Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-09 / 289. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 T982. december 9., csütörtök FiímSevé! Panelkapcsolat Pogány Judit és Koltay Róbert, a film főszereplő házaspárja / TARR BÉLA harmadik já­tékfilmje bizonyos tekintet­ben szerves folytatása első, igen nagy sikerű alkotásának, a Családi tűzfészeknek. Ugyanis az abban szereplő család tagjairól megtudhat­tuk, hogy rettenetes életüket a lakáshiány, az összezártság, az önálló élet élésének lehe­tetlensége okozta, de azt is megtudhattuk róluk, hogy olyan emberek, akik minden bizonnyal jobb lakáskörül­mények között sem találnák meg megfelelő életüket. A Panelkapcsolat házaspárjá­nak nincsenek lakásgondjai. Egy kisebb iparváros panel­házában laknak, szabvány- méretű lakásban, szabvány bútorok között, két gyermek­kel és meglehetősen szabvány életforma-keretek közé szo­rulva. Ez azonosítja őket a Családi tűzfészek hőseivel, mert itt bár adottak a lakás jó lehetőségei, életük tulaj­donképpen mit sem különbö­zik azokétól. A férj a város- 1 ka nagy vegyiüzemében dol­gozik. Állandóan fontos és ki­merítő munkájára hivatko­zik, semmi más nem érdek­li, igaz, a munkája se nagyon. (Mint kitudódik, ez a munka nem is olyan kimerítő, hi­szen egy kapcsolóteremben mindenféle mutatókat kell ügyelnie többedmagával, s közben szórakozgatnak is munkaidőben.; A férj, akit Robinak hívnak, így találja elegendőnek az életet; le­gyen mindig elég behűtött sör otthon, legyen kéznél a fe­leség, aki ellátja a házi mun­kákat és megfelelő ágyastárs is; aztán néha rájön, hogy ez mégsemjó így, mert unalmas; de eszébe sem jut, hogy az életformán kellene változtat­ni, pedig a felesége is sokszor nyűglődik, hiszen otthon a panelfalak közé szorítva úgy él, mint egy magányos szige­ten. S mert a férjnek a nyűg- lődés is terhes, több eset­ben el akarja hagyni a csa­ládját. A panelkapcsolat, ami a film címében is szerepel, többféle jelentésű lehet. Utal­hat a panelházak keretei kö­zötti életforma elsivárosodá- si lehetőségeire, utalhat a kis­város nehezen mozduló életé­re, ahol különös eseménynek számít, ha vasárnap reggel a rezesbanda térzenét ad, egy- egy erőszakolt jókedvvel „fel­dúsított” üzemi összejövetel, meg már egészen kimagasló eset, amelyre új ruhával és új frizurával kell felkészülni. A filmbeli házaspár sem együtt, sem külön-külön nem tud meglenni. Mindig neki­nekifognak életük rendezé­sének, mindig felhagynak ve­le, előbb-utóbb valóban kín lesz egymás mellett élniük. Lehet, hogy ennek oka a pa­nelekből épült ház és az ugyancsak panelekből össze­rakott városi környezet, és itt nemcsak az épületelemek értendők a panel alatt, de oka mindenképpen az is, hogy ezeknek az embereknek tulaj­donképpen nincs is igényük. Sem kulturálódásra, sem semmi másra. Mondanivaló­ját tekintve, roppant elgon­dolkodtató ez a film. (Szá­munkra meg különösen érde­kes, hiszen félreérthetetlenül Leninvárosban játszódik, no­ha szándékolt mondandója sokkal általánosabb, országos érdekű.) A rendező korábbi két film­je civil szereplőkkel megva­lósított dokumentumjáték volt. Jellegét tekintve, ez is az, ám itt a házaspárt nem civilek játsszák, hanem a mai hazai színészvilág egyik leg­kiválóbb művészházaspárja, Koltay Róbert és Pogány Ju­dit jeleníti meg. A többi sze­replő civil. Igaz, főszerep, ill. érdemi szerep nincs is több e kettőnél. Koltay és Pogány kitűnően jeleníti meg a Tarr Béla elképzelte házaspárt. Nem tudni, hogyan készült a film, volt-e itt előre pontosan megírt szöveg, vagy mint egyéb dokumentum-játékfil­meknél, a szereplők a rende­ző intenciójára, a maguk sza­vaival adták elő mondandó­jukat, Koltay és Pogány olyan kvalitásos színészek, hogy mindkét esetben kiválóan megfelelnek. Egy bökkenő azonban adódik szereplésük­nél. Nevezetesen az, hogy Franz Xavér Kroetz nálunk is jól ismert Felső-Ausztria cí­mű színművéből mór készült magyar tévéjáték, igen nagy sikerrel be is mutatták és ez a tévéjáték egy olyan házas­párról szól, amelynek semmi­féle igénye nincs, a maguk kis igénytelenségében élnek együtt, egymást szeretve és taszítva, „se vele, se nélküle” alapon. A tévéfilmben a há­zaspárt Koltay Róbert és Po­gány Judit játszotta ragyo­góan, és most, Tarr Béla film­jében a nagyjából azonos sze­repet ugyanaz a művészhá­zaspár ismét kitűnően játssza, de mert a szituációk nagyon sok esetben teljesen megegye­zők, az előző filmszerepbeli játékuk sok-sok motívuma „begyűrűzik” Tarr Béla film­jébe is. S ezért a két színészt elmarasztalni sem lehet, hi­szen Tarr Béla házaspárja és Kroetz házaspárja között meghökkentően sok az azo­nosság. MILYEN FILM HÁT végül a Panelkapcsolat? Mondan­dójával polémiára serkentő, megvalósulásában — a doku­mentum- és játékelemek, a privát és hivatásos szereplők kapcsolataiban — egyenetlen. Kenyér, arany, fegyver r X kalandfilmek kedvelői­nek ajánlható Szamval Gasz- parov szovjet rendező Ke­nyér, arany, fegyver című filmje, amely a polgárhábo­rú idején játszódik és azt mu­tatja be, hogy egy fiatal bol­sevik nevelőnő miként juttat el egy nevelőotthonba két zsák búzát, egy .másik fiatal pedig hogyan juttat el egy kisebb aranyszállítmányt á frontokon keresztül Moszk­vába, az Állami Bankba. Roppant fordulatos, izgalmas, a kalandfilmek szinte minden kellékét felvonultató törté­net ez a film, amelyet első­sorban a fiatalságnak ajánl­hatunk, de a hasonló törté­netek felnőtt kedvelői is kel­lemesen szórakozhatnak és izgulhatnak vetítése közben. Benedek Miklós Mondd meg a neved... Dobosy László ózdi nyug­díjas pedagógus érdekes kul­túrtörténeti tanulmánnyal je- lertkezett újabb kötetében. Az Eötvös Loránd ' Tudo­mányegyetem Nyelvészeti Tanszékcsoportja Névkutató Munkaközösségének kiadásá­ban megjelent „Az ózdi járás 40 településének ra­gadványnevei” című munká­jában „feltérképezte” közel az egész járást, a 49 telepü­lésből 40-ben végezte el tu­dományos alapossággal a ra­gadványnevek összegyűjté­sét. Közhelynek hatnak, de ide nagyon illenek a személy­névhez fűződő mondások: „Mondd meg a neved, meg­mondom, ki vagy”, s a má­sik: „Nomen est omen”. Va­laminek a nevéből megálla­pítható a dolog lényege. Az ember nevéből különösen akkor egy s más „lényegi” tulajdonsága, ha az a név ragadványnév (tapadók- vagy megkülönböztető névként is mondják). A szerző által régebbi és újabb írásos dokumentumok­ból, még élő hagyomány­ból összegyűjtött 1363 ra­gadványnév pontosan 972- féle formában „árulkodik” volt, gyakran ma is élő vi­selőjéről. (Egyes ragadvány­nevek ugyanis több község­ben is előfordulnak.) Gondos oknyomozással tárja fel Do- bosy László e ragadványne­vek keletkezését. Elsősorban azért volt rájuk szükség, hogy különösen a zártabb, kevésbé bolygatott falvakban az azonos családnevet vise­lőket — amikor már az utó­név sem volt „elég” — meg­különböztessék egymástól. Ä népi találékonyság nagy öt­letgazdagsággal segített ezen a ragadványnevek kialakí- tásávab A könyvnyi tanulmány be­vezető fejezetei megismertet­nek bennünket a ragadvány- neyek kialakulásával, hasz­nálatának módozataival, té­maköreivel. Rajzos térkép, a községek, majd a ragadvány­nevek mutatója, típusok sze­rinti osztályozása segíti a kíváncsi olvasót. Ezt köve­tően községenként mutatja be oknyomozó módon a ra­gadványneveket. Érdekli a szerzőt ezek eredete is. Ennek kutatásában a régi és újabb kori dokumentumok mellett elsősorban az idősebbek élő emlékezetére támaszkodhat. Olykor — különösen a csú­folódó nevek eredetének ma­gyarázatában — némi le­leményre is szüksége van, hogy „szóra bírja” a meg­kérdezetteket. Így sem ké­pes sok név „megfejtésé­re”, mert már a községek öregjei sem emlékeznek rá, mikor s miért ragadt vise­lőjére pl. egy-egy ilyen név, mint Bandur, Bugyik, Daroó, Komi, Pipis, Zsobák ... Amit mégis megfejt, mi­közben feltárja egyes közsé­gek, családok néhány jelleg­zetes hagyományát, települé­si formáját, kapcsolatait, mind érdekes és tanulságos emléke a múltnak, s lassan homélyosuló, kiveszőben lé­vő gyakorlata a jelennek. Amit Dobosy László nagy szorgalommal, tudós alapos­sággal összegyűjtött, feldol­gozott, az már nem vész el a feledés homályában. Dobi Sándor Észak-magyarországi festészefi kiállítás Katowicékéi A Magyar Képzőművésze*: Észak-magyarországi terüle­ti Szervezete és a lengyelor­szági Katowice képzőművé­szei között már több évtize­de fennálló kapcsolat kere­tében december 10-én nyí­lik meg a Magyar Képző­művészek Észak-magyaror­szági területi Szervezetének festészeti kiállítása Katowi­cében. Emlékezetes, hogy az elmúlt évben a katowiceiek mutatkoztak be Miskolcon. A kiállítás megnyitására há­romtagú művészdelegácíő — Ozinke Ferenc, Feledy Gyu­la és Lenkey Zoltán — uta­zik Lengyelországba, részt vesz a megnyitáson Dusza Éva, a Miskolci Galéria igaz­gatója is. A lengyel képző­művészek képviselői ez év kora őszén nálunk jártak, s mert a korábbi együttműkö­dési szerződés lejár, most további öt esztendőre meg­újították azt E szerződés megerősítésére most kerül sor Katowicében. A Vasas Galériában Miskolci rajzpeisgépsÉ kiállítása Meglehetősen régi, de vál­tozatlanul igen szép és ösz­tönző hagyomány, hogy a miskolci pedagógus rajzstú­dió tagjai bemutatkoznak az érdeklődőknek. Ezúttal a di­ósgyőri Vasas Galéria adott otthont kiállításuknak, ame­lyet tegnap, december 8-án, délután fél 5-kor nyitott meg dr. Környey László, Miskolc város Tanácsa mű­velődésügyi osztályvezetője. E sorok írója hosszú évek óta kíséri figyelemmel a rajzpedagógusok évenként visszatérő kiállítását; regiszt­rálhatott igen eltérő színvo­nalú bemutatkozásokat. E mostani tárlaton a krónikás egy kiegyensúlyozott „me­zőny” maga-megmutatását jegyezhette fel, azzal a bő­vítéssel, hogy nagyon sok új névvel találkozott, új alko­tóval. Fogalmazhatna persze úgy is; ismert, s eddig rend­szeresen szereplő pedagógus­alkotók ezúttal hiányoznak. Sajnos, kétszeresen is; nem­csak részvételükkel, hanem egyikük-másikuk éppen azok­kal az izgalmas feszültsé­gekkel, gondolati tartalom­mal és formai megoldások­kal, amelyeket alkotásaik hordoznak. A kiállítás ki­egyensúlyozottsága ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy a kiállító rajzpedagógusok mes­terségbeli felkészültsége jónak tűnik, hanem azt is, hogy alig-alig találkoztunk olyan alkotással, amelyek gondola­ti tartalmukkal és formai megoldásukkal egyaránt hosz- szasabban lekötnék figyel­münket. Igaz, a másik olda­lon sincs kirívó példa, szem­betűnő szerkesztésbeli hiá­nyosságok, „iskolás” megwi»; dások nem fedezhetők fel­sőt, ezen a térén határozot­tan előrelépésről lehet be­szélni ; az alkotásra is vál­lalkozó rajzpedagógusok mes­terségbeli ismeretei sokkal színvonalasabbak ma, mint néhány évvel ezelőtt. Mégis — s ez ne tűnjék ünneprontásnak — kicsit szürkének, egyhangúnak éreztük mostani kiállításu­kat. Ebben egyébként némi­leg „ludas” a kiállított ké­pek tematikája. Döntően táj­képeket, utcarészleteket, ta­nulmánykészítésre alkalmas témákat dolgoztak fel. csend­életekkel léptek a közönség elé. Nagyon ritka kivétel, amikor ennél lényegese*» többre vállalkoztak. Jól sikerült stúdiumoknak foghatók fel többségükben ezek a munkák — ami sok is, meg kevés is. Jó is, meg rossz is. Jó, mert egyfelől bizonyítja, hogy rajzoktatá­sunk, esztétikai nevelésünk értő kezekben van az isko­lában. De rossz is, mert a sem amatőr, sem profi raj­zosoktól nemcsak várunk, kaptunk is már többet. Több mint 20 kiállító, s több mint félszáz alkotás várja a látogatókat a Vasas Galériában. Fenntartásaink és észrevételeink ellenére ajánljuk a tárlat megtekin­tését. S bízunk abban, hogy egy elkövetkező bemutatko­záskor nemcsak eszköztáruk gazdagodásáról szólhatunk, hanem tartalmi sokszínűsé­gükről is. A kiállítást egyéb­ként december 28-ig tekint­hetik meg az érdeklődők. (es. a.) orosz nyelvi versenye A Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a KISZ Központi Bizottsága és a Művelődési Minisztérium a szakközépis­kolások számára — a korábbi évekhez hasonlóan — idén is meghirdette az országos orosz nyelvi szóbeli versenyt. A versenyen a szakközép» iskolák harmadik és negye­dik osztályos tanulói közül azok vehetnek részt, akik az orosz nyelvet heti két órá­ban tanulják, és akik az or­szágos középiskolai tanulmá. nyi versenyen orosz nyelvből nem indulnak. I Ki mit adhat... • Harkányi lelkesedők között Mielőtt megütődne valaki a cím olvastán, mit kere­sünk mi egy baranyai tele­pülés lelkesedői között? — el kell árulni, hogy nem ott voltunk; nem a híres vizű helyen. Hanem itt, szűkebb pátriánkban találkoztunk egy lelkes kis csapat tagjaival: Taktaharkányban, a szeren­csi járásban. És éppen álta­luk tudhatom; ennek a tak- taközi településnek is volt hivatalosan a neve: Har­kány; s egy térkép tanúsá­ga szerint írták: Harkály­nak is. Fontos ez? — biggyeszt­hetné el valaki a száját. El­lenében azt mondhatnánk: a múlt ismerete még senkit nem tett a jelen kívülállójá­vá. Azt pedig egyenesen jó örömmel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi években mind többen vannak azok, akik a „nagy-múlt”; a „nagy­történelem” eseményei mel­lett buzgó kíváncsisággal me­rítik fel a mások számára is megkortyintható ismereteket a szűkebb táj, a szülőfalu, az adott település- voltának, létének múlt-kútjából. A ta­nítás a figyelmeztetés, az is­métlések zuhatagában is ki­kezdhetetlenül megáll igazá­ban: Ha a múltat nem be­csüljük — jelenünknek nincs jövője. November elején találkoz­tam először a taktaharkányi honismereti kör munkájával. A községi temető, mint szer­te az országban, ott is együ­vé szorította az élőket a ha­lottakkal, a halottak emléke­zetével. Az élőket, akik bi­zony — ez sajnos itt sincs másként — mostanában már nagyon ritkán találkoznak ráérős összejöveteleken, nagy közösségű beszélgetés-alkal­makkor. Most találkoztak. Ügy is, hogy a temető bejá­rata mellett megálltak né­zelődni és szót váltani a „sír­kőtár” előtt. A szavak így csendültek össze: „Hát min­den dicséretet meg kellene nekik adni... Ezt nagyon helyesen megcsinálták.” Az elismerés a honisme­reti kör tagjainak szólt, akik a száznál is több éves, már- már föld alá semmülő sírkö­veket összeszedték és egy he­lyen összerendezték, látható­vá állították. S tették ezáltal maguk létezését és munká­ját is „megtapinthatóvá”, be­szédtémává, kíváncsiságot keltővé. Fiatal ez a taktahar­kányi kör, létezését illetően. Tagjai — lehetnek húszán — éveiket számlálva hatvana­sok. Ahogyan egyikük mond­ta a köri összejövetelen, ta- lálkoztunkkor: olyan ez, mint egy nyugdíjasklub ... Csak nem veszett ki az em­berből a társaság iránti vágy, s itt a jó beszélgetések, ta­lálkozások mellett hasznosat is tudunk cselekedni. Ezeknek az idős emberek­nek a zömét — idevalósi lé­vén — magam is jól isme­rem. Többségük a föld mun­kása volt egész dolgos éle­tében. A kérdés azonban: hogyan és miért adták a fe­jüket a falu történetének, múltjának sokoldalú felde­rítésére? — meglehetősen üresen „koppant” az egyéb­ként meleg hangulatú te­remben. És nehezen akarták érteni, miért lenne ez az el­határozásuk, jó szándékuk kérdésekkel összevethető. Ök itt vannak együtt, baráti alapon, egyforma évesen, a falu múltjához kötötten-kö- tődőn, s szeretnék menteni, ami menthető; felmutatni, meghagyni a múltból, ami arra szükségesen érdemes. „Sok tekintetben már csak az emlékezetre vagyunk ha­gyatkozva” — mondta egyi­kük. S ez legyen is elég in­dokul, miért vállalják a múltat faggató együttlétet. A kör vezetője — Juhás Károly — maga is nyugdí­jas. ö már jó tíz éve el­kezdte a krónikaírást. S ha valaki tudja, akkor ő bizo­nyosan: amint egy település léte-múltját „megkaparjuk”, csak messzebbre—távolabb­ra—mélyebbre szólít a hívás: „ez is én vagyok, voltam ...” Mire szövetkeztek ezek a kö- zel-emberöltőt testükben hor­dozó, de fiatalos szívű tak­taharkányi lelkesedők? Sze­retnék feltárni: mióta van ez az ő szülőhelyük; kik lakták és hogyan éltek a századok során? Gyűjtenek írásokat — dokumentumokat, eszközöket — tárgyakat; már vannak térképeik arról, hogy 1870- ben, 1910-ben, 1930-ban és 1980-ban hány utcában, hány számozott házban éltek a faluban, és éppen kik éltek. Egy ezernyolcszázhatos le­véltári térkép alapján tud­ják, hogy akkor 99 házszám volt a faluban. Ki mit adhat a századokat átfogó kutatás- munkához: azt adja. S már izgatja őket a dolog: hely kellene, ahol a tárgyiasult emlékeket tárolhatnák, be- rnutathatóvá menthetnék. * „Érdemes társadalmi mun­kássága bizonyságául ezzel az Emléklappal jutalmazzuk a taktaharkányi honismereti kört eredményes, önzetlen társadalmi munkásságáért. Kívánjuk, hogy a következő esztendőkben is fó erőben, egészségben folytass:i hivatá­sát és közéleti tevékenységét hazánk üdvére.” — az e',» múlt évben kapta e szövegű ■'klevelet a kör. Az oklevél szövegéhez mit lehetnénk hozzá? Kívánjuk: fgy legyen! Ténagy József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents