Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

T982. november 6., szombat

KZAK-MAGYARORSZAG 3

Négyszemközt a gabonáról

Beszélgetés Magyar Gábor mezőgazdasági miniszterhelyettessel

WemzetkSzileg elfogadott mérce szerint egy lakos színvonalas táplálásához évi egy tonna gabona szükséges. Természetesen nem kenyér és tészta formájában eszünk meg ennyit, hiszen a gabona nemcsak közvetlen emberi táplálék, hanem az állatállomány takarmányozásának alapja is. Gabonatermelésünk már hosszú évekkel ezelőtt meghaladta az itt jelzett mértéket; jelentős a búza- és a kukoricaexportunk. A gabona kemény cikk, ha úgy tetszik, stratégiai áru. Termelésének fejlesztése éppen ezért alapvető feladat. Középtávú terveink 1985-re évi 15—16 millió tonna gabona termelését tűzik célul. Megvalósitható-e ez az elképzelés? Erről beszélgettünk Magyar Gáborral, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium miniszterhelyettesével.

— A közelmúltban a kormány megszigorította a mezőgazdasági termelés feltételrendszerét. Az intézkedés háttere széles körben ismert, szükségességét aligha vonja valaki is kétségbe, viszont agrárberkekben itt-ott elszegényedésről beszélnek. Mi a véleménye erről?

— Ezt a vélekedést túlzónak tartom, bár kétségtelen: a traktorállomány fele és a kombájnpark negyede közgazdasági és műszaki értelemben is elhasználódott. Ha meg akarjuk őrizni, sőt tovább akarjuk fejleszteni gabonatermesztésünk eddig elért magas színvonalát, akkor a géppark magasabb műszaki színvonalú cseréje elkerülhetetlen.

— A gépártámogatások megszűnésével ez gyakorlatilag csak akkor lehetséges, ha az üzemek növelni tudják fizetőképességüket. Erre azonban kevés az esély; a meghatározó gabonatermesztés jövedelmezősége évek hosszú sora óta csökken.

— Konkrét adatokat tudok erről mondani: 1975 és 1980 között a búzatermelés nyeresége 55 százalékkal, a kukoricatermelésé pedig 60 százalékkal csökkent A január elsejére elhatározott felvásárlási áremelés ennek és az azóta bekövetkezett további romlásnak csak töredékét kompenzálja. Ennek ellenére mégsem növelhettük nagyobb mértékben a felvásárlási árakat, mert ez esetben az állattenyésztés költségei megengedhetetlenül növekedtek volna.

— Vagyis a mezőgazdaságnak kell „kigazdálkodnia” a költségek növekedését. Vajon milyen lehetőségek vannak erre?

— Még mindig jelentősek a tartalékok a gabonatermesztésben. A világ legjobb genetikai alapjait hordozó gabonafajtákat termesztik az üzemek, de az élenjárókat leszámítva a termőképességnek talán, ha a felét használják ki.

— Ez kétségtelen, de a hozamok javítása leginkább pótlólagos ráfordítások révén valósítható meg.

— A jó talajművelés, a talaj és a növény igényeit' maximálisan kielégítő tápanyaggazdálkodás nem elsősorban pénz kérdése, hiszen a szaktudás ára nem emelkedett. Hozzátehetjük: a műtrágyát is változatlan áron adják. Így tehát a lelkiismeretes, magas szakmai színvonalú munkán múlik jóformán minden. Az országos agrokémiai hálózatnál teljes körű és aktuális talajtérképet lehet megszemlélni, minden egyes tábláról tudni lehet, hogy milyen tápanyagokat igényel.

— Vagyis növelni kell a műtrágya-felhasználást. S mit szól ahhoz, hogy tudós ökológusok az utóbbi időben az emberi környezet dehumanizálását emlegetik, az élővizek megengedhetetlen 'mértékű tápanyagszennyezését?

— Eszemben sincs bagatellizálni ezt a veszélyt. Nem állítom, hogy túlzott az aggodalom, de az intenzív, a kemizált mező- gazdaság csak és kizárólag akkor jelent veszélyt a környezetre, ha „hályogkovácsként”, tudatlanul használják az üzemekben a nagyhatású szereket. A hetvenes években, a nagy mezőgazdasági fellendülés idején sajnos akadt is példa az effajta kriti- kátlan munkára. De állítom: napjainkra az agronómusok legnagyobb része megtanulta, hogy mivel „játszik”.

— Mégis növekszik az élővizek nitrát- és foszfor szennyezése.

— Csakhogy ennek nem elsősorban az intenzív gabonatermesztés az okozója. A falvak nagy része az elmúlt évtizedben hozzájutott a vezetékes ivóvízhez, a vízfelhasználás jó háromszorosára nőtt, s ezzel együtt persze a szennyvíz „termelése” is, de ezzel nem tartott lépést a csatornázás. Ha meg akarjuk menteni a jövő számára környezetünket, ezen az ellentmondáson kell változtatnunk.

— Ahol jelentősen növelik a gabonanövények hozamát, oda nagy teljesítményű gépek kellenek. Mégpedig jórészt importgépek. Külkereskedelmi egyensúlyunk javításához azonban ez idő szerint nem elegendő az export növelése, az importot is mérsékelnünk kell.

— Csakhogy az exportfejlesztő import ez alól kivétel. Az intenzív gabonatermesztési program 1981—82-ben 134 ezer hektáron valósult meg. Ekkora területen volt lehetséges a teljes géppark kiese' lése. Az eredmény vitathatatlan, ezért a következő két évre a kormány újabb 156 ezer hektárra terjesztette ki a programot. Bízom abban, hogy az ország a következő években is meg tudja őrizni fizetőképességét, s így semmi akadálya sem lehet annak, hogy eredeti elképzeléseinknek megfelelően a tervidőszak végéig összesen 600 ezer hektáron a gabonatermesztés nagyléptékű fejlesztése kezdődjék meg.

— És mi lesz azokkal az üzemekkel, amelyek nem részesülhetnek a program előnyeiből?

— Korántsem irigylésre méltó, korántsem könnyű a helyzetűit. De amikor azt mondom, hogy mégsem tartom reménytelennek, higgye el, nem valamiféle kincstári optimizmus szól belőlem. Elemeztük a különböző gabonafélék termelésének költség- és árviszonyait, s ebből egyértelműen kiderül: a kalászos gabonák termelése még a jelenlegi körülmények között is, közepes termelési színvonalon is kifizetődő. A kukoricával már korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. Ezt a növényt csak azok az üzemek tudják nyereséggel termelni, ahol a költségeket kímélve, a jelenlegi hozamszinteket növelni tudják. Ahol erre a talajadottságok, a vízviszonyok, a mikroklíma vagy esetleg szubjektív okok miatt képtelenek, ott nincs más lehetőség: föl kell hagyni a kukoricatermesztéssel. A kínlódást immár senki nem fizeti meg.

— Nem tart attól, hogy a vártnál nagyobb számban fognak így dönteni üzemek?

— Ez nem reális veszély. Ha egyik-másik termelőszövetkezet meg is szünteti a kukoricatermesztést, nyilván nem almáskertet vagy kendert telepít a kukorica helyére. Ahol a kukorica eredménytelen, ott jól fi7 zethet a búza vagy valamilyen más kalászos gabonaféle. És a népgazdaságnak nem kukoricára, hanem gazdaságosan megtermelt gabonára van szüksége.

G. I.

Szervizen

A MÁV Miskolci Vontatási Főnökség dízelmozdonyokat javító üzemében orvosolják a lokomoti- vok meghibásodott motor- és elektromos berendezéseit. A képen az M-47-es román gyártmányú dizel hidraulikus mozdony elektromos részeit javítják a villamossági szakemberek.

Fojtán László (elvétele

Mindkét félnek előnyös

Szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok

A novgorodi Elkon Termelési Egyesülés televizióképcsövelt Magyarországra exportálják. Az automata gépsorok, ellenőrző műszerek és néhány automata az Elkonnál — magyar gyártmány. Képünkön: meózzák a képcsöveket. Itt a Tungsram három automata gépsora működik.

Harmincöt év telt el azóta,

hogy a Szovjetunió és Magyarország aláírta a kereskedelmi és hajózási megállapodását. amely lerakta az országaink közötti gazdasági együttműködés alapjait. A Szovjetunió és hazánk áruforgalma 1947-ben mindösz- sze 30 millió rubel volt, 1978- ban viszont az éves árucsereforgalmi megállapodások és más — rubelben elszámolt — gazdasági egyezmények már 4,3 milliárd rubel forgalmat tettek lehetővé. Ebben az évben -a Szovjetunió és Magyarország áruforgalma meghaladja a 7 milliárd rubelt. Óriási fejlődésre vall mindez, hiszen a kölcsönös szállítások volumene az eltelt harmincöt esztendő alatt több mint 230-szorosára növekedett. Tavaly például a szocialista országok közül a Szovjetunióval bonyolítottuk le á teljes kivitel egyharmad részét, és a behozatal csaknem 29 százalékát.

A szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokat nemcsak a méretek növekedése jellemzi. Gazdagodik a tartalmuk, ésszerűsödnek a formáik. Mindkét ország arra törekszik; hogy kapcsolataik minden tekintetben kölcsönösen előnyösek legyenek, előmozdítsák a kulcsfontosságú népgazdasági feladatok megoldását.

Előtérben a vegyipar

A magyar gazdaság vezető

ágazatainak fejlődése szempontjából elsődleges jelentőségű az energiahordozókkal és alapvető nyersanyagokkal való ellátottság. A Szovjetunió szállítási listáján első helyen a magyar ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagokat találunk. A Szovjetunió jelentős mennyiségben szállít hazánknak kőolajat és olajtermékeket, földgázt vasércet, fűrészárut, gyapotot. A Szovjetunió területén egyébként számos olyan vállalat létesült Magyarország közreműködésével, amelyek ilyen árukat szállítanak a magyar félnek. Többi között ilyen a Szövetség gázvezeték, az Uszty-ilimszki Cellulózgyár, a kijembajevi azbesztkombinát, a Vinnyica—Albertirsa áramvezeték.

Jól szervezett az együttműködés a vegyipar és a kőolaj vegyészet, a vas- és fémkohászat területén. Mindkét ország szempontjából nagy jelentőségű a vegyipari termékek kölcsönös exportja. Ennek alapjait a két kormány által 1970-ben aláírt magyar—szovjet olefinkémiai egyezmény vetette meg. A megállapodás, a KGST komplexprogram gyakorlati megvalósításának egyik fontos láncszeme, amely lehetővé teszi a vegyipari integráció elmélyítését. Az egvezménvben előirányzott egy üttműköd és keretében korszerű technológiájú és gazdaságos méretű petrolkémiai alapüzemet (olefingyárat — szerk.) valósítottak meg megyénk nagy vegyipari üzemében, a Tiszai Vegyi Kombinátban, a Szovjetunió pedig a Kalusi Klórvi- nil Termelési Egyesülésben etiiénfeldolgozó kapacitást létesített.

Az olefingyár üzembe helyezése óta a Tiszai Vegyi Kombinát sok százezer tonna különböző olefinterméket szállított a Szovjetunióba, ahonnan csereként jelentős mennyiségű, többségében csak tőkés piacon beszerezhető vegyipari alapanyagot kapott a magyar népgazdaság. Ebben az évben a TVK a Szovjetunióba irányuló termékszállításának értéke eléri a 70 millió rubelt.

Kőolaj- feldolgozás és növényvedőszer- gyártás

A hetvenes évek végén újabb iparág települt Borsodba, Leninváros határába.- A Tiszai Hőerőmű fűtőolajjal, a Tiszai Vegyi Kombinát vegyipari benzinnel való ellátására, és az ország növekvő igényének kielégítésére 1980-ban felépült Ti- • szai Kőolajfinomító ugyancsak jelentős szovjet segítséggel valósult meg. A tervek kidolgozásában szovjet vállalat működött közre, amely a kulcsfontosságú kőolaj-feldolgozó üzemblokk és a szennyvíztisztító létesítmény terveit készítette el, a kőolaj-feldolgozó üzemblokk üzemrészeit pedig államközi szerződés keretében a Szovjetunió biztosította. A Tiszai Kőolajipari Vállalat a feldolgozandó kőolajat — évenként csaknem másfél millió tonnát — a Barátság II. távvezetéken a Szovjetuniótól kapja. Ezenkívül, az időközben elkészült Keleti termék- vezetéken több mint ecvmil- lió tonna úgynevezett fehéráru — benzin és gázolai — érkezik a baráti országból.

Mind a Szovjetunió, mind , pedig hazánk mezőgazdasása számára meghatározó a vegyipari termeltek kölcsönös exportja: így a Szovjetunió mű- trágvát. Magyarország pedig növényvédő vegyszereket szállít. Ennek az együttműködésnek borsodi vonatkozása is van. A magyar—szovjet agrokémiai ecvezménv értelmében uwanis Saióbá- bonyban. az Eszakmagvaror- szági Vegyiművekben ielen- tős beruházást valósítanak meg. amely a növénwédő- szer-gvártás növekedését eredményezi.

Választékbővítés

A jó minőségű közfogyasztási cikkek iránt megnyilvánuló, egvre növekvő szükséglet kielégítésében, a szovjet és a magyar hazai piacok választékbővítésében fontos helyet foglalnak el a különféle áruk. cikkek kölcsönös szállításai. A magyar vásárlók jól ismerik a szoviet filmfelvevő, a fénvkéoezőgéo és rádiókészülékekét, az. elektromos háztartási géneket edénveket, hangszereket, A Sz.oviet" piában állandó keresletnek örvendenek a hazánkból érkező ruházati cikkek, a lábbelik, a bórdís»- müáru, a bútor, a gyógyszerek és a különféle élelmiszerek.

Ä két ország megfelelő minisztériumai és főhatóságai között tárgyalások folynak magyar szervezetek részvételéről a szovjet könnyű- és élelmiszeripari, kereskedelmi, vendéglátóipari üzemek rekonstrukciójában és korszerűsítésében. A szovjet;— magyar gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság keretében a szovjet és magyar szakemberekből álló munkacsoportok konkrét ajánlásokat készítenék elő az e területen megvalósítandó együttműködés megszervezésére.

Hosszú távú program

A KGST-tagállamok közül a szakosított és kooperációs termékek forgalmát illetően a Szovjetunió a legjelentősebb partnerünk. Szakosított és kooperációs, szocialista országokkal lebonyolított exportforgalmunk 63 százalékát. import-forgalmunknak pedig az 57 százalékát az elmúlt évben a Szovjetunióval realizáltuk. A magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok szempontjából igen nagy jelentőségű a gyártásszakosítás és a kooperáció fejlesztéséről — az 1990-ig terjedő, 1980 márciusában aláírt magyar—szovjet hosszú távú célprogram. Az együttműködésnek ez a formája különösen eredményes napjainkban, amikor mindkét ország a növekedés intenzív tényezőire való' gazdasági átállás* feladatait oldja meg. E cél elérése érdekében tökéletesíteni kell a népgazdasági arányokat. szükség van egész ágazatok technikai újjáalakítására, nagy termelékenységű génekkel és berendezésekkel való ellátására. E folyamatok kibontakozásához nagymértékben hozzájárul az ésszerűen megszervezett: gyártás- szakosítás és kooperáció, beleértve annak nemzetközi formáiét is. Ami a Szovjetuniót és Maevarországot illeti. már vannak ió példák, az ilven kapcsolatokra, min- denet-eTőtt a vegyiparban, a járműiparban, a számítógépgyártásban. A hosszú távú program a magyar—szoviet gazdasági egvüttm üköd és további fejlesztésének, az országaink előtt álló néngaz- dasági feladatok megoldásának fontos eszköze.