospektusunk is a vásárlók rendelkezésére áll. Amíg a boltvezetővel be­szélgetek. mellettem egy né­niké Beretről zöldségmagva- kat vásárol. Hallom, amint, mondja az eladónak: — Kedveském. adjon még egy tasak oanrikamagot is. — 15.30-ért van. fehér özön. Tetszik kérni? — Persze, hogv kérem! Nem az ár az érdekes, ha­nem, hogy jó legyen . .. (ha) Ez a bari még igen jámbor, ám, ha az apja Hímzés közben is érdemes figyelni a férfiak diskurzusát' tulajdonságait örökli, egy ev múlva nem sokan merészkednek be Horváthékhoz. Tervszerű fásítási programja van a tanácsnak. A gyerekek már az újonnan telepített fenyők alatt rúgják a bőrt. Megkérdeztünk néhány miskolci ismerősünket, tud­ják-e, hol van Méra? Hat hogyne, mondták, ott. ahol a mérai csárda. Tessék. így szerez nevet, hírt magának egy falu. Egy jó helyre épített csárdáról- Pedig egy­koron. amikor a reformá­tus egyház (!) csárdát nyi­tott, még álmodni sem le-' hetett volna az E—3-as nemzetközi főútvonali-ól. Az út egyik oldalán a csár­da, a másik oldalon a falu. Reggeli órában érkezünk, elegánsan öltözött társaság szedelőzködik. Jó lehetett a kávé is, mert megkérdik, mikorra készül el a bab­leves ? — Többnyire a? autósok állnak rrieg itt, de volt már itt lakodalom és zár­számadó közgyűlés is. A bablevesünknek szerencsére jó híre kelt, negyven adag fogy naponta — mondja Szilágyi Fercncné. És aki főzi. Sziránszki Ferencné: — Fehér gyöngybabból ké­szül, nem sajnáljuk tőle a húst és a fűszereket sem. Odahaza nekem sem sike­rül ilyen jól, nagy mennyi­ségben ízletesebb. A falu sem panaszkod­hat, tavasztól őszig járják a turisták, a hazai tájak szerelmesei, Mórán visz át ugyanis az országos kéktú­ra útvonala. Baksy János, a műemlék református tempiom huszonéves lelké­sze örül, ha idegenek óva­kodnak be a templomkertbe, ürül, hogy gyerekkorának színhelyét országos szárny­ra kapta a hír. Kecskés Miklós tanács­elnök Mórán, pontosabban Felsőmérán született. Lát­hatóan zavarral küzd, mert annyi, de annyi mindent akar elmondani szülőhelyé­ről. — 1953-ban egyesült a két falu: Alsóméra és Fel- sőméra. A mai napon 173(5 a lélekszám. Azért mon­dom, hogy a mai napon, mert szerencsénkre nem va­gyunk szűkében gyermek- áldásnak, az öregjeink meg, hála az égnek, szép kort élnek. Elődeink a felszaba­dulás után azonnal létesí­tettek bölcsődét, mivel ná­lunk igen korán alakult meg a téeszcsé, az asszo­nyok dolgozni mentek. Hu­szonöt csecsemőnek jut hely a bölcsődében, a 92 óvodáskorú gyerek közül sajnos, csak harminckettőt tudunk felvenni az óvodá­ba, a 246 általános inkolás több épületben van elhe­lyezve ugyan, de az idei tanévben — szükségtanter­mekkel — sikerült elér­nünk azt, hogy csupán egy osztálynak kell járnia dél­után iskolába, a többieknek reggel 8-kor csöngetnek. 1979-ben nyílt meg az öre­gek napközi otthona, hu­szonhármán járnak rend- szersen. — A munkaképes férfiak a termelőszövetkezetben, az erdészetben, vagy Encsen, Miskolcon dolgoznak — ve­szi át a szót Barotányi Györgyié vb-titkár. — Az asszonyok a termelőszövet­kezet ipari üzemei, vala­mint két háziipari szövet­kezet munkakínálata között válogathatnak. Minden lánynak, asszonynak hely­ben kínálkozik munkalehe­tőség. Csepegni kezd a hóié az ereszekről, süt a nap, már­ciusi a hangulat. Sziklakért, zöldellő liliombokrok, kü­lönleges növésű fa hívja föl magára a figyelmet egy szép ház portáján. Szeren­csénkre. Így ismerkedhe­tünk meg Kövy Józseffel, a Hazafias Népfront helyi elnökével, a vímű társulat elnökével, az Állami Biz­tosító helyi megbízottjával,- a KSH külső munkatársá­val. — Mivel érdemli ki egy ember, hogy ennyi bi­zalmat kapjon egy falukö­zösségtől ? — Huszonkét éve élek Mórán, a feleségem család­ja viszont 1700-tól számít­ja mérai illetőségét. A bi­zalom? Onnan, hogv amit elvállalok a közért, azt megteszem. Amiről tudom, hogy sohasem sikerülhet, nem vállalom. A múlt év októberében megalakult a körzeti vízmű társulat. Ti­zenhétezer forintot fizet­nek portánként a társulati tagok. A község 70 száza­léka belépett. Tíz év alatt esedékes a díj kifizetése, de a jövő nyáron már egészséges víz folyik a ku­takból. Kövyék portáját a Bár­sonyos-patak szeli ketté. Az innen táplálkozó öntöző- rendszer csodákat művel a kertben. A furcsa fának pe­dig csodájára járnak ta­vasztól őszig, mert a kali­forniai pálma száz színben pompázik. A falu egyik ne­vezetessége már. A pajtá­ban nyúlketrecek. Egy bé­csi ezüst pár napja fialt, így már nyolcvan felé tart az állomány. Apropó, Kö- vy József a nyúltenyésztési szakcsoport elnöke is. A szakcsoport évente 8—9 va­gon nyálat értékesít. Tenyésztői kedvben nincs itt hiánj*. Horváth Sándo­rét: egyszer ajándékba kap­tak egy nyamvadt Ids bá­rányt, úgy játszottak vele, mint Morzsival és Bogár­ral, a két kiskutyával. Az­óta Miska, a kos háremében öt anyajuh kényeskedik. Az eredmény: tucatnyi kis- bárány. — Milyen vadak élnek a mérai érdőkben, mezőkön? Vitéz Attila egykori föld- birtokos, aranykulcsos ka­marás kúriájában kérdez­zük ezt Kovács László ital­boltvezetőtől. Híres vadász. — Apróvad, szarvas, őz, minden van itt — mondja. — Persze, a vadásztársaság sem rablógazdálkodik. A va­dásznak érdekében áll, hogy ép és egészséges legyen az állomány. Óvjuk, féltjük a vadakat. A későbbi vadász­siker reményében. — Ezüst­érmes szarvastrófeát mutat. Nulla egész 27 század pont­tal maradt el az aranyér­mesek mögött. Az öregek napközijében az asszonyok hímeznek délután, a férfiak diskurál- nak. A térítők mindegyike ajándékba készül. Az „em­berek” meg éppen a rém­hírekről beszélnek, ai-ról, hogy mi drágul az idén, mi nem. — 'Van ám ne­künk jobb témánk is — mondja Albert Zoltán. — Száznál több katonadalt gyűjtöttünk össze, aztán jó dolgunkban még csopor­tosítottuk is aszerint, hogy melyikben szerepel virág, melyikben szín, melyikben •az édesanya. Talán hasznát veszik valamikor ennek is. összeszámoltuk azt is, hogy Mórán hány " özvegyasz- szony, özvegyember él. Az asszonyok többen vannak, mert a férfiakat megtize­delték a háborúk — és amúgy is tovább élnek a nők. A tévé is így mondta a múltkoriban ... Egy nap Mórán. A csár­dában már el is fogyott a bableves. Lcvay Györgyi Fotó: Laczó József Ez az agancsos egykor az erdők Különleges növények a kertben, különlegesen szép nyuszik királya volt. Trófeának is figye- a ketrecben. Kövy Józsefet szórakoztatják a tapsifülesek, lemre méltó.

Next

/
Thumbnails
Contents