Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-18 / 297. szám

■Mfia SSZAK-MAGYARGRSZAG 6 1582. cteeemljer 18., szombat-ir-umtKW v —• A kifejezés — kővi em­berek —, az egri remete. Gárdonyi Géza tollából való. A századforduló vá­roslakóit nevezte így, akik napjainkra mind többen lesznek. Nem jobbak, nem rosszabbak, mint I elődeik, legfeljebb má- í sok, Ma ilyenek ... A villamosvezető Csinos, jszóke, fiatalasz- szony, a fodrászszakmát hagyta ott hét esztendeje, — a villamosért. A kezdet kezdetén úgy látszott, nem hosszú időre. Mindjárt az ; első héten, még gyakorló vezető mellett, gázolt. Más­fél méteren belül léptek" elé. fagylalttal, bármilyen lassan ment. nem tudott megállni. (A százhúsz vil­lamosvezető közül soknak volt már hasonló esete.) — Azóta félek a fagylal- tozóktól. Soha , nem lehet elfelejteni azt a pillanatot. Csak foglalkoztatja az em­bert a gondolat, bármeny­nyire nem ő volt a hibás. Ma éppen tartalék. El­méletileg ketten kéne len­niük, a valóságban jó, ha mindennap legalább egy ember akad. A tartalék ugyanakkor kezd, mint a többiek, legfeljebb később végez. Ha a délutános for­dából hiányzik valaki, az első járatot neki kell el­vinnie. •— Napközben csak akkor szállók kocsira, ha .odébb­viszem, legyen ideje a ve­zetőnek egy kávét meginni, vagy egy falatot lenyelni. Valamikor öt-hat perc pihenőjük volt minden for­duló után. Igaz; a villa­most 40—50 kilométeres se­bességre tervezték, de eh­hez a síneket tízévenként fel kellene újítani. A mos­taniak már húszévesek, emiatt állandó a sebesség- korlátozás, csúcsidőben nincs meg az 550 voltos fe­szültség sem, így a pár per­ces pihenő lassacskán be­épült a menetidőbe. A kocsin á villamosveze­tő lábai • zsámolyban, kezei fogantyúkban végződnek. Kényelmetlen, aprócska széken nyolc-kilenc órát ücsörög egyhuzamban. — Nyáron 40—50 fokra is felmegy a hőmérő a fül­kében. Az ember valóság­gal megsül. Télen meg meg­fagyunk. A térdemen meg­olvad a kabát, de a lábfe­jem már fázik, mindegy mit veszek fel. A hátam estért érzéketlen lesz. Naponta 120—‘140 kilo­métert villamosozik. Éven­te körbejárná az Egyenlítőt — 30 kilométeres sebesség­gel! —, közben százezer­szer megáll, ajtókat nyit, hátrapillant, berregtet, zár, elindul. — Ha nem tudnám, mi- 'lyen nap van, a villamo­son kiderül. Ha sok a di­ák, akkor vasárnap este, vagy hétfő délelőtt. Ha egy kicsit kevesebb az ember kedd vagy csütörtök. Ha nem fémek fel a kosártól batyutól, szerda, vagy pén­tek. Ilyenkor van a piac. Ez a legrosszabb. Ismeri, melyik vállalat­nál mikor fizetnek. Látja reggelenként ki aludt el. — Még azt is észreve- szem, ki jár „tilosban”. Em­lékszem rá, hogy a múlt­kor mást karolt. És engem is sokan megismernek. Van, aki a megállóban odaáll a kocsi elé, beszélgetni kezd velem, van, aki csak futva bókol. Néha egy-egy piaco- zótól virágot, néhány szem gyümölcsöt kapok. De ad­tak már sört, kávénaválót, sőt, szilveszterkor még pezsgőt is. És van, amikor mérges az utas.'Akkor hü- lyéz, marházi. A villamosvezető —, ha nő, ha férfi —, ugyanazért a munkáért ugyanazt a pénzt kapja. Talán ezért bátrabb is itt az öntudat, ezért is szabadabb kicsit a száj. — Egy fordulóban száz embert is elgázolhatnék. A gyalogos vak, az utcák is szűkek. Rágyújtani menet közben ‘ nem lehet, a fe­szültséget mindenki úgy ve­zeti le, ahogy a legköny- nyebb: káromkodik egyet. Szabadnapot gyerekeivel ritkán — jó, ha háromhó­naponként —, tölt együtt. Még olyankor is előfordul, hogy berendelik, helyette­síteni. A csendet, az erdőt sze­reti, vagy a lakását, ahol nem kell járműre ülni, és embert látni. —■ Másutt már Sokkal jobb villamosok vannak. Mégsem tudnám itthagyni ezt a várost. Csendes Csaba Szén drei János, a dualiz­mus korának kiemelkedő közéleti személyisége 1 es sokoldalú tudományos te­vékenységet folytató tudó­sa. Hagyatéki anyagának jelentős részét a miskolci Herman Ottó Múzeum őr­zi. Szendrei Miskolc szü­lötte volt, és a város tör­ténetének megismeréséhez még ma is nélkülözhetet­len, 1886 és 1!H)4 között megjelent ötkötetes város­történeti monográfiát -is ő készítetté. A hagyatéki anyagában • megtalálható lóbb ezer levél és más egyéb dokumentumok nemcsak Miskolc és Borsod megye, hanem az ország XIX. szá­zad végi és XX. század ele­ji közéleti és tudományos életére vohatkozó fontos és igen értékes ismereteket tartalmaznak. Sok a nyom­tatásban meg nem jelent an vág is. Születésének 125. évfor­dulója alkalmából készült, a Miskolci városi Könyvtár és a Herman Ottó Múze­um közös gondozásában, a Documentatio Borsodiensis sorozatban a Szendrei Já­nos bibliográfia Kopasz Er­zsébet összeállításában és bevezető tanulmányával. A nagyszabású bevezető tanulmány után — amely­ben Kopasz Erzsébet igen részletesen elemzi Szendrei életútját, munkásságát, lel- j; rajzolva a/, egyes írások születésének társadalmi hátterét — megtalálhatjuk a kötetben kronológiai sor­rendben az író életének legfontosabb mozzanatait, használt névalakjait —ere­deti neve Wagner János volt —, majd ezt követi a részletes bibliográfiai fel­sorolás: 34 önálló műve. 35 szerkesztésében megjelent munka, 228 szakfolyóirat­ban és gyűjteményes kiadá­sokban megjelent tanulmá­nya. közleménye, 71, lapok­ban megjelent cikke, vala­mint 64 róla szóló írás. Cím-, név- és tárgymutató, rövidítések jegyzéke és an­gol nyelvű összegzés zárja a kötetet KERESZTURY DEZSŐ: KISS GYULA: Nézd a teremtő embert szoborként vágja ki térből, anyagból, időből mindazt, ami kell neki • így népesül a világ ' így áll vésőjével győztesen szobrai fölött — ha torzók is — az ember ^ Nem volt semmi rend­9 kívüli benne, nem volt különösebben szép, nem volt különöseb­ben elegáns. Furcsa módon ez a már-már jelenféktelen megjelenésű színésznő azon­nal jelentőssé, fontossá vált, ha szerepet játszott, legyen az pár villanásnyi kabarétréfa, vágj' akár egy Moinár-egytelvonásos. A nagy drámai feladatok Szegeden, majd később pe­dig Pesten aztán megérlel­ték, felszabadították egyé­niségét, s most már évek­re — örökre — ő lett „a Dómján”. Csöndes, bájos, zenélő hangjára mindenki örömmel kapta fel a fejét; s biztos meg azok is élvez­ték ezt a búgó, sistergő muzsikát, akiknek nem ép­pen kedves dolgokat mon­dott. A hangjával mindent elért. Ma persze mosolygunk, ha valaki elmeséli a vala­mikori ,t;anár, Gellert End­re zsörtölődését: „Edit. ma­gának nincs hangja, de az gyönyörű!” Ezen a hangon szólaltak meg sorra Cse­hov, Gorkij, Shakespeare sorai, s így dobogtatta meg, mint Stázi kontessz a szege­diek szívét. És a színésznő egyszerre az ország kedven­ce lett, amikor 1960-ban a Két emelet boldogság című komédiában filmezett. Ké­sőbb különböző filmekben fáz Oldás és kötéstől az Üj Gilgamesig) jó és kevésbé jó szerepeket játszott —, de az időközben nagyhatalom­má vált tévé jóvoltából mégiscsak a cserles, bájos Domján-kép élt a publikum szívében. És persze ehhez jöttek a színházban is a nekivaló, hús-vér figurák, amelyekben, megkereshette és megtalálhatta önmagát.. A koldusopera Pollyja, Az üvegcipő Irmája, a Liliom Julikája, meg a legendás Achard,-siker, A bolond lány —, ami végül is tel­jessé tette a Domján-mítoszt. Azt a Josefát azóta, sem le­hetett megismételni, mert az DomjánrJoselája volt, ő nemesítette meg lényének kisugárzásával ezt a na­gyon is bulvár hősnőt — nem kevesebb, mint négy esztendeig. Ez magyar re­kord volt akkoriban, pró­zai darabnak ilj'en sikere addig nem volt. És közben Dómján lemez­re énekelt, a rádióban sza­valt, forgatott a filmgyár­ban, a tévében — és azt hittük, mindenki azt hitte, ez így vari rendjén. Meg­dolgozott a népszerűségért, és most élvezi a megérde­melt babérokat. .. Dómján azonban másként látta. És még csak most lenne öt- venesztendős. «. Gjj. Kicsordul a pohár, i ha túl sok van benpe, kicsordul a szív is fájdalommal telve. Gond fellege sűrűi, a szél is csípős már, elmentek a fecskék, kertek alatt ősz jár. Nagy égbolt, kis madár milyen egyek vagytok: volt, nincs, minden lejár, omlanak a partok. Határtalan tájon emlékek közt járok, valahai vadludak láthatatlan szállnak. Most délre röpülnek, de majd visszatérnek, mint a kihamvadó s felderülő évek. ( Megújulok én is, ha tavaszidő jön, s új kenyér érik majd a nyári mezőkön. AKÁC ISTVÁN: Mégis meqható Az öröklétben addig-addig bíztam, amíg a bicskám végleg beletört. Most a nyelét tartom vicsorogva: — A többieknek hogyan sikerült? Az egyiket egy nő csókolta szájon. - A másikat meg belepte a hó. — ... Egy meleg öl kellene mindenképpen! — Nem hiszem el, de mégis megható .,, Dómján Edit és Márkus László Achard: A bolond lány című vigjátékábon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents