Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. november 6., szombat Öt-hatszáz éves műemlékekben, ikonok között Vologda! múzeumokban Film a fiatal Marxról A közelmúltban Borsod megyei múzeumi delegáció járt a Szovjetunióban, Vo- logdában. Látogatásukra a Borsod megye és Vologda megye testvérmegyei kapcsolata keretében kialakult kulturális cserén belül került sor. Míg más jellegű delegációk már jártak Borsodból Vologdában, arról csak 1981 őszén született megállapodás, hogy a múzeumok, illetve azok munkatársai ismerjék meg egymást. így érkezett meg 1982 tavaszán a volog- dai területi múzeumigazgatóságtól a meghívás a miskolci Herman Ottó Múzeum részére. Az augusztus utolsó napjaiban indult delegációban négyen vettek részt. Dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgató, dr. Veres László megyei múzeumigaz- gató-helyettes, Kárpáti László történész-muzeológus és dr. Viga Gyula néprajzkutatómuzeológus. Közülük dr. Szabadfalvi Józseffel és Kárpáti Lászlóval beszélgetünk útiélményeikrőL — Mint első muzeológus delegációnak Vologdában, mi volt a legszembetűnőbb? — Szeretnénk azzal kezdeni, hogy Moszkváig repültünk, onnan vonaton tettük meg az utat Vologdáig, és mindjárt, érkezésünk első napján fogadott bennünket Zsukov, a területi pártbizottság ideológiai titkára és 5 adott tájékoztatást Vologda megye életéről. Már tudtuk, hogy igen nagy a terület, másfélszer akkora, mint Magyarország, a lakossága viszont ehhez képest igen kevés, s hogy elenyésző a művelt területe, a nagy többség erdő- és tógazdaság. Ami közelebbről a múzeumi benyomásokat érinti, feltűnt, hogy a vologdai múzeum területi jellegű ugyan, azaz ■megyei múzeum, de a gyűjteményét tekintve, felér egy országos jellegű intézménynyel. A nagy terület teszi bizonyára, hogy más a múzeum szervezete, mint a miénk. Amikor a múzeumba betértünk, igen kedves meglepetésben volt részünk. Régi orosz szokás szerint északorosz népviseletbe öltözött muzeológusok köszöntöttek, sóval és kenyérrel. Hihetetlenül nagy szeretettel fogadtak, minden kívánságunkat teljesítették, minden kérdésünkre választ kaptunk, mindent megnézhettünk. így tudhattuk meg azt is, hogy a Vologda területi Múzeum módszertanilag központja ugyan a területnek, de szervezetileg nem tartoznak hozzá a többi múzeumok. Például a cserepoveci múzeum is a saját városi tanácsához tartozik. Egyébként a területen körülbelül tíz nagyobb múzeum van és igen sok kisebb. — Mik voltak tapasztalatcseréjük legfőbb témái? — A műemlékvédelem és a múzeumok munkájának megismerése. Mindjárt itt meg kell jegyeznem, hogy a műemlékvédelem — szemben a mi gyakorlatunkkal — a múzeumokhoz tartozik. A múzeumok nagyrészt kolostorokban vannak elhelyezve, például Vologdában, Kirilov- ban, Feropontonóban, s e kolostorok mindenkor krem- lek, azaz bástyákkal, várfalakkal erősített építmények. Errefelé nem ritka a XIV— XV. századból maradt műemlék, hiszen a nagy háborúk ezt a tájat évszázadok óta nem érték el. Vologda múzeuma is egy ilyen kremles kolostorban van; a XV. szá- sadi Sofia székesegyház, a csodás freskók, a hajdani jaroszlavi festők munkái lenyűgözők. Feropontonóban viszont Rubljov kortársa, Gyionifízi freskói keltettek bennünk igaz csodálatot. Őszinte tisztelettel és érdeklődéssel néztük Vologda műemlékeit, Nagy Péter házát, aztán azt a házat, ahoi Lenin anyja és nővére élt száműzetésben, megcsodáltuk a városi faépítészet remekeit. A műemlékvédelemre fordított összeg Vologdában tiszteletre méltó. — Gondolom nemcsak a székvárosban, Vologdában jártak. — Voltunk tanulmányúton Cserepovecban, az ipari központban, elvittek szárnyashajóval Goricibe, jártunk Ki- rilovban, Feropontonóban pedig láthattunk egy műemléki felújítást, ahol egy templomot a restaurátorok és a művészettörténészek közösen négyzetcentiméterenként, igen aprólékosan újítottak fel, mind magát az épületszerkezetet, mind a csodás freskókat. — Ha hallhatnánk valamit maguknak, a vologdai múzeumoknak a munkájáról. — A múzeumoknak általában két nagy gyűjteményi együttesük van. Az egyik a régi orosz (egyházi) művészeti gyűjtemény, a másik pedig a néprajzi, illetve nép- művészeti gyűjtemény. Lenyűgözően nagy számokkal találkoztunk minden gyűjteménynél. Például egy raktárban ötezernél több olyan ikon van, amely a XIV. és XIX. századi időből való. A restaurátor-műhely munkája számunkra igen megkapó, szinte lenyűgöző. A múzeumi gyűjtemények összessége körülbelül 70 százalékban nép- művészeti, 30 százalékban a régi gazdasági élet, illetve gazdálkodás és életmód emlékeit mutatja be. Természetesen, ez a néprajzi gyűjteményi anyagra vonatkozik. Valamennyi elérhető kiállítást megnéztünk, s az a benyomásunk, mind szépen, didaktikusán rendezett. A kutatómunka merőben másként folyik, mint nálunk. Expedíció jelleggel dolgoznak, évenként a múzeum Az elkövetkező hetekben alighanem megszaporodnak majd az olyan híradások, amelyek pályaválasztással kapcsolatos tanácskozásokról, kiállításokról, üzemlátogatásokról szólnak. November közepétől december derekáig rendezi meg ugyanis — hagyományosan — a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet a végzős diákok „to- vábbléoését” segítő rendezvénysorozatát. Akárcsak a korábbi években, idén is megtartják a pályaválasztási vetélkedőt — ezúttal az építőipar, a kohászat, a mező- gazdaság és a textilruhaipar szakmáiból — és a rajzpályázatot, amelyek e sorozat látványosabb oldalát jelentik. No, és persze több ezer diák fordul meg az üzletekbe szervezett látogatásokon, s ugyancsak ezrek próbálják kipuhatolni a nyílt napokon a középiskolák, szakmunkás- képző intézetek légkörét. A végzős osztályok szülői értekezletein is újra benépesednek az osztálytermek; régi tapasztalat, hogy a továbbtanulással foglalkozó szülői értekezletekre azok is elmennek, akik éveken keresztül legfeljebb csak az iskolai ellenőrző füzetből tájékozódtak csemetéjük iskolai dolgairól. A gyerek lehetséges sorsa, jövője szinte mindennapos családi téma. De a pályaváminden munkatársa kimegy egy hónapra kutatómunkára, gyűjtésre. A vologdaiak legutóbb egy hónap alatt mintegy százhatvan régi, többségben kéziratos könyvet gyűjtöttek be, háromszáz ikont, bronzöntvényeket és igen sok néprajzi és népművészeti tárgyat. A múzeumi munka meglehetősen elnőiesedett Vologdában. Számunkra meglepő, hogy a muzeológus munkatársaknak mintegy 80 százaléka nő. A múzeumi munkában viszonylag kevés a tudományos tevékenység, főleg a gyűjtemények kezelése, állagmegóvása a feladatuk, a tudományos tevékenység elsősorban a központi múzeumoké. Övék, a területi múzeumoké viszont a műemlékekkel való törődés, a műemléki helyreállítás irányítása, mint ezt már említettük. Itt ismételten utalni kell rá, hogy a műemlékekre fordított összeg igen tiszteletre méltó, a műemléki szervezet sok tekintetben hasonló a miénkhez. — Az elbeszélésből úgy tűnik, hogy elsősorban a régi orosz gyűjtemények és a néprajzi gyűjtemények állnak az ottani múzeumi munka előterébe. Egyéb múzeumi tevékenységgel, például régészettel, képzőművészettel nem találkoztak? — A cserepoveci múzeumban találkoztunk régésszel, aki finnugor régészettel foglalkozik, s akivel, tekintettel a magyarság finnugor kapcsolataira, igen mélyreható tárgyalásokat folytattunk. Másutt .régésszel nem találkoztunk. Az élő képzőművészettel, valamint a régi orosz művészeten kívül eső képző- művészeti élettel 'ott nem a múzeumok foglalkoznak, hanem az e célra szervezett galériák. — Cserekapcsolatok keretében folyt le ez a látogatás. A vologdaiak mikor viszonozzák? — Megállapodásunk szerint 1983. nyarán jönnek hozzánk vologdai muzeológus barátaink, 1984-ben pedig cserekiáilításokat rendezünk egymás múzeumaiban. lasztás, egy korosztály orientálódása nemcsak, sőt nem elsősorban egyéni, családi ügy. Mert igaz, társadalmi szinten, a középfokú iskola- hálózatban minden végzős nyolcadikos számára van hely. De korántsem bizonyos, hogy egyes, iskolákban, egyes szakmákra lesz-e elegendő jelentkező ahhoz, hogy egyáltalán indítani lehessen az osztályt, s ugyanakkor más iskolákban, más szakmákra sokszoros a túljelentkezés. Bizonyos fokú differenciálódás azt hisszük természetes; mindig is voltak, s mindig is lesznek olyan pályák, amelyek előnyt élveznek a társadalmi megítélésben. S megtörténik ennek a fordítottja is; némely szakmák presztízse alábbhagy. Az elmúlt években azonban nemcsak ez a társadalmi megítélés nehezítette a szakmai képzésű iskolák benépesítését. Nagy rátartással jelölték meg az üzemek azt, hogy egy-egy szakmában, az utánpótlás biztosítására hány végzős szakemberre lesz szükségük. A Szovjetunióban az idei Lenin-díjat a Marx Károly ifjúi évei című hétrészes tévéfilm kapta. A film a moszkvai Gorkij Stúdióban és a berlini DEFA Stúdióban készült. Marx egyik kedvenc mondása ez volt: „Semmi sem idegen számomra, ami emberi". Mégis, kereken kizárta az emberi fogalmából az olyan fogyatékosságot, mint például a szolgalelküség, amely a legnagyobb ellenszenvet váltotta ki belőle. Arról, hogyan formálódott Marx személyisége, hogyan jutott gigantikus munkája révén az emberi értelem csúcsaira, hogyan volt képes megkockáztatni kora gazdasági és politikai uralkodó elveinek el— Ti is tudjátok, hogy nem nagyon kényeztetnek el bennünket, kevés a kulturált szórakozási lehetőség... — ezt a mondatot a Mezőkövesdi városi-járási KlSZ-bizott- ság egyik munkatársától jegyeztem fel; alapszervezeti aktívák előtt fogalmazódott meg a gondolat. Éppenséggel azért jöttek össze, hogy egy nagyszabású, a város és a járás fiataljait együvé szólító, szórakozást biztosító rendezvény programját megbeszéljék. Lehet, máskor fel sem „tűnt”, volna az idézett mondat, most azonban annyira belecsengett egy másfél órával korábban végighallgatott véleménycsere gondolataiba — hogy nem lehetett „elengedni”. Másfél órával korábban ugyanis a Mezőkövesdi városi-járási Párt-végrehajló- bizóttság ülésének első napirendi pontja ez volt; „Tájékoztató az ifjúság tömegszórakoztatásának helyzetéről a városban és a járásban” ... A végrehajtó bizottság ülése elé terjesztett írásos anyagból érdemes itt idézni egy általánosságban érvényesnek tekintett megállapításrészt: „A város és a járás területén az ifjúság tömegszórakoztatása nem kellő tudatossággal tervezett, szervezett. Formái, eszközei, módszerei és színterei hagyományosak. Kevés az új kezdeményezés. Mind a Inkább „biztosítani igyekeztek” magukat. A változó gazdasági szabályozóknak is betudható; az idén már reálisabb igényeket nyújtottak be a vállalatok, azaz a szakmunkásképzésben egy valósabb, a tényleges szükségletre épülő arányok kialakítására nyílik lehetőség. S hogy a sort folytassuk, mintha növekedni látszana a gimnáziumok presztízse is. Tény, hogy nemcsak a választás elodázását jelenti ma ez az intézménytípus, határozottan nőtt felsőfokú tanulmányokra előkészítő funkciója is. Korántsem mindegy tehát — a népgazdaság számára sem mindegy —, hogy valóban képességeik, tehetségük, érdeklődési körük alapján kerülnek-e a középfokú iskolákba a diákok. S hogy szándékaik legalább közelítik-e a népgazdasági szükségletet. Mint ahogyan az sem közömbös számunkra, hogy fiataljaink körében megfelelő súlya van-e a munkának, megfelelő megítéltetése. A pályaválasztási hetek rendezvényei vetését, fejleszteni és elmélyíteni saját elméletét - erről szól ez a nagylélegzetü soformák és lehetőségek, mind. a tényleges szórakoztató programok tekintetében igen nagyok a különbségek településeink között. A községek jelentős részében alig van lehetőség a kulturált szórakozásra, szórakoztatásra. Általában ez összefügg a közművelődési intézmények állapotával, felszereltségével, a vendéglátóhelyek jellegével, kulturáltságával.” Ezek a mondatok megfelelően utalnak arra, hogy jelenleg egyáltalán nem mondható megnyugtatónak a helyzet. A végrehajtó bizottsági ülésen sem akarta szépíteni senki azt, ami van; a véleményt mondók és kérdéseket továbbgondoló hozzászólók két dologra összpontosítottak; egyrészt az okokat keresték, azokat a körülményeket próbálták nevén nevezni, amik hátrányosan befolyásolják az ifjúság szórakozási lehetőségeinek^ alakulását. Ha most lehet élni egy népszerű rockzenekar egyik számának közszájon forgó szavaival: „Nincs egy hely...” — akkor ezzel javarészt utalni is lehet egy fontos gond-bokorra; arról van szó, hogy művelődési házaink (most természetesen Mezőkövesden és a járásban maradva) oly mostoha állapotúak, a működés feltételei annyira kedvezőtlenek, hogy a települések többségében „helyileg” nem biztosítottak a persze nem mindenhatóak. De segíthetnek mégis abban, hogy a gyerekek és a szülök — a döntésben változatlanul a családnak van ma is a legnagyobb szava, súlya — valamivel reálisabb képet alkossanak maguknak a tényleges lehetőségekről, hogy közelről ismerkedjenek az üzemi élettel, egy-egy szakma mindennapjaival, előnyeivel és hátrányaival. S az is fontos, hogy az iskola a korábbinál többet vállaljon az orientálásból. Ehhez azonban megfelelő segítséget kell kapniuk a pedagógusoknak — elsősorban az üzemektől. A gyakorlat azt bizonyítja; azokban az üzemekben, ahol megfelelő súllyal kezelik a pályaválasztás segítését, még az úgynevezett hiányszakmákban is sikerül eredményeket felmutatni. Más kérdés, de örök igazság; nem elég megnyerni a fiatalokat. Azaz, az utánpótlás biztosítása nem ér véget azzal, hogy beiskolázzuk a fiatalokat egy-egy szakmára. A nehezebb, s a nagyobb feladat azután kezdődik. Ügy megtanítani a szakmát, hogy meg is szeresse,. s hogy egy életen át ragaszkodjon hozzá. S hogy itt, ebben, túlságosan nagyok az adósságaink, azt sajnos, mutatják a lemorzsolódások a szakmai képzésű iskolákban. Csutorás Annamária rozat. A képen: Kíszjov és Renata Blum, a film főszereplői. kulturált szórakozás lehetőségei. Ha pedig ezek az intézmények nem kínálnak vonzó helyeket és e helyeken (tereken belül) jó érzésű egyíittléteket — altkor a fiatalok el fognak menni máshová. De hová mehetnének egy faluban? Ott vannak, ugye, a vendéglátóhelyek... Ám a mezőkövesdi (járási) tapasztalatok is azt mutatják, hogy „... még ma sem elég a hangulatos, meghitt szórakozóhely, a környezetével, berendezésével is nevelő, a fogyasztáson kívül más lehetőséget is biztosító vendéglátó egység. Kevés a zenés szórakozóhely. Játék- és hangtechnikai eszközökkel való felszereltségük a fejlődés ellenére sem megfelelő.” Akkor tehát azt lehetne mondani, hogy „ez van —ezt kell elfogadni” ... Abban a végrehajtó bizottság tagjai valamennyien „erősek” voltak. hogy egyáltalán nem fogadható el a fenti alapállás. Mert tapasztalatok bizonyítják, hogy nem minden a pénz, a tárgyi feltételek megléte; azoktól még ürességet lehet találni a művelődési házakban is ... Nagyon fontos lemre egyszer végignyomozni: mitől jó az egyik művelődési ház munkája — és mitől rossz egy másiké? Nagyon fontos lenne például, mondotta a városi-járási pártbizottság első titkára, hogy különböző kiscsoportok, klubok, intézmények tagjai és vezetői felkerekedjenek olykor és ne sajnálják az időt a jó tapasztalatok összegyűjtésére, felfedezésére. Nagyobb figyelmet kellene szentelni annak is: hogyan változott az ifjúság igénye, mondjuk a hatvanas évekhez képest? Mezőkövesd tanácselnöke említette meg: a városi művelődési központ évi 100 ezer látogatójának kétharmada fiatal, harminc éven aluli... Máshonnan is tudjuk: közművelődési intézményeinket döntően a fiatalok látogatják. Senki szamára nem lehet közömbös: mit kapnak, milyen körülményeit között tölthetik el szabadidejüket, milyen színvonalon akarják őket szórakoztatni... Természetesen — fogalmazta meg az egyik hozzászóló —, maga az ifjúság sem ülhet ölbe tett kézzel, s nem várhat tétlenül: „kényeztessenek eL...”. Mi is voltunk fiatalok — mondotta a felszólaló —, nekünk se tálcán kínálták a lehetőségeket: de mi, úgy érzem, többet mozogtunk, nyüzsögtünk, kerestük az együttlét, a szórakozás alkalmait .. Mindazt, ami a mezőkövesdi párt-végrehajtóbizottsági ülésen az ifjúság tömegszórakoztatásáról elhangzott — járási-városi aktívaülésen kívánják minden illetékes tudomására hozni. Ténagy József Benedek Miklós Pályaválasztás Döntések előtt-L. A párt-vb napirendjén idilli. fiieiszÉralizlaflsri Kivesifeo er r
