Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

■**# •»* « At 1 982. december 11., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A magyar falu Induljunk ki egy aduiból: hazánk • falvainak lakossága — l!)í!()-as íel- ! mérés — 5 millió 21 ezer ember. I Csaknem a léi Magyarország la lun él. i Ügy gondolom, ezen egyetlen adat is J elégséges bizonyítéka annak a háromna- i pos elméleti konferencia aktualitásának — • A szocialista átalakulás jellemzői . falun címet viselte —, amelyet szociológusok, történészek, agrár szakemberek, pártmun­kások, településtervezők írók részvételé­vel november végén Kecskemét városa rendezett meg. Képtelen lennék a konfe­rencia bőséges anyagának csupán töredé­két is ismertetni. Csak arra vállaikozha­tom, hogy a gondok, problémák közül azokat érintsem, amelyek sokfalvas me­gyénkre is jellemzőek, következésképp az elkövetkezendő időszakban tennivalóként jelentkeznek majd. Itt van mindjárt a falun és városon élés közötti különbség. Idézet Csikós Sándor­nak,' a keceli Szőlőtermesztő Szakszövet- m kezet elnökének felszólalásából: „Mitszól­• na íegy nagyváros lakossága, ha a helyi 1 tanács azt mondaná, akkor lesz járdátok, • vizetek, ha előbb anyagilag is hozzájá- 'J rultok az építéséhez. Falun ugyanis csak i így lesz járda, így lesz víz ...” • Való igaz, az elengedhetetlenül fontos a közműfejlesztés költségeit — jelentős ■ mértékben — a falvak lakossága maga J finanszírozza. Ugyanakkor a jelentős hoz­• zájárulás ellenére is például magasabb J díjat fizet az elektromos áramért, mint a i fővárosban élő. És akadnak más különb­• ségek is. Mindezekből nem véletlenül von- ! ta le Enyedi György, a Magyar Tudomá­• nyos Akadémia Földrajztudományi Kuta- J tó Intézetének tudományos osztályvezető- i je, a tanácskozás égjük előadója az alábbi [ következtetést: „Jelenleg a társadalmi ■ egyenlőtlenség legnagyobb forrását a la­• kóliely jelenti. Az ország népének csak- [ nem fele ki van rekesztve az infrastruk- « turális beruházásokból, egy sor jelentős J dotációt élvező állami intézmény rend- i szeres használatából.. J A gazdasági fejlődésünk — ami vitat- | hatatlan — nem társult mindenhol a falu, » a falusi társadalom egyenletes fejlődésé- I vei. Akadnak olyan kis, apró falvaink (— Borsodban is —, ahol a megtorpanás, a ■ pusztulás jegyei figyelhetők meg. De ta- i lálunk olyan falvakat is, ahol ugyan a ■ gazdasági fejlődést a szövetkezet, a tagság [ vagyonának gyarapodása jelzi, mégis ez- J zel egyidejűleg szegényesek a községi in- i tézményelc, alig, vagy egyáltalán nem mü­■ ködnek a helyi társadalmi szervezetek. És J itt eljutunk a kecskeméti konferencia [ egyik legtöbbet vitatott témájához, a te­• lepülések körzetesítéséhez. Nem arról van i szó — képtelenség is lenne ezt állítani —, i hogy a falvak egy jelentős hányadánál J jelentkező gondokat (amelyek megoldását ma a népességmegtartó erő kifejezéssel • summázunk) a körzetesítés nyakába varr- i nánk. A résztvevők is elismerték, hang- i súlyozták a körzetesítés sok esetben objek- J tív szükségszerűségét, előnyeit; inkább a kivitelezést, annak túl gyors és eseten- i ként eléggé át nem gondolt voltát, bizo- i nyos alapvető emberi érdekek megsérté- i sét marasztalták el. Lázár István író pél- j dául — nem csupán erre értve — úgy fo- J galmazott: „a fejlesztés rendkívül gyors i volt, kívülről jött, tele volt utópiával,” 1 Hazánkban 1978 december végén 747 2 község rendelkezett csak önálló tanáccsal. I A közös tanácsú községek száma 2323. Eb­■ bői 724 a székhely, míg 1599 a társközség. i Az utóbbiak sorába a magyar községek [ csaknem fele tartozik. A gondokat, próblémákat tovább íokoz- J ta, hogy a tanácsok körzetesítését követte • a tsz, az áfész, az iskola körzetesítése is. [ És sok falu egyik napról a másikra ott i maradt intézmény, társadalmi szervezet • nélkül. Kecskeméten Huszár Tibor, az i Eötvös Loránd Tudományegyetem szocio­• lógiai tanszékének vezetője úgy íogalma- ! zott, hogy több esetben és helyen elíeled- i kéziünk róla: a falu élő társadalmi szer- [ vezet, s az új társadalmi formába átve- i zetni csak rendkívül nagy Icörültelcintés­1 sei lehet. Nem egy esetben nem kellő elő­2 készítéssel, a közigazgatás korszerűsítésé- i nek csupán nagyságban fetisizált néze- I lével, de természetesen a hatékonyság és i a racionalizáció elvének hangoztatásával [ történt minden. Csakhogy előfordullak he- i lyek, ahol a ráció, ez a latin szó, jelen­1 téscsorbulást szenvedett. Ugyanis erede­2 tileg ésszerűt, nem pedig nagyot jelent. ' Mégis történtek körzetesítések, amit a J nagyság sokkal inkább jellemzett, mint az i ésszerűség. Ésszerű, ha iskolákat azért J vonnak össze, hogy ezzel az oktatás kor­■ szerűbb feltételeit, magasabb színvonalát • teremtsék meg. Ha azonban a gazdaságos- i ság égisze alatt körzetesítenek iskolát, i mint nem termelő szférát (s ilyen is elő- J fordult), enyhén szólva helytelen. l Tapasztalatok bizonyítják: azok az em­berek, akik nem tudnak érdemben bele­szólni azon közösség ügyeibe, ahol élnek, dolgoznak, előbb-utóbb befelé fordulnak. De igaz a fordítottja is: ha érdemi kér­désekről dönthet, nem csupán arról, ki előtt épül előbb járda, s ha a lokálpat­riotizmus nemcsak az egyébként rendkí­vül értékes relikviák gyűjtésére, vagy vi­rágültetésre korlátozódik, esély van arra, hogy a tegnap még saját parcellájában gondolkodó ember szocialista módon gon­dolkodóvá. közösségi emberré váljon. Népességmegtartó erő. Egyre gyakrab­ban szóba kerülő kifejezés manapság. Szá­mos felismerés, s nem titok, gazdasági kényszer is reflektorfénybe állította. Nem véletlen, hogy Kecskeméten is a vita kö­zéppontjában állt. A falvak népességmeg­tartó erejének növelése ugyanis a legalap­vetőbb társadalom- és gazdaságpolitikai feladataink közé tartozik. A terápiához azonban jól kell ismerni a diagnózist, a gyógyulást elősegítő „gyógy­szereket”. Többek közt azt, hogy az el­maradott falusi infrastruktúra, ha nem változtatunk rajta, a mezőgazdasági fejlő­désnek is akadályozójává válik: hogy a falvak jövője azon is múlik, a községek­nek biztosítjuk-e a saját szervezeteik lét­rehozását: hogy megvalósul-e a falusi la­kosság teljes társadalmi emancipációja. A falvak — ezen belül is különösen a kiste­lepülések — lakosságának el kell hinni, hogy a társadalmi felemelkedésnek nem az elvándorlás az egyetlen útja, hogy a falu nem a múltból itt maradt, át­menetileg létező településforma, hogy a szövetkezeti tulajdon és a kistermelés nemcsak pillanatnyi helyzetünkben fér meg egymással, hanem mind a szocialista társadalom szerves része. Természetesen nem ringathatjuk magunkat abban az il­lúzióban — a nálunknál gazdagabb orszá­gok erejét is meghaladná —, hogy vala­mennyi településünk fejlesztésére, fejlődé­sére mód lesz a jövőben. Az aprófalvak egy részének hanyatlása, elfogyása nem szüntethető meg. így például a Cserehát egyik-másik településének hanyatlása — ez még a századforduló táján megkezdő­dött — átlépte a visszaiordíthalóság kü­szöbét. Tehát amikor hangsúlyozottan szorgalmazzuk településpolitikánk dekon­centrációját, számolni kell vele, hogy ez együttjár bizonyos térségekben koncent­rációs folyamatokkal is. Fejlesztés. Még nehéz gazdasági helyze­tünkben is indokolt erről beszélni, hiszen — különösen az aprófalvas vidékeink ese­tében — erre kényszerít az alacsony inf­rastruktúra. Jelenleg diszharmónia ta­pasztalható a mezőgazdaság igénye és az infrastruktui ális elmaradás között. Példá­ul a korszerűtlen villamos hálózat, a nem mindig kielégítő útviszonyok a termelés hatékonyságát is rontják. Mi több, ez a fajta elmaradottság, környezetvédelmi gondokat is szül. Az alacsony infrastruk­túrán a térség mezőgazdasági üzemei egye­dül nem tudnak változtatni. Annál az egy­szerű ténynél fogva nem, hogy ezekben a térségekben kevés a tőkeerős gazdaság. Egyébként is — még megfelelő tőkeerő esetén is — helytelen lenne valamennyi megoldásra váró feladatot a tsz-re tak­sálni. Ha ugyanis a szemétszállítástól kezdve a kultúráig mindennel a tsz fog­lalkozik, olyan lesz mint a régi falusi ve­gyesbolt. És éppen a legfontosabb feladat a hatékony gazdálkodás, termelés látná ennek kárát. Helyesebb lenne ezekben a körzetekben — ahol a hagyományos me­zőgazdaság egyedül képtelen eltartani a lakosságot — a kézműipart, a feldolgo­zást, esetleg a turizmust is odavinni. Szak­emberek ezt nevezik a falusi tevékenység diverzifikálásának. S itt tulajdonképpen eljutottunk a ten­nivalókhoz. A kecskeméti konferencia ter­mészetesen csak az általánosítható tenni­valókat fogalmazta meg, kihangsúlyozva, hogy területenként a gyakorlatban más és más faladat kerül nagyobb hangsúly- lyal előtérbe. Hiszen megyénkből kiragad­va a példát: a rohamosan fejlődő Ernőd és az elnéptelenedéssel fenyegető Gagy- apáli konkrét feladatai nem ugyanazok. Nyilván az utóbbi és a hozzá hasonló te­lepülések esetében — nagyobb hangsúlyt kap az az elvárás, hogy a politikai tájékoz­tatás, a közművelődés korunk valóságá­nak megfelelően kezelje a falu törekvé­seit, adjon segítséget haladásához, szere­pének jobb ellátásához. Azt viszont min­den magyar falu szocialista fejlődése megkívánja, hogy legyen nyílt a község­politika, minden tanács rendelkezzen meg­felelő tudományos igénnyel készült falu­koncepcióval. S a legközpontibb feladat: követ­# kezetesen szorgalmazni kell az in­dokolatlan és a falvakra hátrányos gazdasági különbségek megszüntetését, ugyanis ez. az alapvető kritériuma annak, hogy a falvak népességmegtartó ereje nö­vekedjen. Hajdú Imre l Karbantartás A December 4. Drótművek huzalmű—II. gyáregységében a nehéz- dróthúzó gépnek a teljes felújítását végzi Kassai István és Budai Győző tmk-lakatos. A vállalatnál 1958-tól üzemelő svéd gyártmá­nyú kábeigépen a betonacélgyártáshoz szükséges termék készül. Fojtán László felvétele Hasznosítják az ózdi saiakhányót Évente 24 millió dollár ér­tékű megtakarítást eredmé. nyjez majd a salakhányő hasznosítása az Ózdi Kohá­szati Üzemekben. Az évtize­deken át összegyűjtött 35 mil­lió tonna 12—15 százalék vastartalmú salakból évente körülbelül 1,5 millió tonná­nyit dolgoznak majd fel és ebből 320 ezer tonnányi 65— 92 százalék vastartalmú nyersanyagot kapnak. Feldol­gozására egy törő- és osztályo­zóművet építenek, ahová az értékes nyersanyagot 6.5 ki­lométer hosszúságú szállító­szalag-rendszeren továbbít­ják. A salakot rostálják, osz­tályozzák, darabolják, majd a vasat nagyobb — 90—92 szá­zalékban tartalmazó részét közvetlenül az acélműbe szál­lítják. Az alacsonyabb vas­tartalmú anyag pedig a nagy- olvasztókba jut. Mivel az utóbbi nyersanyag vastartal­ma eléri a 65 százalékot, ez lényegesen magasabb, mint az importérték, felhasználása körülbelül 26 ezer tonnányi koksz megtakarítását eredmé. nyezi majd a nagyolvasztók­ban. Gondoltak a salak egé­szen csekély vastartalmú anyagának felhasználására is. Ezt utak építésére adják el. Munkavédelem a borkombinátban A mind nagyobb fokú gé­pesítés miatt növekednek a munkavédelmi feladatok a mezőgazdasági üzemekben is. Különösen érvényes ez olyan széttagolt területen termelő gazdaságra, mint a Tokaj- hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát, amelynek 1500 hektárt kitevő szőlőtáblái és félmillió hektoliter befogadó- képességű pincéi, valamint a legkorszerűbb gépekkel fel­szerelt feldolgozóüzemei, a történelmi borvidéken Sátor­aljaújhelytől Szerencsig, To­kajtól Abaújszántóig mintegy 70 kilométer hosszúságú terü­leten találhatók. A területi széttagoltság és a feladatok nagysága miatt az irányítás megszervezése, ösz- szehangolása igen nagy ter­het ró munkavédelmi szem­pontból is a vállalat vezető­ségére. Ezért munkavédelmi csoportot hoztak létre, amely­nek munkáját a szakszerve­zeti munkavédelmi felügyelő, a munkavédelmi őrhálózat és a biztonsági megbízottak, is segítik. A borkombinátot illetékes hatóságok — a jelenlegi terv­időszak tartamára — kijelöl­ték mérésekkel alátámasztott munkavédelmi „kísérleti ter­vezés” előkészítésére. Ez szükségessé tette a gazdaság egészére, annak minden mun­katerületére kiterjedő „feltér­képezés” elvégzését. Ennek során megállapították a mun­kavédelem terén még fellel­hető hiányosságokat és azok megszüntetéséhek leghatéko­nyabb módjait . Megszerkesztették a mun­kavédelmi szabályzatot, mun­kakörönként meghatározva a munkavédelmi feladatokat, kidomborítva az egyszemélyi felelősség elvét. Minden gép­re, berendezésre, munkafo­lyamatra elkészítették a tech­nológiai leírást, műveleti, kezelési, karbantartási utasí­tást, egyszersmind felülvizs­gálták a korábbiakat, és ahol szükséges volt, módosították azokat. Konkrétan ezek a munkahelyi utasítások jelö­lik meg azokat a magatartási szabályokat, elvégzendő mun­kaműveleteket, karbantartási kötelezettségeket, ismertetik az előirt védőeszközöket és’ azok rendeltetésszerű hasz­nálatát, amelyeket a dolgozók kötelesek megtartani, illetve munka közben viselni. A szabályzat szigorú meg­tartásával. a munkavédelmi tevékenység állandó javításá­val a borkombinátban minden munkaterületen fokozatosan lehetővé válik olyan környe­zet, olyan munkakörülmé­nyek kialakítása, amely mind­inkább csökkenti a borkom­binátban a veszélyforrásokat, s amelyben a dolgozók évről évre biztonságosabban tud­ják végezni- kinn, a szülőföl­deken és bent az üzemekben a munkájukat. H. J. Az élőszó ereiével A december közepén be­fejeződő beszámoló taggyű­lések egyik tanulsága, hogy a kommunisták ismét öröm­mel- fogadták a tanácskozá­sokat megelőző, személyes beszélgetéseket. Igénylik eze­ket a párbeszédeket, ame­lyek az elvtársi, baráti kap­csolatok mellett a pártmun­ka politikai, mozgalmi jel­legét is erősítik. Az idei számvetéseket megelőzték a pártszervezetek munkamód­szerét, munkastílusát tár­gyaló taggyűlések; ezek előtt szintén beszélgettek a párt­tagokkal. Az alapszervezetek természetesen a helyi sajá­tosságoknak, feladatoknak megfelelően folytatták a be­szélgetéseket. Néhány terü­leten — például a Diósgyő­ri Gépgyárban —, mivel a két taggyűlés között általá­ban kevés idő volt, azzal az igénnyel váltottak szót, hogy a beszámoló taggyűlés előtt már nem ismétlik meg őket. Máshol — így az Ózdi Ko­hászati Üzemekben — a pártadminisztrációhoz szük­séges adategyeztetéseket is felhasználták ilyesféle esz­mecserékre. Természetesen, ha igényelték, ha szükség volt rá, akkor megismétel­ték a beszélgetéseket, ame­lyek a pártcsoportülésekkel együtt jól szolgálták a tag­gyűlések előkészítését. Évközben, menet közben a napi feladatok sodrásában általában nincs idő hasonló jellegű, tartalmasabb esz- mecselékre. Igaz, a munka- módszert tárgyaló taggyűlé­seken sok minden szóbake- rült (jó néhány alapszervezet „el is lőtte” a beszámolóra tartogatott „munícióját”), de az eddigi tanácskozásokon a legtöbb helyen az éves mun­kát értékelték. Átfogóan, ugyanakkor a legfontosabb kérdésekre koncentráltak: így elsősorban a gazdasági munkára, annak hiányossá­gaira, megoldandó feladatai­ra. Ismételten felvetődtek az évközben: taggyűlések leg­jellemzőbb témái: a haté­konyság. a bérezés kérdései, a kisvállalkozások proble­matikája; és más aktuális kérdések. A kollektív munkával ké­szült beszámolókból és a hozzászólásokból is kitűnt, hogy a kommunisták döntő többsége reálisan látja ne­hézségeinket és kész arra, hogy még jobban és ha kell még többet dolgozzon. Ennek szép példáját adják megyénk bányászai, akik az elmúlt időszakban sok szabadnap­jukat áldozták fel azért, hogy több szenet termelje­nek; elsősorban a lakossági igények kielégítése érdeké­ben. Nehéz geológiai viszo­nyok akadályozzák munká­jukat, mint ahogy a gazda­sági élet. a termelés néhány más területén is rajtunk kí­vül álló okok is nehezítik eredményesebb munkánkat- A beszélgetések, az élő­szó, a szóbeli agitáció ereje segíti annak a megújulási készségnek a kiteljesedését, amelyre oly nagy szükség van napjainkban. A beszél­getések más formában, más módon folytatódnak a tag­gyűléseken: a viták, eszme­cserék pedig segítik a közös álláspontok kialakítását, a további kitartó munkához szükséges szemléleti és cse-. lekvési egység erősítését. (Petra) '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents